Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)

1928-11-18 / 261. szám

i328 november 15. DÉLMAGYAltnnSZAG EsllSZTIG IMRE Széchenyi fér 2. Harisnya és kölötíáru különlegességi raktára legelőkelőbb, legnagyobb és legolcsóbb I^ÍW^vímww^WWWÍWW^^ >w mmmmmitMtmn^ftívtttmtummm 5S2 Szeded hálám c§ feltámadása írja : Szabó LAszló III. Árvízvédelem a „regi tó1 világban Egy Olaszországból bevándorolt föur, Pallav{cini Károly őrgróf a császári hadseregbe belépve II. József császár idejében tábornoki rangig emelkedett, de még 1789-ben meghalt. Ennek az őrgrófnak Zichy Leopoldina grófnő volt a felesége, akinek volt egy két éves kis fia, amikor özvegyen maradt. A grófnő a XIX. század első éveiben, azt hiszem, 1801-ben megvásárolta az algyevi uradalmat. Amikor fia, Ede elérte életének harmincadik évét, 1827ben honfiusitották és ezzel egyidejűleg a király neki adományozta a mindszenti, ányási és rióci uradalmakat. így jött létre a hatalmas mindszent-algyevi uradalom. Egy évvel Mindszent, Anyás és Dóc megszerzése után, tehát 1828-ban az előbb szerzett algyevi uradalomhoz tartozó jobbágyokkal Leopoldina grófnő szerződést kötött, amely szerint a jobbágyok tartoznak Algyői az árviz ellen megvédelmezni egy töltésnek a segítségével, mely Sövényházától Disznóson és Algyőn át Szomolyáig húzódik, továbbá az úgynevezett Korcsolyázó-töltés segítségével, mely a Baktó és Algyő község között a nyugati belvizek ellen védi az uradalmat. (Az itt szereplő »Sövényháza« nem azonos a Kistelektől keletre levő községgel, mely ujabb település;a régi Sövényháza Algyőtöl nyugatra a Fehér-tó m-ellett volt, a szintén uj településű Sándorfalvától keletre.) Az algyevi parasztok megépítették a töltéseket, melyeknek jókarban tartását »örök időkreÜ elvállaltak. Nagyon becsületes munkát végezlek és ennek következtében a Tápé és Algyő község között fekvő Pallavicini-tanyák mentesek voltak az árvíztől s ezen a körülbelül négyezer holdnyi területen gondatlanul élt a nép. Szeged város érdemes tanácsa természetesen ismerte az algyevi uradalom árvíz-védelmi rendszerét és aruiak eredményességét és csatlakozni kívánt ehhez a rendszerhez, annyival is inkább, mert a szomszédos Tápénak Szeged volt a földesura, a tápéi réteket pedig gyakran járta a víz. Elkezdtek tehát az uradalommal tárgyalni s az algyevi kastélyban 1836 julius 16-án létre is jött egy szerződés, mely rendkívül előnyös volt az uradalomra és rendkívül hátrányos volt a városra. Bámulatos, hogy az akkor már hetvennyolc éves Leopoldina grófnő, aki személyesen vezette a tárgyalásokat, noha nem értett magyarul egy szót sem, mennyire meg tudta védeni családjának érdekeit. Az öreg grófnő mellett csak Palásthy József jószágkormányzó veti részt a tárgyalásokban, mig a várost Petrovils János polgármester, Wöber György szenátor, Aigner Ferdinánd tiszti főügyész, Halácsi Miklós városi mérnök és Beró János »népszónok« képviselte. A szerződés értelmében Leopoldina grófnő »megengedte hogy Szeged város a Tisza partján már fennálló töltését az algyevi uradalom területén át Szomolyáig meghosszabbithassa és ott a Pallavicini-uradalom töltéséhez »hozzára<;aszthassa.