Délmagyarország, 1928. szeptember (4. évfolyam, 197-221. szám)

1928-09-08 / 203. szám

1-928 szeptember 8. DÉLMAGYARORSZÁG 13 ftu iskolaruhák, Férfi öltömiok és felöltők » Szened, Széehenvl tér 2. KUltín mértékosztálv. Sport •L Hungária—Bástya Budapesten lassan-lassan feledés borul a szerencsétlen kimenetelű Somogy meccsre, az uf küzdelmek előestéjén uj remények élednek. Csak éppen ez a kérdés nyomul előtérbe, hogy a második ellenféllel, a Hungáriával szemben ezek a remények valóra válhatnak-e. Nem gondol senki győzelemre. A közvélemény előre el« könyveli a két pontot a Hungária Javára, azonban arról van sző, hogy lehetséges lesz-e a megtépázott renomé helyreállítása. A Hungáriának ez a mérkőzés jelenti ligastartját, a Bástyának pedig tanúságot tenni arról, hogy nagy ellenfelekkel tud csak nagy ielfesitményt produkálni. Semmi kétség tehát, hogy az összecsapás ha falán nívóban nem is, de mindenesetre elkeseredett küz­delmei fog eredményezni. Lehet, hogy a Bástya vasárnapig uf embe­reket is állit támadósorába, e pillanatban fwonban még semmi bizonyosat fudni nem lehet. A tárgyalások, értesülésünk szerint, löbb irányban is folynak és Possákról sem mondtak még le egészen. De ha a régi eqyűltessel is áll ki vasárnap a Báslya, annyit dvár tőle Szeged városa, hogy ne hozzon szégyent és reparálja ki a vasárnapi csorbát. Pénteken este váratlanul egészen zavaros problémává nőtte ki magát a csapat össze­álliSásának kérdése. Váhl letiltása ulán Pos­ták sem vehet részi a mérkőzésen, sőt Solti részvétele is, sérült bokája miatt, bizonyta­lan. A nagyon szűkre szabóit fátékós keret már a második bajnoki mérkőzésen meg­bosszulja magát, mert az is megtörténhet, hogy négy csatárral kell Budapesten a Hun­gária elled kiállani a Bástyának. A csülörtöki tréningen itt játszó Olvedy leszerződtetése ugyan valószinü, de még ő vele is csak provizórikusan lehet a. csatár­sor kérdését vasárnapra megoldani. Ölvedyért a Somogy először 800 pengőt kért, majd ami­kor látla, hogy a Bástyának komoly szándé­kai vannak, felemelte 1600 pengőre a vétel­árat, Dacára ennek a furcsa futballista morál­nak, Őivedi mégis, minden valószínűség sze­rint vasárnap a Bástya színeiben fog ját­szani, mert valahogy létre fog jönni a meg­egyezés. A csapat tehát el fog utazni Budapestre egy beteg és egy egészen uf csatárral és egyik legnehezebb mérkőzésére a győze'em minimális esélyével állhat csak ki. A halfsor és a védelem a régi lesz. Ha Solti lába annyira javul, hogy beállítható a csapatba, .akkor Schwarcz megy a jobbösszekölőbe és Olvedy lesz a balösszekötő, ha pedig Solti nem ját­szana, ugy Stemler kerül a jobbösszekötő posztra és Őlvedy lesz a balszélső. Egyen­lőre ez a helyzet. Végleges döntés Buda• j pesten lesz, ahövá vasárnap reggela gyors­I vonattal utazik lel a csapat. Egyetlen amaiőrmeccs Szegeden Tíz csapat vesz részt ez amatőr I. osztály j. fordulójában, de az öt meccs közül csak egyet játszanak itthon, ez SzTK—SzVSE