Délmagyarország, 1928. augusztus (4. évfolyam, 173-196. szám)

1928-08-26 / 192. szám

DlîLMAGYAROIRSZ VG 1928 augusztus «3. tyás képviselő, Papp József makói iparlestüleli elnök és Nagy Antal budapesti asztalos. Aláirta még a levelet dr Dobsa László, de nem mint kezes, hanem mint az IPOSz igazgatója. \ kötelező nyilatkozatot igy prezentálták e Ksipari Hitelszövetkezetnél, amely azt illő tisztelettel visszaadta. Ragaszkodott hozzá, hogy neki nem közéleli ekjének, hanem financiális szempontbál jó aláírások kellet ekErre megindult a nagy szaladgálás uj aláírások után. Elsőnek megkapták Mayer Bertalan kaposvári ipartestületi elnököt, utána még kettőt-hármat, akiket a Kisipari Hitelszövetkezet elfogadott. A pénzt igy az IPOSz nagynehezen megkapta; belőle legelőször folyósította tisztviselőinek hátralékos fizetéseit, a többit pedig befekíe'.le a szolnoki kongreszszusba. A szolnoki kongresszus azonban balul ütött ki. A kézmüveskamarát kicsirázása helyett levették a napirendről. A befektetés rossznak DÍzonyult. Az IPOSz vezérkara most azon töri a fejét, hogy miből fogja a kölcsönt visszafizetni és hof an fogja a szolnoki iparoskongresszus költségelszámolását megejteni. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI u LXXXIX. A Szovjet államtitkai A kommün alatt s azután még néhány hónapig, mig a románok Budapesten voltak, minden politikai vonatkozású távirat, mely Budapesten vagy a csepeli rádió-állomáson 1 átment, a kezembe került. Ennek az anyagnak az alapján Az Est és a Pester Lloyd utján 1920 tavaszán tiz cikkben közöltem, hogy Moszkva hogyan likvidálta a magyarországi i kommunizmust. Azt hiszem, hogy Magyaror- ; szág lörténetét 1919 áprilistól 1919 októberig j jobban ismerem, mint bárki s az általam | összegyűjtött és publikált anyag nélkül e hat hónapnak megbízható történetét nem is lehelne megirni. A hivatásos történettudósok szerint »ez nem is fontos«. Mikor egy nagy értekezleten arról volt szó, hogy a kommunizmus történeti emlékeit meg kellene menteni az enyészettől és szétszőródástól, — arra a kérdésemre, hogy »mi lesz Balfour külügyminiszter és Kun Béla tárgyalásaival?« — Csánky Dezső országos főlevéitúros és Ballagi Aladár, kik az értekezletet vezették, szinte filymálóan nyilatkoztak a dologról és miután láttam, hogy ez a dolog őket nem érdekli, .süt talán molesztálja, — jónak láttam a szóLanforgó iratokat az államnak egy olyan szervere bízni, mely több érdeklődést mutatott irántuk. A diplomáciai iratok ős idők óla »titkosak«, a az olyan írással készülnek, melyet a te nem avatottak meg nem értenek. Ha a legzseriálísabb emberekből áll is egy-egy állami bizottság, mely a tanácskormány iratainak tanulmányozására hivatott, — a titkos jegyű iratoknál fennakad. Nekám. azonban sikerült ezeket is i:i-gi'ejlenem, — a véletlen segítségével. Augusztus első napjaiban egy barátom rémülten szaladt hozzám azzal a hírrel, hogy a fehérek holnap már abban a dunántuli községben lesznek, ahol az ő fia nyaral; miután a fiu zsidó és miután egy ideig a külügyi népi iztosságnál szolgált a titkos táviratok osztályában, — valószínűleg kurta processzust csinálnak vele. A fiu arcképét elküldtem Romanelli alezredesnek és kértem, hogy a már Budapesten levő négv antant-misszió adjon neki igazolványt arról, hogy ez a fiu jó szolgálatokat teljesített. Ezt az arcképes, nagy pecsétes igazolványt átadtam a- barátomnak, ,nki azonnal rohant a fiáért s az igazolvány .segítségével szépen haza is vergődtek Budapestre. A fiút az apja azonnal továbbította Aachenbe, hogy ott fejezze be mérnöki tanulmányait; az utazás előtt azonban a fiu atyja »hálából« átadott nekem néhány cédulát, melye,! szám jegycso por tok voltak. E számjegyek segítségével sikerült a titkos iratok egy részét megfej lenem s azután csere-bere utján más ehilfre-kulcsokat is szereztem. 