Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-31 / 75. szám

BXCOED: szerkesztötég: Deák Ferenc ucca Teleion: 13—33.-KlodóIiIvolnJ, Kölcíönkönyvlár é* Jegyiroda: Aradi ucca 8. Telefon : 306. ^ Nyomda: UJw Lipót ucca 19. Teleion: lö—34.« » « » « » Szombat, 192S Március 31 $ IV. ÉVFOLYAM 75. SZAM MAKÓ: Szerkesztősig ét kiadóhivatal Irl ucca 6.Teleion: 131.»Am.« »«»«» HÓDMEZŐVÁSÁRHELY: Szerkesztős«« is klodóhlvalal: Andrássy ucca 23. Telefon: 49- szám. « » « >» « » « >» ElOHzctesl ara havonta 3-2D vidéken és a lövárosban 3-00. KUUilldön 0-4» pengő. Egyes szóm lö, vasér- ós Ünnepnap 24 fillér R Nefeleíts Egy centennárium volt most, amelyről igaián a legnagyobb jóakarat mellett sem lehetne azt mondani, hogy lezajlott. Ennél csöndesebb, ennél hangtalanabb, ennél szerényebb centennáriumot valóban bajos lenne elképzelni. Nem állítjuk, hogy aki száz esztendővel ezelőtt meghalt és akinek emlékezetét néhány sor és egy pár rövid hír ujitotta meg, valami egetverő nagyság és valami világrengető híresség volt- Bizony nem hódított meg országokat és nem igázott le népeket, még csak a puskaport se találta föl. Egyszerűen ő volt a legelső magyar újságíró, ő volt az első ember ebben a hazában, aki arra a gondolatra jött, hogy állandóan és rendszeresen tudósítsa a nemzetet a honi újdonságokról és a nagyvilági nevezetes eseményekről. Kultsár Istvánnak hivták ezt a férfiút, akinek ilyen karakán ideája támadt és ekképpen ő lett a tiszteletreméltó és említésre érdemes őse valamennyi kapakaszakerülő tollforgató robotosnak, aki újságot ir ebben az országban. £s valószínűleg ez is egyik oka annak, hogy olyan ünnepélyes csönd és koszorúk mellőzése fogadta halálának századik évfordulóján. Mert hiába, <iz -újdondász igen sziveden és igen könnyen lelkesedik és hódol a különféle kitűnőségeknek és jelességeknek, nem sajnálja az ólombetűkből font koszorúkat senki fiától, csak a tulajdon fajtájával szemben óvakodik az elismeréstől, nehogy gyanús legyeu' a dicséret és dicsőség. Talán ezért történt, hogy a derék és érdemes Kultsár István emlékezetének mécsese olyan gyéren és ^>lyan haloványan lobogott föl ezen a ceufennáriumon. Hiszen ha valami vitéz óbester lett volna, vagy valami főfőelölülő, minden valószínűség szerint nagyobb por-,' ció jutott volna neki a hálás utókor pálmáiból. De hát ki is volt tulajdonképpen ez a Kultsár István, ez az első hazai tudósító? Magunk között be kell vallanunk", hogy 'némiképpen csodálkozunk rajta, mért nem akadt eddig egy bátor hang, amely megmondotta volna róla azt, amit bizonyos berkekben és egynémely körökben titokban gondolnak felőle. Azt tudniillik, hogy alapjában véve ez a jámbor és buzgó íróember volt a destrukció apja, minden későbbi bajnak és romlásnak előidézője, noha maga nem akart semmi rosszat, sőt minden jót akart. De hiába, mégis csak ő indította el a lavinát, ő szabadította el a vihart, mert hiszen ő csinálta az első újságot. Igaz, hogy ebben Gutenberg János mainzi polgár is ludas valahogyan, legalább is a fokozatos felelősség elvénél fogva, mivel hogy a könyvnyomtatás mesterségét mégis csak ő találta föl annak idejében és így az ördög müveinek ez az idegen destruktív volt a kezdeményezője. Mivé fejlődött volna itt nálunk az élet, milyen lett volna a világunk, ha ez a Kultsár István mindent meggondolva és megfontolva kiveti elméjéből a gondolatot, hogy lapot alapit, újságot szerkeszt