Délmagyarország, 1928. október (4. évfolyam, 222-247. szám)
1928-10-21 / 239. szám
1928 október 21. OÉLM^GYARORSZAG 3 sszomfoaíon is íel/es volt a rend (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi egyetem különböző fakultásain a szombati napon is teljes rend és nyugalom uralkodott. A jogi fakultáson szombaton délelőtt nem voltak előadások, ennek ellenére feltűnően sok hallgató fordult meg a központi egyetem épületében, ahol a folyosókon kis csoportokba verődve tárgyalták a budapesti eseményeket. Az orvosi, természettudományi és a bölcsészeti karon teljes csendben folytak le az előadások, amelyeken a zsidó vallású hallgatók is résztvettek teljes számban. A rendőrségre beérkezett bizalmas jelentések szerint pénteken este az elsőéves hallgatók egyrésze bizalmas gyűlést tartott, amelyen hangok hallatszottak arról, hogy az ifjak a vasárnap Szegedre érkező kultuszminiszter ellen tüntetni fognak. Az ifjúság higgadtabb elemei azonban leszerelték a gólyák egy részének óhajtását. A rendőrség ennek ellenére vasárnap Alsótanyára erösebb •készenlétet vezényel ki és mindent elkövet, hogy •a kultuszminiszter hétfői szegedi látogatása is a legteljesebb nyugalom jegyében folyjon le. Szegedre tehát nem tudtak eljutni a budapesti események, a szegedi egyetem falain belül a békés munkát nem váltotta fel az erőszak brutalitása. ör. Dézsi Lajos rektor szombaton délben fogadta a Délmagyarország munkatársát és a következő nyilatkozatot tette: — A szegedi egyetemen teljes a rend, sőt eddig « rend biztosítására semmiféle intézkedést nem kellett foganatosítani. Egyetemünk ifjúsága nyugodtan tanul. A bölcsészeti és jogi karon ma délelőtt doktoravalás volt, ez is élénken bizonyítja «3 szegedi ifjúság komolyságát. — Szegeden a beiraiások a törvény értelmében foljtak le és panaszra még a legszélsőbb túlzóknak sincsen okuk. Nem is akad semmiféle olyan esemény, amely nyugtalanságot kelthetne s MwvnwHunEasgEszaBaw;^ Fehér fogak minden arcot vonzóvá és széppé tesznek, gyakran már a pompásan üdító|Chlorodont-fogpaszta egyszeri használata atán. A fogak már egyszeri hasznalat után gyönyörű «lefántcsontiényben ragyognak, különösen ha a tisztításhoz a külön erre a célra készített fogazatos sörtéjü Chlorodont-fogkefét használjuk. A fogai közé szorult rothadó ételmaradékok, melyek a kellemetlen' szájszagot okozzák, ezzel a fogkefével alaposan eltávolíthatók. Kiséreljei meg egy tnbns fogkrémmel, melynek ára 60 fillér, egy nagy tnbns ára P !•—. Chlorodontfogkefe (puha vagy kemény sörtéjű), P 1.50. Chlorodont-szájvíz üvegenként P 2.60. Csak kék-zöld színű csomagolásban „Chlorodont" felirattal valódi. Mindenütt kapható. — leo-Werke A. G., Dresden, magyarországi vezérképviselete: Molnár Bartalan és,Társa, Bndapest. kijelenthetem, hogy az ifjúságnak nyugtalanságra nincs is semmi oka. Ha azonban mégis lenne valami tüntetés, amitől ismétlem, egyáltalán nem tartok, az sem találna készületlenül bennünket. Mi minden óvóintézkedést és előkészületet életbeléptettünk, hogy Bt esetleg kirobbanó rendzavarást gyökerében megakadályozhassuk. Ifjuságunk már eddig is sok jelét adta érettségének, tanúin iakarásának s nem hiszem, hogy az utóbbi budapesti események hatása átterjedjen a mi egyetemünkre. A kultuszminiszter ur tegnapi rendelete még nem érkezett le Szegedre, amint megkapom, azonnal ki fogom hirdital. MacDonald repülőgépe felrobbant és beleveszett az Óceánba? Budapest, október 20. Nagybányai vitéz Horthy Miklós kormányzó ma délelőtt avatta fel és adta át rendeltetésének ünnepélyes keretek közt a csepeli vámmentes kikötőt hivatalos Magyarország és közgazdasági