Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-11 / 59. szám

10 1928 március 11. 'kíMUÍVARORSZÁG —s S-vk-TÍ-K. .uiMiuioiiiaam BF A szezon legsulyosa&^ hónapiul csak ezután kivetkeznek.. mondja Fodor Jenő — A kuiturszenátor szerint Andor ideiében is ment ugy a színház, mint most (A Délmagyarország munkatársától.) Szombati számában közölte a Délmagyarország a polgármester nyilatkozatát, amely szerint a «áros tanácsa a márciusi közgyűlésre olyan lavaslatot terjeszt, amelyben a színház házi* kezel éses rendszerének meghosszabbítását kéri. A polgármester kijelentette többek körött azt is, hogy a házikezelés eredményeivel a legteljesebb mértékben meg oan elégedve és fgy azt a megoldást tartané a leghelyesebbnek, ha a közgyűlés nemcsak egy esztendőre, hanem további intézkedésig hosz* acabbitaná meg a színházban a házikezelés rendszerét. Szombaton beszéltünk erről a kérdésről fodor Jenő polgérmesterhelyettessel, a házikezeléses színház intendánsával, aki a következőket mondotta: — Tulajdonképen korainak tartom ennek a kérdésnek a napirendre tűzését, mert a közgyűlésen teljes joggal azt mondhatja majd valaki, hogy az eadigi eredményekből a végleges eredmény képe még nem domborodik ki. A szezon legsúlyosabb hónapjai ugyanis csak azután következnek, amelyek lényegesen meg* Változtathatják a házi kezelés mérlegét. Ezzel azonban tisztában vagyunk mi is és tudjuk, hogy az ezután következő hónapok csak ronthatnak az eddigi eredményen. De azért mégis • közgyűlés döntése alá kell vetnünk már ebben a hónapban a házikezelés kérdését, én magam is javasoltam ezt a polgármesternek, mert minden tekintetben biztosítanunk kell a jövő szezon sikeres megszervezését Ami a színházi kérdés személyes vonatkozésu részeit illeti, konkrétumot én sem mondhatok. Minden attól függ, hogy a közgyűlés milyen határozatot hoz a házikezelés ügyé ben. Ha a tanács megkapja a közgyűléstől a felhatalmazást, akkor haladéktalanul elintézzük a személyi kérdéseket is. Addig azonban korai lenne erről beszélni. A Délmagyarország munkatársa beszélt ebben az ügyben dr. Oaái Endre kulturtaoácsnokkal, aki a házikezelés bevezetése óta teljesen kikapcsolódott a színházi kérdések intézéséből és csak, mint a tétlenségre kárhoztatott szinügyi bizottság elnöke szólhat bele nagy ritkán a színház ügyeibe. Caál tanácsnok a következőket mondotta: — Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy a színháznak Ilyen szép bevételei vannak a hézikezelés óta. Ha azonban fobban megnézzük ezeket a bevételeket, kiderül, hogy Andor Zsigmondnak is voltak ilyen bevételei, sőt aránylag az 6 kezében jobban ment a színház, mint most megy, hiszen a beoéte• » sokat redukálták. lekből állandó és teljes ooeratársulatot ie tartott és az opera állandóan szerepelt a színház műsorán. Ha Andort felmentették volna az operaelőadások súlyos kötelezettségei alól, összeomlása nem következik be és minden városi támogatás nélkül működhetne még ma is. De Andoriól megkövetel* ték a teljés operaegyültest, megfelelő szubvenciót nem kapott, sőt a fűtést és a világítást is csak működésének legvégén vállalta magára a város. A színház üzletmenete tehát általános szempontból nézve csak annyiban javult, hogy most több a bénő, a napi bevételek azonban nem fokozódtak, csak a kiadáÖkölcsapás a dorozsmai Iskolában A bMokfafé-káplán eltávolított az osztályból egy 21 éves asztalosianoncot, mert nem akart letérdelni — A tanonc dobhártyája súlyosan megsérült (A Délmagyarország munkatársától.) A nyájas olvasó és e sorok irója is kapott néhány nyaklevest, mig végigjárta iskolái osztályait. Am e pofonok bizonnyal sohasem repesztették, sohasem sértették meg a baloldali fül érzékeny dobhártyáját. És a megszégyenítő pofon — lealázó emlék — sohasem ért el megfelelő és javító hatást. Az iskolai pofonnak soha sincs pedagógiai értéke, okta'ó jelentősége. És a modern pedagógus, aki hozzá akar férkőzni az iskolapadok gyermekeihez, már régen kikapcsolta módszerei közöl a nádpálcát, a pofont ét az öklöt. Tanítani nem a. testi fenyítékek brutális alkalmazásával lehet, de a tudás és a jóság, a megértés és a raeppfet őszinte eszközeivel. • Es a riport szomorúan íródik. Mart a riporter célja nem lehet az, hogy megnehezítse az oktató munkáját, hogy éket verjen a tanítvány és a tanító közé. De meg kell írni mégis e sorokat, hogy ne kapjon még nagyobb szárnyra az amúgy is nekilendült dorozsmai fantázia, hogy az illetékesek tiszta vizet öntsenek a homályos pohárba és hogy a jövőben ne csattanjanak dobhártyát-megsértő súlyos nyaklevesek, — még akkor sem, ha a tanitvnéy: iparostanonc. * Dorozamán csattantak et erek a pofonok és a kun község néhány nap óta egyébről sem beszél ítéletet mond, holott még nem hallotta a bizonyítást Megpróbáljuk megvilágítani ezt a kétségtelenül brutális iskolai jelenetet Hogy mi törtéül és miért történt valójában, azt majd az egyházi és a világi bíróságok fogják ítéletükben megállapítani, — ha eléjük kerülnek ezek a pofonok. Az iparostanonciskolát kedden, csütörtökön és pénteken délutánonkint tartják meg szabályszerűen az állami elemi iskola termeiben. Ennek az iskolának volt diákja Domonkos Sándor huszonegyévé« asztalostanonc, aki Tátrai Lajos mesternél dolgozik becsülettel. Nem könnyű tanítani a műhelyből az iskolapadba szabadult fiatal munkásgyerekek kőzött, de arról senki sem tudott hogy valaha is merült fel panasz Domonkos Sándor 21 éves asztalostanonc ellen. Társai becsülték, mestere szerette. Tanulni akart és komolyan dolgozni Kedden hittanóra volt. Hogy pontosan mi is történt, nehéz megállapítani. De hogy történt valami, az biztos. A visszaemlékezésekből körülbelül így tehet rehoiwli'uáhw a botrányos nerceket: Körösi János dorozsmai káplán, az iparostanonciskola hitoktatója csöngetés után betért a zajongó-zugó tanoncok osztályába. Az óra elején még nem volt csend és a zajongásban több közbeszólás hangzott el a tisztelendő or felé. Domonkos Sándor is a közbeszólók kőzött volt és Ilyesfélét mondhatott: — Tisztelendő ur kérem eo meg az egész idö alatt nem feleltem hittanból. Tessék már mfcm is tcWtptal, nocsak mindig ugyanazokat! A félhangos, össze-visszás moraj lásban Körösi káplán minden bizonnyal nem értette Domonkos közbeszólását. Csak látta, hogy mond valamit és feléje int. Csöndet parancsolt az osztályra és szigorúan, ellentmondást nem törő hangon kihívta az asztalostanoncot. — Tisztelendő ur kérem én csak azt mondtam.., — Térdel] le! Azonnal térdelj a sarokba! — hangzott a szigorú tanítói parancs. Kossuth keményen nézte, egyre csak őt nézte. — Számot tudna adni róla, miniszter ur? Duschek az utolsó pillanatban elvesztette az önuralmát. Tökéletes bürokrata fegyelmezettsége kitartott egészen mostanáig. Nagyszerűen játszotta Szerepét. De most, az utolsó felvonás végén belesült, hebegni kezdett: — Uraim, én számot adok... én nem Loptam el az aranyat... Én becsületes ember vagyok * — Ha áruló becsületes ember lehet, ön valóban azl — felelt keményen Kossuth. Mind Duschek és Kossuth ajkát figyelték. A kormány többi tagjai hallgattak. Szivdobogva lestek a drámát, amelynek tanúi voltak. — On áruló, Duschek! Nem tolvaj, de áruló! Ön Pz aranykészletet Pesten hagyta és az ellenség kezébe került. Azóta hazudott nekem! .Altatott engem, amitott. Ott hagyta, ahol a rezet és a bronzot. Ott hagyta, ahol az ezüstöt. Ön a bankóprést is készakarva rontotta el és önnek méltó cimborái voltak azok, akik a pénzügyminisztériumban dolgoztak. Önvédelmi