Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-18 / 88. szám
torvényjavaslatból a kormánynak az a fennálló joga, hogy lapokat betiltson és hogy lapokat engedélyezzen, elleuben benne lesz az a jog, hogy bizonyos kaució ellenében lapok szabadon megindulhassanak. Ugyancsak az őszi ülésszak folyamán kívánja rendezni a kormány a gyülekezési 6s szervezkedési szabadság kérdését is. (Zaj a baloldalon.) — Kabók Lajos szóvá lette, hogy a takarékossági tlv nem érvényesül a kormányzóságnál és a mioiszjerelnökscgen. Kifogásolta a kormányzó tiszteletdíjának felemelései. Ezzel szemben rámutatott arra, hogy a kormányzó tiszteletdija rendkhiii »laoonyan volt megállapítva, amit már az elmúlt esztendőkben is hangsúlyozott, ugy, hogy ízt feltétlenül emelni kellett. Rámutat arra, hogy » kormányzó tíszteletdija un is lényegesen alarsouyabb, mint niá* álhmok államfőinek tiszteletdíja. Kifogásolta Kabók a miniszterelnök pótdíjának kérdéséi <«. A miniszterekre nézve nagyon kinos dolog, hogy illetményeik felemelése céljából járuljanak » Ház elé. Ha nem volna komoly ok, semmi Esetre sem tennék ezt meg, de a külföldi utazásokra, továbbá az ideérkező külföldiek méltó fogadásával kapcsolatosan annyi reprezentációs kiadás merül fel, hogy azokat mai illetményeikből fedezni nem tudják. Ha a pótdijakat megtagadják, akkor odajutunk, hogy csakis garrfag emb?rek lehetnének miniszterek. — Helyes az a megállapítás — mondotta ezután amelyet Thurv Béla tett DfiLMAbVAnORSZTr; ПИГЯИ a kisebbségi gondolat és a békerevizló kérdésében. A páriskőruyéki békéket a kisebbségi jogok védelmének, a népek önrendelkezési jogának jegyében szereztették s a kisebbségi jogokat még külön szerződésekben is biztosították. Ebből az következik, hogy ha a kisebbségi jogokat nem respektálják, fokozott erővel jelentkezik a béberevizió gondolata. Ez természetes, mert ha nem hajtják végre a kisebbségek ügyében vállalt kötelezettségeket, labilissá válik a békeszerződések alapja. Helyes az a megállapítás is, hogy nekünk olyan kisebbségi politikát kell követnünk, amilyennek követését szomszédainktól elvárunk, mert Magyarország ucm állíthat fel magára nézve más regulát, mint amilyet követelünk tőlük. A miniszterelnök ezulán védelmébe vette Bleyer Jakabot azokkal a támadásokkal szemben, melyeket legutóbb intéztek ellene. De figyelmezteti Rleyert, hogv avatatlan kezekkel nem szabad a nemzet két egymásra utalt részét egymás ellen hangolni. Érzi, hogy megoldásra váró problémák vannak, amelyeket fokozatosan, tapintattal kell megoldani, nem pedig harccal elérni, amely csak az clmérgesiléshez vezetne. Ezután Peslhy Pál igazságügyminiszter szólalt fel, néhány statisztikai adatban ismertetve az OFB működését. \ Ház ezután a miniszterelnökségi tárca költségvetését általánosságban elfogadta. Az ülés fi óra után ért véget. 1928 április 18. Ha íáradí és tegaloíl, ha álmatlanságban és örökös félelemérzetben szenved, ha hasgörcs, szivfájás, mellnyomás és fuldoklást rohamok kínozzák, akkor igyék reggel éhgyomorra 1 —2 pohár természetes „Ferenc József* keserüvizel, mert ez gyorsan megszünteti az emésztési zavarok okait s biztosan elhárítja a vértolulást. Az emésztőszervek gyógyításának több orvostanára elismeri, hogy olyan tüneteknél, melyek a tápcsatorna tartalmának önmérgezéséből származnak, a Ferenc József víz kitűnően beválik. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fiiszerüzletekben. B.l — Kinevezés. f)r. Farkas Béla, Csongrádmegya főispánja vármegyei tiszteletbeli tiszti föügyészszé nevezte ki dr. Míkosevits Dezső kiskundorozsmai ügyvédei. x Igyon Palzauen Royal-keserüt. 