Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)
1928-11-25 / 267. szám
WSS "növcmUer* 2S. Rákosi Jenőt a tábla is felmentette a Kmetty Károly vádja alól Budapest, november 24. A budapesti itélö- } vád alól és ezt az ítélőtábla is helybenhagy La. tábla ma foglalkozott azzal a pörrel, melyet j A tábla magáévá tette a törvényszéknek azt a Kmetty Károly indított Rákosi Jenő ellen sajtó ! megállapítását, hogy Rákosi Jenő lényegileg utján elkövetett rágalmazás címén. A törvény- J igazat irt, tehát rágalmazást nem követett cl. szék Rákosi Jenőt felmentette az ellene emelt 1 megsszünilc a Ic en cferí on ó gyári sszírájU ? (A Délm-rjyarorszdg munkatársától.') A sztrájkoló kenderfonógyári munkások ügyében hosszabb szünet után szombaton újból megindultak a tárgyalások. Ezekkel a tárgyalásokkal kapcsolatban olyan hírek terjedtek el. hogy a sztrájkoló munkások hétfőn felveszik a munkát Erre vonatkozólag a szakszervezcli bizottságtól a következő értesítést kaptuk: — Valóban folytak tárgyalások a gyár vezetőségével. Az anyagi része a dolognak olyan minimális^ amit a gyár adni akar, hogy ennek ellenében a munka felvétele nehezen fog menni. Mégis volna némi reménység, hogy a sztrájkoló munkásoknál a munka felvétele keresztülvihető legyen, de a tá^yalások során olyan más ellentétek ütköztek ki, amelyek miatt a sztrájkoló és kizárt munkások visszatérése a munkába kétségessé vált. — A feltételeket a vasárnapi értekezleten terjesszük a munkásság elé és akkor döntik el, hogy megkezdik-e hétfőn a munkát, vagy tovább is állják a harcot. Lehetséges tehát, hogy a közel két hónap óta tartó sztrájk rövidesen megszűnik. orvos vallomása szerint sállal és kézzel fojtották A Forgács M ©szlróSí íanuEí egere SerHelőDB vallomás! lesznek Erdeiéi №l& büiitiggé&en CBudapesti tudósítónk telefonjelentése.) A budapesti törvényszék Sc/wztfManácsa szombaton folytatta változatlanul nagy érdeklődés mellett Erdélyi Béla bűnügyének tárgyalását. A folytatólagos tárgyalás megnyitása után az ügyész bejelentette, hogy hivatalos értesülőse szerint Erdélyi Béla is a Röser-intézeílö! szerezte meg érettségi bizonyítványát, amely a legnagyobb valószínűség szerint szintén hamis. A nyomozás elrendelését kérte ebben az ügyben is. A bíróság felszólította az ügyészt, hogy szerezze meg az erre vonatkozó adatokat. Ezután folytatták az osztrák tanuk kihalltálta neki. »Csókolja á kezedet a te drógatásodat oly nehezen váró fiad, Sándort. Es mentek, mentek a verébfejü, bukdácsoló betűk és a pesti nagy kórházban sorra csókolta őket egy szegény vak ember, aki tudta már, hogy számára nincs segítség. És mentek, mentek a levelek akkor is, mikor már ravatalon feküdt a szép, a jó, az okos gyerek. •»a te. cirógatásodat ofy nehezen váró fiacskád, áándor.« A temetés után való nap váratlan hazaszállítotok a drktort. Nem tudta tovább birni a fia nélkül. Tapogatódzva nyitotta ki a tornácajtót s egyszerre megérezte, a halottas gyertyák, a tömjén kiszcüőzlcLhetetlen nehéz szagát. S hallotta a bugó zokogást a sarokból, ahol egymást átölelve tartotta az anya, meg a rossz gyerek. — Mi van itt? — hördült föl a vak ember. — Meghalt, meghalt, — rogyott elébe az anya. Az apa tágra nyitotta világtalan szemét s lihegve kérdezte: — Ki halt meg? < Miklóska egyik kezével lezárta az anyja aj- j iát, másikkal szájához emelte az aoia kezét: — Miklóska halt meg, apám. A vak ember szeméből kiesett a könny s ¡eperdült a térdre bukó gyerek aranyszöszke fejére. — Miklóska? talán jobb is volt neki igy. kám, ne sirj hát! Légy az én okos. kedves, jó gyerekem! S ugy ölelte szivére a rossz gyereket, oly forrón, oly szorosan, hogy olyanról Miklóska nem is áflmodott eddig. S 'ugy érezte, megszakad a szive erre az első édes apai ölelésre. De én bizonyosan tudom, hogy akkor angyalok «zálldostak a doktorék tornáca felett, köztük volt n jó fiu is s kicsi fehér kezükkel rózsákat hintettek arra a naajou rossz Miklós ¡¿yerekre. Szegény kis Miklóska lsten níd£ J a VédŐ P""^ ,olt neki igy. No cdes kicsi Sándor- Sehadl elnök szünetet rendelt el. 35 A MM fa RUM LIKŐR KONYAK gatását. Az első tanú dr. Robitschek Margit volt, egy bécsi orvos felesége, aki tanúvallomásában elmondja, hogy részivelt a