Délmagyarország, 1928. június (4. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-19 / 137. szám

DÉLMAGYARORSZáG У Meghűlésnél, náthaláznál, torokgyulladás­nál, idegfájdalmaknál, inszaggatásnál naponta fél pohár természetes «Ferenc József" keserű­víz rendes gyomor- és bélműködést biztosit. Egyetemi orvostanárok véleménye szerint a Ferenc József viz hatása gyors, kellemes és megbízható. Kapható gyógyszertárakban, dro­gériákban és fűszerűzletekben. B.I Előadás a kamarában az általános forgalmi adó átalányozás oi rendszerérdi Vasárnap délután a kereskedelmi és ipar­kamara nagytermében Török József adóügyi referens előadást tartott az általános forgalmi adó átalányozásának uf rendszeréről. Ismer­tette a forgalmi adó átalányok ujabb szabá­lyozása tárgyóban kiadott pénzügyminiszteri rendeletet, amelynek lényege, hogy az érde­keltségek kérelmének figyelembevételével a pénzügyminiszter elrendelte, hogy az eddigi havi ellenőrzéssel szemben, talajdonképen évente csak egyszer történik az átalányok jelülvizsgálata és ennek eredményéhez ké­p.est történik a következő évre az átalányok meghosszabbítása, illetve, amennyiben a for­galomban 25 százaléknál magasabb emelke­dés mutatkozna, az ujabb kivetés fogana­tosítása. Fontos a rendeletnek az az intézkedése, amely végre határozottan kimondja, hogy az átaiányozott adózókat semmiféle könyvek és feljegyzések vezetésére kötelezni nem lehet, sőt még a leltárkészítés sem az adózók kö telezettsége, hanem az évente egyszer a fe­lülvizsgálat alkalmával hivatalból készítendő el, — Zászlószentelés Somogyi-telepen. Vasárnap délelőtt szentelték fel Somogyi-tetepeo a polgári kaszinó zászlóját. A zászlószentelés! Szén Gyrfta lelkész végezte. Utána a kaszinó díszközgyűlést tartott. But tler Ignác és dr. Bertalan Jó­zsef tanár felszólalása után dr. Som ogyi Szü­veszterné a felszentelt zászlót átadta a kaszinó­nak Az egyesület díszoklevelet nyújtott át Kó­LÜI> Istvánnak és virágcsokrot a zászlóanyáknak, dr. Aigner Rárolyoénak, dr. Somogyi Szilvesaier­ncnek, dr. Kószó Istvánnénak és ár. Dofcoy Gyn­lánénak. — Rupert bevonult a Markéba. Budapestről je­lentik: Rupert Rezső ügyvédet, volt országgyűlési képviselőt az egyik törvényszéki Scbadl-táigy«­Jás megzavarása cimén — mint ismeretes — nyolc napi elzárásra Ítélték. Ax itélet jogerőre emelke­dett és Rupert ma a büntetés kitöltésére bevonult a Markó-uccai foghárfw. x Hadirokkantak, hadiözvegyek gytiuietol ré­szére a Hadröa Csoport f. évi julius hó 1-töl augusztus hó végéig nyaraltatási akciót bonyo­lít le Újszegeden. Jelentkezni tehet a Hadröa irodájában. Minden 5—14 év közötti gyermek felvétetik. Hadröa Vezetősége. 14 — A VOGE szegedi csoportjának dtszfrözgyffiáse. A Vasutasok Országos Gazdasági Egyesületé­nek szegedi csoportja vasárnap délelőtt dísz­közgyűlés keretében adta át díszoklevélét Kozma István ny. Máv. felügyelőnek, a VOGE szegedi elnökének. A díszközgyűlésen a buda­pesti központ képviseletében Grenczer Mihály ügyvezető-elnök és Pillich Nándor központi titkár vettek részt. Az ünnepeltet elsőnek Grenczer Mihály üdvözölte, méltatva Kozma Istvánnak az egyesület megalakítása körül szerzett érdemeit. A vasúti munkások üdvöz­letét Tóth József géplakatos tolmácsolta, a Szegedi Tisztviselő Otthon nevében Rauser Rezső szólalt fel. Pillich Nándor ezután a vasutasság helyzetét ismertette. A vasutasságra sérelmes