Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)

1928-04-18 / 88. szám

DftLM^GTAHORSZAG kidolgoztak. Amint Lhidberg fogadtatásánál, ugy ez alkalommal is • kikötőben horgonyzó ftsszes ha­jók az üdvözlés feliül megszólaltat jak szirénájukat. Egy repülőraj a város felett fog cirkálni. A város­ház előtti téren a szabad ég alatt Walker polgár­mester ós Newyork városának számos más előkelő­sége fogja a repülőket üdvözölni. Az ünnepély lefolyását 40 rádióállomás fogja az egész világnak k&zvetitenl. Az üdvözlőbeszédek után ünnepélyes felvonulás lesz a V, Avenüe végén A repülők • világháborúban elesettek emlékmüvére koszorút helyeznek el. Az amerikai telefontársaság a meg­1928 április m érkezés napján rendelkezésre bocsátja a vendé­geknek drótnélküli állomásait, hogy összekötte­tésbe léphessenek európai hozzátartozóikkal. Newyorkból jelentik: Fitzmaurtce őrnagy el­indulása átmenetileg nyugtalanságot keltett, mert attól tartanak, hogy ez meg fogja zavarni a tervezett fogadtatási ünnepélyt és annak egységes lefolyását. Ezzel szemben a newyorki polgármester távirata, valamint a Quebeckből befutott jelen­tések szerint a három repülő Quebeckből együtte­j sen fog Xewyorkba repülni. így a fogadási ünne­I pély programszerűen fog lefolyni. Köhlék egy kanadai Quebeckbe repültek? (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Newyorkból az éjszaka fo­lyamán az a hir érkezett Berlinbe, hogy a Rremen pilótái lemondtak a repülőgép ki­javításának tervéről és hogy az egyik ka­nadai repülőgépen elrepültek Quebeckbe. Ezt a hirt azonban fcntarlással kell fogadni, mert a Berliner Tageblatt az éjszaka arról kapott értesítést Ottawából, hogy Schiller pilóta is­mét Greenlij Islandba repült Köhliknek se­gédkezni. /Is Itália fisz nap múlva elinúul a SpitebergáUra Mobile tábornok negyven ói át akar eltölteni a Sark lelett íBudapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: Nobile tábornok ma új­ságíróknak kijelentette, hogy remélhetőleg 10 nap múlva az Itália folytathatja útját a Spitz­bergákra, ahol üzemanyagot vesz feí. Az Északi üerkon 4Q árút jognak eltölteni. A léghajó ! julius 20-ig marad a Spitzbergákon és on­nan kísérleti repüléseket fog végezni a Fe­renc József földre és más irányba. Az Itália visszafelé is Németországon keresztül fog ha­ladni. Feloszlatták a német kommunista frontharcosok szövetségét, mert veszélyeztették a választások szabadságát (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Berlinből jelentik: A Vossische Zeitung szerint a birodalmi belügyminiszter elrendelte egész Németországban a kommunista vörös front­harcos szervezetek feloszlatását azzal az in­dokolással, hogy a vörös frontharcos szövetség vészé'yezteti a választások szabadságát, miután { a szövetség úgynevezett rohamcsapatai bár­mikor megtámadhatják a választási helyisé­geket, amint hogy megtámadták a moabiti igazságügyi palotát, amelynek eredményeké­pen megszöktették Braun Ottó kommunista irót. Jz olaszokkai karöltve kívánjuk keresni a két nemzet boldogulásának útjait", — mondotta az olasz képviselőknek a miniszterelnök Budapest, április 17. Az olasz képviselik és szenátorok ma reggel érkeztek Magyar­országba. Nagykanizsán a város és a társa­dalom vezetőségeiből álló küldöttség ünne­pélyesen fogadta őket. Székesfehérvárra 10 órakor érkezeit az olasz vonat. A pályaudva­ron Széchenyi Viktor főispán először magyar, rnojd olasz nyelven mondott üdvözlő beszé­det. Beszédében megemlékezett arról, hogy a szomorú trianoni béke után Olaszország volt az első, amely baráti jobbot nyújtott fe­lénk. Céljaink közösek — mondotta —, mint ahogyan zászlónk színeik is ugyanazok. Be­szédét az olasz nemzet az olasr király és Mussolini éltelésével lejezte be. A beszédre Cittlco szenátor, a delegáció vezetője vá­laszolt. A budapesti pályaudvarra délben fél 12-kor érkezett meg az olasz vendégeket hozó gyors­vonat. A pályaudvar lobogódiszt öltött, olasz és magyar címerekkel tarkitva és a főváros zászlói lenglek. A fogadásra az egységes párt igen sok tagja gyűlt össze Puky Endre képviselőházi alelnök vezetésével. A zenekar az olasz himnuszt, majd a fasiszta indulót játszotta, ezután Puky Endre a képviselőház alelnöke üdvözlő beszédet mondott. Lobmayer tanácsnok a főváros nevében