Délmagyarország, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-27 / 144. szám

1928 junius 27. DELMAGYARORSZAG 5 Reginaid Denny '^gjátéka: II konflisgróf Buck Johnes Neveda hőse szombaton és vasárnap a Belvárosi Moziban. I szombaton és vasárnap a Korzó Moziban. A gázgyári szerződés meghosszabbításával foglalkozott kedden a városi párt (A Délmagyarország munkatársátólA városi párt kedden délután hat órakor tar­totta meg Jedlicska Béla közjegyző elnökle­téül közgyűlés előtti értekezletét. A szerdai közgyűlés tárgysorozatát Hoffer Jenő ismer­tette, majd érdebes vita fejlődött ki a gáz­gyár ügyében. Pick Jenő, aki a pártértekez­leten meghívott vendégként vett részt, elmon­dotta, hogy mindenütt az országban a váro­sok arra törekszenek, hogy házikezelésbe ve­gyék világítási üzemeiket és minden város számára tekintélyes jövedelemforrást jelent ez a világítási üzem Kijelentette még Pick, hogy Szegeden a magas áramegységárak zárják ki az ipari és a kereskedelmi fejlődés lehető­ségét. Konkrét eseteket sorol fel, amelyekkel azt bizonyltja, hogy az ipari üzemek rezsi­költsége kevesebb, ha nyersolajmotorra, vagy gőzerőre rendezkednek be. A budapesti egy­ségáraknál a szegedi egységárak százhúsz szá­zalékkal drágábbak. A városnak minden ere­jével arra kell törekednie, hogy minél ha­marabb átvehesse a gázgyárat. A gázgyár jö­vedelme lehetővé tenné a pótadó leszállítását. Dr. Szekerke Lajos szólalt fel ezután. Hivat­kozott arra a régebbi miniszteri rendeletre, amely módot adott a részvénytársaságoknak [te háborús leírási mulasztások pótlására. Ha a gázgyár ezt a felértékelési lehetőséget elmu­lasztotta, akkor viselnie kell a következménye­ket, de azokat nem háríthatja át még pör utján sem a városra. A szerződés értelmében a gázgyárnak minden évben be kellene mu­tatnia üzleti mérlegét. Ezt azonban már évek u<ts elmulasztja. Abszurdumnak tartja azt á belügyminiszteri kívánságot, hogy a váro6 hosszabbítsa meg a gázgyár koncesszióját, mert a szerződés értelmében 1935-ben a gáz­gyár egész komplekszuma a városra háramlik, ezt a nagyobb értéket pedig nem engedheti át továbbra is a gyárnak csak azért, mert a lényegesen kisebb értékű külvárosi uj beru­házás egy része akkor még amortizálatlan marad. Pongrácz Albert ,a gázgyár igazgatója ref­lektált ezután a felszólalásokra. Elmondotta, hogy bizalmas uton nyert értesülései szerint a kereskedelmi miniszter az áramszolgáltatás államosítására törekszik. Ez magyarázza meg azt a leiratát is, amely a külvárosi szerző­déssel kapcsolatban érkezett a városhoz. Az államosításnak az lesz a következménye, hogy az áramelosztó telepek az állam tulajdonába mennek át. A kereskedelmi miniszter ezzel uj monopóliumot akar teremteni, az elektro­mos áram monopóliumát. — Hogy ezt is eladhassa majd, mint a gyu­fát, — szólt közbe általános derültséget keltve Hoffer Jenő. Pongrácz Albert ezután azt fejtegette, hogy miért szed a gázgyár nagyobb egységárakat a nagyobb világítási üzemektől. Megállapí­totta, hogy a kényszerrendszabályok okozta intézkedések alapján kényszerült a gázgyár, hogy a magasabb egységárakkal valósággal meg kell büntetni a nagy világítási fogyasz­tókat, amely kérdés elintézésében a döntő bizottsági határozat megköti a gázgyár kezét Nem tehetünk mást, minthogy a döntő bizott­sági határozmányoknak eleget tegyünk. Ha uj döntő bizottsági határozmány provokáltatnék, valószínű, hogy ezen egységárakat le fogjuk szállítani. Pick Jenő újból tiltakozik a gázgyár kon­cessziójának meghosszabbítása ellen. Dr. Sze­kerke Lajos az igazgató felszólalásából meg­állapítja, hogy a magas egységárakat elfogad­hatóan megindokolni a gázgyár sem tudja. Éppen ezért helyes volt szerinte az az akció, amelyet egyesek a külvárosi szerződés meg­kötése ellen indítottak. Most elkészült már nézve nagy taktikai hátrányt jelent, hiszen abban az esetben, ha a közgyűlés nem fo­gadná el az uj megállapodást, rettenetes kár­térítési pört zúdíthatna a gázgyár a város nyakába. Ezért volt helytelen a sürgősség és a birtokonkivüliség kimondása, amikor a köz­gyűlés elfogadta egy évvel ezelőtt az eredeti megállapodást. A városi pár1 végül is ?boan állapodott a külvárosi vezetékhálózat, de a belügymi- j meg, hogy tiltakozik minden olyan tárgyalás, niszter rendelete értelmében szerződés nincs i vagy törekvés ellen, amely a