Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-19 / 89. szám

8 DFIUIAGYAFLORSZAG 192S április 19, denki hazakísérte hölgyét és annak családját s azután a Széchcny i-t éren gyülekeztünk a Kék csillag előtt, s egynéhányan széles jóked­vünkben összeölelkezve az aszfalton a Kék csillagtól a Szeged-Csongrádi Takarékpénztá­rig valcercztünk a nap felkeltébek örömére, j Tudtam, hogy életem első korszaka ezzel vé- I get ért, de hogy e naptól kezdve mit fogok csinálni az életben, arról sejtelmem sem volt. Vártam az élet küzdelmeit, de mint az eddig elmondottakból látnivaló, oly iskolán men­tem át, hogy már nem féltem senkitől és sem­mitől: jöhet a Végzet — én bennem minden­esetre egész emberre fog találni! í MEDGYASSZAY VILMA egyetlen ballada sanzoncstte április 21-én esle 9 órakor a Belvárosi Moziban I fflr*»U WfJ 1Q Csütörtök. Rom. kalh. Emma. Fro­" * testáns Kocsárd. Nap kél 5 óra 5 perckor, nyugszik 6 óra 51 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, dét­után 4—7-ig. A muzeum nyitva mindennap délelőtt 10-í-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. eme­let) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tar­tanak: Frankó Andor, Kálvária ucca 17. (Tel. -25.), Just Frigyes, Petőfi Sándor-sugárut 41. (Tel. 777.) Lipsjfz József, Kelemen ucca 11. (Tel. 391.) Moldvánv L. Újszeged, Ved.cs uccá 1. (Tel, 846.) Selmeczy Béla. Somogyi-telep. Török Márton. Csou. grádi sugárut 14. (Tel. 364.) — Időjárás. A Meleorologiai Iutézet jelentése: Hazánkban változékony idő uralkodott. Nagyobb csök voltak a Dunántul déli részein, kisebb eső­ket az északi részekről jeleutettek. Az idő főleg éjjel volt hűvös, dc a jelentések szerint a hőmérő csak Debrccenbeu sülyedt a fagypontig. Jóslat: Csendesebb, túlnyomóan derült idő, talajmenti /aggyal. — A kamara csütörtökön teljes ülést tart. A szegedi kereskedelmi és iparkamara csütörtökön délelőtt fél 11 órakor érdekes tárgy sorozattal tel­jes ülést tart. Az elnöki jelentések során elparen­tálják Pálfy Dánielt, bejelentik bástyái Holt­zer Tivadar kinevezését a kereskedelmi statisz­tikai értékmegállapító bizottságba. Vita lesz a mér­nökök számára fentarlott munkákról kiadott ren­delettervezetről, a kényszeregyezségi kvóta feleme­léséről, az aggkori és rokkantsági biztosítási tör­vényjavaslaból, valamint oz aktuális adóügyekről. A tárgysorozat utolsó pontjaként szerepel a ka­mara bérháza felhaszuálásáuak ügye. — Az alföldi művészek és Nürnberg főpolgár­mestere. Az Alföldi Művészek Egyesülete a Dürer­únnepségek alkalmából üdvözlő táviratot küldött Nürnberg városának. Az üdvözlő táviratra most érkezett meg Nürnberg város főpolgármesterének kővetkező levele Berzenczey Domokos műszaki íutanácsoshoz: Igen tisztelt elnök ur. A legszívé­lyesebb köszönetemet fejezem ki a Dürer-ünnep alkalmából küldött távirati üdvözletükért, amely­nek felolvasása a Dürer-banketÉ résztvevőiben a leglelkesebb együttérzést keltette. er iiit&Á- áí. Kelengye raktár Női*, férfi« és gyer­m®k*fehérnem$iek készen és rendelésre is. Agy* és aszlalnemiiek, paplanok nagy választékban. Liliom, Sebről! sif­fonok és vásznak legolcsóbb árakon.. Babi dolgok, kocsitakarók stb. Pollák Testvéreknél Csekonlcs és Feketesas u. sarok. 