Délmagyarország, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-03 / 125. szám

DFILIVI A GVARORSZAG Krral nem kelek versenyre ebben. Farkas István: Azt mondom, «mit Gorkij illapitott meg a bot és a szabadságharcáról szóló gyönyörű írásában, hogy a bot azt mondja: én vagyok több. mert én erősebb vagyok. De a botnak két vége van. <*>n tanítja ki az embereket, hogy bot legyen a kezűkben önnek mag kellene torolni, mint belügyminiszternek ezeket az égbekiáltó gazságokat! Az elnök ezért a kifejezéséit rendreottstfa Farkas Istvánt, aki közben mér le is ült a helyén. Az interpellációt kiadják a belügyminiszternek. Nagy felzúdulás támad most a baloldalon. — Hál nem Is válaszol? Hallatlan! Hallatlan! Scltovazfcy belügyminiszter némán ül a helyén, nagy kavarodás, zaj támad a teremben, miközben az elnök szavai hallatszanak: — Az ülést bezárom! így a Ház ülése délután 2 érakor véget ért Ideiglenes kormány veszi át Pekingek (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) J münikét tett közzé, amely szerint Pekingből Londonból jelentik: A Brittis United Press csapatait visszavonja Mukdenbe és Peking korpekingi jelentése szerint Csang-Cso-Lin kom- I mányzását ideiglenes kormányra bizza. Szzomoru riport a trianoni sszinéssnyomorról (A Délmagyarország munkatársától) Élni < -ak kell — mondotta rezignáltán egy szinészharátom, aki naponta könnyes szemekkel, bus irredenta dalokat énekelget a nagyobb bérházak udvaraiban, miközben szorongva állapitin mee, hogy alig egy-két rézkrajcár hullt színehagyott kalapjába A mai szomorú idők jel' gz^trs figurája, akinek sorsa valamennyire a középköri lantosokéhoz é6 igricekéhez hasonlatom. A legtöbb még az öreg békében, esetleg ép a vihart sejtető, fülledt levegőjű 1913-ban járta ki a szinésziskolát. Barátom huszonegy éves volt, dicsőségre és sikerre éhes. Mindjárt az első évben szerződést kapott. Játékos kedvvel indult el a vidéki színészet rögös utján, de olyan lendülettel és olyan ambícióval, mintha másnap már az Operaház igazgatói irodájában remegő kézzel és dobogó szívvel kellene aláírnia a három éves szerződést. Első évben Janovicsnál, a történelmi levegőjű Kolozsvárott játszott. Kurjongatott népszínművekben, de helytállóit az operákban is. Baritonista volt. Érces, tömör hangú, lirai melegségú hangja a legfényesebb jövőt ígérte. Azután Aradra került és már útban volt a pesti szerződés, — a színészi álmok álma — amikor vérrel kezdték irni a történelmet. Tauglich lett. Bevonult. Az akkori Sszön pedig már Galíciában nézte mélázva a Kárpátok magyar lejtői felé bandukoló felhőket. Verekedett sárban, fagyban, vérben MegsebeNagy hedsra-futá8 városunkban Irta: Móra Ilyen is volt egyszer Szegeden 8 ezt is fel kall jegyezni a jövendő számára, még el nem felejtjük. •\23Z hogy egyszer föl van az már jegyezve, ki is nyomtatva éppen a fönti cimen, — éppen azért rovok én magyarázó jegyzetet a margóra. A nagy hedsra-futást most kilenc esztendeje rendezték városunkban azok a szines frandák, akiket mondtunk araboknak, íabiloknak, berbereknek, móroknak, sőt a tudósabban törököknek is, de leginkább rSak ugy hivtuk őket, hogy a spdhik. Kint tanyáztak a határban, Szatymaz és Sándoréivá félé. ahol elég otthon érezhették magukat, ami a homőkot illeti ök vontak kordont Szeged körül a vörösök elléO, a városban csak parádés dkalomra hozták be őket Egyszer, mikót Franchet D'Esperay itt járt, nagy triumfuSt rendeztek neki a korzón, ágyukkal, tankokkal, minden fegyvernem fölvonulásával, akkor főattrakciónak elsaséroztatták a szegediek előtt a spáhlkat is, kincseket érő apró lovaikon, ahol kényesen ültek a