életünk reprezentánsainak jelenlétében, nagyszámú közönség részvételével. A MFTR József főherceg és Szent Gellért gőzösei vitték a meghívottakat az ünnepély színhelyére, a vámmentes kikötőbe, ahol a hatalmas gabonatárház mellett folyt le az ünnepély. Először a miniszterelnök beszélt franciául. — Ez a kikötő hozzáférhető mindenkinek —• mondotta —, mert hiszen 6zabadkikölő és e réven összekötő kapocs mindazok közt a népek közt, akik a Duna-medencében élnek és gazdasági együttműködésre vannak utalva. A kormányzó hosszabb beszéddel válaszolt, melynek elején szintén francia nyelven köszönetet mondott mindazoknak, akik kiváló munkájukká' résztvettek a kikötő építésében és annak bcfeif zését elősegítették. 99 nem is olyan vesszeűehnes9" — mondta a Budapestről pasaiért polgármester „A tényleges sérelmeket orvosolni fogtuk" (A Délmagyarország munkatársától.) A polgármester a csengelei földbérlők mozgalma ügyében, mint ismeretes, szombaton reggel dr. Turóczy Mihály tiszti főügyésszel Budapestre utazott, hogy a helytelenül informált belügyminiszterrel közölje azokat az adatokat, amelyek kétségtelenül igazolják, hogy a város földbérpoliíikája nem antiszociális és hogy a város nem uzsorázza ki a bérlőket. A polgármester szombaton délután már viszjsza érkezett Szegedre és a Délmagyarország munkatársának a kővetkezőket mondotta: — A helyzet nem olyan veszedelmes, mint az az első pillanatban látszott. Kiderült ugyanis, hogy a csengelei bérlők panaszos beadványában, amelyet a küldöttség nyújtott át a miniszternek, van néhány kisebb tényleges sérelem, amelynek orvoslása elöl a város nem zárkózhatik cl. — Turóczy főügyésszel együtt mentem fel Budapestre. A belügyminisztériumban Tatics Árpád helyettes államtitkár elnökletével, a miniszterelnök és a földmüvelésügyi miniszter képviselőinek jelenlétében letárgyalták a csengeleiek panaszát. Tatics helyettes államtitkár ismertette a panaszos beadványt, mi pedig bemutattuk a város békebeli költségvetését,, amellyel beigazoltuk, hogy a jelenlegi átlagosj földbér tíz pengővel alacsonyabb a békebeli' földbérnél. Megállapítottuk azonban, hogy van' a bérlök beadványában több olyan pont, amehú tényleges sérelemről számol be. Ezeknek az orvoslására a város természetesen hajlandó. A belügyminisztérium éppen ezért leküldi a paVasórnap délután szalonzene és 5 óra! tea a „ROYAL"'ban. 380 csénk, hanem a halottaknak. Nem találtuk meg őket. Egy feneketlen pernyésgödröt kotortunk ki fenékig s azt határoztuk, hogy másnap elmegyünk jobb tájakra. Akkor oda lépett- hozzánk Máder bácsi, aki addig a kerítés mellül nézte.-Jiogy megtartjuk-e a törvényt. — Aj, — mondta —, nem ottan kel keresni üket, igazgató ur. Ottan én mar felaskaltam üket, sok csontokat, begréket és koponyákat. — >Hát aztán hová tette őket, Máder ur? összetörte, ugy-e? — Nem esszetertem, dehogyse. Én nem terem essze semmit. Koponyát tetem ablakba, uccára, hü, ijedeztek töle népek és montak, azért feljelentenek engem. Na, mondom, enyim koponyával azt teszek, amit én akarok. Kezdtem megérteni, hogy mért tartják a szóregi kéményseprőt különös embernek 'a népek. — Hát az edények, Máder ur? — Azokat elvittek tőlem, hogy adjak muzeomba. Megmondta, hogy kicsodák. Én is megmondtam, hogy nem kapott azokból a muzeum semmit. Erre Máder bácsi is haragudott, én is, de nem egymásra haragudtunk. Inkább nagyon is összebarátkoztatott bennünket a közös harag. — Hozok térképet. Mutatok, hogy ált ház, porta, telek még nem enyim volt. Hozott valami telekkönyvi irást tér-képvázlattal és elkezdte azt nekem magyarázni. De olyan világosan, mint egy mérnök. Őszinte tisztelettel