Délmagyarország, 1928. május (4. évfolyam, 99-122. szám)

1928-05-15 / 110. szám

7928 mftjUS I& 9 „Megvesztegették a rendőrkapitányt": egyhónapi fogyás Nyomozás a „szellemek" után, amely súlyos rágalmazásí pörrel végződik az orosházi detektív szerepét tisztázzák. A detektívek nyomozó munkájuk közben kihallgatták Szentkirályi Tóth Árpádnét is. A vád szerint Szentkirályiné a szegedi detektívek előtt kijelentelte, hogy „dr. Domonkos Sándor orosházi rendőrkapitányt a zsidók hizott libával megvesztegették'. Szentkirályiné később Szegeden dr. Véber Árpád rendőrkapitány élőit is megismételte ktfelenléseit. A törvényszéken megtartott főtárgyaláson a vádlott tagadta bűnösségét és kijelentette, hogy szegedi kihallgatása alkalmával csupán azt emlitetle meg, hogy Orosházán Stern Bélától hallotta, hogy Domonkos Sándor rendőrkapitányt megvesztegették. A törvényszék a főtárgyaláson kihallgatott tanuk vallomása alapján megállapitotta, hogy a vádlott tényleg használta az inkriminált kifejezéseket. Bebizonyítást nyert azután az is, hogy ezek a kijelentések valótlanok voltak. A törvényszék ennek alapján Szentkirályi Tóth Arpádnét bűnösnek mondotta ki és egy hónapi fogházra Ítélte. A tábla hétfői felebbezési tárgyalásán a (A Délmagyarország munkatársától.) Az ítélőtábla Kovács-tanácsa hétfőn délelőtt tárK

alfa Szentkirályi Tóth Arpádné felhatalmasra üldözendő rágalmazás! ügyét. Szentkiirályi Tóth Árpádnét a szegedi törvényszék annak idején bűnösnek mondotta ki és egy jtónaoi fogházra Ítélte. A vádlott az itélet ellen felebbezést jelenteit be és igy került figye hétfőn a tábla elé. Az érdekes rágalmazás! űgy előzményeihez E

rtozik, hogy az orosházi rendőrség 1924 lius első felében egy rendkívül titokzatos jyben vezette be a nyomozást. Az orosházi rendőrségnek tudomására jutott ugyanis, hogy Bzv. Dán Péterné vagyonát egy társaság fondorlattal kezébe akarja keriteni. A befolyásolható és gyenge akaratú asszonyt szellemJárással ijesztették meg. Az asszony hitt ,a fossz szellemekben" és azok elűzésére egész iagyonát felajánlotta. A megindult nyomozás során megállapították, hogy a szellemekkel dolgozó társaságiak egyik vezető embere• egy orosházi detekiiv volt. Ugyancsak gyanúba vették Szentkirályi Tóth nrpádnét is. A szegedi rendőrkerűleti főkapitányság intézkedésére Szegediről detektívek utaztak ki Orosházára, hogy j törvényszék Ítéletét helybenhagyta. Az itélet I ellen ugy a vád, mint a védelem semmiségi I panaszt jelentett be. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XLVI Bohém élet Nagyváradon , Körülbelül két hét óta szerkesztettem a Tiszántul-t, amikor konfliktusba kerültem a főszerkesztőmmel. Elődömet, dr. Perez Adolf jogakadémiai tanárt ugyanis az én szerződtetésem alkalmával nem bocsájtották el, hanem a főszerkesztői címet adományozták neki. •Persznek az volt a dolga, hogy hetenkint két vezércikket küldjön be, de ne járjon be ja szerkesztőségbe. Egy napon feltűnt nekem, hogy a főszerkesztő ur vezércikkének a cime Égy számjegy: »5.4%.« Mi ez? Elolvastam a pikket: az volt benne kifejtve, hogy miután Magyarországon a zsidóság számaránya 5.4%, a középiskolába és egyetemre csak annyi zsidó fiút vegyünk fel, amennyi a zsidóság számarányának, 5.4%-nak megfelel. A numerus clausus-t tehát nem Haller István találta fel iés nem Prohászka püspök, hanem dr. Perez Adolf. Mi sem természetesebb, mint hogy nem közöltem a cikket. Dr. Perez Adolf megharagudott, elküldte a cikket a bibornoknak, aki fizt felelte, hogy »Szabó László nagyon fiatal kora ellenére is nagyon egészséges ítélőképességgel rendelkezik.