Délmagyarország, 1928. április (4. évfolyam, 76-98. szám)
1928-04-17 / 87. szám
1928 április t7. OELMAGYAKORSZÄG 99 Most lelövöm a kalapodat I A fiatal legény félék közben agyonMMle fesivéröccsél fii (A Délmagyarország munkatársától) Átokházán vasárnap délután Makra Antal 20 éves álokházi legény játszadozás közben véletlenül agyonlőtte testvérét, Istvánt. A revolvergolyó a szivét fúrta át a fiatal legénynek, aki azonnal meghalt. A halálos játék előzményeihez tartozik, hogy Makra Antal egyik barátjától revolvert fásárolt. A revolver árának kifizetése előtt azonban elhatározta, hogy a fegyvert először kipróbálja. A próba helyének az istállót Je lölte ki és a próbához az öccsét is meghívta. A két legény az istállóban minden szakértelem nélkül foggott hozzá a revolver szétbontásához. Később céllővést is rendezlek. Mindkét legény lőtt egyet-kettőt, amikor | Makra Antal tréfából öccsére emelte a re• volverl. — No, most lelövöm a kalapodat — mondotta és már el is sütötte a revolvert. A golyó azonban nem a kalapot találta el. A homályos istállóban Makra Istvánt szíven találta a golyó, aki jajszó nélkül összeesett és meghalt. Makra Antal ezután megkereste édesafyját, akinek kétségbeesve mondotta el a történteket, majd jélentkezett a rendőrségen. Kihallgatása alkalmával részletesen elmondotta a tragédia lefolyását. A rendőrségen Makrát kihallgatása után letartóztatták és hétfőn délelőtt bekísérték az ügyészség fogházába. Ellene gondatlanságból okozott emberölés cimén indul meg az elfárás. Soha nem létezett »• műélvezet! I« i* fl budapesti Szent Gellért Páratlan zenei szenzáció! *l •1 SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XXIX Mindenki a halálomat várta ... A VII. osztály elvégzése előtt, miután ugy éreztem, hogy elég jó klasszikus filológus tanár válnék belőlem, jelentkeztem az igazgató urnái, hogy piarista akarok lenni. Magyar Gábor nem titkolta, hogy örül a jelentkezésemnek és utasított, hogy menjek el a rendház orvosához, dr. Kovácshoz. (Gondolom 'József volt a keresztneve; valahol a Szent Mihály-utcában lakott.) A doktor ur megvizsgált ugy nagyjából, husz másodperc alatt. Égy papir forintot akartam neki adni a fáradságáért, de a pénzt visszaadta ezekkel a *i szavakkal: — Öcsém, ezért a pénzért tízszer lehet egyegy pohár sört inni. Igyék sört, amikor jól lesik, — úgysem tudja, meddig fog sört inni... Bár az igazgató az összes pályázók közül legkiválóbbnak minősített, — nem vettek föl piaristának. Néhány hónap múlva ellátogattam a piaristák váci noviciátusába, ahol az ujonc-mester (Pivár Ignác?) sajnálkozva mondotta, hogy nem vehet fel, mernt az orvosi vélemény szerint súlyosan beteg vagyok, sőt nem sok reményem lehet rá, hogy meg fogom érni életem huszadik esztendejét. Ezzel szemben tény, hogy a világon semmi égyéb bajom nem volt, minthogy alkalmasint mindig nagyon éhes voltam, de azt mái' anynyira megszoktam, hogy nem vettem észre. Hetedik gimnazista kóromban már szépen kerestem, mert nagyon jó instruktor voltam. Legjobban fizetett Reitter Rudolf, egy lovrini sváb fiu, aki velem együtt járt a Vll-íkbe és Vllí-ikba. Mikor elkezdtem a latinra tanitani. egyáltalán semmit sem tudott, mert rendkívül nehéz az alsóbb