Délmagyarország, 1928. szeptember (4. évfolyam, 197-221. szám)

1928-09-07 / 202. szám

6 1928 szeptember 7. Halálos szerencsétlenségekaboulognei autóversenyen (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.') Párisból jelenük: A boulognei Autóversenyen ma két súlyos autókatasztrófa történt. Bielo­vuci amatörversenyző kocsifa, amely 200 kilo­méteres sebességgel haladt, felborult és a nézők közé zuhant. Két néző azonnal ször­nyethalt, egy súlyosan measebesűlt. Bielo­vuci szintén súlyosan megsérült. A másik szerencsétlenség ugy történt, hogy az egyik versenyző autó kerekének gummiia lepattant és beoáqódott a nézők soraiba. Ketten súlyosan megsérüllek. Felfüggesztették a Stinnes-iigy vizsgálóbírójának titkárnőjét (.Budapesti tudósítónk lelefonjelentése.) Berlinből Jelentik: A Stinnes-iigy legújabb szenzációja, a nyomozó vizsgálóbíró titkárnő' jének felfüggesztése, egy ujságiró felfelen* tésére vezethető vissza. Az ujságirót véletle­nül a titkárnő telefonfába kapcsolták be, aki éppen bizalmas részleteket közölt valakivel a vizsgálóbírónál lefolyt kihallgatásokról. Kide­rült, hogy a titkárnő a hadikölcsönbotrány egyik szereplőjétől 5000 márkát kapott. Az illető nevét egyelőre még nem sikerült ki­nyomozni. Vakmerő zsebíolvajnől fogott el a rendőrség (A Délmagi/arország munkatársától.) Csü­í őrlőkön délelőtt a rendőrök egy veszedelmes zsebtolvajnőt fogtak el, aki éppen el akart szökni Szegedről. Kulcsár Zsófia cselédleány régi ismerőse a szegedi rendőrségnek. Zseb­tolvajlás miatt már nemegyszer el volt ítélve, legutoljára hasonló bűncselekményekért nyolc hónapot kapott. Kulcsár Zsófia bemondása szerint szerdán lőtt Szegedre. El akart szegődni mindenes­leánynak, de mivel cselédkönyve nem volt, nem tudott helyet kapni. Állás nélkül kószált az uccákon és igy jutott el csütörtök délelőtt Ábrahám János Kossuth Lajos-sugáruti halász, mesterhez. Ábrahám János lakására helyszer­rés céljából állított be és amig a halászmes­ter el volt foglalva, ellopta aranyóráját a lánccal együtt. A vakmerő zsebtolvajlást Áb­rahám János csak órák múlva vette észre, amikor Kulcsár Zsófia már nem volt látható a közelben. A halászmester a zsebtolvajlást azon. nal jelentette a rendőrségnek. A megindult nyomozás gyors eredményt pro­dukált. A rendőrök még a város határában, az országúton elfogták Kulcsár Zsófiát, akinél megtalálták a halászmester aranyóráját és táncát is. Kulcsár Zsófiát ezután előállították a rendőrségre, ahol töredelmesen beismerte a zsebtolvajlás elkövetését. — Stolcz Ferenc kiállítása. Stolcz Feranc hmvásárhelyi cipészmester, akinek érdekes szsb­rászmunkáiról a Délmagyarország már be­számolt, a kormányzónak is elkészitette agyagból készített szobrát, amelyet elküldött a kabinetiro­dának. A szobor megnyerte a kormányzó tetszé­sét és Stolcz Ferencnek Mokcsay Zoltán főispán utján elismerését és köszönetét fejezte ki. Stolcz Ferenc kiállítása már nyitva van a város Oroszláo­uccai bérpalotájában. — Gazdag-cirkusz ismét Szegeden. Az előző évek­ből Szegeden már előnyösen ismert Gazdag-cirkusz ütötte fel újból sátorát a Szent István-téren. A cirkusz pompás világvárosi attrakciókkal igyek­szik a közönség érdeklődését felkelteni. Kiváló lovasok, légtornászok, bohócok mutatják be szebb­nél-szebb produkcióikat. Bizvást remélhető, hogy a közönség ismét felkarolja a kedvelt vállalatot — Egy 17 éves piiótatiő uj világrekordot állított fel. Newyorkból jelentik: Miss Eleonor Smith 17 éves pilótanőt értesítette a repülőszövetség, hogy, augusztus 21-én. amikor Eleonor Smith egyedül szállt fel gépével. 11.633 láb magassággal uj magas­sági repülési világrekordot állított fel. — Jubilál az építőmunkások szegedi csoportja. Az 1903-ban alakult szegedi épitőmunkás-csoporfc ezévben érte el fennállásának 25-ik évét. Ezt az alkalmat a csoport díszközgyűlés keretében ünnepli meg, melyet a vezetőség szeptember 9-én, vasár­nap délelőtt fél 10 órára hívott egybe a Szé­chenyi Mozi helyiségébe. A jubiláris közgyűlésen résztvesznek az összes szegedi szakmai szerve« zetek és munkás kulturalakulatok. — A szombathelyi vizslakiállitás szegedi győz­tese- A szombathelyi Országos Mezőgazdasági és Ipari Kiállításon Bába Károly ny. százados Vég­vári kenneléből származó vándordijas és többször rösen díjazott Betyár nevü kiváló tenyészkan ma­gyar vizslája a kiállítás Champjonátusa lett és ezzel megnyerte »Sabária győztese« cimet és ugyan­ekkor a Végvári Champion Csintalan magyarvizsla tenyésznősténye I. díjas lett és aranyéremmel tün­tették ki. IV,'T Péntek. Róm. kath. Kassai vért. M ' * Protestáns Begina. Nap kél 5 óra 26 perckor, nyugszik 6 óra 29 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, dél­titán 4—7-ig. A muzeum nyitva délelőtt fél 10-től 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. n. ¿-7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Frankó Andor, Kálvária ucca 17. (Tel. 225 ), Jast Frigyes, Petőfi Sándor-sugárul 41. (TeL 777.) I.