néztem Máder úrra. Azzal viszonozta, hogy megmutatta, hol sejti még bolygatlannak a földet. Ott találtuk meg másnap reggel az első zsugorított csontvázzal, akkora tállal, hogy belefért négy sonka. Ez nem szemléltető képnek van kitálalva: csakugyan négy sonka-csontot találtunk a tálban. A hust persze már lerágta róluk az arra illetékes egyén, Nem is csoda, hiszen négyezer esztendeje volt rá. — ó, lesz itt még több is! — lelkesedett egy kedves öreg néni. Itt a saláta végiben. — No ott nem bántjuk, — mondom —. nem akarunk kárt tenni a gazdáiknak. — ó, az az egy-két saláta-palánta nem tesz semmit, — mondta a néni, akiről kiderült, hogy neki joga van igy vélekedni, mert ő a Máder néni. Ellenben egy kedves, szelid arcú fiatal menyecske egész nap bánatosan keringélt a Szomszédbelí nézelődők közt az árkaink körül. Megszántam, megkérdeztem, mi baja. — Nem birom innen becsalni az uramat, itt ácsinkozik reggel óta, pedig annyi volna az őszi munka a ház körül, azt se tudom, mihez kapjunk. — Melyik az ura? — Ez ni, — mutatott rá egy jókötésű ifjú emberre, aki egy szétnyomott ibrik darabjait állította össze nagy szakértelemmel az árok partján. Arról meg kiderült, hogy ő az ifjabb Máder s ez idő szerint övé az impérium a szőregi kémények felett. Afélc tájrs uralkodó s ha a Máderek pénzt veretnének, mindaketten rátetetnék a képüket, mint valamikor a bizánci császárok szokták. Aztán meg az is kitudódott, hogy az egyik kutató árok már az ifjabb Máder dominiumán fut végig. Harmadnap reggel ahogy számba veszem a hadamat, tizenegy munkást olvasok össze. Hát ez már hogy lehet? Én csak tízet fogadtam, arra is alig futja már a muzeum pénze. — Hát ugy, igazgató ur, — mosolyog a szelid arcú menyecske, — hogy a Pisti meggondolta magát. Azt mondja, addig, még az ásatás tart, ugy se tud az izgatottságtól mit csinálni, hát akkor több haszon lesz belüle, ha lent doleozik u gödörben, mintha idefönt tátja a száját. Én már öreg munkás vagyok a halottak kikubikolása tcrcn, de még ilyent nem értem, hogy egy családi amelyiknek egyetlen tagja oe volt mC* soha muzeumban, igy tudjon lelkesedni olyan dolgok iránt, amire a tanult emberek ügyet se vetnek, az nekem nagyobb öröm annál, mintha sonkacsülkök helyett arannyal volnának tele a tálak. A nagy öröm aztán egy kicsit meg is szelesiti az embert. Bizony a salátára is rátapostunk egy kicsit örömünkben, meg egy-két szőlőgyökérben is megreccsent az ásó. Vigyázatra intettem a munkásokat és mentegetttm magunkat Máder bácsi előtt. — Az nem tesz semmit se, nem, — vonogatta a vállát. — Szegényebb már mink azzal se nem leszünk. Valamelyik este, ahogy kihagyom a másnapi munkát s nézegetjük a másfél méteres gödrökben a tarka foltokat, amik elárulják a sirt, azt mondom Jánosnak: — Itt alighanem csontváz van. — Az, látszik a sir vonala is, — mutatja János a kis ásóval a barna léniát a sárga homokban. — Ezt azonban itt hagyjuk. Neki visz a nagycseresznyefának, annak nem rongálhatjuk meg a gyökerét. — Szó sincs róla. — mondja János is, aki velem együtt jobban vigyáz a máséra, mint a magunkéra. Másnap reggel, ahogy kimegyek, már ugy posta után, jön elébem János. — Nagy sir, bronzmancsettás krampusz fekszik benne. Leszállok a gödörbe, feljövök, nézem az ásatási térképünket, nem tudok rajta orientálódni sehogy sem. — Nézzük csak, hogy is állunk. Itt van a cseresznyefa... azaz nini, hát hol a cseresznyefa. — Ahol van neki, — mutat János egy vastag fn'lerékra, amely legallyazva hever a földön. — Máder bácsi kivágatta a fát, hogy utunkban ne leeven. Ugyan maga is segített kivágni. Ahogy magamhoz tértem az ámuUtliól. lélekv