magas kápáju nyergekben, lengő fehér burnuszukban, lobogó piros ővszalagjukkal. Nincs az » mozi, ahol ilyen festői beduinokat lehetne látni. Csakhogy a moziban nem rontja meg a műélvezetet az a gondolat, hogy ezek a villogó szemű izép fekete daliák holnap reggelre elvághatják a torkunkat ha arra kapnak parancsot. Nem olyan fiuknak látszottak, akik kétszer mondatnák maguknak az ilyesmit. Ezek a legszebb francia katonák, — kérkedtek a francia tábornokok a mi urainknak, akikét meghívtak a cirkuszba. (Az akkori, nem tudom, hányadik szegedi kormány számára még székeket is raklak az első sorban.) sült, majd fogságba került. Tomszkban színtársulatot szervezett. Az »Aidát« is előadták a fogságban. Minden szerep kikerült a sok, százezer bus magyar fogolyból. Amikor a világégésből hazasodródott, már összeroggyant Csak árnyéka volt a régi valójának. Három izben taposott rajt a tífusz. Testileg teljesen lerongyolódott és a régi álmok, vágyak, ambíciók ugy kimagaslodtak telkéből, hogy hazajövet, a tengernyi szenvedés után, boldog volt, hogy kenyeret kaphatott. A budapesti városi szinházba (a régi Népopera) szerződött el a karba Egy évi kántálás után leszanálták. Kikerült az uccára és a pesti kávéházak márványasztalai mellett várta feltámadását. Közben mindent elkövetett, hogy szerződést kapjon. Kész opera-müsorával hiába kopogtatott a vidéki színigazgatóknál. Kinek kellett operaénekes? Élni pedig csak kell! És az érettségizett, sziniakadémiát végzett, vaskoronás tartalékos hadnagy »operaénekes«, követte a középkori lantosok példáját, akik a vesztett vagy a nyert háborúk után, helységbői-helységbe bandukoltak, hogy a régi, vagy az eljövendő dicsőséges kort megénekeljék. Kopott külsejű, furcsa, szánalomraméltó hősünk, ilyen vándor énekesnek csapott fel, hogy hazafiasságot gyújtson bus irredenta énekeivel, de főként azért, hogy árva, mindennapi kenyerét megteremtse. Még most is látom és viaszacseng fülembe, De azért akármilyen büszkék voltak a franciák kabiljaikra. a városba mégse eresztették be őket, akár minket féltettek, akár magukat. Legföljebb egy-két városszéli duttyánban tanulmányozhatták az európai civilizációt, de oda ilyenkor fehér franciának nem volt tanácsos a lábát betenni. Vert róla a hir, hogy egyszer egy bretagnei legényt szivenszurtak az afrikaiak, de a franciák azt mondták rá, ugy kellett neki, minek ment oda és nem indítottak vizsgálatot, mert abból még nagyobb baj lett volna. Ugy kezelték a kabilokat, mint a himes tojást, a belső dolgaikba nem avatkoztak, a hazai szokásaikban nem háborgatták őket, az ősi ünnepeiket ülhették, ahogy akarták, a frandák jó képet vágtak mindenhez. Egyszer hire szaladt a városban, hogy a spáhik nagy cirkuszt rendeznek a lóversenytéren, de mOst nem franda parancsra, hanem a maguk mulatságára, szabad a bemenet mindenkinek. Ott is volt az egész város, magam Is kimentem szájtátónak. Felejthetetlen szép kép volt, mintha Doré lllusxtrádói elevenedtek volna Szaladdin szultán arabjaivá Szerteszéjjel kis fehér sátorok a zöld gyepen, előttük nagy máglyatűzek lobogtak, az egyiknél nyárson sütik az egész birkát, a másiknál marékkal hányják a rotyogó zsirba a két tenyér közt gilisztává nyújtott tésztát, amit rögtön ki is horgásznak belőle favillával és barátságosan beletömkődnek a szádba, mert ezt Így kívánja az arab vendégszeretet. A tiszteség meg azt kívánja, hogy noha a tenyér piszkos és a giliszta sütős, vesd neki palástul a gyomrodat és csak mikor már lent van, akkor mondjad neki, hogy ott egyen meg a fene, ahol vagy«. De akkor is nevess, mert itt ma az a törvény. Nevetve táncolják a kábítok