Délmagyarország, 1928. november (4. évfolyam, 248-271. szám)

1928-11-13 / 256. szám

192S november ¥3. DÉLMAGYARORSZÁG flz Országos Blanilpi NviRvppifarfé vizsgálta felül a szegedi wáSasztft néviegyzéké! Háromszáznyolcvanegy „bíinözö'M töröltek a választók névjegyzékéből — Har­minchatezer választó lesz Szegeden (A Délmagyarország munkatársától.) A központi választmány hétfőn délben a város* háza fanácstermében tartotta meg szokásos havi ülését. Az ülésen dr. Somogyi Szilvesz« ter elnökölt, a választmány tagjai közöl dr. Bodnár Géza, Bokor Adolf, Gárgyán Imre, Korom Mihály, dr. Kószó István, dr. Kovács József voltak jelen, dr. Tóth Béla főjegyző volt az előadó. Dr. Tóth Béla bejelentette a központi vá­lasztmánynak, hogy az ideiglenes névjegyzék ellen beadott 26 felebbezés ugy nyert elinté­zést, hogy huszonnégyet felvettek az ideigle­nes névjegyzékbe, kettőt pedig eluiasitottak. Negyvenöt esetben fordult elő az, hogy egy személyt kétszer vettek fel a névjegyzékbe. A választmány utasítására, most ezt a tévedést korrigálják. Nagy érdeklődést keltett Tóth Bélának az a bejelentése, amely szerint az ideiglenes választói névjegy­zéket {elküldték az országos bűnügy! nyilvántartóba annak megállapítására, hogy nincsen-e vala­milyen kizáró ok a választók szavazati jogá­val kapcsolatban. Az országos bűnügyi nyd' vántartó hivatal a szegedi lúeig lenes válasz­lói névjegyzékbe felvett választólt közül ösz­szesen 581 esetben állapította meg, hogy el­itéttetésükket és politikai fogaiknak felfüg­gesztése miatt nem vehetők fel a választói névjegyzékbe. A központi választmány a törvény értelmé­ben ezeket a választókat törölte a választói névjegyzékbői­Érdekes volt az a megállapítás, hogy a büntefieket elkövetők legnagyobb része több­mint háromszáz a II-ik választókerületből ke­rült ki, mig a legkevesebb bűnöző az I. vá­lasztókerületben volt. A választók végleges névjegyzékét decem­ber végéig késziti el a főjegyzői hivatal, ami nem csekély munka, meri a végleges össze­állítás szerint Szegednek összesen 35 598 sza­vazója van. A szavazók száma választókerü­leienkint igy oszlik meg: I. kerület 11181 választó II. , 9848 III. , 14950 ebből a számból azonban még le kell vonni a választói névjegyzékből most törölt 381 vá­lasztót. A váiasztói körzetek közül legnagyobb a III. kerület V. körzete, amelyben közel 3500 választó van. Fodor Jenő intendáns ugy érezte, hogy mellbe lökik, amikor színházának primadonnája énekelni kezdett A tavalyi intendáns kritikája a tavalyi társulatról — Móra Ferenc nem vállalta az irodalmi szakértői megbízatást — Zöldhelyi Anna pőrének tárgyalása a sze­gedi törvényszék előtt VIGJATEK-ESTEK. Fellépnek: Stelnhardt Géza a népszerű komikus, Haraszty Mici, Szentlványl Kálmán, Faragó Sári, írsay Nóra, Nádasy József, Kaffka Gyula és Hubert Sándor. Müsorukon a legsikerulteb 1 felvonásos bohó­zatok, tréfák, konferanszok a legújabb Szegeden még nem halott kuplék és magánszámok. 3 órás kacagás. Mindkél nap uj műsor. (A Délmagyar ország munkatársától.) A szegcdi törvényszéken dr. Kelemen László tör­vényszéki biró hétfőn tárgyalta folytatólagosan Zöldhelyi Annának, a színház volt primadon­nájának 5000 pengős kártérítési pőrét, amelyet a primadonna Puskás Jenő és a szegedi » kurzuslap ellen indított. A kereset szerint a nevezett lap meg nem engedett hangon irt szini kritikái Zöldhelyi Anna helyzetét lehe­tetlenné tették a szinháznál és ez volt az oka annak is, hogy a primadonna mindkevesebb szerepet kapott és végül is megvált a tár­sulattól. A pör előbbi tárgyalásai során mindkét fél tanukat jelentett be. A hétfői tárgyalásra a törvényszék Fodor Jenőt, Rózsa Bélát tanuk­nak, mig Móra Ferencet irodalmi szakértő­nek idézte meg. Fodor Jenő helyettes polgármester tanú Zöldhelyi Anna szegedi szereplése idején in­tendánsa volt a színháznak. Emlékezete sze­rint a szinügyi bizottság ülésein soha sem volt szó Zöldhelyiről. Elmondja, hogy a publikum nem volt Zöld­helyivel megelégedve. A szegedi közönség más primadonnákhoz volt szokva. Véleménye sze­rint iá kritikák nem befolyásolták a prima­donna sorsát. Az is tény, hogy Zöldhelyi Anna hónapokig nem .játszott, dc ennek oka ar. volt, hogy a direkció megfelelő darabot nem talált számára. Intendánsi működése alatt szinikri- i tikákat nem olvasott és igy nem tudja, hogy Zöldhelyi Annáról mit irtak a kritikusok. Zöldhelyi Anna egy alkalommal nála is járt panaszkodni. Később azután ő is azon volt, Mriiiur • u r -i-1 r • • ii • v r t iM f.w.'