a tisztviselők B-csoportja és sérel­mes az is, hogy a vasúti munkások nem kap­nak rendes családi pótlékot. A közgyűlés végén Kozma István meghatott hangon mondott kö­szönetet az ünneplésért — A szegedi revtzVW nagybfzotfság Ölese. A szegedi revíziós nagybizottság ma délután 5 óra­kor ülést tart a városháza tanácstermében. — Szerelmi bánat miatt zsirszódát ivoU egy 15 tanyai leány. Vasárnap reggel jelentették a rendőrségnek, hogy Felsőtanyán Kun Szabó Ma­tild 15 éves jómódú nagygazda leánya szerelmi bánatában zsirszódát ivott. Az életunt kisleányt azonnal beszállították a kőzkórházba. Állapota ¡Életveszélyes. Sporf Gyenge volt a Somogy — а ВÁStyet sem erőlködő« Báslya-Somogy 5:1 (2:0) (A Délmagyarország munkatársától.) Nem sok áldás van az ilyen mérkőzéseken. Most még az idő is ellene esküdött, küldvén va­sárnapra novemberi esőt. Esélyei nem voltak Somogynak, ennek ellenére fejlett összjátéka, jó védelme, több mint félóráig tehermentesí­teni tudta hálóiát a góltól. Néhány súlyos birói tévedés azután fokozatosan visszavetette őket a második félidő elejéig, amikor ismét feléledtek. — későn. Öt gól volt benn, szép is, csúnya is, igazságos, meg igazságtalan is. Somogy pedig attrakció lett volna, ha nem veszik el kedvét. Csúnyán elgáncsolták és tizenegyest kapott egy olyan faultért, amit nem is ő követett el. Nyilvánvaló birói téve­dés volt. Sokat támadott a Bástya, de ugyanannyit a Somogy. A Bástya támadások elevenebbek voltak, Somogyéi gyámoltalanabbak, gól előtt tehetetlenek. A sok gól, korner, tizenegyes és miegymás ellenére nem sok élvezetet nyúj­tott a meccs. A Bástya védelem pompás munkát végzett, Uj ember Szabó kapus, aki­ről jobbat nem mondhatunk, mintha azt Írjuk, hogy méltó partnere Boumgartnernek. Weigl­hoffer és Emmerling brillíroztak. Jó Horváth, Simóke, Varga, Fröhlich, Solti. A Somogyban szintén a védelem volt fó, azonkívül az öhredy—Rába balszárny. A gólokat Fröhlich (5), Solfi és Varga lőtték, Somogyéi Sztrakovich. A szegedi reálgimnázium csapata — a vidék legjobb KISOK csapala A szegedi reálgimnázium futballcsapata, amely a szegedi bajnokségot megnyerte, részt vett az országos elődöntőkben és vasárnap a debreceni tanítóképző csapatát 7:1 (3:1) arányban megverte, A kiváló szegedi csapat most már mint а „ vidék legfőbb KISOK csa­pata" bekerült а döntőbe, ahol ellenfele vala­melyik budapesti iskola csapata lesz, Donogánf legyőzte Morvaüfs Az FTC versenyen Morvalits legyőzte По­nogánt, a kiváló szegedi diszkoszvetői, aki 4371-ef dobott. Szeged atlétikai bajnokságai elmarad­tak a nagy esőzések miatt. &z Attila diadala Magyar Кора elődöntők; Aitita—Hangána 2:1, Ferencváros—Újpest 2:1. f. liga: Sa­bária—Nemzeti 0: 0, Osziábozó: Bocskay— Turul 1:1. Németh Márta hangversenyének epilógusa. Né­meth Mária szombati hangversenye alkalmával az anyagi differenciák miatti késés a közönség kö­rében erős visszatetszést szült. A Belvárosi Mozi igazgatósága, valamint a szegedi Harmónia kije­lentette, hogy a hangverseny adminisztratív ren­dezésében nekik semmi vonatkozásban részük nem volt, a hangversenyt K ó h Ferenc soproni la­kos menedzselte, aki Németh Máriát két hangver­senyre 1000 dollár honorárium mellett lekötötte. Az egyik hangverseny 14-án lett volna Debrecen­ben, de ez a debreceni lapok híradása szerint ér­deklődés hiánya miatt elhalasztatottvol­na vasárnapra, a másik a