Délmagyarország, 1928. szeptember (4. évfolyam, 197-221. szám)
1928-09-19 / 211. szám
1928 szeptember 18. DÉLMAGYARORSZAU 3 Egy fővárosi mérnök revolveres merényiele menyasszonya ellen Budapest, szeptember 18. Ma délelőtt tizenegykor az IzabelLa-ucca 91. számú házban Galba Oszkár 40 éves mérnők forgópisztollyal többször rálőtt menyasszonyára, özv. Gyarmati Adtaínéra, akit az arcán súlyosan megsebesített, majd maga ellen fordította a revolvert és főbelötte magái. Mindkettőjüket a mentők szállították a Rókns-kórházba. A mérnők haldoklik, az asszony állapota súlyos. A házbelíek szerint a jegyesek között többször fordult elő szóváltás és a mai katasztrófát is az idézte elő, hogy az özvegyasszony vissza akart lépni a házasságtól. Galba Oszkár a Rókus-kórházban délután belehalt sérülésébe. Még egy dráma Egy cipésxsegéd lelőtte menyasszonyát Újpest, szeptember 18. Zámbó ödön újpesti | cipészsegéd kedden este 10 órakor megjelent ' menyasszonya, özvegy Róza Pálné 21 éves gyári munkásnő újpesti lakásán és szóváltásba elegyedett vele. A szóváltásból veszekedés lett, amely egyre hevesebbé vált, végül a fiatalmeber revolvert rántott és ráfőtt menyasszonyára. A golyó a nőt fején találta. Erre Zámbó kiment és a ház félreeső helyén főbelőtte magát. Mindkettőjüket haldokolva szállították a gróf Károlyi-kórházba. A dráma részleteinek megállapítására az újpesti rendőrség erélyes nyomozást indított A nyomozó bírói kényszerképzetek gyötörték és mindenkit letartóztatott Kőstrifi, szeptember 18. Stahlberg banerwaftfi törvényszéki tanácsosnak jelentették, hogy szeptember 9-ére virradóra egy fiatalember belefulladt a neudamnn tóba. A boncolás nem tudta a halál okát megállapítani. Stahlberg gyanút fogott, hogy a fiatalembert rokonai mérgezték meg, azért házkutatást tartott az elhunyt hozzátartozóinál és egymásután valamennyi rokont letartóztatta. Stahlberg bírónál az üggyel kapcsolatban beteges J l&nyszerképzetek léptek fel s azt hitte, hogy ' a rendőrség és a fogház hivatalnokai nem tá- | mogatják őt eléggé tevékenységében és hogy az állítólagos tettesekkel cimborálnak, ezért letartóztatta a neudammi fogházőrparancsnokot, tíalamhnt a saját gépirónőjét is. A rendőrség ezután az államügyészséghez fordult, valamint a járásbíróság elnökéhez és a vizsgálóbíróhoz. E hatóságok képviselői aztán Neudammba utaztak és megakadályozták, hogy Stahlberg tovább is folytassa működését A letartóztatottakat az iratok átvizsgálása után és több tanú kihallgatása után haladéktalanul szabadlábra helyezték. l'TC/lfb Szerda. Rőm. kath. Január pk. Protestáns Yilhelmina. Nap kél 5 óra 42 perckor, nyugszik 6 óra 5 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, délután 4—7-ig. A múzeum nyitva délelőtt fél í0-től 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyelem I. emelet) nyitva d. e, 8-1-ig, d. n. S-7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Leinzinger Gyula, Horváth Mihály ucca 9. (Te!. 352.) Moldván, iL, Újszeged, Vedres ucca 1. (Tel 846.) Nyilasy Ágoston, Szilién sugárut 11. (Tel. 1098.) Saígó Péter, Mátyás tér 4. (Tel. 296.) Temesváry József, Dugonics tér 12. (Tel. 79S.) Zabar örökősök, Valéria tér 1. (Tel. 695.) — Höemelkedés. A Meteorolograi Intézet jelentése: Hazánkban az idő többnyire borús volt és a hőmérséklet a normális körül ingadozott. Eső csak az ország délnyugati és nyugati részén volt kisebb mennyiségben. így Szentgotthárdon 17, Zalaegerszegen 16 és Sopronban 13 mm. csapadékot mértek. Ma délben Budapesten 22 fok Celsiust mértek. Jóslat: Kevésbé felhős idő, némi hőemelkedéssel, eső csak a Dunántulon és az ország déli részén valószínű. A Meteorológiai Intézet este 10 órakor a kővetkező jelentést adta ki: Az északi depresszió lassan tovább vonul kelet felé, a lengyel- illetve déloroszországi maximum pedig összezsugorodni látszik Hazánkban a mai nap folyamán a Denántul és az Alföld déli részén wolt jelentéktelen eső. Prognózis: Részben felhős, enyhe idő, a délnyugati részeken kisebb esővel. — Gefasr vasúti üzletigazgató nyugalomba vonul. Geher János üzletigazgató, a szegedi vasúti üzletigazgatóság vezetője kedden délben látogatást tett a polgármesternél, akivel közölte, hogy nyugalomba vonul, mintán betöltötte teljes szolgálati idejét. A polgármester melegen búcsúzott el az érdemes tisztviselőtől, aki néhány év óta áll a