.a • 'WiWi %»»r hogy a szinház Zöldhelyivel minél hamarabb bontsa fel a szerződést Dr. Burger Béla: Kérek konkrétumot arra, hogy miért nem tetszett Zöldhelyi. Tanú: Nem tudok. — Akkor miért mond felelőtlenül kritikát. Tessék megmondani, hogy mi nem tetszett rajta. — Tarnay nem tartotta megfelelőnek. Dr. Kelemen László biró: Tarnay ezt nem mondhatta. Tarnay e kérdésben eskü alatt val­lotta, hogy ő Zöldhelyivel igenis meg volt elé­gedve. Dr. Burger: Ha nem tudja megmondani, hogy Zöldhelyi miért nem felelt meg, akkor kénytelen vagyok azt mondani, ho.gy ön se felelt meg színházi intendánsnak. Bíró: Ezért a kijelentéséért ügyvéd urat rendreutasítom. Tanú: Ha nagyon akarják, hát megmondha­tom, de ez egy cseppet sem lesz kellemes... A hangja olyan volt, hogy amikor énekelni kezdett, ugy éreztem, mintha mellbelöktek volna. Játéka nem tetszett és az alakja sem volt megfelelő. Első fellépése után ezen véle­ményemet meg is mondtam Tarnaynak. Rózsa Béla tanú szerint az inkriminált kri­tikák tul szigorúak, igazságtalanok és kegyet­lenek voltak. Zöldhelyi játéka és a hangja ellen semmi kifogás sem volt. Ez volt dr. Tóth I Imrének, dr. Ujj Józsefnek és Wimmer Fü­löpnek is a véleménye. — Én rendszerint minden premieren meg­jelenek — mondotta a tanu. Ezért mondha­tom, hogy a közönségnek nagyon tetszett a primadonna. A kurzuslap kritikái után pedig még melegebben tüntetett mellette a közönség. — Véleményem szerint az igazgatóra be­folyással voltak ezek a kritikák, mert Tarnay, előzőleg dicshimnuszokat zengett róla. Bózsa Béla tanúkihallgatása után az iro­dalmi szakértőként megidézett Móra Ferenc a következőket jelentette be: — Tekintetes törvényszék, nekem, őszintén megmondva, nem tetszik ez a história. Én Zöldhelyit soha életemben nem láttam. Pus­kás kollégámmal talán háromszor beszéltem életemben. Közelebbről nem ismerem és igy rossz viszonyban sem lehetek vele. Ellenben tény az, hogy az Uj Nemzedék nemcsak Zöld­helyit támadta, hanem engem is. Évek óta van ez igy és Puskás is érdekelve van benne. Ilyen körülmények között esetleges szakvéleményem­mel nem akarok okot szolgáltatni arra, hogy, az elfogultság vádjával illessenek. Egyébként is nagyon elfoglalt ember vagyok. Tíz óra óta várok itt és künn Szőregen várnak reám a ki­ásott ősök. Most egy óra van és én még nem is ebédeltem. Dr. Kelemen biró ezután a {¿lek hozzá­járulása után Móra Ferencet felmentette szák­értői megbízatása alól, mire Zöldhelyi jogi képviselője bejelentette, hogy nyolc napon be­lül uj irodalmi szakértőt nevez meg. A tárgyalás jóval egy óra után ért véget Uj tárgyalásra határnapot csak nyolc nap múlva tüz ki a biróság. i ii ••mm mm niiTn.iuiim IIIMHBH II i 1 törvényszék november 19-én lilnfefi ki ítéletét az Sndor Zsigmond—dr. Tóth ímre-félP elszámolási perben (A Délmagyarország munkatársától) Dr. László Adolf táblabíró hétfőn folytatta Andor Zsigmondnak dr. Tóth Imre ellen indított elszá­molási pórét. A kereset szerint Andor Zsigmond volt színigazgatónak dr. Tóth Imre, aki az Andor­féle kényszeregyesség vagyonfelügyelője volt, 477C> pengő kárt okozott azzal, hogy Vásárhelyen az fi nem adott állóhelyek árával nem számoltatott el. Ez ügyben a biróság már több tanút hallgatott ki. A hétfői főtárgyaláson a tanuk kihallgatását foly­tatták. Herezeg Vilmos tanu, aki Vásárhelyen a szinház bevételét ellenőrizte, nem tud arról, hogy az el nem adott állóhelyek jegyei hová kerültek. A pénztárjelentéseket mindig ellenőrizte és igy megállapíthatta, hogy tényleg annyi jegy kelt el, amennyi fel volt tüntetve és hogy a befolyt összeg megfelel az eladott jegyek értékének. Faith János, aki Andor megbizásából ellenőrizte a színházi pénz­tárt, az ülőhelyek jegyeit mindig rendben találta, de az állóhelyek jegyeinek kezelésénél szabályti. lanságokat észlelt. Előfordult az is, hogy a pénztári elszámolás után is eladtak jegyeket. G3ál Ferenc *z állóhelyek jegyeinek kezelését ismertette. Miklós Bertalan, Kun Matild kihallgatása után a tőrvény­szék a tárgyalást elnapolta. Az ítéletet november tO-én, délelőtt kileuc órakor hirdeti ki a tör­vényszék A Icghübhfcsabb magyar Ilim S a boldog IddkbOl való történet | péntektől o RflvAroslbon -v

Next

/
Thumbnails
Contents