gázgyár konoesz­a város és a gázgyár között, ami a városra j sziójának meghosszabbítását célozza. Nincs hir Amundsenről, nincs hir az Itália második csoportjáról (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Rómából jelentik: A Citta di Milánóról ér­kezett szikratáviratok szerint az olasz repülő­gépek a kedvezőtlen időjárás miatt nem tud­ták kutató utjukat folytatni. A szárazföldi ku­tatást négy kutyaszános expedícióval végzik. Moszkvai jelentés szerint a Malikin fég­törő expedíciós bázisul a XII. Károly földet választotta ki, ahonnan Babuhin orosz repülő már többizben végzett felderítő repülést és kutatott Amundsen és az Itália eltQnt utasai után. A jelentések cáfolják azókat a híreket, hogy a Kraszin hajónak sikerült rádióössze­köttetést létesíteni Amundsennel. A Kraszin kapitánya telezte, hogy Amundsen után min­den eddigi kutatás eredménytelen maradt. Egy másik kingsbayi jelentés szerint amint a Spitzbergák felett uralkodó rossz időjárás megjavul, az összes repülőgépek megindul­nak Kelet felé egymástól két kilométernyi tá­volságban, hogy kutassanak a ballonnal el­szakadt csoport után. Klngsbayban már a Ma lg ren-csoport megmeneküléséről is le­mondtak, Szeged polgármesterének teljesítenie kell a közigazgatási bíróság határozatát" A törvénytelen szegedi Közgyűlés ügye a képviselőház előtt Budapest, junius 26. A képviselőházban ma a vi­déki törvényhatóságok mandátumának meghosz­szabbitásáról szóló javaslatot kezdték tárgyalni. A javaslat első szónoka Kun Béla volt, aki termé­szetesen szóvátette a szegedi ügyet. Azt kérdezte beszédében a belügymi niszter tői, miért nem en­gedi az időszaki választásokat megtartani. Nyil­ván azért, mivel jogosan fél attól, hogv a pol­gári demokratikus gondolkozású bizottsági ta­glók többsége Jutnának a törvényhatóságban. Szegedem a közigazgatási birósá« döntése ellenére a vtrilisek névjegyzékét mégsem Igazították ki, sem pedi* nem írták ki az Időszaki választásodat reni. A belügyminiszter azért hozta ide ezt a javas­latot, mert nem akarja, hogv Szegedem is az tör­ténjék, ami Debrecenben történt. Szeged város polgármesterének és a belügymi­niszternek teljesítenie kell a közigazgatási bíró­ság határozatát. Szeged város azonban elzárkózik ez elől, nem igazítja ki a viriüsek névjegyzékét és nem irja ki az időszaki választásokat. Kérdem a belügyminisztert, hogy miért nem tesz Szeged ele­get a közigazgatási bíróság döntésének. Fábián Béla.- Én megmondhatom: félnek, hogy megbuknak! v Kun Béla: Az 1886. évi XXVL t.-c. világosan ki­mondja, hogy a viriüsek névjegyzékét minden évben ki kell igazítani. Ez a törvényjavaslat nem szolgál egyebet, mint az egységes párt mostani uralmának biztosítását. Helytelenül cselekszik a belügyminiszter akkor, amikor elzárkózik a nép­tömegek kívánságai elől, amikor megfosztja őket jogaiktól. Szegeden 1910 óta nem töltötték be a megüresedett bizottsági tagságokat, — mondta az­után. Kérdi a belügyminisztert, ismeri-e a szege­di viszonyokat. Szeged 284 törvényhatósági bi­zottsági tagja közül 48 megválasztott és 48 viri­lis tag meghalt. Elköltözött hat tag. A 8« vhrilis I tagnak tehát több, mkot a fele hiányzik. A 284 törvényhatósági bizottsági tag közül pedig ösz­szesen 102 van. A papíron létező 142 legtöbb adót fizető polgár közül 97 olyan szerepel, aki nem is virllis tagja Szeged törvényhatóságának. A most benn ülő virilis tagok között 45 olyan van, aki már nem is szerepel a virilisták listáján. A virilisták között van olyan is, aki a szegényház :an van benn. Ezeknek a mandátumát hosszabbítja meg tehát a kormány és ezeknek a névjegyzékét nem akarja megváltoztatni. Szegeden is csak az történhet, hogy megbukik az egységespárt és más párt kapja meg a többséget. Nem azért vagyunk itt olyan kevesen, mintha a nép nem lett volna mellettünk a döntő órában. (Zaj, ideges mozgás a jobboldalon.) Ez a jogfosztó javaslat sirja lesz a magyar közigazgatásnak. A SZAVATOLT SCHWEIZI SELYEM HARISNYA VÉDJEGYE fvV • É,- • iwt 1' •! -.»A. r ••• ... ' US \ l—dm y ELKÉPZELHETŐ LEGJOBB GYÁRTMÁNY? ELSZAKÍTHATATLAN! PÁRONKÉNT: P f So KAPHATÓ KIZÁRÓLAG: lEMttil'i I DIVATÁRU HÁZÁBAN. kalandor filmje I a felvonásban: Douol°S Fa,rbanksP,GOTÓ legpazarabb vígjátéka 8 felvonásban Kard és korbács rs^SSS^I Zlgot6 szerencséié szerdá'01 pén,ck,fl a Korzó

Next

/
Thumbnails
Contents