szegedi vasati üzletigazgatóság élén és fontos pozíciójában sok értékes szolgálatot tett a város közönségének. Utóda értesülésünk szerint, Veress Gábor, az eddigi helyettes üzletigazgató lesz. — Mező Ferenc ünneplése Budapestről jelentik: Dr. Mező Ferencet meleg ünneplésben részesítették kedden este tanártársai abból az alkalomból, hogy az amsterdami olimpiász irodalmi diját megnyerte. A Budai Társaskörben tegnap este ebből az alkalomból vacsorát rendeztek tiszteletére, melyen számos tanügyi kiválóság js résztvett. — Felborult egy teherautó- Budapestről jelentik: Snlyos szerencsétlenség tőrtént kedden délután háromnegyed négy órakor a Németvölgyi-ut és a Martonhegyi-ut sarkán. Az erős lejtőn lefelé haladt egy hatalmas teherautó, amely az éles fordulónál felborult és ma«a alá temOíte vezetőjét,' valamint a melktfe ülő másik férfit. A tűzoltókat kellett kihivui, hogy az autó alá temetett embereket kiemeljék. — Orvost hir- Dr. Bózsó István szabadságáról visszaérkezett és rendeléseit Boldogasszony-sugárut 9. szám alatt ismét megkezdte. Telefon 41. — Lezuhant a kassai dóm tornyából. Kassáról jelentik: Kedden délután Janecsek Margit népiskolai tanítónő a kassai dóm tornyának védőpárkányán vigyázatlanul hajolt ki és 60 méter magasságból a földre zuhant, ahol összezuzódott tagokkal halva találták. Dccal támadás egy mecklenburgi miniszter ellen Schwerrn, szeptember 18. Dr. Brückner volt mecklenburgi demokratapárti igazságügyminisztert ma délelőtt a kormányépület előtt egy fiatalember megtámadta, kutyakorbácscsal leütötte a szemüvegét és megsebesítette a fejét. A támadó ezután futásnak eredt — Ittas legények támadása. Nyíregyházáról jelentik: Anarcs községben ittas legények bementek Takács Imre hentes udvarába és ott a hentesre támadtak. Takács felkapta a cséphadarót és azzal védekezett támadói ellen. A verekedés közben Takács olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy másnap meghalt. A nyíregyházai ügyészség folytatja a vizsgálatot. Színházjegyek a Délmagyaroraág jegyirodájában elővételi dlj nélkül válthatók Telefon 308. x Fürdőkádak 32 P-től, garantált minőség, Fogel Edénél, Takaréktár-ucca 8. — Még egy Balan... Bukarestből jelentik: A Dimineata jelenti Csíkszeredáról: Pár nappal azelőtt, hogy a fogarasi havasokban elfogták Juon Balant, a hirhedt haramiát, a csjki havasokban egy másik haramia tünt fel, ak|t szántén Balannak hivnak, de a keresztneve Georgia Ez is kényszermunkára itélt fegyenc, aki az ókirályságbeli targul-ocsnai bányából szökött meg. A Délmagyarországot, Szeged egyetlen liberális napilapját támogatja, aki nyomtatványszükségletét a Délmagyarország-nyomdáhan (Lőw Lipót, ucca 19.) szerzi be. Telefon IS—34. Príma sefyemharisnyi ismét kapható -4 pengő 50 Itllértrl 714 HoHmonn Dersönél, Ceskonlcs ucca 4. sz. Női kalapok résziétílzelés mellett is kaphatók a legolcsóbb árakon már 8 pengőíőL 925 Alakítások P 3-IAI Serény-szalon Kelemen-u. 7. Legjobb porosz és magyar Milyba szén, bécsi dió légszeszgyár! koksz, tSilfát háztartásoknak, a klskondciozsmnl elismeri elsőrendű Kűrijeimet kereskedőknek és pékeknek ajánlom Díener Pál lerménybizoraánycs alján »egedi telepemről, — Ugyanoll állandóan gabonákat la vásárolok. Eszes Imre, Párfst-körot 44. Telefon 489. Díener telefonta 1700. 345 íáncíanliás megplte&fti&dLotí Révész Béla tánctanár vezetésévei. Tanítás j szerda, szombat,beiratkozni ugyanakkor lehef! Vasárnap őszirózsa-es!. ^ üazz-banifj Pr.sréf-féBa ¡joraxos kölnivíz j ngy illatánál, mint borax tartalmánál fogva kitűnő hatású. Csak zárt üvegekben kapható a 25i Sssent Mólcus gyógysseirtárban. Kis Üveg Ara 1-2Q, nagy Uveo Ara 2.4.0. gyermekkocsik Kerékpárok dummik, alkatrészek; Meglepő olcsón kaphatók kedvező részletfizetésre , Javításokat olcsón készít Kardos István miiszerészl Szeged, Ctekonlct-uccn 3. 85] B E LVÁ ROS1 MOZI j«eptrrnbcr 19-én, szerdán Dolores del Rió A HolcS leánya. Azonkívül JR uEI^M Eey fiimripDtter kaiendui szárazon, H wllcsjif vízen és a levegőben 8 re'vná'ban. I Előadások kezdete hélkflznap 3, 7 és 9 árakor, yisár és flnn»nnap 3, 5, 7 A» 9 érakor. SZÉCHENYI MOZI A 211 Azonkívül: Szeptember 19., 20-án, sze dán és csütörtökön másban. Ó ferrete ö- Fösmepm''BUCK jounes K. 6 <Bi betörő? Bűnügyi történet 6 felvonásban Előadások kezdete hétköznap 5. 7. 9 érakor, vasárnap 3. 5. 7. 9 érakor.