Délmagyarország, 1928. augusztus (4. évfolyam, 173-196. szám)
1928-08-19 / 187. szám
s mns det.m agyarorst; ac; augusztus TS. mmnnmr) LULU-JLitxi»m»rniu- »..yjuninini: ÍXJL k DEiMAGYAROüSZÁG JEGYIRODA A HARMÓNIA ezidei hangversenyeire bérletjegyek válthatók SZEREPELNEK Anda^ Piroska Bartók Béla Bokor Judifh Dohnányé Ernő Kósa Györgjf Pataky Kálmán Stefániái Smre Szigeti József Telmányi EmiB Walbauer-Kvartett H bérletjegy 25—40 % kedvezmény' jeleni az egyes hangversenyek jegyáraival szemben nniMiiiiiiFiiiirmminiiiiKnHuimmmimiiiii reggelire, keményre főzve, ebédre pedig szá- ' látható. A forradalom előtt Az Estben közölt raz babot. Tizenhárom éves fiam akkoriban ' cikkeket már megjelenésük napján olvasták sokat csavargott Szent-Lőrinctől Érdig, hogy azok a miniszterek, egyéb államférfiak, főcgy-egy csirkét szerezzen az anyjának és cz papok és szervezetek, akik elég gyakori lánéha sikerült is neki. A csirke rendesen ! togatói voltak Az Est szerkesztőségének. Maga akkora volt csak, mint egy kis galamb és j Bangha páter is nem egyszer volt vendégünk »te kellett osztani«, hogy a betegnek két napra * " 1 ^—" * gj 1 elég legyen. Mikor egyszer a két gyerek közeli lakásunkról bevitte a klinikára a »negyed csirkét« s a beteg enni kezdett, a gyerekek mohón rábámultak a fejedelmi ételre s a leányom elkezdett sirni. Attól kezdve a feleségem nem eugedte, hogy bármit is bevigyenek neki. Délután négyig volt szabad a klinikára bemenni; a fiam azonban minden este háromszor is bement a klinikára, egészen este tizig, megnézni, hogy »hogy van a mamikat* Mikor kérdeztem tőle, hogy hogyan tud bejutni, nagy fölénnyel igy válaszolt: — Ez, kérlek, igen egyszerű. Bemutatkoztam a poriásnak, hogy'én Mutschenbacher Tiva- j dar tanár urnák, a klinika adjunktusának , a fia vagyok... Feleségem előre tudta, hogy a műtét igen súlyos lesz és hogy az eredmény bizonyos komplikációk miatt bizonytalan. Gyónni kívánt és kért, hogy régi gyóntatóját, Butykay Anlal pátert hívjam el hozzá. Ez azonban | nem volt egyszerű dolog, mert papnak a klinikára bemenni nem volt szabad. De Páter • Anlal leleményes és bátor ember volt: civil ' ruhában, kis kabátban, mint valami kőműves , legény, reggel öt és hat óra között bement a klinikára s a szentségekben s vallás viga- • szaiban részesítette a feleségemet A katolikus egyház helyzete az első naptól ; leezdve igen rossz volt; tervbe volt véve az összes templomok bezárása és ennek a rende- j lelnek a végrehajtását meg is kezdték. Sok ; tápot letartóztattak — s ami az egyházra sokkal súlyosabb csapás volt: nem kevés pap nyilatkozatot irt alá, melyben kijelentette, i hogy nem akar tovább pap lenni. A hívek megrendültek: »Hát ennyire elhagyott bennünket az Isten?«< A katolikus egyház ügye a »mély-ponton« volt, mikor Miklós Andor igy szólt hozzám: — Ma senki sem mondhatja, hogy a kereszténységhez csatlakozni előny, — a csatlakozás ma csak hátrányt jelent, sőt esetleg veszélyt. Minden szimpátiám az üldözötteké. Ez teliát az az időpont, amikor a kereszténységhez fogok csatlakozni. Másnap a ciszterciták Horánszky-utoai rendházának kápolnájában hüvelykujjammal Miklós Andor homlokára írtam a szent kereszt jelét s utána dr. Baranyay Jusztin, a ciszteráta tanárképző intézet igazgatója megkeresztelte őt. Papi körökten ennek nagyon örüllek _ akkor. Igen örült maga a hercegprímás is. Amikor azonban a kurzus kerekedett felül, mindent elfelejtettek és akadtak igen előkelő és vallásuk tanításában nagyon