Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)
1928-10-30 / 246. szám
1928 október 30. f>e-T t r.Y A TtOTtíSiT í C Lefejezte a budapesti személyvonat Borzalmas öngyilkosság (A Délmagyarország munkatársától.) Szombaton éflel 12 órakor Kiskundorozsma és Kett8shatér közöli a vasuli síneken egy borzalmas megcsonkított holttestet találtak a szolgálatot teljesítő vasutasok. A rendőrség részéről dr. Schön Károly rendőrkapitány szállt 13 a helyszínre. A szerencsétlen ember törzse olt feküdt a sínek között, fe/e méterekbei odébb borzalmasan összecsonkitva. A helyszíni nyomozás adatai szerint kétségen kívül öngyilkosság történt. A szerencséilen ember kileste az éjszakai vonat érkezését, meghúzódott a sínek mellett és amikor a vonat odaérkezett, a mozdony elé vetette magát. A rendőrség búcsúlevelet talált az öngyilkosnál, amelyből megállapították, hogy az öngyilkos O. Nagy Imre asztalosmester, Aikony-ucca 10 szám alatti lakos. Nagy Imre, aki ismert mester volt, a legutóbbi időben anyagi gondokkal küzdött. Már reménye sem volt arra, hogy anyagi viszonyait rendezze és igy határozta el. hogy öngyilkos lesz. Holttestét a törvényszék orvostani intézetbe szállították. Nagy sikerrel rendezték meg a balásfyai mezőgazdasági №"?!ást ás lóversenyt flz első kiállítás a tanyán II ífo-Hfl cipöckruj&ag; Szeged, Kelemen ucca 12. sx. | reklámárai; 3000 pár gyermekcipőt olcsón árusítunk ! (A Délmagyarország munkatársátólJ FényefiBű sikerült mezőgazdasági kiállítás és lóverfaeny színhelye volt vasárnap a balástyai puszSa régi Darumezeje, ahol a Balástyai Gazdakör rendezte meg az első gazdasági kiállítását Már reggel 7, órakor a gazdakör előtt "valóságos kocsitábor verődött össze. A társíkörök és kiküldöttek ünnepélyes fogadtatása es üdvözlése utáu 11 órakor megindult a balástyai csikósok és a Csonguádvármegyei Ixjvaregylet festői bandériuma, a Szegedi Gazdasági Egyesület vezetősége: dr. Aigner Károly főispán, Fodor Jenő helyettes polgármester és dr. Gerle Imre stb. A balástyai lovasokat Becseg László, a csongrádiadat pedig Greskovits István vezette. A védnököket a balástyai gazdák nevében Kordás Pál üdvözölte, majd Pöltl Boldizsár gazdaköri elnök kalauzolása mellett a gazdakör udvarán felállított szekérvárban elhelyezett I. kiállítási osztályhoz^ a gazdasági állatok osztályához vonultak, Bbol elragadtatással szemlélték a szebbnélsaebb állatokat és a balástyai földműves nép fáradalmat nem ismerő szorgalmát. A termény-, bor- és gyümölcsosztály a gazdakör Ízlésesen feldíszített nagytermében volt elhelyezve, amelynek minden várakozást felülmúló sikere dr. Wagner Adolf, Benkovits Ist- | ván, Breinovits Vilmos, Aigner Gyula, Tarr József és Demeter Ferenc rendezésének érdeme. A baromfi osztályon a pusztaszéli gazdaasszonyok szépszámmal kiállított Iudai, kacsái és pulykái keltettek figyelmet. Itt a Szsgedvidéki Baromfitenyésztő Egyesület vezetősége élén Balázs Károly elnöikkel, Habász ¡Vilmos főtitkárral, Krachtusz Ferenc és Halász Andor szakosztály elnökökkel fogadták' iaz