millstadti lialálszokudékban tartott helyszíni szemlén. A bizottságnak az volt a véleménye, hogy Forgács Annát erőszakkal lökték ie a mélységbe. Jelen volt Forgács Anna holttestének felboncolásánál és látta a fojtogatás nyomait a holttest nyakán. A temetés napján, egy órával a temetés után látta Erdélyi, amint a szálló játéktermében bíráskodott egy ping-pong játszma fölött. Mindenki megbotránkozott magatartásán. A következő tanú Fischer Terézia millstadti Uafikosné. aki az elnök kérdéseire elmondotta., hogy nagyon jól ismerte Erdélyiéket, akik sokszor megfordultak trafikjában. l átta többször, hogy Erdélyi brutálisan bántalmazta feleségét. Aznap, amikor Erdélyiné meghalt, Erdélyi Béla megjelent trafikjában. Részvétét fejezte ki előtte, mire Erdélyi nevetős mondotta, hogy igen, meghalt a felesége. Erdélyi Béla kijelentette, hogy csak zárt tárgyaláson hajlandó megtenni észrevételeit a tanú vallomására, az elnök azonban a zárt tárgyalás elrendelését szükségtelennek minősítette. Löfler Jozefi'j, a Sec-viUa volt mosogatólánya következik, ö is látta, hogy Erdélyiek többször verekedtek. Erdélyi ismét csak zárt tárgyaláson hajlandó észrevételeit megtenni a vallomásra, a törvényszék azonban ismét nem talált okot a zárt tárgyalás elrendelésére. Ezért séget csak szigorú igazoltatás után engedték vissza. Szünet után pótki hallgatásra jelentkezik Hans Brasch és erélyesen megcáfolja Erdélyinek azt a kijelentését, mintha féltékenységből verte volna a feleségét Sem rá, sem senki másra nem volt féltékeny. Forgács Anna boncolóorvosát, dr. Hans Lagnert hallgatta ezután ki a bíróság. A fiatal orvos tanúvallomásában részletesen ismerteti a boncolás lefolyását, majd kijelenti, hogy véleménye szerint Forgács Annát csak erőszakkal lökhették le a mélységbe. A boncolás alkalmával az orvosnak feltűnt, hogy a holttest nyakán és vállán erősen kidagadtak az erek, a fülben és az orrlyukakban vérnyomokat találtak. A koponya és az agyvelő teljesen sértetlen volt, ellenben két törölt bordát talállak. Közben ismertették az eredeti boncolási jegyzőkönyvet, amelynek lefordítása körül hosszú vita keletkezett Minnich orvosszakértö és a védő között. A jegyzőkönyv ismertetése után folytatta a bíróság az orvoslanu kihallgatását, aki elmondotta, hogy a boncolás alkalmával megállapították, hogy a gégefő is el van ferdülve, a lezuhanás nem lehetett a halál oka, mert sem olyan belső, sem olyan külső sérülést nem találtak a holttesten, amely ezt a feltevést valószínűsítené. Kizártnak tartja, hogy Forgács Anna természetes halállal halt volna meg. Halála feltétlenül erőszakos volt. A halált meggyőződése szeri it nem veronáimérgezés, hanem fojtogatás^ zsinegelés okozta. Esetleg kézzel és sállal kombináltan fojtották meg Forgács Annát A tárgyalást az elnök félhárom órakor félbeszakította és folytatását keddre tűzte kL U romániai petroíeumpanama (Budapesti tudósítónk telefon jelentése.) Bukarestből jelentik: A vizsgálóbíró szombaton megkezdte a kereskedelmi minisztérium néhány volt magasahbrangu tisztviselőjének kihallgatását az ismeretes petróleum-panamával kapcsolatban. Hir szerint hétfőn, vagy kedden több szenzációs letartóztatás lesz. Hz amerikai sajté a magyar igazságért Newyork, november 24. Az amerikai nagyvárosok több tekintélyes lapja: a Newyork Times, a IIérald-Tribune, a Chichago Tribüné, a Los Angeles Times, a St. Louis Post-Dispalch és legújabban a newyorki World nagy cikkekben foglalkozik a magyar helyzettel. A World legutóbbi cikkében az első oldalon, térképpel illusztrálvn, a következő cimrnel közli Pierepont fí. AToj/cs-nek, a Hajna-bizottság amerikai tagjának cikkét: »A régi Magyarország tizenegymillió lakosának társadalmi Összeomlását cs nyomorát a békeszerződés okozta.« Szünet alatt tumultuózus jelenetek zajlottak le a tárgyalóteremnek a közönség számára feniartott részén és a folyosókon. Sokan jegy nélkül tolakodtak bc a terembe és lehetetlenné tették az újságírók számára a munkát. A zaj olyan nagy volt, hogy a rendőrök kiürítették a táraualölermet cs a közönÍRITZ fényképésznél készült fénykép legjobb, legszebb karácsonyi afándék. Felvételek bármikor, rossz időben is elsőrangú műtermemben 764 Szegeden, Somogyi ucca huszonnégy