meccset. A mult vasárnap éppen ez a két csapat okozta a legnagyobb csalódást, kér­A vidéki atlétika ebben az évben mostoha vi­szonyok között tengődik. A ritkán rendezett ke­rületi versenyeken kivül országos versenyt á vi­déken nem is mernek rendezni és igy a vasáínapi •országos vidéki verseny az esztendő legklasszikü­;sább küzdelmének- ígérkezik. A MASz déli kerülete sajnos handiceppcHen áll ki a vidéki versengésre. A sok hiányzó atléta közül legjobban Ottovay fog hiányozni, aki ezúttal nem m;nt versenyző, hanem kisérö szolgálja a magyar atlétikát. Rajta kivül dr. Vinczy Károly, Kovács Buna János ki érik a csapatot, melynek tagjai a következők: Paku, Szabó, (HTVE), Veress, Scherer, Varga, D.pnogán, Winklcr (SzTK), Sass. Madarász (SzAK), jVirágb ((Ceglédi MOVE), , Iiaincz (N,agy körösi MOVE), Radd (KAC), Kocsmár. Kovács (MTE), Po­povics, Katona, Majoros (SzVSE), dr. IUvés. Pár­tlucz, Tass, Orbán Boross, Stumpf, Mikes, Lázár, Piros (KEAC). A kerületre nagy feladat vár Debrecenben. Meg teli védeni a vándordijas gyönyörű fehér selyem zászlót és ez minden valószínűség szerint az Legele^ámabb férfi­»p'ortwfn/"*, laelánnkr, birkohátok 971 Földes Izsó Kárász u. 7.ru,iaiUval áruhAzban. Elsőrendű -B» "¡O) a legolcsób­pusztamérges! JL® ^LJ? ban kapható Hegedűs Kálmán borkereskedőnél Szeged, Kossuth Lajos sugárul Z9- l'elefon 19:33. Édes must állandóan l<ap0ató. f№ 998 dés, hogyan állják meg helyüket egymás elten. A löbbi szegedi csapat közül az UTC Félegyházán játszik a KTK-val, a SzAK Vá­sárhelyen a HTVE-vel. Elsőösztályu mérkőzés még a CsAK—MTK Csongrádon és a MAK-HMTE Makón. Elsé helyre wárják a déli kerületet ai országot vidéki bajnokságokban Debrecenben vasárnap rendezik meg a viadalt ügyességi számokban mutatkozó fölény segítségével sikerül is. A 100 méteres síkfutásban Paku bizonyára győz­ni fog. Ezt csak Tögl és Veress (Északnyugat) te­hetik kétségessé. 400 méteren és 800 méteren sajnos komoly képvl selőnk nincsen. Gyengébb helyekre esetleg Sche­rer. Veress vagy Lázár pályázhatnak. A bosszutávu számokban Piros, Virágh és Ko­vács vannak hivatva a kerület pontjait szapo­rítani. Győzelmi esélyük azonban nem igen van. A: súlyszámok erős déli fölényt sejtetnek. Suly­dobásban mindhárom képviselőnk: Donogán, Var­ga és Madarász erősen belefognak szólni a küz­delembe és mi Donogánt első helyre, Vargát har­madik vagy negyedikre várjuk. Diszkoszvetésben ellenben Donogán biztos győzelme várható Mada­rász előtt. Két kiváló gerely vetőnk közül vagy Sass. vagy Szabó a győzelmet bizonyára meg­szerzi k. Az ugrószámok ismét a mi fölényünket fogják dokumentálni. A távolugrásban Ugyan Tassnak erős ellenfelei lesznek Szabó és Fekete, de viszont a ma­gasugrásban a déli győzelem már szinte tradíció és igy biztosan várjuk az Orbán, Tass, Winkler, vagy Stumpf bejutót. Mikes és Párducz a távol­ugrásban jó helyezéseket érhetnek el. Rúdugrás­ban az öreg Radd és a fiatal Haincz fogják ke­dot első, Hainczot