érkezőket. Délben 2 órakor a szekérvár mellett felállított sátorban ünnepi ebéd következett, melyen elsőnek a balástyai gazdák nevében Becseg László Aigner Károly főispánt köszöntötte, aki válaszában a látottak fölötti örömének kifejezést adva, a szegedi és környékbeli földműves tanyai nép fáradalmat nem ismerő szorgalmát, mint Nagy-Magyarország feltámadásának egyik legerősebb alapját elismerve, ürítette poharát a magyar földműves nép boldogulására. Utána dr. Fajka Lajos Fodor Jenő helyettes polgármestert, Nagy Lajos kamarai titkárt és dr. Gerle Imre kiállítási védnököt köszöntötte, László János plébános a távollevő dr. Somogyi Szilveszter polgármestert éltette, az Alsórészről megjelent társkörök és egyesületek elismerését Ördögh Sándor feketeszéli körelnök tolmácsolta. A kiállítás díjazása és eredménye a kővetkező: Áltata!í kiállítása: I. díj: Kordás Pál Balástya, pirostarka bikájáért. Az elesett hősök örök emlékének e]ánl|uk a II. dij: Becsey László Balástya, egy pár pirostarka jármos ökréért. III. dij: Gémes János Gajgonya, egy 3 éves pirostarka bikájáért. IV. dij: Kuruesay András Balástya, 4 darab birkájáért. V. dij: Kocsis István Balástya, ikerborjas tehene egyik 3 hetes bikaborjuáért. VI. dij: Veszelka Mihály Kisteleik, egy 6 hónapos bikaborjuáért VII. dij: Katona Ferenc Kömpöcpuszta, egy darab 6 hónapos Furioso kanca csikójáért. VIII. dij: Pöltl Boldizsár Balástya, egy darab 1 éves magyar méncsikójáért. A főldmivelésügyi miniszter oklevelét kapta: Deutsch Pál Kistelek, 3 éves arabs félvér ménjéért. A Duna—Tiszaközi Mezőgazdasági Kamara oklevelét kapta: Tóth József Csolyospuszta, 2 éves elöhasi üszőjéért. A Szegedi Gazdasági Egyesület oklevelét kapta: Becsey László Balástya, 4 darab 3 hetes berkshirei malacáért. A Szeged—Balástyai Gazdakör oklevelével lettek kitüntetve ezenfelül: Katona Ferenc Kömpöcpuszta, 1 darab mén csikójáért; Szobotka István Várostanya, 4 darab 10 hetes yorkshyrei malacáért; Lengyel Ferenc Balástya, 1 pár pirostarka jármos ökréért; Katona Ferenc Kömpöcpuszta, egy darab 15 hónapos chamois szinü tarka bikájáért; Veszelka Mihály Kistelek, VT. dijat nyert bikaborjuáért külön. Gazdasági termények kiállítása: I. Seiler Henrik gabonakollekciójáért a Szegedi Gazdasági Egyesület oklevelével tüntettetett ki az első díjon kívül. II. Dr. Fajka Lajos gyűjteményével a mezőgazdasági kamara díszoklevelével a II. dijon felül. III. dijat kapott Lippai Ferenc. IV. dijat: Benkovits István. V. dijat: Katona Ferenc kapta. A Szeged—Balástyai Gazdakör oklevelét kapták gyűjteményeikért: VI. Sági József. VII. Hegedűs Bite János. VIII. Csáki Gáspár. IX. Kovács Ferenc. X. GUieze József. Gyümöleskiállítás díjazása : I. dijat nyert és a mezőgazdasági kamara oklevelét kapta: Wagner Adolf, Szatymar. Il-at dr. Bárkányi Zoltán, aki a Szegedi Gazdasági Egyesület oklevelét is kapta. ni. dijat nyert: Halász Lajos. IV. dijat: Tóth István. V. dijat: Lippay János. A Szeged—Balástyai Gazdakör oklevelével lettek kitűntetve: VI. Becsey Lászlót VII. Bernát István. VIII. Stiebel