267 — Kifosztották Brndv Ernő lakását. Budapestről .jelentik: Bródy Ernő országgyűlési képviselő, aki nemrég érkezett haza Amerikából, megérkezésekor felfedezte, hogv lakásából az összes ezüsttárgyak eltűntek körülbelül 8—9000 pengő értékben. Azóta már kézrekeritették a tolvajokat is Bród.y háztartási alkalmazottja, Mauler Ilona és annak bűntársa, Kövesdi József személyében, akik az ellopott tárgyakat elzálogosították. A két tolvajt letartóztatta a rendőrség. x Igyon Paízauer-konyakot. 267 JST.: ПТПД-ТГПШПт—II III II III I III I !•! «II lllllim 1 - ll Hl тгт-ПТППТ №•• ИНН щитищ IIHIIP — t ¡Nagy iesgámoSás a legíntellggenselsfr 4 lábu s'ar &Ш"Т5М«»ТШ-пе1 péntektől a Korzóban | tV Ifi Szer<*a. Rl5n1- kath. Apollonius. ЛЯУ Д". protestáns Ilma. Nap kél 5 óra 2 perckor, nyugszik ti óra 53 perckor. A Somogyi-könyvtár nyitva délelőtt 10—l-ig, déltatán 4—7-ig. A múzeum nyitva mindennap délelőtt »-l-ig. Egyetemi könyvtár (központi egyetem I. emelet) nyitva d. e. 8—l-ig, d. u. 3—7-ig. Szegeden a gyógyszertárak közül szolgálatot tartanak: Frankó Andor. Kálvária ucca 17. (Tel. 225.), Just Frigyes, Petőfi Sáudor-sugárut 41, (Tel. 777.) Lipsits József, Kelemen ucca 11. (Tel. 391.) Moldváov L. Újszege.7, Ved ис.п 1. (Tel. S46.) SeJmeczy Béla, Somogyi-telep. Török Márton. Cson. grádi sugárút 14. (Tel. 361.) . , — Hűvös idő, fagyveszély? A Meteorologiai Inlé\y zel jelentése: Hazánkban a megélénkült szelekkel és az országos esőzéssel kapcsolatban hűvösebbre fordult az idő. A hőmérséklet tegnap meg jóval magasabb volt a normálisnál és Szegeden a 25 fok Celsiust is elérte. Az eső tulnyomó részben Г>—10 mm. közölt váltakozott. Legkevesebb esett a Dimántulou. Jóslat: " Változékony, szeles és igen hűvös idő, az eső csökkenésével. Fagyveszély. — Bothernirre lord nzflletésnapjj. Érdekes ötlet, megható gondolat megvalósulását jelenti a D é 1tuugyarország budapesti munkatársa. Budapesten társadalmi akció indult meg annak érdekében, hogy Rothermere lordot minden magyar ember köszöntse születésnapján, mely április 26-ik napjára esik. Bizonyára az egész Magyarország csatlakozni fog ehez a nemes propagandához. Rothermere lord címe: London, Savoy Hotel. Külön levelezőlapok is készültek az üdvözlés céljára, melyek Szegeden darabonkint 30 fillérért dr. Billő István turrfelügyelő urnái kaphatók. л Л ^¡lághirü Savoy jazz-band (14 művész, 40 hangszer) szombaton és vasárnap eslc liúromucgyed П órai kezdetlel a Belvárosi Moziban adja hangversenyéi. Részletes műsor holnap. Jegyek már válthatók Harmóniánál. x Igyon Patzauer Royal-keserüt. 267 — Munkaközvetítés. Л szegcdi hatósági munkaközvetítő hivatal közli: Állást kaphat: 1 vasesztergályos, órabér; 1 kocsifényező, órabér; 10 kifutó fi ij 8—12 pengő hetibér. Tanonchelyek: Bádogos, borbély, cipész, fényképész, kalapos, kelmefestő, hangszerész, kosárfonó, kovács, lakatos, műszerész, sülő, szabó, szobafestő, villanyszerelő, •késes-köszörűs. Állást keres: Minden ipari szakmában, kereskedelmi, irodai alkalmazott, gyári munkás, szolgák, őrök, háztartási alkalmazottak, ipari munkásnők. Príma selyemhartsnya l»m*t KaphaM -4 реьдп ДО fillérért 74 ВоОшош CtzaentL CteHonlca ucca <t. az. — Szerelmi bánatában öngyilkos lett egy hej-, venöl esztendős özvegyasszony. Pécsről jelentik: Ma délelőtt súlyos Iugkőmérgezéssel kórházba szállították Gfall Konrádné hetvenöt esztendős özvegyasszonyt. Az idős asszony, akiuek férje két évvel ezelőtt halt meg. férje halála után leányához költözött, azonban ac életben nem talált boldogságot. Hozzátartozóinak mindig ujabb férjhezmenetelről beszélt. Nemrégen megismerkedett egy nyugdíjas tisztviselővel,. aki huszonöt esztendővel volt fiatalabb az idős asszonynál. Az ötvenéves nyugdíjas tisztviselő a maga módja szerint udvarolt is Gfallnénak, azonban arról hallani sem akart, hogy feleségül vegye. Emiatt való bánatában követte el Gfallné az öngyilkosságot és most az egyetem belgyógyászali kljuikáján súlyos belső sérüléseivel haldokolva fekszik. x Igyon Palzauer-konyakot. 