Délmagyarország, 1928. július (4. évfolyam, 147-172. szám)

1928-07-14 / 158. szám

DEmíGYARÖRSZXG 1928 juEus 14. feleliisség mellett ujjá gyártja SBSaWftí ¡SE?. Record Autótechnikai Vállalat, Szeged, Tisza Lajos körút 34. szám. 205 Telefon. 20-15. terveket a megbízott építeszek színién elké­szítik. Dr. Glaltfcldrr Gyula megyéspüspök a ¡Templom-térre tervezett püspöki palota és ka­tolikus internátus építésének ügyéről számolt be. Elmondotta, hogy a szükséges tervek már szintén készenálltnak, az épitkezcs szeptember­ben, vagy októberben szintén megkezdődik, előbb azonban a városnak gondoskodnia kell arról, hogy a püspöki palota számára kijelölt és kisajátított telektömb épületeiben lakó csa­ládok átadják lakásaikat. A Dál magyar ország munkatársa kérdést in­tézett a polgármesterhez, aki pénteken dél­után érkezett haza Budapestről, hogy a város miként gondoskodik a püspöki palota telkén lakú családok elhelyezéséről. A polgármester kérdésünkre elmondotta, hogy az érdekelt családok elhelyezésére vonatkozólag még nincs megfelelő terv, a város hatósága azonban min­den korul menyek közölt gondoskodni kiván arról, hogy ez a probléma ne késleltesse az építkezés megkezdését. A város feltétlenül gon­doskodik megfelelő lakásokról azok számára, akiknek ki kell költözniük, viszont azokat a családokat, amelyek a később lebontandó épü­letekben laknak, később helyezi el. — Ácsmesterek közgyűlése. Vasárnap délelőtt tiz órakor alakul meg az ipartestület nagytermé­ben az Ácsmesterek Országos Szövetségének sze­gedi csoportja a központi elnökség jelenlétében. Az alakuló közgyűlés iránt az iparosok körében .nagy érdeklődés nyilvánul meg. Egö repülőgép a felhők kőzőtt Öt légi kiránduló tűzhalála (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.') j Londonból jelentik: Curley közelében ma dél- : után lezuhant az Imperiál Airvay egyik pró­baúton levő repülőgépe. A zuhanásnál a mo­tor felrobbant, a gép tüzet fogott, a pilóta és a gép utasai a lángokban elpusztultak. A szerencsétlenség arra vezethető vissza, hogy a repülőgép nem volt berendezve személy­szállításra, hanem azt csupán áruszállításra használták. Ma délelőtt azt akarták kipróbálni, hogy alkalmas-e személyszállításra is. A pi­lóta a vállalat öt alkalmazottját hívta meg a. próbarepülésre. Ezek között volt két gép­írónő is, akik valamennyien eletükkel fizet­lek a kirándulásért, j ' Elfogták Schusdeck Fridát, aki egy zsolnai szállodában megölte Diener malomtulajdonost (Budapesti tudósítónk telefonjelenlése.) Prágából jelentik: Petsehauben ma sikerült letartóztatni Schusdeck Fridát, aki március elsején egy zsolnai szállodában meggyilkolta Diener Árpád malomtulajdonost. Schusdeck Frida Zeisler Frida álnév alatt élt és sikerült neki erre a névre szóló okmányokat is meg­szerezni. Az a levél vezetett a nyomára, ame­lyet a napokban irt a meggyilkolt Diener bátyjának. Elmondotta, hogy a gyilkosság óta Franzensbadban élt, Petschaube csak azért jött, hogy a Dienernek irt levélben bejelen­tett öngyilkosságát végrehajtsa. a Augusztusban is szerezzük be szükségleteinket I A legkellemesebb nyár! szórakozás 1 3 órás kacagás 1 Fővárosi műsor 1 Aktualitások, knplék, remek sanzonok, pazar, malattató egy felvonásos vígjátékok B a Korzó Mozi gyönyörű kertjében Boross Géza Bársony Istwén Daibukét Ilona j HiretTc WJWW/'É^É Szombat. Róm. kath. Bonavent. mSMM protestáns Eárs. Nap kél 4 óra 17 perckor, nyugszik 7 óra 54 perckor. . A Somogvt-könyvtár nyitva 10—12-ig csak tudo­mányos kutatók számára. A muzeum nyitva dél­előtt fél 10-től 1 óráig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak kózül szolgálatot tar­tanak: Frankó Andor, Kálvária ucca 17. (Tel 225.), Just Frigyes, Petőfi Sándor-sugárut 41. (Tel. 777.) Lipsitz József, Kelemen ucca 11..(Tel. 391.) Moldvány L. Újszeged, Ved.