1919 augusztus végén már negyvenhárom különböző módszerrel tudtam a diplomácia titkos iratait kilwtüzni. Valamennyi módszert felülmulta az orosz, amellyel szemben csődöt mondott minden zsenialitás: aki nem volt a titokba beavatva, az akár egy évezredig is hiába kísérletezett volna a megfejtéssel. A titkos iratoknak azt a részét, mely Olaszországot érdekelte, közöltem Romanellivel, aki nem ugyan az én javamra, de Magyarország javára sok jó szolgálatot teljesített. Romanellivel a szerviták kolostorában szoktam találkozni és meglehetősen élénk volt az összeköttetésünk. Természetesen ő is sok hasznát vette a velem való érintkezésnek; akart is hálás lenni, de én még a legapróbb szívességet sem fogadtam el; egyszer Kecskemétről hozatott fel hust a katonáinak, miután Budapesten nem tudott szerezni és nekem is küldött a húsból, de én nem fogadtam el még azt sem. Mikor megtudta Romanelli, hogy a titkos táviratok kulcsának birtokába jutottam, kormánya nevében azt ajánlotta, hogy menjek Svájcba egy pár hónapra a családommal, — bérelnek egy villát és minden költségemet fedezik, ha megmondom, hogy az olasz politikusok közül kik rokonszenveznek a kommunistákkal és kik érintkeznek Leninnel? Én erre azt feleltem, hogy mindezt nagyon szívesen megmondom, de csak ingyen. Mivel Romanelli ugy látta, hogy lassan haladok a nagy iratcsomó megfejtésével, segítségül mellém adta Riccardo Gigante kapitányt, akit betanítottam a nem könnyű munkára. Gigante azután mellettem dolgozott, mig D'Annunzió Fiúméba nem hivta, hogy vegye át a város polgármesteri hivatalát. Az egész művelt világ érdekében valónak tartottam, hogy Moszkvának a nyugati országokkal való kapcsolatai ( melvek 1919-ben még egészen frissek és fejletlenek voltak) feltárassanak. írtam ez ügyben Winston Churchillnek, kivel már a bur háború alatt leveleztem s aki 1919 őszén az angol kabinetben, ha jól emlékszem, hadügyminiszter volt. Churchillnek volt köszönhető, hogy Anglia 1919 november végéig támogatta az orosz ellenforradalmi seregei et pénzzel és hadianyagokkal. Churchill nagyon helyeselte a tervemet. 1920 január elején ki is adtam francia nyelven »A bolslvista propaganda titkos iratai« cimű kötetemet, melyet hazai történészeink szintén nem vettek tudomásul, de amelyet az utódaik közül sokan fognak majd forrásmunkául használni. Annyiban azonban igazuk van a történészeknek, hogy az ilyesmivel foglalkozni nem hasznos. Könyvemet ugyanis magam adtam ki és elárusitását Ferdinand Wyss berni könyvkereskedőre bíztam Wyssnek eszében sem volt, hogy a bevételedről évenkint elszámoljon; Amerikában lélem alatt csődbe került és amikor Amerikából évek múlva visszakerültem, a berni kanton csődhivatala küldött nekem egy hetven oenlime^os bélyeget: könyvem eladott ké'e er példánya után annyi jutott nekem a csődtömegből. A közönséges, 70 oentime-os bélyeget beragasztottam a gyűjteményembe; persze senki sem sejti, hogy impozáns bélyeggyűjteményemrek ez a legdrágább darabja. Erkölcsi sikerekben azonban volt részem. Egy este, mikor hazamenlem Kinizsy-utcai lakásomra, a feleségem átadott egy névjegyet, melyen ez a név volt: Lopusny százados. Ez a tiszt a délután folyamán nálunk járt és elmondta a feleségemnek, hogy azt a Szabó Lászlót keresi, aki valami francia könyvet irt a ljolsevizmusról. Mivel Budapesten nagyon sok Szabó László van, a honvédelmi minisztérium több tisztet bizott meg, hogy keressék fel az összes Szabó Lászlókat és találják meg az igazit. Nagyon örült Lopusny