Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)
1928-10-25 / 242. szám
182$ október 25. jjKí-j '.HftVAROISV ví, Súlyos éjszakai támadás alsótanyai Onnepl lakoma után Először összevertek egy gazdát, később összeszurkálták (A Délmagyarország munkatársától.) A vasárnap! alsótanyai serlegavatő ünnepség után véres bicskázás játszódott le. Az ünnepségen és az azt követő vacsorán Német Lajos 45 éves földműves is megjelent családjával1. Éjfélután Németék elindultak hazafelé. Útközben az országúton elébük állt Somogyi Antal alsótanyai legény, aki régi haragosa volt Németnek. Somogyi durva szavakicai rontott Németre, majd kirántotta bicskáját és leszúrással fenyegette meg. Német tiltakozott a támadás ellen, de alig haladtak néhány 6záz lépésre, amikor az országút sötétjéből több legény ugrott elő. Somogyi Antal barátai láttára uj erőt merített, a legények körülfogták Németet és agyba-főbe verték. A nagy zajjal és lármával végrehajtott országúti támadás helyére éppen akkor érkeztek oda a cirkáló lovasrendőrök, akiknek megjelenésére a legények eltűntek a sötétben. A lovasrendőrök a sötétben nem indultak el a legények keresésére, hanem a legközelebbi tanyára kisérték cl Német családját. Németék a tanyán megpihentek, majd egy óra múlva ismét elindultak. Tanyájukhoz közel azonban ismét felbukkantak a legények és most már bicskával támadtak Németre, akit nyolc helyen súlyosan megsebesítettek. Német Lajost életveszélves sérüléseivel a közkórházba iJOf szállították. A megindult nyomozás során hétfőn reggel elfogták a bicskázó legényeket, akiket kihallgatásuk után az ügyészség fogházába kisérték át. HÁMON NOVARRÓ UONEL BARRV MOORE szenzációs filmje, a SINGAPORI TITKOK. péntektől a Korzó Moziban. Isméi elnapolták a Sarécsényl—Lévay saftópör tárgyalását és az ügyet egyesítették a másik pöarel Háromezer pengői tizeitek ki a Zentárói megjelent tanuknak (f4 Dilmagyarország munkatársától.) A törvényszék F/itffanécsa szerda délelőtt tárgyalta ismét dr. Lévay Ferenc sojtópörét, amelyet dr. Szécsényi István indított ellene. A törvényszék legutóbbi fótárgyalésin Lévay előterjesztésére teljes bizonyítást rendelt el és mintegy 80 tanú kihallgatását rendelte el. A szerdai {¿tárgyaláson a tanuk teljes számban megjelentek. A tanuk közül sokan a megszállott területi Zentárói jöttek ét és folyosói találkozásuk a Szegeden lakó zentai menekültekkel megható látvány volt. A sok nehézséggel járó utazás azonban nem járt eredménnyel. A törvényszék a tárgyalást ismét elnapolta, úgyhogy a tanuk kihallgatására nem is került sor. A messzi vidékről és Zentárói Szegedre érkezett tanuknak így mégegyszer meg kell Jelenniők a bíróság előtt. >1« ügyészség szerdán mintegy 5000 pengőt Űzetett ki tanudiiah címén, amelyet azonban a pörbeli Ítélet jogerőre emelkedése uién az «liléit félnek kell megtéríteni a kincstárnak. A szerdai főtárgyaláson a tanács elnöke először a mult tárgyalás jegyzőkönyvét ismertette. A véd szerint dr. Lévay Ferenc 1927 junius 12-én nyílttéri rovatban „Nyílt levét Szeged város közönségéhez" címmel közleményt helyezett el. A „Nyilt levél* egyes részeit Széchényi inkriminálta és tizenegy pontban foglalta össze vádjait. A törvényszék elrendelte a valódiság bizonyitéséi és alkalmat adott a főmagánvádlónak is arra, hogy eHenbizonyitéhait beterjessze. Lévay bizonyítani kivánja, hogy Szécsényi a háború alatt katonai felmentésért futkosott. Pezsgőzött a Zen tát megszálló szerb tisztekkel. A menekültek részére nagy pénzekért szerzeit letelepedési engedélyeket. Kufárkodott a meneküllek megmaradt pénzével és a szerb állampolgári eskü letételére jelentkezett. Mindezek megcáfolására Szécsényi ellenbizonyiiékokat jelentett be. Okiéber 25-én, esfltSrfökSo | KORZÓ MOZI lazz-band kísérettől! SflXOPHOH ZSUZSI. 8 "!von46bin ¡azz-Uní kísérettel! ók* 8 felvonásban. j&oay Ondra. AscnVifQI i tudjs-e, Kivel Essszé?? Burleszk 4 felvonásban. | EiSadAsok ke/dele 5,7,9, vasár- és ünnepnap 3 5,7, 9 órakor. | S 46-os bakák. 3-&s honvédek. l-es lllzérck.j 3-as huszárok. 