Délmagyarország, 1928. július (4. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-15 / 159. szám

1928 ifnStfS Ш шашттттг KiRJÍN •. :>•• • Г .<•: »'.-л; Лч-iv . MINDCNUTT MAINÍUZQRPOT Л Sszegedl—csongrádi j&atfó „hajótörése" Mfindlsszent alatt A „Cnkdcs Béla~ Kormánya nekiütődött a tui a foknak és eltörölt (A Délmaggarország munkatársától.') Szer­dán este kellemetlen kalandban volt része Mindszent alatt a Szeged és Csongrád között közlekedő »Lukács Bétát nevü gőzhajónak. A hajónak a nyílt Tiszán elromlott a kor­mányszerkezete, úgyhogy a víz közepén hor­gonyt keltett vetnie. A gőzöst hajnalban a pCsepelt rontatta be Csongrádra. A szerencsés kimenetelű »hajótörés« rész­leteiről csak most szivárogtak ki részletek. A »Lukács Bélát tegnap óta már rendesen közlekedik. A »hajótörés« napján pontosan in­tfult el Szegedről. Alig haladt azonban né­hány kilométert, amikor szabálytalanul haladó tutajokkal találta magát szembe. A tutajok ! • Tiszán keresztbe fordulva, teljesen elfoglal- f ták a folyó medrét, úgyhogy a gőzhajónak meg kellett állnia, majd hogy az összeütközés elkerülhető legyen, csak hosszas manövirozás­sal sikerült a tutajokat kikerülni. Eközben történt azután, hogy a hajó kor­mánya nekiütődött egy tutajnak és eltörött, úgyhogy a hajónak a nyilt Tiszán kellett hor­gonyt vetnie. A gőzhajó utasai kőzött az események lát­tára pánik tört ki, a hajó kapitánya csak eré­lyes fellépéssel tudta a hajó utasainak nyu­galmát helyreállítani. Hajnali három óráig vesztegelt a »Lukács Béla« a nyilt Tiszán, mig végre az odaérkezett »Csepel« felvontatta Csongrádra Back Bernát szerint a külföldi kölcsönök megszorítása ujabb monopóliumot jelent A polgármester a város szempontjából előnyösnek tarifa az n) rendszert, dr. Szlvessy Lehel nem vár semmi kedvező eredményt a törvénytől ' (A Délmagyarország munkatársától.) Ami­kor a polgármester a pénzügyminiszterrel tár­gyalt az nj városi kölcsön jóváhagyásáról, már magával hozta Szegedre a hirt, hogy a miniszter tőrvényjavaslatot fog rövidesen be­nyújtani a városok kőlcsönszerzési módjainak Szabályozásáról, mert a kölcsönszerzés mai módját veszedelmesnek tartja az ország kül­földi hitelére. Bud János pénzügyminiszter javaslatát most be is nyújtotta a képviselő­házhoz. A pénzügyminiszternek az emissziós hitelek ellenőrzéséről szóló javaslata eddig csak váz­latosan került nyilvánosságra. Ebből a hé­zagos ismertetésből kitűnik, hogy a miniszter bizonyos korlátozó és ellenőrző intézkedésieket kivan életbeléptetni törvényhozási uton a kül­földi hitelszerzések terén, nevezetesen a kor­Tnányhatóság megszigorított ellenőrzése alá ttkarja vonni a vármegyék, városok és közsé­gek, az állami felügyelet alatt átló testületek lés intézmények, valamint a felekezeti, egg­tiázi intézmények emissziós kölcsöneit. A ja­vaslat szerint ezek a közületek a jövőben csak h kormány által kijelölt pénzügyi szerv utján icpresbetnek hitelt a külföldi piacokon, de csak a kormány előzetes jóváhagyásával a [Nemzeti Bank véleményezése után. Ebből a hézagos ismertetésből is kitűnik lm ár, hogy ha a javaslatból törvény lesz, a fvárosok még bonyolultabb eljárások után és fmég nehézkesebben elégíthetik ki hitelszük­ségleteiket, mint eddig. Már a jelenlegi rend­iszer is súlyos megkötöttséget jelentett a vá­rosok számára, a legfelsőbb felügyeleti hatás­kör megszigorítása következtében hónapok, sőt "évek telhettek el, amig a városok megszerez­hették a sürgős városi célok megvalósításához szükséges kölcsönöket, ami bizony nagyon sok ¡életrevaló terv keresztülvitelének kerékkötője ¡volt. Kétségtelen tehát, hogy a pénzügyminiszter törvényjavaslata egészen közelről érdekli a városokat. Éppen ezért szükségesnek tartottuk, hogy kérdést intézzünk ebben az ügyben dr. Somogyi Szilveszter polgármesterhez, aki a következőket mondotta: — A tőrvényjavaslat benyújtásának a hire engem nem ért meglepetésként, mert hiszen néhány nappal előbb a pénzügyminiszter kö­zölte velem, hogy javaslatát rövidesen be­nyújtja. Véleményem szerint ez a javaslat nem sérti a városok érdekeit, sőt bizonyos köny­nyebbséget hoz majd a kölcsönszcrzés terén, mert eddig a városoknak maguknak kellett gondoskodniuk a nagyobb külföldi kölcsönök megszerzéséről, ezután ezeket a kölcsönöket egy, az állam által megbízott szerv szerzi meg, ugy, mint ahogyan