ípsítz József, Kelemen ucca 11. (Tel. 391.) Moldvány L. Újszeged. Vedres-ucca 1. (Tel. 846.) Selmeczy Béla, Somogyi-telep. Tdrök Márton, Csen. íjrádi sugárút 14. (Tel. 364.) — Jelentkezzenek a kéisawos jogú virflteek. A főjegyzői hivatal felhívja azokat az adófizetőket, akiknek a törvény értelmében joguk van arra, hogy adójuk kétszeres összeggel szerepeljen a virilis­ták névjegyzékében, tehát a diplomásokat és a kereskedelmi kamarák beltagjait, hogy joguk ér­\ énvesitését a főjegyzői hivatalban beszerezhető blankettán kérjék. A tőrvény rendelkezése értel­mében ezt a jogot hivatalból nem lehet akcep­tálni, csakis személyes kérelmezés esetén. A főjegyzői hivatal felhívása természe­tesen szoros összefüggésben van a virilisták név­jegyzékének kiigazításával és az uj viriüs jogú városatyák január elsején bekövetkező behívásával. — Ismét: igen meleg idő A Meteorologiai Inté­zet jelentése: Hazánkban derült idő mellett a hőmérséklet tovább emelkedett. A nappali maxi­mumok meghaladták a 25 fok Celsiust, az éjjeli minimumok csak kevéssel sülyedtek a 10 fok Cel­sius alá. Jóslat: Továbbra is túlnyomóan derült éi igen meleg idő. A Meteorologiai Intézet jelenti este 10 órakor: Az időjárási helyzet némileg változott, amennyiben :t skandináviai depresszió mélyebb lett s a lég­nyomás kissé Középeurópában is sülyedt s vele kapcsolatban Csehország felett másodrendű de­presszió körvonalai mutatkoznak. Időprognózis: Ítészben felhős, zivatarra hajló, egyébként me­leg ide. • * • , • • • . . v — Lezuhant egy német repülőgép: három hatott Berlinből jelentik: Ma délben 1 óra 45 perckor az Erfurt—München közt közlekedő menetrend­szerű repülőgép Forchheimstől 5 kilóméternyire lezuhant A pilóta és a gép két utasa szörnyet halt. — Leleplezték ókécskán a Szabolcska-emlék­táblát. Budapestről jelentik: Meleg ünnepet tar­tottak csütörtökön a pestmegyei Ökécskán, ahol Szabolcska Mihály szülőházán helyezlek el emléktáblát. Az ünnepségen jelen volt Sza­bolcska Mihály is két fiával, Szabolcska László temesvári református lelkésszel és Szabolcska Mi­hály budapesti törvényszéki bíróval, valamint je­len volt dr. Rava sz László református püspök, Józan Miklós unitárius püspöki helynők és szá mos más előkelőség. Ókécskán a református temp­lom előtt Okos Gyula református lelkész és F. Szabó Dezső főszolgabíró üdvözölte a vendége­ket. A küldöttség átnyújtotta Szabolcskának a község díszpolgári oklevelét, majd Szabolcska és Ravasz püspök válasza után a templomba mentek, ahol Bavasz László püspök beszélt Innen a Szabolcska-lérre, Szabolcska szü­lőházához vonult a szomszédos községek lakossá­gával növekedett közönség, ahol a Hiszekegy el­éneklése után dr. Ravasz László püspök ünnepi beszéde után leleplezték az emléktáblát. — Hamis ötpengosök. Budapestről jelentik: A főkapitányságra több feljelentés érkezett, amelyek szerint különböző bankok pénztárába több hamis | 5 pengős került. A főkapitányságon azt hiszik, I hogy a mult évben működő banda próbál újból forgalomba hozni 5 pengősöket. A nyomozás folyik. — Istentisztelet a zsinagógában. Dr. L ő w Immá­nuel főrabbi félszázados papi működése alkalmából pénteken este hat órakor istentisztelet lesz a zsi­nagógában. Vasárnap reggel, szeptember 9-én és pénteken reggel, szeptember 14-én öt órakor, a többi vezeklő nap reggelén háromnegyed hat órakor. — Munká98»wicsétlenség a Tisza-pályaudvaron Csütörtökön délután négy órakor Kovács Já­nos 47 éves pályamunkás a Tisza-pályaudvaron munkaközben könnyebben megsérült. A kihiwtt mentők sérüléseivel a közkórházba szállították. Az orvosi vizsgálat szerint a szerencsétlen mun­kásnak a baltába tért ­Gatssdag-cirKussz legjobb műsort f)OZ Szegedire. Jegyelővétel Petőnél. 947 1 Előírásos 851 iskolakalapok prima minőségben fejbőség szerint Kaphatók Széchenyi tér 2. Iskola ucca 26. ROYAL NAGYSZALLODA BUDAPEST, tHnBíjflSHrasiHanHv VIL, Erzsébet körül 43-47. 169 Szegediek kedvenc találkozó helye. Magyarország legnagyobb szállodája. Szobák a legolcsöbbtól luxusszobákig. Szegedieknek különös kedvezmények!

Next

/
Thumbnails
Contents