üdvözölte a vendégeket. Majd Cittioo szená­tor válaszolt a fasiszta párt nevében. Kifeje­zést adott annak a reményének, hogy azok a kapcsolatok, amelyek Olaszország és Ma­gyarország között mindig fennállottak, a jö­vőben csak jobban elfognak mélyölni. Beszé­dét magyar szavakkal fejezle be: t/fen Ma­gyarország i A Himnusz hangfal mellett autóba szálltak a vendégek és a Oellért szállóba mentek, ahol díszebédet rendezlek. Az olasz képviselők délután testületileg a Kossuth-szobor elé vonultak, ahol az olasz követ és a főváros képviselőinek jelenlétében megkoszorúzták a szobrot. Este az egységes párt látta vendégül az olasz képviselőket A termeket ez alkalomból olasz és magyar zászlókkal díszítették fel. Egynegyed 10 órakor kezdődött meg a va­csora, amelyen Bethlen István gróf miniszter­elnök a következő felköszöntőt mondotta: — Három éve telt el annak, hogy a magyar országgyűlési képviselők egy kis csoportja Olaszországba és Rómába utazott, bizonyíté­kául annak, hogy a magyar nemzet a világ­háború borzalmas eseményei és a békekötés után az olasz és magyar nemzet között évszá­zadokig fennállott régi barátságot helyreállí­totta és annak ápolására és örök időkre való meghosszabbítására a legnagyobb súlyt he­lyezi. A Rómában járt magyar képviselők szívélyes és baráti fogadtatásban részesültek. Szeretői tel fogadta őket Mussolini, az olasz kormány bölcs feje. aki egyúttal a fasizmus által újjászületett Olaszország vezére, a lak s­ság pedig a szimpátiájának tüntető jeléivel •í halmozta el a magyar vendégeket — Tavaly én is kint jártam Rómában ¡SS' baráti és döntőbírósági szerződést kötöttem a magyar állam nevében az olasz kormánnyal. Ezen szerződés megkötése mindkét nemzet tüntető helyeslését és örömét váltotta ki. — Kedves olasz vendégeink Budapesten Yal<í megjelenésének históriai előzményei vannak* Amidőn őket a magam és a magyar kormány, valamint a magyar nemzet nevében szeretettei üdvözlöm, azt kívánom, hogy találják otthon magukat a magyar fővárosban, mert olyas barátok között vannak, akik az egész olasz nemzet barátságára a legnagyobb súlyt he­lyezik. Az olasz és magyar nemzet egymással szemben állott a világháború alatt, de lova« gias ellenfelek voltak mindketten és kölcsö­nösen tiszteltük is egymást, mint ellenfelek, Közöttünk a harc keserűségeket nem hagyott hátra, most pedig karöltve kívánjuk keresni a két nemzei jövő boldogulásának az útjait* Szerdán az utolsó vagont vizsgálják meg Szentgotthárdon Szentgotthárd, április 17. A népszövetségi fegy­verszakértők- ma reggel folytatták a szakértői szem­lét. Ma a gépfegyveralkatrészeket tartalmazó, még hátralevő két vagon megtekintésén volt a sor, Hiam, a Népszövetség tranzitóosztályának he­lyettes vezetője egy szerelvényen átment Rátótra, ahol a vagonok annak idején egy ideig állottak^ majd egynegyedórai ott tartózkodás után vissza­tért Szentgotthárdra. A fegyverszakérlők az esti órákban megszakí­tották munkájukat és holnap valószínűleg sor ke. rül az utolsó vagon felnyitására is. Hiam, a nép­szövetségi vámosztály vezetője az egész délutánt a magyar vám- és vasúti szakértők társaságában töltötte és ma be is fejezte a munkát. A magyar vámszakértők még este elutaztak Szentgotthárdról, Tovább tart az obstrukcló a fővárosi közgyűlésen Budapest, április 17. A székesfőváros köz­gyűlése, amely tegnap délután 4 órakor kez« dődötl és ma hajnalban háromnegyed 4 tői 8-ig lartó megszakítás után tovább folytató­dott, állandóan nagy izgalmak között folyt to­vább. Az ellenzéki szónokok élesen foglaltak állást az Egyesölt Fővárosi Takarékpénztár átvétele ellen. Megegyezésre még mindig nincs kilátás. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.y A főváros törvényhatóságának közgyűlése teg^l nap délulán óla még ma este is együtt ült Az ellenzék egészen a késő éjszakai órákig folytatta az obstrukclót Féltlzenkettőkor az elnök szünetet adott és ekkor pártközi meg­beszélések kezdődtek, amelyek valószínűleg megegyezésre fognak vezelni. SflVOY JIZZ-BINI szombai, vasárnap 105 FOTO Gemezek, papírok, vegyszerek és fényképezőgép újdonságok óriási választékban. Kedvező részletfizetésre is készpénzárban. Ingyenes sötétkamra és nagyttógép használat. Sandb*rgH#nrlk Szeged, Széchenyi tér 16.

Next

/
Thumbnails
Contents