61-es bakák. mm A jegyzőkönyvek ismertetése után Lévay képviseletében dr. Neklch Richárd indítványt terjesztett elő. Belelentette, hogy Szécsényi a vádlott ellen egy másik sajtópört is folyamatba tett. Ez az inkriminált közlemény, amely majdnem azonos a Nyilt levéllel, a Csongrádi Ujság-ban jelent meg. A törvényszék Gömöri-tanócsa e cikkért Lévayt elítélte. A tábla a törvényszék ítéletét azonban megsemmisítette, elrendelte a valódiság bizonyítását és uj főtárgyalás megtartáséra utasította a törvényszéket. A két ugyanazon saltópörben ugyanazon tanuk szerepelnek és így kéri a két sajtópör egyesítését. A törvényszék kimondotta, hogy a két ügy egyesítését rendelt el. A törvényszéknek ez alkalommal már csak azért sem állott módjában az ügyek főtárgyalésát megtartani, mert a sajtótörvény értelmében a Csongrádi UJság kiadóját ls meg kellett volna idézni a jelen főtérgyclásra, továbbá módot kellelt volna adni a főmagénvádlónak is arra, hogy a másik cikkre vonatkozólag ls benyújthassa ellenblzonyitékalt. Kimondotta még a törvényszék, hogy az ellérás lassítása a vádlott terhére nem Irható. A végzésben Lévay megnyugodott, dr. Szécsényi felülfolyamodást jelentett be és így a törvényszék a két pör iratait a táblához terjesztette föl, Atz, olvasó rovata Végre&ajíás... Tekintetes szerkesztőség! Szeptember 21-iki dátummal klkézbesitettek részemre egy kimutatást, amely szerint 11 pengő 65 fillér munkésbiztositó járulékkal tartozom. A kezeim közölt levő nyugta tanúsága szerint október 4-én kiűzettem a teljes összeget. Október 22>én mégis megjelent nálam a végrehajló és zálogolt annak ellenére, hogy a 11 pengő 65 fillér kifizetését nyugtával igazoltam. Azt mondta a végrehajtó, hogy nem tartozik rése a nyugta, se az, hogy fizettem. Ez a felfogás azonban, ugy érzem, rám is tartozik, a végrehajtó ur hivatalfőnökére is, de a — nyilvánosságra is. így is lehet eljárni pontosan fizető kereskedővel ? 1 Ha az illetékes hivatal főnökét érdekli, szívesen rendelkezésére bocséjtom aktáimat. Tisztelettel 1928 október 24-cn Egy kereskedő. mrnkíésmmu ftz orosházi kereskedők esti vonatot kérnek Szegedtől Beadványt intéztek a város tanácsához (A Délmagyarország munkatársától.) Az Orosházai Kereskedelmi Csarnok szerdán délelőtt beadvánnyal fordult Szeged város tanácsához, amelyben a Kereskedelmi Csarnok arra kéri a várost, hogy járjon közbe abban az Irányban, hogy az orosházaiak esti összeköttetést kapjanak Szegeddel. A beadvány a következőképen hangzik: „Tisztelettel hozzuk az érdemes Városi Tanács szíves tudomására, hogy szeptember 17-én arra kértük a magyar államvasutak szegedi üzletvezetőségéi, hogy a Szeged állomásról 21 óra 40 perckor induló, 1648 sz. személyvonat ne csak Hódmezővásárhelyig» hanem Orosházáig közlekedjék. E kérelmünk támogatására a szegedi kereskedelmi és iparkamarát is felkértük. Beadványunk indokolásában a következő két fontos szempontra mutattunk ró: 1. Budapest-nyugati pályaudvarról 18 óra 15 perckor induló gyorsvonatot az orosházaiak nem vehetik igénybe, mert aznap a Szegedről tovább induló vonattal csak Hódmezővásárhelyig juthat el, lakosságunk fontos érdeke tehát, hogy ez a járat Orosházáig meghosszabbíttassák. Nézetünk szerint érdeke Szeged városának is, hogy az orosházaiak Budapesttel Szegeden át közlekedjék. 2. Beadványunk másik indokául arra hivatkozunk, hogy kézségünk élete nagymértékben gravitál Szegedre és egyre több és több gazdasági és kulturális szál füz bennünket Szegedhez, ahonnan Orosházára az utolsó vonat 18 óra 3 perckor indul, amely Időpontig sok esetben nem tud|uk dolgainkat elvégezni. Szives figyelmébe ajánljuk a tekintetes Tanácsnak azt is, hogy a szegedi sportesemények iránt Orosházán állandóan nagy érdeklődés mutatkozik, a rossz vasúti közlekedés miatt, különösen a múltban egy-egy vasárnap 15—20 autóval mentek ét érdeklődők Szegedre. A rossz gazdasági viszonyok következtében azonban mindinkább fogy azoknak a száma, akik drága autőulra vállalkozhatnak, viszont olcsó és jó vasúti közlekedés mellett a szegedi sportesemények iránt érdeklődő Orosházaiak száma lényegesen megszaporodnék. A fent elmondottak alapján arra kérjük a tek. Városi Tanácsot, méltóztassék odahatni, hogy fenti, Szeged szempontjából sem közömbös kérelmünk mielőbb kedvező elintézést nyerjen." Fiu- és SeányBcaruhik] elsőrendű kivitelbea 2801 Polláh Testvéreknél esek®m« ucca.1 Hlrschl SáspSnce megnyílt Valéria f*r íl. szám íBoitor-oalaia melletti, «s