Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-06 / 103. szám

Köt fonctir uandcd 1928 május "10, DfiOlAGYAKORSZÁG g »1 .IIKWWMlIW'ng 8ZÖGEDI SZÍNHÁZ Nyílt levél Kedves Shakespeare, ; . dzt hiszem, eleget forogtál péntek este, amikor Venetianer Mórról szóló szomorú játékodat hozták szinre két nászéjszaka között. Amióta Téged is házi kezelésbe vettek városunkban, azóta nagyon rád jár a rud. Nem, mintha éppen mostanság túlságosan sokat háborítanák siri nyugalmadat, mert hiszen a régi üzletes, kufár és kalmár magánszínházigazgatók között akadt olyan is, aki annak idején minden héten egyszer beadott Téged a nagyérdemű közönségnek és a nagyérdemű közönség is bevett. Most azonban mintha valami titkos és titokzatos összeesküvés lenne ellened, mintha csak a boldogult Podmaniczky Friczi intendáns szállóigéjét akarnák mindenféle megengedett eszközzel rehabilitálni, házi kezelésben. Ez az intendáns mondotta, hogy Téged vagy jól kell adni, vagy sehogy, de adni kell! Ugy látszik, Szegeden valóban ugy adnak Téged, mintha sehogyse adnának és én azt gondolom, hogy itt az élők maffiája dolgozik ellened, halhatatlan! Én bizonyos helyi szerzők fekete kezét látom ebben az egész lejáratásban, Vilmos, titkos drámai aknamunka ez veled szemben, elfojtott irodalmi energiák próbálnak érvényesülni a Te költői holttesteden keresztül és nemsokára megérjük még, hogy ammóniákkal fogadnak bizonyos körök, ellenségeid, amelyek penetraliv fantáziádat perhorreskálják. Kedves Lándzsarázó, Téged édes költőnek nevez az egyik sirversed, de ha Te ma itt érvényesülni óhajtasz, akkor valamivel több sacharint és limonádét kellett volna a szereplők szájába adnod, hogy azt nyújthassák, ami lényegük. Hidd el, hogy én még mindig hűséges híved vagyok és maradok, de ha már veled óhajtok találkozni, akkor én egészen házi kezelésbe veszlek és otthon, ágyban, párnák közt előveszem a csodálatos és mélységes szonetteket, amelyekben nagyságos elméd és fönséges lelked minden zavaró körülmény és közvetítő nélkül nyilatkozik meg és akkor ismét érzem, hogy milyen igaza van Sándornak, (tudod, a mi Petőfinkről van szó) abban, amit Rólad irt és nagyon szépen kérlek, ne vedd tragikusan azt a ciklust, hiszen azok se «eszik komolyan, akik csináltatják. Alas, poor Williaml Gyalu* i fccrlarvo alatt-. ucca 14. sszám. fffrelc Távoli HfaR - taraiSsáp nMl Vidékieknek nincsenek olyan kenyelmes közlekedési eszközeik, mint a városiaknak. Orákhosszat tartó fárasztó gyaloglások egyik helyről a másikra még mindig szükségesek Valóságos Jótétemény a fáradt testnek a Paima-kaucsuk sarok PAIMA tovább tart mint a bőr. olcsóbb annál, ruganyosabb tárást biztosit és védi ugy a szervezetet mint a cipőt. Mflkníl <i »2 Ifjúságnál a Palma-kaucsuk farok elegáni külsilnt ad a cipőnek minden többkiadás néköl. V 6. Vasárnap. Rőm. Hatfíí. G. 4. Cant Protestáns G. 4. Fri. Nap kél 4 óra 36 perckor, nyugszik 7 óra 18 perckor. Somogvi könyvtár zárva, Muzeum nvltva délelőtt 10-től l-ig. Egyetemi könyvtár vasár- és ünnepnap zárra. Szegeden a gyógy szer tárak közül szolgálatot tartanak: Apró Jenő, Kossuth Lajos sugárut 61. (Tel. 996.) Borbély József, Tisza Lajos körút 20. (Tel. 1268.) Gerle Jenő, Klauzál tér 3. (TeL 359.) Moldvány L., Újszeged, Vedres ucca t (TeL 846.) Nagy György, Boldogasszony sugárut 31. (Tel Tutafosok A Szeged-állomás mellett az egyik vendéglőben, az; udvar egyik szögletében különös táborozás folyik. öt-hat ember álldogál és nézi az eget, nagyokat sóhajtva néha és a pipafüstöt eregetve gyakran. Az egyiknek széles karimás nemezkalapja van, a másiknak hosszú báránybőr süvege, a többi pedig födetlen fővel ténfereg ide-oda. Mindegyiknek nagy tüszők lógnak az oldalán és mindegyik szijjas bocskort visel. (Kivéve, amelyik éppen mezítláb van.) Egy öreg, csöndes, szelídebb tekintetű, aki nyilvánvalóan a társaság vajdája vagy zsupánja, látható érdeklődéssel szemlélget engemet, minden valószínűség szerint abban a tévedésben, amellyel némely hazai vérindekszben utazó magántudósok szoktak ismeretlenül föltekinteni. Odamegyek az öreghez, köszöntöm, ahogy illik és megkérdem tőle: — Honnan jöttek maguk, atyafi? — Máramarosszigetről, — felel egészen tisztességtudóan és minden zavar, vagy tartózkodás nélkül. — Maguk hát magyarok? — adom föl a szót tovább. — Hát persze, hogy azok vagyunk — mosolyog az őszes bajusz alatt, a pipa mellől —, mi kérem szépen magyar oláhok vagyunk tulajdonképpen. Vannak olt magyar zsidók is, meg magyar oroszok is, ezek magyar iskolába járnak, magyarul beszélpek, de bizony vasnak ott csak oJáhok »¡. — Milyen világ van őíost amfe№! , — Republika — feleli nagyon csöndesen, egyet hunyorítva az ősz öreg ember —, máskülönben Rnszka-Krajna volnánk. Egyik oldalon a cseh, a másikon az oláh. Hogy valójában kicsoda is mostan az ur, azt én nem igen tudnám megmondani. Van valami zsupán fölöttünk, de ahoz még soha nem volt szerencsénk eddig. A szegény embernek sehol sincs majó dolga, — tette hozzá és egy hosszú, mély szippantással kisérte ezt az aktuális bölcseséget. Majd rendre elmondotta, hogy tutajon jöttek, a fát Hódmezővásárhelyen adták el és most vasúton igyekeznek vissza, a Tisza forrásához. Büszkén veti oda, hogy ő magyar honvéd volt, több ezredben is szolgált, a háborút is végigküzdőtte, most a fiait taníttatja magyarul, énekelni ős imádkozni. Mikor azt kérdezem tőle, hogy tudja-e, kicsoda az a Massaryk, csak mosolyog és bámul értetlenül. — Még a zsupánhoz se volt szerencsém — ismételgette állhatatosan —, mert ahhoz is csak akkor megyünk, ha kérünk tőle valamit. Hát én még eddig nem kértem semmit. Azzal illendően elköszön, parolázik és készül a többiekkel a nagy útra. Ez az egy, ami nehézség a számukra: vonatra ülni, vasúton menni haza, mikor olyan szép, szabad és boldog állapot volt az, ott a Tisza kanyargó vizén, a szellős tutajon, amelyen vigan pattogott a tüz a bogrács alatt és szólt a harmonika, mikor a csillagos éjben haladtak az alföldi partok között. (j.) A Tisza-kávéházban ma és minden este nyiregy&útzi Kaié Coljos zenekara mussikdl.