« Másnap már csak az én nevem volt a lapon, a főszerkesztőé nem. Tőlem maradhatott volna főszerkesztő akár száz esztendeig is, de én miot szerkesztő nem adhattam ki egy olyan cikkel, mely azt propagálja. hogy a tanulás szabadságát a vallástól kell függővé tenni. Ami kevés pénz a főszerkesztő lemondása folytán felszabadult a költségvetésben, azon egy uj munkatársat szerződtettem. Hallottam, hogy a temesvári szemináriumból kilépett és jogász lett egy bogárosi sváb fiü, Kratochwill Miklós, aki a gimnáziumban egy osztállyal lejebb járt ugyan, de sokszor együtt tartott a bandánkkal. Ezt a fiút levittem Nagyváradra, a nevél Kerénvi-re magyarosítottam (később a belügyminiszter is ugyanezt cselekedte vele) és megtanítottam az újságírás elemeire. (Később egészen jó újságíró lett belőle, — ma ügyvédkedik Budapesten.) Az igy megnagyobbított szerkesztőség meglehetősen vidám életet élt. A Wallerei-ból átmentem kosztolni a Sas ba, ahol az öreg Hillinger Lipót volt a vendéglős. Odajártak a többi nagyváradi újságírók is. Sajnos, bizonyos nagyzásí hóbortba estem. — valami tekintélyes pozíciójú urnák képzeltem magamat és kiadtam a szigorú parancsot, hogy »nyilváros helyiségben az én jelenlétemben egy munkatársamnak sem szabad fizetni; ennek fejében mindenkor, amikor cigarettára akarok gyújtani, .a hozzám legközelebb ülő munkatárs tartozik tüzet adni.« Minden este, amikor nem kellett kimennem az aulába, nyolckor már a cirkuszban voltunk, tízkor orfeumba mentünk, éjfélkor pedig kávéházba. Akkoriban az egész nagyváradi sajtó nagyon összetartott A »Nagyvárad« szerkesztését nem sokkal előbb Fehér Dezső vette át; egy miskolci származású fiatal ember, a legkiválóbb újságírók egyike Magyarországon. Rendkívül okos embernek tartottam és nagy sikere is volt a lapjával. Segédszerkesztője Hrabovszky Lajos volt, ki velem egyidőben került .Nagyváradra, Aradról, hol egy szép verses kötete nagy figyelmet keltett. A kormánypárti »Szabadság« szerkesztője Lovassy Andor megyei aljegyző volt, akiből később alispán lett Torda-Aranvosban. A Szabadság segédszerkesztője Halász Lajos volt, egy fiatal joghallgató, ki minden nemzeti ünnepen csizI mában és atillában járt, noha kormánypártii nak kellett lennie. A Szabadság-nál dolgozott, mint riporter, Krúdy Gyula, akit 1895-ben »Gyula bácsi«-nak hívtunk (mert több bajusza volt, mint nekünk többieknek együttvéve) s akinek tüneményes sikerei voltak a cirkusz hölgyeinek körében, — továbbá Nagy Endre, aki nemrég került vissza Pestről, ahol Karlovszky Bertalan vezetése alatt festő akart lenni. Nagyváradon beiratkozott Nagy Endre jogásznak az 1895—96. tanévre. De nem lett belőle sem ügyvéd, sem festő, hanem »csak« iró. Nagyváradon volt akkoriban, de már nem tudom milyen minőségben, Gallovich Jenő, KORZÓ MOZI Május 15-én, kedden: Nagy neretö napok? Lóri nadrágban. Via »zere'mi b nvodalmak 7 felvonásban. Főszereplő: LAURA LA PLÁNT E. Azonkívül: Több minS szerencse. Vígjáték 7 ¡elvonásban. — Főszereplő Marion NIxon. EIÖ3dás )k kezdete 5, 7, ü, vasár- ós ünnepnap 3 5. 