« Szóval Szeged városa töltést épített a Pallavicini-birtokon, körülbelül négy kilométer hosszúságban. A szerződésben kijelentene a grófnő, hogy »az uradalom a maga keblifcen levő egyéb töltéseit okvetlenül megreparálja és ígérte, hogy »a nemes város« által építendő algyevi töltést a maga részére átveszi -és minden további reparációkkal örök időkre eltartani magát kötelezi.« A város gondolata helyes volt: ha a város felső szomszédja vedre van az árviz ellen, akkor ez a város védekezését uajvon •nsgkönynyiti. A szerződés azonban rossz volt, mert az uradalom csak a város költségén építendő algyevi töltésnek örök időkre való jókarban tartását igerte meg, — de nem igérte, hogy az uradalom többi töltéseit is jó karban fogja tartani. Tizenkilenc év múlva, 1855-ben nagy veszedelem fenyegette a várost amiatt, hogy az uradalom töltései közül a sövényháza— algyevi szakasz nagyon elhanyagolt állapotban volt. A város e miatt panaszkodott, de keserves panaszai nem hatották meg az uradalmat, mely azzal érvelt, hogy igaz ugyan, hogy ő a tulajdonosa a töltésnek, de a töltések jókarban tartását még 1828-ban a jobbágyaira hárította át; mivel pedig az »úrbéri nyilt parancs« 1851-ben a jobbágyok szolgálmányait volt földesuraikkal szemben megszűntetbe, most már nincsen senki, aki a töltések jókarban tartására "kötelezve volna. Ez az álláspont jogilag ugyan tarthatatlan, de 1855-ben a .jog, ugy látszik nem sokat számított és a város ahelyett, hogy az uradalmat kötelezettségének teljesítésére szorította volna, már a következő évben hozzájárult az egész ügynek uj alapon való rendezéséhez. Ez az uj alap a Csongrádi Alsó Tiszaszabályozási Társulat megalapulása volt. Ebte a várost belekényszeri tették; a társulat többi tagjai voltak: a Pallavicini uradalom, Algyő és Tápé községek. Dorozsma, amelyet meghívtak a társulatba való belépésre, elég okos volt ahhoz, hogy a meghívást ne fogadja el. Az, hogy a társulatot a szabályok mellőzésével, erőszakos módon alakították meg, — azokban az időkben nem volt feltűnő dolog. De szembeszökő az a módszer, amellyel Szeged városát e társulat révén az árvízvédelem ügyében kiA Pallavicini uradalomnak akkoriban igen tehetséges jószágigazgatója volt, bizonyos Tóth István. Ez a Tóth István a társulat-alakítást fel akarta használni arra, hogy az uradalom felső részét, Csanyt s a baksi és levelényi major környékét is ármentesitsék, lehetőleg Szeged város költségén. Azt javasolta tehát, hogy az uj társulat a percsorai kereszt-gáttól | Böszkéig terjedő Tisza-szakasz kiöntései ellen védekezzék. Ezt a vonalat Szeged városa egy kicsit, hosszúnak tartotta és azt óhajtotta volna, hogy a sövényházi töltés legyen a társulat területének északi határa. A városnak ezt a kívánságát azonban a felsőbbség nem vette figyelembe. Az uj tiszaszabályozási társulatban a tagok annyi szavazattal rendelkeztek ahány ezer hold ártéri területük volt. A Pallavicini uradalomnak eszerint tizenöt szavazata volt, Szegednek meg tizenkettő. Algyő a maga három szavazatával Szegedhez. Tápé pedig r;'gv szavazatával az uradalomhoz csatlakozott s így Szeged kisebbségben maradt; mindig ugy határoztak ahogyan az uradalom kívánta. Akkoriban nagyon haragudtak a szegediek a dorozsmaiakra, mert ha ők is beléplek volna az uj vízszabályozó társulatba és Szeged pártjára állottak volna, akkor az uradalmat leszavazhatták volna. Miután azonban a többség és vele a határozat joga a