tudós férfiak, akik szerintem vallásuknak egyik elemi törvényét tagadták meg, mikor azt kezdték hirdetni, hogy »az a kis keresztvíz nem számít«. A püspöki kar, ugy látszik, nem olvasta az uj keresztény sajtó termékeit, mert nem tiltakozott a kereszténység újmódi felfogása ellen. Az Est elleni feneketlen düh a forradalom és a kommün alatt egyáltalán nem volt előreAz Est szerkesztőségében és semmivel sem árulta el azt a nézetét, hogy Az Estet bűnösnek tartja a forradalom előkészítésében. A kommunizmus ideje alatt nagyon sokan jöttek hozzám azzal a kívánsággal, hogy meg i én semmiképen sem vagyok jogosítva, ellenben kötelességem mindenkinek segítségére" lenni. Mindenkinek, aki hozzám fordult, legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint megmagyaráztam, hogy mi a kereszténység, s ha azt mondották, hogy ezek után is megmaradnak a szándékuk mellett, én megkereszteltettem őket. Magyarországon nekem van a legtöbb keresztfiam és keresztleányom, s a legnagyobb részükre büszke vagyok. Amikor azonban a kurzus arra az álláspontra helyezkedett, hogy »a megkeresztelkedés nem számit«, akkor én ebben önmagamnak dezavuálását, s a kereszténység elemi törvényének megtagadását és megcsúfolását láttam, s azt gondoltam magamban, hogy »vagy ezek az emberek nem keresztények, vagy én nem vagyok az«. Miután pedig én magam feltétlenül és fentartás nélkül kereszténynek tartom és ragaszkodom katolikus vallásom összes tanításaihoz és parancsaihoz, — végtelenül sajnálom azokat, akik beevezlek az újfajta, éppen nem jézusi »kereszténység« vizeire, s a zsidók megkeresztel kedésével kapcsol alton vagy theologiai tudatlanságukat, vagy a keresztény eszméktől egészen távolálló lelkületüket azzal árulják eí, hogy azt a »szellemes« axiómát hangoztatják, hogy »volt-zsidók csak a temetőben léteznek«. Hogy mit szólna ehhez Jézus Krisztus vagy Szent Pál apostol, az a szóbanforgó méltóságos és főlisztelendő egyházi férfiaknak nem imponál, mert hiszen Jézus Krisztus és Szent Pál apostol is köztudomás szerint csak akarnak keresztelkedni. Isten látja lelkemet, hogy én nem hívtam senkit sem és nem biz- | kikeresztelkedett zsidó volt. Hangsúlyozom, tnitnM Vnll^nnm fnvi.'I^Ortil nv/\n VinrtTT OnVlQOOW «11/Alt«m ll ? t f/5nítiicCol • Irl^k tattam senkit sem. Vallásom tanításait azonban meglehetősen ismerem és tudom, hogy tüzrevaló az a keresztény, aki elutasítja felebarátját, mikor az azzal közeledik hozzá, hogy »meg akarok keresztelkedni«. Azt vizsgálni és megítélni, hogy az illetőnek szándéka őszinte-e, hogy sohasem foglalkoztam hittéritéssel; de ha a még meg nem kereszteltek megkereszte; lése a katolikus egyház szerint fontos dolog, I akkor a főtisztelendő papság 1919-ben egy oly, kedvező alkalmat szalasztott el, minőre még I nem volt példa a történelemben. olcsón kiárusítom. Fazonmunkékat sze* mélyze'fonlalVoTtntás végett o'csón vállalok Kelemen neca 3 Reich Mér és Fia r. f. óra-, ékszer-, arany-, ezüst- és mllvarl törgyak raktára 280 Kelemen ucca 11. Árban, választékban és minőségben utolérhetetlen. Pipis Testvérek gőzmalma Tótkomlós képviselet és tőlereWol Lampel O&^lcÁr llsztnagykereskedő Tábor acca 5. Telefoni 9-95. Nincáennemü őrlemények, cSarák, terményáruk legolcsóbb napi arnkon. 653 Viszonteladóknak házhoz szállítva. == még visszamaradt a !egked¥ezö№ fizetési feltétetek mellett kaphatók, A venni szándékozók részletes felvilágosítást nyerhetnek parcellázási irodánkban. SiciN-csoiijifMi Takarékpénztár. mmm 678 V