Lőrinc. IX. Várnai Dezső. X. Pöltl Boldizsár. Borkiállítás: I. dijat nyert s a mezőgazdasági kamara oklevelét kapta: Aigner Géza. II. dijat nyert: Lippay Imre. III. Várnai Dezső. IV. dijat kapott: Törők István. V. Tóth István. VI. és VII. Kocsis István. VIII. Simon Antal. IX. Lippai Imre lett, akik a Szeged—Balástyai Gazdakör okleveleit kapták meg. Lóverseny: A megrendezett lóverseny eredménye a kővetkező volt: I. futamban: I." dijat nyert: Pöltl Boldizsár lován Gera Illés. II. dijat nyert: Jakus Sándor. III. dijat nyert: Becsey László. II. futamban: I. dij: Dékány János lován Gyöngyösi Miklós. II. Gera Illés. III. Antal József. III. futamban: I. dij:: Dékány lován Gyöngyősi. II. Szél József. III. Antal József. Bebe cipők. Gyermek w Leányka „ Flu 40. 99 számig 2*— P69-— 16-~ w » » JEsen árak. c&tüt a raktáron lévő késsleíre vonafkosnaTt, ax áralc klraHaíalnkban megiekínt/fetölc. 422 A Kendergyár felhívása és a sztrájkoló munkások (A Délmagyarország munkatársától.') A Szegedi Kenderfonógyár hétfőn hirdetményt tett közzé, amelyben felhivta a sztrájkoló munkásságot hogy álljanak munkába, mert megegyezésre nincsen kilátás. A felhívással kepcsolatosan Lájer Dezső, a szociáldemokrata párt titkára a következő nyilatkozatot tette: — A sztrájkoló munkásságot ez a felhívás egyáltalában nem lepte meg és ennek követi keztében nem is változtat eddigi magatartásán. A munkakönyv nem végez munkát, a tulajdonosaikra van szüksége a gyárnak, ezért tehát a munkakönyvet továbbra is hagyják pihenni. A gyár igazgatósága, ha jónak látja, ám küldje át az iparhatósághoz. Egyébként csak az a sajnálatos, hogy a gyár igazgatóságának ez a módszere újra azt bizonyítja, hogy, a munkásokat feltétel nélkül akarja a munka felvételére rávenni, ahelyett hogy a megegyezés útját keresve akarná helyreállítani a békességet. Ezzel az intézkedéssel pedig még szélesebb szakadékot vont a gyár és a munkásság között és még inkább megnehezítette az üzem megindításának a lehetőségét A munkások változatlanul kitartanak követeléseik mellett és mert tisztában vannak azzal, hogy milyen következményekkel járna rájuk nézve a munka felvétele, a felhívásra nem hallgatnak. •^™TTITin»nir-rri IUHIIMM ~ KORZÓ MOZI Oktöber 30-án K e d d e n | Alfréd flbel főszereplésé wek alCílíiyOHIlaiYi Johann Strouss élete filmen 7 felvonásban. Azonkívül Harrold és -a csodapók. Burleszk 2 felvonásban. Előadások kezdete 5. 7, 0; vasár- és ünnepnap 3, 5, 7, 9 óra. Világháború ciraa filmet — Az előjátékban és« Szövetségesek tréfa keiül bemutatásra Érczkövy Károly, Békésy József. Kardos József, Blab5 László és Vajda Lajos színpadi szereplésével. Bakák a gránícon bakanóták HavÍCNW&lp legnagyobb rlörBSIílyVálasxtéltöan Pollák Testvéreknél J Széchenyi tér és Csekonfcs ti. [ —BBHWHlf'11 ' [szab. bej. törv. -védett „TITÁN* készítmények árai a következők: OTTOMÁNl I-a kivitelben, csinvat bevonattal 60 P-Wl Fiókos ottomán SS „ Ágybetét darabja .... 50 .. Készítője: ?201 w I N T E R k&rplins mester Szeged. Korona u- 3. Tejelőn 18-Í6.