823 — Klebelsberg Kuno gróf az AKöldkutaló Bi­zottság védnöke. A mult ^ónapban megalakult Szegedi Alföldkutató Bizottság elhatározta, hogy a bizottság védnöki tisztjének elfogadására fel­kéri gróf Klebelsberg Kuuó kultuszminisz­tert. A bizottság elnöke, dr. Somogyi Szilvesz. ler polgármester felkérésére a miniszter ezt kész­séggel el is fogadta. Savoy Jazz-band szombaton és vasárnap a Belvárosi Moziban és a Kass-kávéházban ad hangversenyt és tánczenét. Bővebbet a falragaszokon — Külvárosi vándorgyűlés. Az úgynevezett »kül­városi nagybizottság« vasárnap tartja tizenhatodik vándorgyűlését este 6 órakor a II. kerületi Füg­getlenségi Népkör helyiségében i.Brüsszeli-körut 32., Böröcz-vendéglő" — Képkiállpást rendez a Szegedi Képzőművészeti Egyesület. A Szegedi Képzőművészeti Egyesület a budapesti Szinnyei-Merse Társasággal és a Ben­czúr Társasággal karöltve a közeljövőben kép­kiállítást rendez a Kass nagytermében. A szegedi művészek munkáit külön teremben helyezik el. A tárlatot a kultuszminiszter anyagi támogatásban részesiti és a hírek szerint résztvesz a verníszá­zson is. Az egyesület tulajdonát képező hat képet ¡ezen a tárlaton fogják kisorsolni a tagok között. Az egyesület egyébként a kiállítással kapcsolatos ügyek és a május hónapban tartandó közgyűlés előkészítésére hétfőn délután fél 7 órakor a vá­rosháza bizottsági termében választmányi ülést tart. x SAVOY JAZZ-BAND IV. 21-22. este 8/4' 9-kor. Harmónia. — Az Erzsébet-hidról a Dunába ugróit. Buda­pestről jelentik: Ma a déli órákban az Erzsébet­hidról á járókelők szeme előtt a Dunába ugrott Baros Anna 20 éves leány. Azonnal mentő­csónak indult az öngyilkos kimentésére és a Fe­renc Józeef-hidnál sikerült a leányt a vízből ki­fogni. Az azonnal megérkezett mentők kísérletet tettek eszméletretéritésére, ez azonban nem ve­zetett eredményre. A leány kórházbaszállitás köz­ben meghalt. Savoy Jazz-band szombaton és vasárnap a Belvárosi Moziban és a Kass-kávéházban ad hangversenyt és tánczenét Bővebbet a falragaszokon. — Élelmezési munkások gyűlésé. Csütörtökön délután 4 órakor a Munkásotthonban fontos tárgy­ban taggyűlést tartanak az élelmezési munkások. * Képkeretek legolcsóbban Freimannál. 779 •— Munkaközvetítés. A szegedi hatósági munka­közvetítő hivatal közli: Állást kaphat: 1 vasesz­tergályos; 1 stabil kazánfűtő; 5 épületbádogos, órabér; kocsifényezö, órabér; 4 kifutófiú 8—12 pengő hetibér. Tanonchelyek: Asztalos, autó mű­szaki, bádogos, eipész, cukrász, hangszerész, ké­ses, kosárfonó, kovács, lakatos, nyomdász, szabó, szobafestő, üvegcsiszoló, tükőrkészitő, villanysze­relő. Állást keres: Minden ipari szakmában, ke­reskedelmi és irodai alkalmazott, gyári munkás, örök, háztartási alkalmazottak, ipari munkásnők. x SAVOY JAZZ-BAND IV. 21-22. este s/4 9-kor. Harmónia. — Mozsártörővel verték agyon nz esztergomi piaci árust. Budapestről jelentik: Hétfőn reggel — mint jelentettük — Esztergomban meggyil­kolva találták Kiss Jánosné 78 éves piaci árusnőt Sissai-uccai lakásán. A vizsgálat megállapította, hogy az asszonyt egy mozsártörővel ötször fejbe­ütötlék és mindeu ütés halált okozó volt. A rendőr­ség megindította a uyomozást és két nővért őri­zetbe vett, akik. szintén piaci árusok .A nővérek a gyilkosság előestéjén Kissoé lakásán tartózkod­tak. Az asszonyok tagadják, hogy részük lenne a gyilkosságban. x Jégszekrények, háztartási és mészáros egy- és kétajtósak, sőntések legolcsóbban beszerezhetők Fekete Nándornál. Kossuth L.-suEárutl8..Tel, 10-72. Mindazon mérgezési esetek leküzdésé­nél, melyeket romlott élelmiszerek, valamint tulsok ivás és dohányzás, vagy morfium és kokain élvezete idéz elő, a természetes „Fe­renc József keserűvíz használata fontos segéd­eszközt képez. Híres orvostudományi könyvek­ben felsorolták azt is, hogy a Ferenc Józsel viz löbbek közt ólommérgezésnél meggyógyítja a makacs székrekedést, mely a kinos görcsök­nek egyik okozója. Kapható gyógyszertárak­ban, drogériákban és fBszeriizletekben. B.1 — A kútba ugrott egy makói hagymakerlész. Makóról jelentik: Kiss István hagymakertész az elmúlt éjjel beleugrott háza udvarának kútjába, mire észrevették, meghalt Az öreg kertészt az keserítette el, hogy kölcsönadott 18 mázsa búzáját nem kapta vissza és hires hagymaültetvénye igen elgazosodott, mert nem volt annyi pénze, hogy megkapáltathalta volna. s Bulort az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában vegyen. (Szeged, Dugonics tér 11.) 