szegedi hangverseny, szombaton zajlott le. Németh Mária férje elő­adása szerint Kóh Ferenc, aki kötelezettséget vál­lalt az 1000 dollár előzetes lefizetésére. — csűr­te-csavarta a fizetési kötelezettség idejét és ami­kor különböző ígéretek után a szombati hangver­seny előtt, sem tudott fizetni — a saját érdekük megvédésére kénytelenek voltak ragaszkodni a ho­norárium előzetes kifizetéséhez. Miveel az impresz­szárió erre nem volt képes, a Belvárosi Mozi igaz­gatósága, hogy a szegedi közönség iránti nagyra­becsülését bizonyítsa, átvette az anyagi kötele­zettséget és kifizette a honoráriumot. Németh Má­ria az egy órás késés és a vele járó izgalmak miatt indisponáltan énekelt, csak hosszas kérésre tud­ta megtartani a hangversenyt és kimerülve az ideg­izgalmaktól, még éjjel autón Wienbe utazott. x Fürdőruha, fürdőcipó nagy választékban leg­olcsóbb Lampel és Hegyinél. 825 x Elveszett egy ezüst rtdikűl a Széchenyi tér­től a korzón át a Korona uccáig. Megtalálója ké­retik. hogy a Szegedi Kenderfonógyár irodájában adja le. — A Nyugdijasok Országos Egyesülete felhívja a bizottsági tagoka^ hogy ma 19-én. délután 6 óra­kor a Stefánia kioszkban megjelenni szíveskedje­nek. x Firestone pnenmatie legolcsóbban beszerez­hető az Alföldi Gépkereskedelmi Rtn-ál, Fekete­sas-ucca 22. 600 x Rendkívüli közgyűlés a chevránál. A szegedi szentegylet f. hó 2t-én, csütörtökön d. u. 5 óra­kor a chívra nagytermében rendkívüli közgyülésL tart, amelyre *z egyesület lagjai ezúton meg­: Ingjatlau eladása, 15 — A mentőknek minden közlekedési jármű M­íeies kitérni. Az utóbbi időben gyakran fordul eíő, hogy a közutakon közlekedő jármüvek az út­ügyi törvény, valamint az idevonatkozó egyéb rendeletek rendelkezései ellenére a mentőjár. müveknek nem térnek ki és igy azokat a tőlük megkívánt gyors közlekedésben akadá­lyozzák. Az útügyi törvény értelmében a mentőjármüveknek minden más, akár szembe­jövő, akár azokkal egyirányban haladó jármű feltétlenül kitérni tartózik. E szabályok kiter­jednek a vizijárómüvekre is.' A rendőrkapi­tányság ezúton is felhívja ugy a szárazföldi mint a vizijárómüveken közlekedők figyelmét, hogy a mentőjármüveknek minden esetben pontosan térjenek ki, mert az ide vonatkozó rendelkezések megtartását a jövőben a legszi­gorúbban íogja ellenőrizni és a mulasztókkal szemben a kihágási eljárást haladéktalanul meginditja. — A külvárosi húztulajdoao ok figyelmébe. Polczner Zoltán ny. városi közgyám ezúton értesíti mindazon külvárosi háztulajdonosokat, akik a most folyamatba tett tömeges munká­latokkal házaikba — a kedvezményes fizetési feltélelek mellett — a villanyvilágítást be­vezettetni óhajtják, hogy azoknak összeírása és a munkálatok eszközöltetése, házról-házra járva, a Vásárhelyi-sugárut, Brüsszeli- és Pá­risi-körut és a Kossuth Lajos-sugárut által határolt városrészben, továbbá folytatólag vá­rosrészenkint egészen az Alsóliszapartig meg­kezdődtek. Felkéri az összes külvárosi ház­tulajdonosokat, hogy lakásaikon a bizottságot várják be, szándékaikat közölni és a megfelelő adatokat rendelkezésre bocsájtani szívesked­jenek. A 2 évre terjedő részletfizetési ked­vezményes feltételeket a helyszínen közölni fogják. A Délmagyarországot, Szeged egyeden liberá­lis napilapját támogatja, aki nyomtatványszükség­letét a Délmagyarország-nyotndéban (Lflw Upét. noea IS.) szerzi be. Telefon

Next

/
Thumbnails
Contents