osztályok anyagát pótolni. £n azonban szép eredményt értem el vele: érettségi dolgozatát olyan jól megcsinálta, hogy minden igaz ok nélkül szinte gyanúba keveredett vele. Reitter Rudi egyébként is jó pajtásom volt: unokatestvére völt Imrének, akiből ügyvéd és romániai képviselő lett. Rudi járásbiró volt Zsombolyán, mikor kitört a háború. Diák korában a Kálvária-utcában lakott egy gyógyszerésznél (Hercz?), ki a Götz-patikát átvette. Tanuló óráink után rendesen vívtunk egy negyedórácskát, a legnehezebb huszárkarddal, bandázs és fejvédő nélkül. _ . . Mert akkoriban a vivás is passzióm volt. Izcseszkul Leó, ki velünk egy házban lakott (Csernus Klementinát vette nőül Szabadkáról, a legjobb vívómesterek egyike volt a maga idejében. (Ma is él Budapesten, mint ny. MÁV főfelügyelő.) Izecseszkulnak olyan uri fellépése és modora volt, hogy a gimnázium igazgatója, Magyar Gábor, igen nagy meglepetésemre megengedte neki, hogy a nagyobb diákok beiratkozhassanak hozzá a vivó tanfolyamra. A Tisza-szálló emeleti nagytermében volt a vívóiskola, melyben, azt hiszem, én voltam az egyetlen tandíjmentes növendék. Már nem igen emlékszem azokra, akik oda jártak, de tudom, hogy jó vivő lett közülök például Baráth Kálmán százados, továbbá Gerencsér László, ki később a kolozsvári egye- i tem vivómestere, majd a főváros testnevelési j felügyelője lett és Várnay Dézső, kit Izecsesz- i kul mester igen sokat ígérő tehetségnek tartott. ' Engem fárasztott az örökös iskolázás és miután husz-harminc perc múlva megdagadt a karom, nyolcadikos koromban már nem folytattam a vívást. A VII. gimnázium befejezése után, miután nem vettek fel piaristának, újra elmentem Váera, hogy vegyenek fel kispapnak. Négyen jelentkeztünk Szegedről: Pálmai Endre. Ráló János, Paragi Ferenc és én. Paraginák az anyja is eljött velünk, — szép, derék asszony volt. óvatosságból most már ajánló levelet is vittem magammal. Bódogh Jánosnak gyorsíró-tanáromnak a felesége valaha Vácon lakott, ahol kanonok vólt a nagybátyja és így Bódoghné jól ismerte a káptalan tagjait Czeisler (vagy Czeisel) kanonokhoz kaptam ajánló levelet; a kanonok nevét már nem tudom biztosan, de arra emlékezem, hogy élénken tudakozódott egy nálam jóval kisebb szegedi gimnazista, Török Béla után, aki neki rokona volt. A kanonök ur azt mondotta, hogy miután kitűnő a bizonyítványom, bizonyosan felvesznék. Egy gyötrelmes éjszaka után, melyet a Kúria-szálló korántsem féregmentes szobájában álmatlanul töltöttem, megint orvosi vizsgálat következett. A mizerikordiánus orvos fejét csóválta, — ebből már tudtam, hogy b£LVAHOSI M02SIS KORZO MOZI Április 17., 18-án, kedden és szerdán Cla-Géniu» nagy altrnkclé! | Iabucsukeringő. Dráma 8 felvonásban. fős*ereplfi: LIANE. H.41D és VIIXV FRITSCH. Azonkívül: 8 LAKODALMI TORTA. 1 Vlgiáték 3 felvonásbán. Április 17-én, kedden IHENE pompás filmje A NŐSTÉNY ÖRDÖG. Dráma 8 felvonásban — Azonkívül 1 HAMIS POMPA. | Dráma 7 felvonásban. - Főszereplő: LOV TELIE6EN. jj £f ¿¡(¡adások l:ezde e 5. 7. !), vasár- és ünnepnap 3, 5 7, 9 órakut. jrjj E Sadások kezdele 5, 7. 