Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-20 / 114. szám

X» I.MAttïAHORSZArt 192« május 20. reklám*:*" ÖLTÖNYÖK, Trenct\eoaia~feIt>ltök Gyermekruhák Divatnadrágok stb. § LEGOLCSÓBB Földes Izsó Kárász u. 7 ruha-divat áruházban A trianoni fehér kövön AH nem lépte még át, aki közvetlen közelből nem látta, az nem is tudhatja nem is érezheti, hogy mi a trianoni határ. Aki nem nézegette még azokat a szürke, négyszögletes határköveket, ald nem betűzgette a kövek kegyetlen, hihetetlen feliratait, aki nem bámult át bután, bambán, értelmetlenül a »lulsó oldalra« és nem lopott onnan néhány fűszálat, hogy összehasonlítsa az innen való fűszálakkal, az nem is értheti meg a trianoni tragédiát. Aki nem leste irigyen az útlevél és vizűm nélkül átröppenő madarakat és a határ fölött lassan átsuhanó felhőket, az nem is érezhette közvetlenül a trianoni fájdalmat, annak nem kiálthattak bele elsüketült leikébe a keserű >miért«-ek. Régi, diákkori emlékek rajzottak a Boszorkány-sziget tájékán. Az első csolnakkirándulás halványuló emlékei, amikor borzongva néztük a lassan közeledő jegenyéket és ugy éreztük, hogy a hajdani boszorkánymáglyák lángtengeréből fölröppenő utolsó sóhajtások rezegnek még mindig a szelid partok fölött. Ugy éreztük, hogy Verne Gyula valamelyik regényének hősei vagyunk, talán a Két éves vakáció hajótörött diákjai és elszántan fogluk két marokra egyetlen Flóbertünket, hogy szembeszálljunk a sóvárgott ellenséggel. Szomjasak voltunk az izgalomra, a kalandra és amikor késő este álmosan, holtfáradtan hazaértünk, szentül hittük, hogy \égig éltük a regényt. A Tisza szelid partjait fjordos, szakadékos tengerparttá színesítette az álom, a Boszorkány-sziget az óceán ismeretlen, lakatlan, vadregényes szigetévé vált, ahol ember soha sem járt és amelynek legmagasabb csúcsára ml tüztük ki először a civilizáció lobogóját: a magyar trikolórt. Az ijedten csipogó partifecskék vijjogó sirályokká, \ észjósló viharmadarakká változtak és a part füvében legelésző csacsiból fogvlcsoritó, vérszomjas fenevad lett, amelynek képét még a Szterényi-féle természetrajz sem közölte. A keskeny, billenős ladik természetesen az óceánjáró vitorlás szerepét vette át, a gályarabok keserves szerepét viszont önparancsnokságunk alatt mi töltöttük be. Az a hat-nyolc, kilométer pedig, amelyen végigringatta csolnakunkat a Tisza, a tengeri mérföldek megszámlálhatatlan tömegévé sokasodott és a lassan elmaradó parlokkal elhagytuk <">perencia minden egzólikus tartományát. Most ijedten rebbentek fel a Boszorkánysziget eltörpült bokrai közül ezek a régi, színes emlékmadarak és gyászos, fekete varjucsapattá változva röpültek a trianoni határ felé. Keskeny csolnakuuk, régi szép vitorlásunk elrongyosodott mentőcsolnakává zsugorodott, de az óperenciántuli egzótikus tartományokat orrunk elé varázsolta Trianon. Jó, öreg medveölő Flóbertünk otthon maradt, bicskánkat is otthonhagytuk, mert — ki tudja — fegyvernek nézhetné még valaki. Olyan kicsivé, olyan nagyon kiismertté szelídültek a dolgok, a Tisza, a sziget, a part, a jegenyék és a parti füzes. Olyan volt minden, mint egy öreg falusi