százados ur, hogy. éppen ő talált rám és azt az üzenetet hagyta hátra, hogy hivjam fel a minisztériumban báró Stipsics őrnagyot. Ezt másnap reggel meg is tettem s az őrnagy ur a következőket mondta: — A francia könyved, ugv látszik, nagyon izgatja az amerikai kormányt. Igen nagy szolgálatot tennél nekünk, ha szives volnál az amerikai katonai attasét, Eglin őrnagyot fogadni és kívánságait a lehetőségig tol esiteni, mert nekünk nagy szükségűnk van most az amerikaiakra. Még aznap felkerestem Eglin őrnagyot szállásán, a Ritzben. Beszélgetésünknél jelen volt egy magyar tiszt is, aki Eglin mellé volt beosztva; a neve: Rónay-Horváth László, a hires hadterténetiró fia. Eglin őrnagy elmondotta, hogy az Egyesült Államok svájci követe olvasta a könyvemet és jelentést tett róla a washingtoni kormánynak. A könyv egyik fejezete Lenin és Wilson tárgyalásairól szól (Wilson akkor még elnök volt). Miután a könyvben közöltem annak a már letárgyalt, de szerencsére még alá nem irt szerződésnek egész szövegét, melyet Wilson, illetve Lansing államtitkár Leninnel meg akart kötni és miután ez a szöveg szórói-szóra egyezik a Washingtonban levő példánnyal, nyilvánvaló, hogy információim páratlanul jók és az is kétségtelen, hogy nem is egy, de többféle diplomáciai chiffre-kulccsal is rendelkezem. Ezekre volna az Egyesült Államoknak szüksége, hogyan lehetne ezekhez hozzájutni? Erre én azt feleltem, hogy a chiffre-kulcsokat legelőször is átadom a m. kir. honvédelmi minisztériumnak. (Ez másnap reggel meg is történt: egy alezret'e-;, a szám jel ^osztály vezetője vette át őket én tőlem a "destruktív Az Est szerkesztőségében.) És miután a mi kormányunk azt kívánja, hogy legyek előzékeny az amerikai kormánnyal szemben, — holnaptól kezdve a chiffre-kulcsok Amerikának is rendelkzésér,-e állanak. — Mennyiért? — kérdezte az őrnagy. — Azért az egy szál cigarettáért, feleltem, amit éppen most szívtam el és azért a beutazási engedélyért, melyet ön a magam és családom számára ki fog eszközölni, mert ki akarok menni Amerikába. — Ó, kérem, azonnal táviratozok Washingtonba, még ma, válaszolta az őrnagy, de hogy a beutazási engedély huszonnégy óra alatt megjön, rfzt nesm tudom garantálni, mert az ilyen ügynek az elintézése bürokratikus formákhoz van kötve. Remélem azonban, hegy egy hét alatt itt lesz az engedély, a »landing permit...« A chiffre-kulcsok ügye azonban nagyon sürgős... Azonnal munkához láttam és néhány nap múlva átadtam egy nagy iratcsomót, melyben angolul szépen megírtam, hogy a kulcsokat hogyan kell használni és minden megfejtést eredeti okiratok mellékelésével illusztráltam. Az őrnagy ezt mind szépen megköszön'e és két hét múlva sajnálattal értesített, hogy valami érthetetlen ok miatt az Egyesült Államok kormánya nem engedheti meg, hogy Amerikába menjek. Rövid idő múlva Budapestre érkezett a prágai angol követségtől Sington tüzérkapitány: Londonban is olvasták a francia könyvemet és szintén barátkozni kívántak velem. Itt már egy kis meggondolási időt kértem, c'e azután 1920 tavaszán bécsi tartózkodásom alatt Sington kapitányt mégis megtanítottam, hogy hogyan kell titkos jelentéseket olvasni? Sington nagyon hálálkodott »kormánya nevében«, de mikor azt kérdeztem tőle, hogy szívességemet hajlandó volna-e az angol kormány azzal viszonozni, hogy beutazási engedélyt ad Canadába, becsületes őszinteséggel és határozottsággal ezt felelte: »Nemi« Abból a munkából és idővesztegeté.sből, mellyel az angol kapitányt tanítgattam, összes hasznom annyi, hogy megtanultam tőle, hogy Canada fővárosának, Öttawanak nevét igy kell helyesen kiejteni: »Ataue.« Csak P* kerül HoltiTinnn Dezsőnél, Cseboolc» ucc* 4, ».