Pallavicini uradalom számára biztosítva volt, mindjárt elhatározták, hogy az ezután végzendő árvízvédelmi munkálatok szétosztásánál az eddig teljesített kiadásokat figyelembe kell venni. Összeszámolták tehát, hogy az uradalom mennyit költött már az árvízvédelemre, de amikor Szeged is előállott a maca kiadásaival, arra a »többségi azt mondotta, hogy az már régen volt, amire a város hivatkozik; a szillér-haktói töltés már voltaképen fölösleges és igv a költségét nem lehet felszámítani, a tápéi határtól Szomolyáig húzódó töltést pedig nem is a szegcdiek csinálták, hanem a tápéíak, annak a költségét tehát nem Szeged, hanem Tápé javára kell betudni. (Mellesleg említve ezt a töltést tényleg a tápéiak építették, de Szeged költségén, mert a város tápéi jobbágyai munkabér fejében husz évig ingyen használhattak egy 376 hold terjedelmű kaszálót.) Tekintve tehát a tekintendőket, a »többség« ugy határozott, hogy a Percsoráig húzódó uj töltésbe, mely Szeged határától messze esett, az uradalom 5889, Algyő 17.645, Tápé 13.254, Szeged pedig 41.807 köb-öl földet tartozik beleépíteni. A város ezzel nem nyert semmit, mert az uj töltés csökkentette ugyan a Fehér-tó vizét, de a tő és környéke szikes és értéktelen volt, az uradalom ellenben az uj töltéssel ármentesitetbe a tözenegyezer holdas percsorai rétet. Később, 1857-beu módosították ezt a számvetést, még pedig ugy, hogy Szegied kötelezettségét fölemelték 45.702 köb-öl földnek a beépítésére, az uradalom kötelezettségét pedig leszállították 1020 köb-ölre. Ettől az időtől fogva Szeged népe előtt az árvízvédelem olyan ellenszenves volt, mint az adófizetés; a nép idegenkedett mindentől, ami az árvízvédelem kérdésével összefüggött és •gyánakodott mindenkire, akinek az árvízvédelem a hivatalos tennivalói közé tartozott. A város régi súlyos sérelmeinek ismerete nélkül nem is lehetne megérteni azt a közönyt, melyet Szeged közönsége a veszedelemmel szemben az 1879-iki katasztrófa előtt tanúsított. A mai kor fia föl is veti magában azt a kérdést, hogy miért kellett a Városnak ily nagy hátrányokat szenvednie a Tisza-szabályozással kapcsolatban? Minden bizonnyal az akkori politikai állapot és a velük járó jogbizonytalanság tette lehetővé azt, hogy a városra óriási terheket róttak, a város megfelelő haszna nélkül. Meg akkoriban még egy kissé patriarkális viszonyok voltak a Tisza mentén. Például a Tisza balpartján, a tápé-sártói töltés egy óriási nagy területet védelmezett, mely hajdanában, a szabályozás előtt, a világ legjobb halászó helye volt, évezredeken át. Ezt tudta a tápésártói vonal-szakasz árvízvédelmi mérnöke is, aki ezen a területen a halászati jogot bérbevette »arra az esetre, ha netalán a töltés elszakadna és ez a terület ismét viz alá kerülne.« Hát nem szakadt el a töltés? De bizony elszakadt s az ily módon keletkezett óriási halastó révén a mérnök ur csinos vagyonkát szerzett. Olasz—magyar képkiállítás! Kass dísztermében Nyílva délelőtt 9-től este 7-Ig.l TRETORN HÓCIPŐ VILÁGHÍRŰ 1.1» Pénzszekrény Kerékpárok Varrógépek k. 64 srfnyepek EztlsMk Festmények Pénzszekrény Kerékpárok Varrógépek w* ^Tp^f^IS JTÍS^ MK^r k. 64 srfnyepek EztlsMk Festmények Vitrinek w* ^Tp^f^IS JTÍS^ MK^r Poreell&nok Bronzszobrok w* ^Tp^f^IS JTÍS^ MK^r IrOqépek Minia tdrffk 1 Textiláru 1 Textiláru