267 x Tiszaparii gőzfürdőben férfi nap csütörtök, szombat, vasárnap. 247 — Uraknla meséje egy deramegwi faluban, ahol átszúrták a holttest szivét és azután meg ésiették. Déváról jelentik: Érdekes ügyet tárgyalt szombaton a dévai tőrvényszék. Négy havasi móc állott a bíróság előtt és a vallomásokból nyilvánvalóvá lett, hogy milyen elmaradottságban éluek még ma is. Még a mult év őszén Trtfa Tanasis ribicsorai paraszt meghalt. Halála előtt azonban gyermekeinek bevallotta, hogy egy alkalommal a bíróság előtt hamisan esküdött és fél, hogy emiatt halála után boszorkánymester >srigoi< lesz belőle. A hozzátartozók rémülten váriák a jóslat teljesedését, amely be is következett. A halott fia éjjel arra ébredt, hogy a padláson jár valaki, majd a szoba falán látott csúszni valamit, árnyakai látott elsuhanni maga mellett és lidércnyomást érzett az oldalában. Hasouló »látomásoké gyötörték a család többi tagját is. Az esetuek híre ment a faluban és a »tapasztalt« öregek azt a tanácsot adták, hogy az elhalt mindaddig »srigoi« marad, inig a szivét hegyes vassal át nem szúrják. Az emberek rémüldöztek, hogy a »srigoi« megrontja őket és marháikat, azért követelték, hogy hajtsák végre a dolgot. Egy éjszaka aztán a család négy tagja harmiuctőnyi csoport kíséretében kivonult a temetőbe. Az egyik paraszt fejszével megnyitotta a holttest mellkasát, a »strigoí» fia pedig vasvillával átszúrta a holttest szivét. Ezután száraz gaJyakat gyűjtöttek a holttetem fölé és meggyújtották, majd a megszenesedett holttestet visszatették a koporsójába, de megfordítva és újra elföldelték. A törvényszék a babonás móookat pénzbirságra Ítélte, de" a végrehajtást felfüggesztette, x Olcsó fürdőkádak, takaréktüzhelyek Fogel Edénél, Szeged, Takaréktár ucca 8. 8 x Varrógép javításokat szakszerűen, gyorsan és olcsón eszközöl a Singer-varrógép részv.-társ. Szeged, Kárász ucca. 1, s^ -(Kék- Csillag mellett} 9 — Kit lart Gorkij a legkiválóbb uj orosz irónak? A kérdésre a N y u g a t-hoz intézett Leveléb e n felel Gorkij, a magyar olvasóközönség figyelmébe ajánlva Szergéj S zer gé j ev-Cens z k i j t, akinek hatalmas müvét, a »Színváltozás«-!, Gogolj, Tolsztoj és Dosztojevszkij müvei mellé állítja. Regényének közlését április 16iki számában kezdi meg a Nyugat. A Nyugat uj számának másik nagy érdekességü közleménye Füst Milán színmüve, a »Catullusi. Feszty Árpádné novellisztikus formában irt emlékezései, Elek Artúr útirajza, Ignotus Kristóffy-cikke, versek, irodalmi, színházi és képzőművészeti közlemények találhatók még a gazdag számban. xKezfyü, sérvkötő, haskötő. Paulusz, Iskola-n. 25. x Tiszaparti gőzfürdőben női nap hétfő, kedd, szerda, péntek. 247 A Délmagyarországot, Szeged egyetlen liberális napilapját támogatja, aki nyomtatványszükségletét a Délmagyarország-nyomdában (L5w Lipót, ucca 19.) szerzi be. Telefon 16—34. Tavaszi újdonságok uri kalapokban Gyukicf, Pichler, Ita stb. legjobb gyártmányai, 8230 óriáfi választékban rendkivüli olcsó árakon Pollák Testvéreknél Csekonics és Feketesas u. sarok. belvárosban, legmagasabb igényeknek megfelelő, májusra kiadó. " Bővebbet Sebestyén müépttésse telefon 601