ház békés, madárdalos udvara. Néhány halászcsónak kó: szált csak előttünk a vizén, a parti földeken pedig öreg, görnyedthátu magyarok puhították a rögöt. A kristálytiszta, napsugaras levegő kiszélesítette a látóhatárt és a szem messze ellátott, nagyon messze. Túllátott a határon, amelynek fehér jelzőköve szégyenkezve bujkált a dacosan magasranőit fű kőzött. Nem gondoltunk a nemzetkőzi szabályokra, nem akartunk tudni arról, hogy azóta megváltozott az egész világ, hogy az a partrész, ahol »tegnap« még "Robinsont játszottunk és mégis olyan közel éreztük magunkat haza, m a már idegen ország. Hiszen, ha visszafordultunk, láttuk a Várost, a fogadalmi templom aranykeresztje csillogott a napfényben és a szegedi gyárak kéményéből kék füst szállt az ég felé. Aztán itt biztatott bennünket a Tisza is, a legmagyarabb folyó, amelyről azt tanultuk valamikor, hogy egyetlen cseppje sem érint idegen főidet. Itt születik, magyar földön és itt "'vad bele a Dunába. Olyan hihetetlennek éreztük, hogy most, két-háromszáz méterrel odébb már hűtlenné váljon az öreg folyó, amelynek hátán nem láttunk semmiféle határvonalat, csak néhány fisért, aki közömbősen eregette a vizbe a hálót. Talán ugyanahhoz a füzfagyókérhez kötöttük ki a csolnakot, mint valamibor, régen, alig régebben a tegnapnál. Ugyanott érte a partot a lábunk és mégis,r- ott álltunk a szerb-magyar határ mellett. Néhány lépésre előttünk szégyenkezett a határkő. A béke diktátorai valami halomra állították, hogy jobban látszék, de a fű majdnem megcsúfolta őket. Alig látszott ki a hegye belőle. Körülötte nem volt egyetlen lélek sem. Nagymessziről, innen is, túlnan is, egy-egy ember és egy-egy asszony kapálta a zsenge kukoricát, nem messze tőlük egy-egy kis parasztkocsi állt visszájára kötött abrakoló lóval. Olyan egyforma volt a két kép, mintha tükörbe nézték volna egymást. A könnyű szél innen is, onnan is szótőredékeket hajtott felénk, innen is, on nan is magyar szavak töredékeit. Elfelejtettük, hogy a határon állunk, hogy országhatárt jelent az a szögletes kő, amelynek innenső oldalán HUNGARIA, túlsó oldalán pedig S. H. S. terül el. Leheveredtünk a kő körül a magas fűbe, ugy, hogy a határ közénk került. És néztük a követ. Előbb szomorúan, majdnem könnyes szemmel. Letéptünk egy-egy fűszálat innen is, túlnan is. Egymásmellé tettük őket. Egyformá k voltak. Magyar fűszál volt mind a kettő. Felmarkoltunk néhány göröngyöt. Azok is egyformák voltak. A magyar Tisza iszapja mindegyik. Néztük a partot. A Tisza egyformán játszott a széleken a csillogó, finom homokkal innen is, túlnan is. Aztán főinéztünk az égre. láttunk ismerős madarakat, partifecskéket, pacsirtákat, verebeket, varjakat. Nyugodtan, zavartalanul röpködtek, ugy, mint régen. Láttunk egy sárgarigót, amely túlnan röpült át egy alacsony nyárfáról egy innenső nyárfára és i 11 találkozott a párjával. Aztán játékos csufolódással kipróbáltuk a határt: átléptünk rajta ugy, hogy egyik lábunk »jugoszláv« területen volt, a másik ittmaradt. Vártuk, hogy ebből lesz talán valami, de minden változatlan maradt. Ráugrottunk a határkőre és találgattuk, hogy igy