a tüz körül a kard-táncot, nevetve lövik át a pisztolyaik| bél a levegőbe feldobott réz-sonkat és nevetve dur#28 funius & 9PERÜ ZONGORATERME Budapest, VI., Hajós ucca te. Világmárkás zongorák ée konsertpianinók IOOO pengStöl vásárolhatók alOnvOs részletfizetésre is. B.11 Tisstviselöknek nagy kedveiméay. amikor öblös, mély hangján énekelt a mina-1 pában: Erdélyországban, oláh csorda jár.. és szólott, kesergett a srivet fájdító magyar nóta. Hősünk a dal eléneklése előtt állandóan bekonferálta magát. Ekkor még nem volt senki a kőfalakkal övezett dohos bérházi udvarban. A vasrácsos folyosók hidegen ásítoztak^ Reggel volt és kilenc óra. A porolást is elvégezték a szobalányok és valamelyik nyitott ajtóju lakásban kifutott a reggeli tej. — Állásnélküli színművész vagyok... Sri' ves pártfogásukat kérem — köszörülte torkát,' de bejelentse válasz nélkül maradt. Az eme-, Jeti lakásokban nem mozdult meg a csönd. Később, sokára a házfelügyelő is kicsoszogott és mordult egyet. Ez volt a jel. Engedély az' éneklésre. Most azután még keservesebben' hangzott a dal. Másik. A szőke Tiszáról szólott, amely haragjában megárad és elszakítja a gátat. Haragszik, mert azt végezték felőle,5 hogy oláhnak, csehnek, rácnak is adjon jussot belőle... Valami nagyon szép dallamu é^ megható, megkönnyeztető szövegű. A bérház, azonban holt és érzéketlen. Az udvari folyosókon nem tolongnak a lakók. Senkisem figyel; flel. A házfelügyelő is unja már a dolgot Amikor az énekes végzett, két darab kétfilléres^ nyom a markába. — Na vegye, színész ur és Isten hiréveL A trianoni szegénylegény nézetlenül csúsztatja nadrágzsebébe az apró réz címleteket, és fütyüré&zve ballag kifelé Percek multán már másik házben hangzik fel éneke. Csak annyit akar így koldusként énekelgetve keresni, hogy este födél alatt hajtsa le fejét és kenyeret szerezzen.a keserves hol-: napnak. Bán János operaénekes is egyik áldozata Trianonnak, aki jaj de keservesen várja reménytelenül szürke ég felhasadását (nzfto) Verseny-és mindennemű óra javítást azakgieruen végfez Babős Árpád, Orossl&n n. 6. rogtatják a puskát, amint százával körűinyargalják a sátormezőt a szélfogantotta paripáikon, míg piJ ros, fehér, sárga, kék, zöld selyemcafrangjaik libegve úsznak utánuk. Ezalatt pedig szüntelen nyei keregnek, sivítanak, üvöltenek, csattognak, csengenek, vonyítanak, bőgnek azok a zeneszerszámok, amelyekből kikerekedik az afrikai szimfónikus zene. Ahogy ott kóválygok a forgatagban és nézem a franda városkormányzó tábornokot, hogy milyen keservesen nevet, mikor már a harmadik sátor előtt égeti össze a száját a zsírban sült gilisztával, odavágódik hozzám a tesvir. A testvér Újlaki Antal volt, sokunknak drága jó barátja, szerkesztője a legolcsóbb szegedi újságnak és tulajdonosa a Medsidje-rendnek. Azóta szegény a mennyországban nyomozza a szenzációkat és mikor annak a kapujába fölérkezetl, bizonyosan azzal akaszkodott a Szent Péter slafrokjánek a gombjába: — Tesvir, valami újságot az öreg Újlaki bácsinak! Nem bírtam előle menekülni, pedig siettemben egy bográcsba is beleléptem. — Tpsvir, magyarázd el nekem, mi van itt! — Tudja a hóhér, Tónikám. — Hát te mit irsz róla holnapra? — Semmit — Könnyű neked tesvir, mert te uraknak irod az újságot. De az én népiem ezt el nem engedi. Segíts már, tesvir, az öreg Újlaki bácsin. Hiába bizonykodtam neki, hogy fogalmam sinc* róla, mi leli a spáhikat. nem birtam tőle szabadulni. Utoljára tréfára fogtam a dolgot. — Mégis furcsa, öreg. hogy te vagy a Medsidjerend tulajdonosa és még csak azt se tudod, hogy •5» van a hedsra. — Mi az a hedsra, tesvir? Debízisten odaadom