Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-01 / 76. szám

1928 április 1. ÜfXMAGYARORSZÁS m»j •jum.iiwa.7mu» 9 »fl biztosítottak érdeke a szegedi munkásbiztosité pénztár uj székházának a felépítése« lájer Dezső párttitkár nyilatkozata Baár igazgató memorandumáról iu^koz. Láier Dezső a szociáldemokrata ! t!f<ái (A Délmagyarország munkatársától.) Isineretes, hogy dr. Baár Jenő alelnök, a munkásbizíosiiő intézet szegedi vezetőle, beadvánnyal fordult a városhoz, amelyben arra kérte a tanácsot, hogy bocsásson a pénztár rendelkezésére 500.000 pengő hitelt, amely összegből az intézeti székházat építenék fel. Dr. Baár igazgató a hifel fedezetére felajánlotta a jelenlegi székház 90.000 pengős vételárát, továbbá a városnak a munkásbizto¡siló pénztárba alkalmazottai után befizetendő Járulékokat öt éven keresztül. A pénztár teí*át nem kér lehetetlent, hangsúlyozta az igazgató. Megkapja ugyanis a várostól az illetékeket, amelyeket azonban mindaddig a város J

avára imának, amíg az ötszázezer pengős lölcsön nincsen letörlesztve. i A beadvány rámutatott még azokra a leheletlen állapotokra, amelyek a pénztár mai túlzsúfoltsága miatt állottak elő és amelyek már-már veszedelmesek a közegészségre. A rendelő és váróhelyiségekben, a folyosókon bem lehet mozogni. Ember-ember hátán áll ¿s például egy kicsi 30 ember befogadására SpQlt váróhelyiségben 6 óra leforgása alatt 400 ember fordul meg és egyszerre 100—150 beteg várakozik. — Ez a helyzet kétségbeejtő és további lentartása sutvos sérelme a közérdeknek — mondja a beadvány, de ugyanez a helyzet az adminisztrációkra rendelt helyiségekben is. A beadványban azután kimondja az igazgató, hogy a szegedi pénztár mai elhelyezkedése antiszociális, szégyene a hygienának, ellenlétben á/l hivatásával és nem tűrhető meg közérdekből, de legkevésbé Szegeden, az ország második párosában. A pénztárnak — mint ismeretes — a telke tnár meg is van a Püspök-téren, a tervek is készen vannak, de az építkezéshez pénz hiányában nem tudnak hozzáfogni. A beadvány feltűnést keltett Szegeden, éppen ezért megkérdeziük a legjobban érdekelt felet, a munkásságot, hogy mit szól a memof ^lejétól-végig. Népdalokkal, balladákkal, színdarabokkal — tiz ember szániára. Ennyi előfizetője volt ennek a szegény Köz véle mén y.nek, ami Vulőnben nem épen szokatlan dolog vt közvélemények történetében. Aztán elment Szabadkára gimnáziumi igazgatónak s a katedráról nézte keserű szívvel dicsősége romjait. De Máriusz keserűségét már nem vette észre senki. Még az akkoriban alakult PetőfiTársaság se. Nagyon sokáig élt még azután, egészen elvonulván a megutált világtól, dc halála napjáig járatva a párisi Fi garo-t. Egyre jobban elhatalmasodott raj la az a rögeszme, hogy a pópák meg akarják mérgezni, ezért csak deleute nyitotta ki az ajtaját, tnig a kocsmáros pesztra ja beadta neki az ételhordót. Reggelit, vacsorát maga kfi.szifett, a takarítás pedig nem tartozik az élet •nélkülözhetetlen örömei közé. A szellemek, akik fölkeresték, nem keresték azt, hogy söpretlen a szoba, pókhálósak az ablakok, vetetlen az ágy és lóg a belük a párnás székeknek. A szellemek talán megértették az öreg költővel, hogy az irodalomtörténeti osztályozás sokkal fontosabb a középiskolában, mint a temetőben s az öreg ember talán megbocsátotta az irodalomtörténeti árnyaknak a maga irodalomtörlénetenkivüliségét. Vagy tiz esztendeig hallgatta így a fü növését saját sirja fölött. Mikor most harminc éve meghalt, tul a hetvenen, közelebb a nyolcvanhoz, az embarek elcsodálkoztak rajta, hogy még élt. Van-e siremléke, nincs-e, nem tudom, de vadzsálya, kék deró'ce, sárga kikirics bizonyosan van e sirján. A tavasz olyan kertész, aki gondot vise! még az elfelejtett költőkre is. Isten keze-ültette vadvirágok közé én is leteszem, ezt az c m 1 é n y-t Talán « Petőfi-Társaság uevében is Petőfi ri'Tájisának. , n-r V,-' randi párt tikára a kővetkezőket mondotta munkatársunknak : — Csak helyeselhetem, hogy a munkásbiztositó pénztár székházának felépítését a legelőnyösebben igyekszik megoldani, mert a biztosítottak érdeke, hogy a pénztár az építkezéssel kapcsolatban — ha tehet — kamatköltséggel ne legyen megterhelve. Ha azonban a város nem adja meg a kölcsönt különösnek és furcsának találom, hogy ezért az egész építkezést bizonytalan időre elhalasszák. Csak van olyan hitelképessége a pénztárnak, hogy az építkezéshez szükséges tőkét előteremtse, mert a pénztár a mai épületében a mai helyzettel éppenséggel nem áll feladata magaslatán. Lájer Dezső nyilatkozata rámutat arra, hogy ha nem előlegezi a város a pénzt, akkor marad minden a régiben. Itt viszont felvetődik az a terv is, hopy miért nem az áUam építteti tel az égetően szükséges uf székházat, miért állítják be ezt a kérdést városi feladatnak. A belügyminiszter feloldotta