Európa melyik országában vagyunk. Erre sem történt semmi. Dühösen belerúgtunk abba az érzéketlen kőbe és — nem vonaglott meg alattunk a föld. Innen is, túlnan is egyforma maradt minden. önkéntelenül elnevettük magunkat. Ugy éreztük abban a pillanatban, hogy valaki pajkos jó kedvében rossz tréfát eszelt ki. Kieszelte a világháború, a forradalmak, a nyomorúságok rémmeséjét és kieszelte a legképtelenebb komédiát: Trianont. Sokáig heverésztünk itt, a kő mellett, alig vettük észre, hogy elröpült fölöttünk az idő és a fogadalmi templom nagy harangja mély, zengő basszusán elküldte felénk a dél üzenetét. Ugyanakkor halk, de egyre erősbödő berregés hangzott fel a levegőben és néhány pillanat múlva kirajzolódott az égre, a város fölé egy repülőgép gyorsanközeledő képe. Magyar gép volt és széles Ívben közeledett felénk, a határ felé. Lestük a gép útját és vártuk, hogy elröpüljön fölöttünk az ember is, éppen ugy, mint ahogyan az előbb a madarak elröpültek. De a gép, amelynek ember szabta meg az irányát, fölöttünk hirtelen és merész fordulattal visszakanyarodott. Pontosan a határkő fölött, hogy azután visszaszálljon és eltűnjön a város fölött. A gép gyávább volt, mint a madár. Nem repülte át a határt. Minket is fölébresztett és nem nevettünk többet, hanem isméL a határkövet néztük és most éreztük meg először, hogy mit jelent ez a hihetetlen, képtelen kő. A sárgarigó röppent most föl ismét az innenső fáról, gúnyosan, csúfolódva füttyentett egyet, aztán villámgyorsan átrőpült a határkövön, de valamit lepőttyentett rá. Némán indultunk visszafelé, a csolnakunk előtt két magyar határőrrel találkoztunk és tőlük tudtuk meg, hogy a tilosban jártunk, mert a határkövet háromszázméteres zónfln belül senki sem közelit heti meg. WrEi vllöq&lrU amerikai iüs-ö es corseletíe mo. deli fel a legtökéletesebbek. Halcsont nélkül. Simulékony, fia/Iékony és kecses alakot kölcsönös. A karcsú vonalak kötelességévé teszik a 681gyeknek a jfrCUTieri tüxö viselését. Minden 1 eredeti lULTIITr -en látható a bélyegző : Szeged és kSrliyékAn eqyedUU képviselő: Káldor J. és Társa első szegedi ttísü- és crayőkészltü Ipartelep, divatáru raktár 678 " Káráss ucca 8. szám. " Hoch köis^övöií üzleto áthelyezve KO Kárász-ucca 16., a Dréherrel szemben. Figyelmes kiszolgálás! — Olcsó árakl Pünkösdre dióbele! az eddiginél is jobb minőségben szállítunk ilsztelt vevőinknek; szíves rendeléseket Idejében kérOnk. Cukrázdák részére kézzel válogatott negyedes világos és feles barna dióbél olcsó érban kapható. Mailinszky Pál és Fial Szeged, Római-kürut 23. Telefon 3-70. és 11-73. r? täieiyextem Széchenyi tér 2. sz. a. ugyanabban a házban, Knlttol nfliknlapüzlet mellé naivabb helyiségbe, ahol női- és leányfelöltóket, selyemkabátokat. ruhákat, blúzokat és gyapjúszöveteket is natartok raktáron és a legmóltányosabb árakon árusítok. N. é. vevőközönségem 25 éven át tanúsított szíves jóindulatát megköszönve, kéri további támoiratásukat f^m^fmt FSSÍSMÍIR Sári. 591 I Uri szolját, párnázott bútort csak iülhofíerné! vegyen. HŐIT SSéssslefre Is kaphat! Széchenyi tér 5 szám. 4 Pesl! Magyar Kereskedelmi Bank melleit.