9, vasár- és finnrpap 3, 5, 7, i) ór»k >r. [ ej • fürdő hetekig völt" nagy «1 • eseménye a q •világhírű londoni «j SAVOY t: JAZZ-B AND zenekarának szimfónikus hangversenye pénteken és szombaton nem vesznek fel. Harmadik kisérletem is meghiúsult: nem lett belőlem pap. Báló Jánost fölvették, de ő is megbetegedett a szemináriumban és ki kellett lépnie. Hazafelé menet a vonaton az járt az eszemben, hogy nekem alkalmasint más pályát szánt az Isten. Eszembe jutott Csernus Antalnak az efie'e is, a" it a viz Le'esoiiort a Dunába, mikor a pest-budai lánchíd építése közben leszakadt s a viz emiatt kicsapott a partra. Csernus, aki nem tudott úszni, a csodával határos módon menekült ki a halálos veszedelemből, de amikor gratuláltak neki, tréfálkozva így válaszolt: Quem Deus pendere vutt, non mergitur aquis. (»Akit az Isten akasztófára akar juttatni, az nem fullad a vizbe!«) 1849-ben, a szabadságharc. leveretése után Csernus Antal a legelsők között volt, akiket a Neugebäudeban felakasztottak. A nyári szünidőre megint Palicsra mentem a Lévay csa'ádhoz, ahol nagy szükség volt reám, mert Loránd barátom, akit a VII-ikben nem tanított senki, miután én már Szegeden voltam, a mathematikából megbukott. A szünidő alatt azonban helyre reparáltuk a dolgot, s egy kissé helyrejöttem én is, mert Lévayéknál a koszt egyszerű volt, ugyan, de nagyon tartalmas, és javamra vált a sok fürdés és a csónakázás is. A Kurszalon-1 ban mindennap végig olvastam az összes újságokat, (lehetett ott három vagy négy újság,)' s a Fővárosi Lapok számos cikkének elolvasása után felsóhajtottam, hogy »ezt igy kel-; lett volna megírni«. De az, hogy talán újságíró lesz belőlem, soha eszembe, sem jutott. Akkoriban tárgyalta a képviselőház gróf Szapáry Gyula közigazgatási reformjavaslatát; engem roppantul érdekelt a vita s igen mulattam rajta, mikor a kormány az egész javaslatból csupán egyetlenegy szakaszt tudott megmenteni. Akkor már voltak némi fogalmaim a politikai életről, sőt láttam már a képviselőházat is. 18Ö2 március havában ugyanis ÉjJdogh János felvitt Budapestre az országos gyorsiróvmenyre. Ez alkalommal meglátogattuk Donáti-utcai házában Markovits Ivánt, ki engem is rendkívül kedvesen fogadott. Markovitsnál ugyanakkor tisztelgett egy győri VIII. osztályos realista, Neubauer József. Nagyon megbarátkoztam ve.'e. Országgyűlési gyorsíró, majd ügyvéd lett belőle; nem más ez a Neubauer fiu, mint dr. Újlaki József, a hires kereskedelmi jogász. Bódogh elvitt a gyorsírók társasvacsorájára, a Drechslerbe. Később Szikszay vette át Drechsler helyiségeit a Vámház-kőrúton, Drechsler pedig, ki a régi képviselőháznak is vendéglőse volt, a róla elnevezett palotában helyezkedett el az Operaházzal szemben. A társasvacsora után a Fiume kávéházba mentünk, ahonnan a pincérek éppen abban a pillanatban dobtak ki egy részeg embert. Szóval: láttam, hogy milyen Pest éjfél után. De azért másnap megnyertem egy dijat az országos versenyen, és miután minden lapban benne volt a sikerem. Magyar Gábor igazgató ur is örült neki. Arany-, ezüst-, brilliánsáru pontos svájci óra a lesfoüsto í<fó!seto<eíel«Éet<éS! Kapható 2 pengő heti részletfizetésre is Tóí!~! Józsefi órés, ékszerésznél, Kölcsey u. 7, Hagy óra- és eUsxcr/aviíó muQely. Tört arany, exüst. téat: pí«w bevúflds, ,/nj>ÍBe" svúfci órúh vesérHtpvtselete. -w PS6Í