7 es a órakor. Conrad Veidt és John Barrymoore együttes iőszereplésével Máglya és élet grandiózus tílmmestermfi csütörtöktől vasárnapig a Belvárosiban. akinek minden héten volt egy párbaja és mindig egy-egy katonatiszttel. Gallovich husz vagy huszonegy éves volt, a vívásról fogalma sem volt, de csak ugy »heccből« belekötött bárkibe. A kávéházban a tisztek asztala mellett telepedett le és egy szempillantás alatt »affért* csinált magának. Számtalan ügye "közül egyre emlékszem: Graebe Henrik kolozsvári származású huszárfőhadnagynak párbajban elvágta a — térd-izmait ugy, hogy évekig mankón kellett járnia a szerencsétlen embernek. A tisztikarra nézve rendkívül kényelmetlen volt ez a sok affér, annyira, hogy a hadosztály-parancsnok tárgyalásokat indított meg Fehér Dezsővel az afférek leszerelése érdekében. A sok lovagiaskodásnak azonban mégis vége szakadt egy furcsa eset révén, melyben nekem is jutott szerep, még pedig szerencsémre igen passzív szerep. Az a vidám élet, amelyet éltünk, többe került, mint amennyi a fizetésem volt s az a pénzecske, melyet Makucz Ernő főtisztelendő ur, az Orsolyák lelkésze minden elsején pontosan leolvasott a kezembe, nagyon hamar elfogyott. Akkoriban nyilt meg a Katolikus Kör is, melyen a megnyitó ünnepi beszédet én mondtam, persze egészen másként fejtegetve a kereszténység politikai eszméit, mint ahogyan az ma divatos. A Katolikus Körben bizony kártyázgattunk is és az alsóst Palotay kanonok ur is, Dus László főügyész ur is. meg a többi urak is jobban játszották, mint én. Húsvét tájon tehát megállapítottam magamban, hogy legjobb lesz. ha elmegyek Nagyváradról. Nem volt éppen sürgős a dolog, mert Hillinger Lipi, a »Sas« vendéglőse nagyszerűen élelmezett bennünket, de pénzt sohasem kért tőlünk: megvárta, míg a magunk jószántábél fizetünk. Kétségtelenül mindig megvolt bennem a jószándék, <fe az utolsó havi kosztpénzzel ma is adós vagyok és miután a Mennyországgal ma még nincsen a magyar postának összeköttetése, Lipi bácsinak egyelőre várnia kell, mig azt a huszonnégy forintot majd »odaát« megadom neki, — természetesen a kamatos kamatokkal együtt. Az akkori viszonyok között örültem, hogy az Arad és Vidéke meghívott »riporternek és vezércikkírónak« havi nyolcvan forint fizetéssel. Ez ugyan még kisebb összeg volt, mint amennyit Nagyváradon kerestem, de szerényebb volt az állás is és nem kellett »reprezentálni.« Húsvétkor átmentem Aradra a szerződést letárgyalni. Velem tartott Hrabovszki Lajos is, aki ha még nem is hivatalosan, de már eljegyezte a gázgyár igazgatójának kisebbik leányát. Természetesen engem is elvilt a családhoz, ahol nagy kellemetlenséget okoztam, mert azt hittem, hogy csak aféle diák-szerelemről vagy tréfáról van szó. Amikor a papa megkérdezte tőlem, hogy mit gondolok a tervezeti házasságról, őszintén azt feleltem, hogy »ez egy rossz vicc, — hogyan lehetne nősülni egy vidéki kis riporternek havi nyolcvan forint fizetéssel, mikor az a kis fizetés is száz és egy okból annyira bizonytalan?« A gázgyár igazgatója, mint érzékeny szívű apa erre igy felelt: »Hát, kérem, Jókainak még annyi fizetése sem volt, mikor megnősült!« E nagy optimizmus ellenére még sem lett a házasságból semmi, mert Lajos barátom egy év múlva meghalt tuberkulózisban. Szép temetése volt: a kántor énekelt s ugyanakkor a sir körül az elhunyt költő aradi kiadója buzgón árusította a költő verses kötetének megmaradt példányait, — leszállított, »alkalmi áron.