— ucca 1. (Tel. S46.) Selmeczy Béla, Somogyi-telep. Török Márton, Csőn. grádi sngárut Í4. (Tel. 364.) — Változatlan hőség. A Meteorológiai Intézet Jelentése: Hazánkban a hőmérséklet, mely tegnap már a 30 fok Celsiust elérte, emelkedő tendenciát mutat. Az éjjeli minimumok 13—18 fok Celsius között váltakoztak. Jóslat: Az időjárásban lénye­ges változás nem várható. — I'erhács Sándor tanár halála. Csütörtökön délután 5 órakor hunyt cl Budapesten a belgyó­gyászati klinikán l'erhács Sándor tanár. Az el­Jiunyt a szegedi állami leánygimnáziumnak volt tanára. Betegségét a hadifogságban szerezte és ettől megszabadítani sem a tudomány, sem a gon­dos, önfeláldozó ápolás nem volt képes, őszinte részvet kiséri utolsó uljára a tragikus sorsú 49 éves férfi holttestét. Temetése 14-én, délután 4 órakor lesz Budapesten a Kerepesi-temető ha­lottasházából. Aufók«sHtolorkerékpárok generál javított legjobb állapotban eladók Murka István és Tsai cégnél KtMíuth La|os sugárút 22-24. «íAm. 242 — Nemzetközi gyorsiróklállitás lesz Szegeden. Budapestről jelenük: A világ összes gyorsírói rend­szerkülönbségre való tekintet nélkül szeptember 1—6-ig Budapesten nemzetközi gyorsirókongresz­szust tartanak. Ez a kongresszus nemcsak a ren­dezés széleskörűségénél és a különböző államokból idesereglő résztvevők nagy számánál fogva vonja magára a figyelmet, hanem azért is, mert az egységes magyar gyorsírás életrecbredésc követ­keztében a gyorsírás a magyar kulturának az az ága, amelyben Magyarország a népek verse­nyében az első fronton halad. A kongresszus fö­védnökséget Horthy Miklós kormányzó vállalta el, aki az ünnepélyes megnyitás alkalmával kép­viseletével gróf Klebelsberg Kunó minisztert bízta meg. Ama szoros kapcsolatnál fogva, amellyel a gyorsírás a parlamentarizmussal áll, Zsitvay Ti­bor, a Ház elnöke megengedte, hogy a kongresszus üléseit az Országházban tartsa. Eddig 17 államból jelentették be számosan a kongresszuson való részvételüket. A kongresszusra való bejelentett elő­adások száma már eddig 70-en felül van. A ma­gyar, német, angol, francia, olasz, spanyol, kinai, japán és esperantó nyelvű- meghívók a napokban mennek szét. A kongresszus 400 szótagos rekord­versenyirással lesz egybekötve, hogy a külföldi vendégek fogalmat alkothassanak a magyar gyors­írás teljesítőképességéről. Dr. Somogyi Szilvesz­ter szegedi polgármester meghívta a kongresszus külföldi résztvevőit Szeged megtekintésére és a fejlett szegedi gyorsirási viszonyok tanulmányo­zására. Ez alkalommal Szegeden nemzetközi gyors­írói kiállítás is lesz. z Keztyü, sérvkötő, haskötő. Pa ulusz, Iskola u. 25. x Villannyal varr On? A Singer-moíor megkíméli önt a fáradtságtól, hogy varrógépét lábbal hajtsa I S Szíveskedjék valamelyik Singer fióküzletben a Sin­| ger-motor bemutatását kérni. Vételkényszer nincs. Nehéz székelésben szenvedek, akiknek a végbélbajok, az emésztési zavarok és agy­vértódulás, a fejfájás és szívdobogás teszik az életet nehézzé, igyanak regqel és este egy­negyed pohár természetes „Ferenc József" keserüvizet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József viz hasmütétek előtti és uiáni időszakokban is nagyértékü hashajtó­nak bizonyul. Kapható gyógyszertárakban, droaériákban és füszerüzletekben. B t — CipőszáHMás BT. állami gyermekmenhelyek részére- A szegedi kereskedelmi és iparkamara közli a következőket:: »A népjóléti minisztérium­ban junius 15-én történt az állami gyermekmen­helyek részére szállítandó cipők odaítélése. Noha az erre vonatkozó hirdetményt a népjóléti mi­nisztérium tizenkét budapesti újságban többször közzétette, a pályázat a szegedi cipőiparosok fi­gyelmét sajnálatos módon elkerülte és igy a mun­kálatokban nem részesültek. Kőrmendy Mátyás ipartestületi elnök, felsőházi tag tegnap Budapes­ten illetékes helyen ebben az ügyben eljárt és sikerűit neki kieszközölni, hogy egyelőre kivéte­lesen a szegedi önálló cipésziparosok, ha alkalmi egyesülésben tömörülnek, 500 párra kapnak ren­delést. További rendelések kiadása iránt a keres­kedelmi és iparkamara is tett lépéseket.« Légibb órák,sékszerek részletre is Győri Bélánál fi-gMU1 ffisft Nem tud úszni! Ha szégyenli magát, ugy már reggel fél 5-től ianulSaí a Man&el-türdőben„ Mákoknak fürd6jeg£yel és vizsgadíjjal együtt 6 pengő, felnőtteknek S pengő, as d| n m m » • n • Mielőtt tavaszi ruhaszükségletét beszerzi, kérjük dúsan felszerelt raktárunk megtekintését, ahol a legjobb Sajat erdeke ! sr1 férfi, «u és gyermekruhák, felfiitők legnagyobb választékban legolcsóbb árban kedvező fizetési feltétel mellett beszerezhetők 722 iar r * ^ y^j-fc^M cégnél. Károlyi ucca 1. szám, Városi bérház. Telefon 18—24. V cljcicl CS r uciur Külön u r 1 dlvat^iabósácjí

Next

/
Thumbnails
Contents