harcunkat önök buktatták «neg, Duschek. Önök! Szava vádolva, komoran, kétségbeesett erővel Hullott Duschek fejére. S pénzügyminiszter ajka reszketett. Mintha mondana valamit, de a hangját nem hallotta senki. Egész testén ideges remegés vett erőt. Már ott érezte a kőtelet a nyakán. A tőhbiek hallgattak. — Duschek, ön tudja, mi vár az árulóra! A kétségbeesés percében nem sokat tanakodunk és olcsó a halál! Csönd támadt. Mintha fagyasztó szél rohant volna át a szobán. — Duschek, én nem bántom önt! A hazát már meg nem menthetem azzal, ha föláldozom az ön Mfrány életét. Menjen, hagyjon el benntiofcet! Vigye életét, vigye a szivét is. A szivét is, amely meg fog szólalni és HCül hagyja többé megnyugodni. Én arra itélem önt Duschek, hogy éljen! ön még nem érzi ennek az ítéletnek a súlyát, de egykor majd érezni fogja. Bs megátkoz engem, miként megátkozom én most önt ás megátkozza ezt a [állanatot mikor olyan kegyetlen voltam önhöz, hogy nagylelkű voltam. A gyertya végsőt lobbant P&wg égett, hamvába fulladt Kialudt a fény. Sötétben maradtak. Az ablakon át besurrant a holdvilág. Kísértetek ködruhájábe öltöztette őket, a haldokló haza halálraszánt virrasztóit. Mire behozták a gyertyát és ajra megvilágosodtak az arcok, egyenként lépve ki a homályból. Duschek már nem volt köztük. Az ajtó nagy robajjal nyílt ki. Világos nyílásában Peresei Móric tábornok jelent meg. Egy percig a küszöbön állt csípőre tett kézzel. Ugy nézett körül a miniszterek között, mintha azt keresné, hogy kit gyilkoljon meg. Azután közéjük rontott. Kossuth elé állt és az asztalra csapott: — Hogy mertétek az öcsémet bezáratni Aradon ? Kossuth nem tudja azt, hogy miről van sző. Nem tud felelni. Az öreg Mészáros «ólai meg helyette: — Damjanich Jánosnak eltörött a lába. Mozgó harcra alkalmatlanná vált, a haza nagy veszedelmére! Tétlenkedni nem akart. Elvállalta Arad várparancsnokságát és a kormány oda küldte őt A tábornok or Miklós öccse, aki addig Arad várában volt parancsnok, alezredes. Katonaember előtt nem lehet vitás, hogyha tábornok jelenik meg a várben, az veszi át a parancsnokságot az rendelkezik tovább és az alezredes engedelmeskedni tartozik. De slezpsdcs ur QCQJ engedelmeskedett Csak hogy Iá neta dobta a vártól Damjanich tábornokot, A tábornok erre ugy cselekedett, ahogy dókáit: lecsukatta az alezredest. Idáig van! Perczel tovább dühöngött: — Ha nem engetitek el azonnal az öcsémet a fogságból, ha nem kapok azonnal eléírtételt, baj lesz! A lovaglópálcájával fenyegette a minisztereket. Magából kikelve ordított tovább. Az ajtó előtt hallgatózó paran csőrtisztek és titkárok jól hallották a kiabálást: — Baj lesz, annyit mondok t Ha nem lálUtoK még katonai lázadást akkor majd láttok! Az én seregem igazán az enyém, én rám esküszik! Ellenetek hozom! ... Az élethalálharc utolsó hetében volt Az orosz és az osztrák vasgyürü közepén, a kétségbeess perceiben. Ez az ember még akkor katonai lázadásról beszélt! Kossuth kérlelni kezdte: — Kérlek, Móric, hagyjuk ezt az éretlen veszekedést. Nem erről van most szó. Napjaink meg vannak számolva és te gyerekségek miatt csinálsz patáliát. Lázadással fenyegetőzöl? Már fölösleges. Napjaink számlálva vannak... — Belőlem nem csináltok bolondot, nekem t»e prédikáljatok! Nem vagyunk oskolában! — Na de most már elég, öcsém! — szól rá keményen az öreg Csányi. — Elég legyen ebből a beszédből! Alig van már néhány napunk arra, hogy becsülettel meghaljunk. Fővezér kell most, eiről esik szó! . — Fővezér? Fütyülök a fóvezértekro, akárki lesz is! Bn nem fogok neki parírozni! önálló vezér vagyok. Különben is fütyülök az egészre! Itt van a parancsnokság, lemondok róla. Csináljatok vwta, amit akartok! .... AzJfcl kirohant, utíut M BUtTttlM.