13 Ipartámogatás helyett — cimkórság A szegedi kereskedelmi és iparkamara 1928. évi február hó 16-áu tartott ülésén elfogadták i makói ipartestület indítványát, hogy az iparos­képzés érdekében szükséges a mestervizsga és a mesteri cim. Címet az iparosnak! és mindjárt jő dolga lesz. Valóban, a céhek korában, a céh­mesterek idejében jó dolga volt az iparosnak. Meg tudtak élni emberhez méltóan, annyian vol­tak, hogy meg tudtak élni. Ha olyan könnyű .volua az idő kerekét visszafordítani, ha a mesteri cimmel ezt elérhetnénk, de pompás dolog volna ez! De elérhetjük-e? Versenyezhetnek-e a mester­iparosok a gyárüzemmel? Tud-e versenyezni, mi­kor ma például a cipőiparban a gépek ontják a cikkeket? Versenyezhet-e a cipészkisiparos a gyá­rakkal. melyek első forrásból vagonszámra vá­sárolják közvetlenül a gyárból az anyagot, o pedig a kis borkereskedőre szorul, aki hatod­heted kézen át szerzett raktárából csak jő drágán tud neki anyagot adni. Valamikor még volt előnye a kisiparnak a gyár­ral szemben. A kézműipari termék tökéletes volt, a gyári termék pedig selejtes. Olcsó, de selejtes. Ma már a gyárakból selejtes és elsőrendű cikkek is kerülnek isi. Talán a »mester« cim segítene a szegény kisiparoson'? Aligha. Szomorúan kell néz­ned, hogy minden uccasarkon, minden sarki bolt­ban a le iparod termékeit árulják, de nem a te kezedtől valókat, mert mind, ami ott van, gyári termék. Mester vagy, dc a gyár a gépeivel min­denütt föléd kei"ül. Nem kifogásolom, mert hiába is kifogásolnám éö ezeket A természetes folyamattal nem lehet szem­be szállni. A mai termelési rendszerben a gépek feleslegessé teszik az embereket. A nyomdaipar­ban ott vannak a rotációs- és szedőgépek. A mező­gazdaságban a szántó-, vető-, arató- és cséplő­gépek. Nemcsak az emberek, hanem az igavonó állatok is feleslegessé válnak. Ezek a fejlődés je­lenségei. Mit ér ezzel szemben a mesteri cim és a diploma? Akinek tökéje van, az íucg mesteri címet is vásárolhat. Vesz maga mellé egyszerűen egy Mes­ter Jánost és újra a nyakunkon van. A töke nélkül vergődő kisiparos pedig zsebre gyűrheti mesteri diplomáját, kiállításokon szerzett arany- és ezüst­érmeit, nyakába akasztja a koldustarisznyát, ke­zébe veszi a koldusbotot s odaállhat a templom­ajtóba. Mert a mai viszonyok kőzött több munka­kategória megoszlik. Például egy építőiparosnak kellene kőműves-, ács-, asztalos-, bádogos-, la­katos-, beton-, festő-, villanyszerelő-, üvegesmes­teri vizsgát letenni. Asztalosiparosnak üveges-, fa­esztergályos-, épület- és butormesteri vizsgát le­tenni. Szabóiparosnak kabát-, mellény- és nadrág­mesteri vizsgát letenni. így van ez az egész ipari termelésben. Nem mesteri cim kell nekünk, hanem öntudatos kisipari politika és politikai megfelelő képviselet a törvényhozásban, amely a kisipari érdeket meg­védelmezné, öntudatos kisipari szervezkedés, a kis erők egybekovácsolása, hogy amíg végleg nem ütött az óránk, megálljunk a magunk lábán. A fejlődés letipor, dc legalább a vég no találjou készületlenül. Marosán Emil, kamarai bíltag. I VÉRTESI Clpösnlonfai az uJ Caon­or«d!.palDl<fha. Horváth Ff Ihaly ucca helyezte 41.

Next

/
Thumbnails
Contents