az az első városi dollár­kölcsönnél, a Seyper-kölcsönuél történt. A ja­vaslat szerintem nem sérti a város érdekeit, mert csak annyi változást jelent, hogy a jövő­ben egységes kölcsőnkőtvények kerülnek kül­földön piacra, viszont az állam érdekeinek feltétlenül használnak, mert az ország hitelét nem igen emelhette az, hogy a kölcsönkereső városok különböző kötvényeivel valósággal el­árasztották a külföldi piacokat. Kérdést intéztünk begavári Back Bernát­hoz is, Szeged város felsőházi tagjához, aki a következőket mondotta: — A kérdéses javaslat benyújtásáról értesül­tem már a lapok utján, de a közléseik egye­lőre hézagosak voltak és jgy a javaslatról magáról véleményt nem mondhatok. Ami a javaslat lényegét illeti, ugy hiszem, hogy az lényegesebb változást nem hoz a gyakorlatban. Eddig az volt a rend, hogy azok az intéz­mények, amelyeknek külföldi kölcsönre volt szükségük, egy-egy nekik tetsző pénzintézet utján jutottak hozzá, ezek a pénzintézetek pedig külföldi összeköttetéseik felhasználásá­val szerezték meg a szükséges összegeket A javaslat szerint a jövőben a kérdéses intéz­mények külföldi hiteligényeit csakis az a pénzintézet, vagy bankcsoport biztosithatja, amely erre a kormánytól megbízatást kap. Eddig mondjuk tiz bank keresett pénzt a külföldi! piacokon, ezután egy bank fog keresni tiz helyen. Az ország hitele szempontjából ez az uj rendszer valószínűleg előnyösebb lesz, ez­zel szemben azonban uj monopóliumot jelent>: a privilégizált magyar bankcsoport, vagy; pénzintézet monopóliumát, ami viszont nem tesz szolgálatot az ország közgazdasági éle­tének. Dr. Szivessy Lehel a következőket monr dotta: y — A kormány által a legutolsó ülésnapon beterjesztett törvényjavaslat két részre osz­lik. Az egyik része a városoknak és közüle­teknek külföldi kölcsöneit szabályozza, a má­sik része pedig a magán emissziós tevékenység körét öleli fel. Minthogy a szabad versenynek vagyok hive, nem várok semmiféle kedvező eredményt az nj törvénytől, mert az az indok­lás, amely szerint a valutáris helyzet bizton­sága és a közhitei követelményei teszik szük­ségessé a törvényt, nézetem szerint nem áH meg. Eddig is minden esetben kormánybató-! sági jóváhagyás kellett ahoz, hogy ha vala­melyik város közönsége kölcsönt akart fel­venni, tehát a kormánynak módjában volt megakadályozni azt, hogy a városok felesle­gesen sok, vagy nem megfelelő feltételű köl­csönt vegyenek fel. — A magán emissziós tevékenységet pe­dig feltétlenül megbénítja a törvény, mert a szabadverseny mellett egyenes érdeke volt a közönségnek, hogy a nagy intézeteink bevált szervezeteik fölhasználásával minél előnyö­sebb emissziókat bonyolítsanak te. Éppen a most lebonyolítás alatt álló szegedi nagyköl-, csön, amelyet a Magyar-Olasz Bank folyósít,, mutatja, hogy az intézetek közötti verseny « városok közönségének csal; előnyére szolgál, mert eddig olcsóbb kölcsönt Magyarországon még nem bonyolítottak le. Ha tipuskölcsönőkí lesznek, akkor a verseny megszűnik és ebben az esetben ugyanazok a szempontok érvénye­sülnek, mint a gazdasági élet bármelyik te­rén, ha megszűnik a verseny is, monogólnms lép a verseny helyébe. Legtökéletesebb legmodernebb az eddiginél veszélytelenebb cyanozó eljárás a 2SYKXON. Alkalmazza: Zyklon Gézlparl és» Kereskedelmi R. T-, M­P8St, Ilii., Baross-neca 127. Telefon: József 381—71. és József 340—47. — Speciális prospektusok rendelkezésre. — Malmok, kórházak, köz­Intézmények stb. garantált meg­tisztítása lisztmoly, egér, patkány, poloska, csótány, sváb stb. élősdiektől és kártevőktől В 65 » RIMSKE TOPLICE (Kómái fitrdö) a jugoszláv Geetein, radióaktiv Ter­málfürdő. Kitűnő hatású esni, köszvény, isehiae, női betegségek, álmatlanság és étvágytalanság eseteiben. Gyorsvonati megállóhely. Peueio: az előszezonban 60 dinár, szezonban 80 dinár. K.2 ÍDouglasFairbanktttST Й fekete kalóz! PAUL WEGENER-ret. Svengállf I és a burleszkek vasárnap a Belvárosiban Rése HlíadÓk vasárnap a Kontó Moziban | ClOadások kezdete s Htíhörnopokon e, 9 Arakor, vasár- é» Ünnepnap Belvárosiban 3,5, 7, 9 órakor. Korzóban 5, 7, О órakor. | ÍSonja szerelme ^ Glória Swansonnal I с» az Égő határok, Olga Csellovával, hétfőd ««¿¿ig а ве^&тдная i John Barrymore «wp^ Casanova Londonban | 1 és Ne fázz Rudi, Beit ШеНе! héttőo, kedden a KorzóMozlban ||

Next

/
Thumbnails
Contents