negyedik helyre várjuk, rületünket képviselni remélhetőleg sikerrel. Rad­Végeredményben a Déli kerületet ez évben ismét az első helyre várjuk. Donogán olimpiai ügye. A vasárnapi országos vidéki atlétikai verseny alkalmával régi szokás szerint, a vidéki kerületek kongresszust is tarta­nak. melyen minden olyan problémát megvitatnak, ami kapcsolatban van a vidéki atlétikával. Ezúttal a szegedi, illetve déli kerület szóvá fogja tenni Donogán olimpiai kiküldetése körül felmerült bizo­nyos sértő motívumokat, amit a vidéki atlétika sérelmének tartanak. Az történt ugyanis, hogy az OTT elhatározta Donogán félköltséges kiküldetésit. A költségek másik felét pedig a Délkerület vál­lalta magára. Mikor pedig a kiküldetés aktuális lett. az ÖTT, vagy a MASz biztosan nem tudjuk, visszavonta előbbi határozatát és Donogán kikül­detésének félköltségét sem fedezte. Ezután történt a budapesti rendőrtisztek gyűjtése Donogán költ­ségének előteremtésérc és csakis ennek az akciónak köszönhető, hogy a vidéki atlétika egyik legérté­kesebb reprezentánsa, aki Amsterdamban maga mögött hagyta a fővárosi nagynevű atlétákat, ki­mehetett az olimpíászra. A Dói kerület az OTT vi­selkedésében sérelmet lát és ezt a debreceni kong­resszuson le fogja szögezni. A SzIKE hox-szakosztálya szeptember S-áu, esle 8 órai kezdettel gyűlést tart. A tárgy fontossága miatt kéri összes tagjait a pontos megjelenésre a Kossuth Lajos-sugáruli Turul-vendéglőben. A fő­városban és a külföldön sok sikert aratott ököl­vívás most Szegeden is egyre nagyobb tért hó l t Már három klub műveli ezt a sportot, a Szegedi MTE, a SzAK és a SzIKE, amely olyan ambíció­val feküdt neki a boxolásnak, hogy nem volna meglepetés, ha rövid idő alatt két elődjét utolérné. A SzIKE játókosgárdájának nagyrésze a szegedi soffőrök köréből került ki, akik a boxot annyira megkedvelték, hogy nagy lelkesedéssel dolgoznak azon, hogy minél előbb verseny keretében bemu­tatkozzanak a szegedi közönségnek. E törekvésükit Meisaner Milán tréner működése nagyban elő­mozdítja. Az egyesület teljesen uj felszereléssel a közeli napokban kezdi meg a tréningeket, amelyre az érdeklődőket és a beiratkozni kívánó­kat is szívesen látják. 8 pennáért -r: LIDOM PensSone Lubaban. j Elsönmffu családi otthon. - Kltünö konyha. — Magyar kiszolRátáft'ís levelezés. Tulajdonos: Pál László. Lldo—Venezia—Itália. K17 Hektóm arak i UYE6KERESKEDELMI V9LLAUT Klauzál tér 1. Parcellán: 6 személyes ebédlőkészlet 26 drb P 32'— 6 „ kávés „ 9 „ m 11 — 6 „ uzsonnás „ 7 „ „ 4"— 6 „ befőttes „ 7 „ , 3'E9 Üvegáruik: 6 személyes vizeskészlet 7 drb P 2"— 6 „ boros , 7 , „ 2'— 6 „ befőttes„ 7 „ „ 2'— Csak koriátolt mennyiségbe*! 1 drb I. levesestányér porcellán P —~S0 1 „ I. teás csésze 9 „ —"80 1 „ csiszolt vizespohár „—15 1 „ , boros , » —"13 | 941 Gyössöájön xnegr olcsó árainkról! fiftgiipk, teritök, párnák msssSirozásáS . PIROSKA SZALON ucca 11. ^yarrótanfolyam urilányoknaN.

Next

/
Thumbnails
Contents