a külvárosrészek világítására vonatkozó közgyűlési határozatot Azt »tanácsolja« a városnak, hogy hosszabbítsa meg a gázgyár koncesszióiét (A Délmagyarország munkatársától) Hónapok óta égnek már a villanylámpák a külvárosrészekbsn, az újonnan készült vezetékhálózat mentén sokan el is felejtették már azokat a szenvedélyes harcokat, amelyek a vezetékhálózat kiépítését megelőzték a torony alatt, de csak most érkezett meg a városházára az a belügyminiszteri leirat, amely a közgyűlésnek a külvárosi világításra vonatkozó határozatára válaszol. A belügyminiszter a városi hatóság legnagyobb meglepetésére a közgyűlés emlékezetes határozatát feloldotta és ujabb megfontolásra utasította a város közönségét, nem azért mintha a városra nézve súlyosnak tálálfa volna a gázgyárral kötött szerződés feltételeit, hanem ellenkezőleg, a gázgyár érdekében döntött igy. A miniszteri leirat tartalmát a polgármester közölte a Délmagyarország munkatársával. .4 polgármestertől nyert információk alapján számolunk be róla, mert magát a leiratot nem láthattak. Az már valamelyik ügyosztály irattengerében várja sorsának beteljesedését. Az elmúlt év őszén kezdődtek meg a gázgyárral a külvárosrészek világítására -vonatkozó tárgyalások. A gázgyár igazgatósága eredetileg igen súlyos feltételekkel állt. elő. Nemcsak azt kívánta, hogy az uj vezetékhálózat kiépítésének költségeit a város viselje, hanem ezenkívül magasabb villanyegységárakat is követelt az uj vezetékhálózaton keresztül történt"» áramfogyasztásért. Az alkudozások nagyon sokáig elhúzódtak. A gázgyár helyzetét a tárgyalások során igen kényelmessé tette a döntőbíróság még mindig érvényben lévő határozata, amely a város és a gázgyár között érvényben lévő szerződés egyes rendelkezéseit hatályon kívül helyezte, igy többek között azt a pontot is, amely kimondotta, hogy a gyár köteles a város igényeinek megfelelően mindenütt uj vezetékhálózatot építeni, ahol arra szükség van és ezért külön megtérítést nem követelhet a várostól. A döntőbíróság ezzel szemben azt mondotta ki, hogy a gázgyár nem kötelezhető az aj vezetékhálózat kiépítésére. Szerencsére a város helyzetén könnyített az eredeti szerződés egy másik pontja, amely változatlanul érvényben maradt és amely szerint a gázgyár teljes fölszerelésével együtt 1935-ben a város tulajdonába megy át minden ellenszolgáltatás nélkül. A gázgyár igazgatósága szeretné a koncesszió idejét meghoszszabbittatni és ezért nem tartotta kívánatosnak, hogy jogaihoz való rideg ragaszkodással elidegenítse magától a város hatósága. Az alku igy eredményei voll, a gázgyár követelése egyre jobban lemorzsolódott, lassankint lemondott az igazgatóság teljesen arról, hogy a vezetéképítés költségeit a város fizesse meg, hozzájárult ahoz is, hogy az uj •vezetékhálózaton keresztül adolt áramért is a döntőbizottság egységárait számítsa csak fel, azonban előbb évi kétszázezer, majd nyolcvan* ezer, azután húszezer pengő hozzájárulást kívánt a várostól, legvégül pedig ezt is elengedte, ellenben kikötötte, hogy az uj beruházási költségeknek azt a részét, amely a háramlás idejében, 1935-ben még amortizálatlan marad, a város térítse majd meg, ha tényleg sor kerül a megváltásra. A beruházás ára egymillióhatszázezer pengő volt, ebből az amortizálás programja értelmében 1935-ben még 1,100.000 pengő marad amortizálatlan. A közgyűlés ezt a megállapodást a tanács javaslatára nagy többséggel és éles viták után jóváhagyta, azonban a közgyűlés határozata ellen három felebbezést nyújtottak be Az egyiket Taussig Ármin és társai, a másodikat dr. Faj ka Lajos, a harmadikat pedig dr. Lippay József. Taussig és társai azért felebbeztek, mert a megállapodás feltételeit súlyosnak tartották a városra nézve. Arra az álláspontra helyezkedtek, hogy függetlenül a döntőbizottság határozatától érvényben van az eredeti szerződés, amely kimondja, hogy a gázgyár ingyen köteles meg- • éptteni a szükséges vezetékhálózatobat , és az uj beruházások értékét a háramlás idejéig amortizálni is kell. Dr. Lippay József viszont azért felebbrzett, mert drágálotta a beruházások költségvetéséi. A belügyminiszter a felebbezések alapján 1 irálta ugyan felül a közgyűlés határozatát, de, mint mostani rendeletéből kiderül, nem a felebbezések alapján hozta meg döntését. Azért oldotta fel a közgyűlés határozatát, hogy a város közönsége fontolja meg, vájjon nem lenne-e előnyósebb, ha a gázgyár koncesszióját tíz évvel meghosszabbítaná,igy fiz esztendővel eltolódna a város háramlás! foga, 1945-ig pedig az uf beruházások teljes értékét amortizálná a gázgyár. A belügyminiszter ezt a meglepetésszerű leményét azzal a meglepetésszerű aggodalma, val indokolta meg, hogy nem biztos, les ~-n •a városnak 1935-ben 1,100 000 pengője, a beruházási költségek le nem törlesztett részének kifizetésére. 1 ,