és elment volna inkább kormányfőtanácsosnak, mert valószínűleg már akkor is virágzott ez a szép pálya és akkor is jobban lehetett rajta boldogulni, mint az ólomszérükön. Akkor talán nem is akadt volna más ebben a honban, aki ezt a mesterséget kitalálja és akkor elmaradt volna a márciusi tizenkét pont kívánsága a sajtószabadságról és elmaradt volna mindaz a sok minden, amiről hiszen éppen eleget irtak és beszéltek az utóbbi esztendők során. De ki tudja, talán mégis ugy van az rendjén, hogy ha már az az ördöngös mainzi megcsinálta a sajtót, mi se maradjunk el ezzel »x vívmánnyal a többi nációk előtt? És ha már fi hivatalosak és választottak (már mint a képviselővé választottak) nem nagyon tolongtak és hangoskodtak a Kultsár István emléke körül, hát legalább az utódai hadd fonjanak igénytelen koszorúkat szürke betűkből az elődnek, aki száz éve pihen és aki lankadatlanul és rendületlenül, elsőnek rovogatta a híreket, amelyek még akkor Napóleonról és más világbíró és országló nagyokról szólottak, meg arról a készülő tavaszról, amelynek ragyogó napját, dicső virágait és szárnyaló dalait a jó Kultsár István irótárs már nem érhette meg. Legyen neki könnyű a föld, amely száz éve öleli már és álmodjon j szép álmokat arról az elismerésről, amely I az úttörők munkáját övezi a hálás utókor I babéros elismerésében! Genfben megerősítették, hogy a hármas bizottság „vizsgálóbizottságot" kiilii ki Szentgotthárdra Húsvét előtt semmiesetre sem tárgyalják a fegyver-affért CBudapesti tudósitórüc telefonjelentésc) Genfből ¿elentóJk: A szentgotthárdi fegyverszállitmá«yőlc "ügyében kinevezaít bizottság tevékenysége sörül súlyos indiszkréció történt, amelynek körülményeit eddig nem sikerült tisztázni. Tény az, hogy a párisi lapok tegnapi jelentése, amely szerint a Népszövetségi Tanács által kijelölt hármas bizottság ugy határozott, hogy vizsgálóbizottságot küld ki ia helyszínre, megfelel a valóságnak. A Népszövetség főtitkári hivatalában az indiszkréció megtörténte után most már megerősitik ezt a hírt, hogy a hármas bizottság tagjai már a Népszövetség Tanácsának márciusi ülésszakának tartama alatt bizalmas tanácskozásokat folytattak Genfben, majd később levélben! eszmecsere utján is megállapodtak abban, hogy vizsgálóbizottságot Küldenek ki Magyarországba, amelynek azonban kifejezetten polgári jellege lesz és amely a transitbizottság által kinevezett vámszakértőkbei együtt eddig még meg riem állapított időpontban Szentgotthárdra utazik, hogy lefolytassa a helyszíni vizsgálatot. A hármas bizottság húsvét előd semmiesetre sem ül össze• A bizottság határozatát eddig azért tartották titokban, mert elakarták kerülni, hogy a márciusi ülésszakon a valódi jelentőségére csökkentet ügyet a Magyarországgal szemben ellenséges sajtó ismét felfújja. A Népszövetség főtitkári hivatalában a párisi lapok indiszkréciója rendkívül kellemetlen hatást váltott ki. —" 1 BéKésen intéstéle el a Betßlen—Nagy Emil-affért „Kölcsönösen megállapították, &ogy a félreértések bizalmas kitisztázása után semmiféle ok nem maraát tent, ami szükségessé tenné a bírói ítéletet" 'Btídapest, március 30. Emlékezetes az a nagy feltűnést keltett affér, ami Nagy Emil volt igazságügyminiszter és Bethlen miniszterelnök között fejlődött ki Nagy Emil egy cikke kapcsán. Nagy Emil annak idején emiatt kilépett az egységes pártból és az éles affér hoszszu hetekig foglalkoztatta a politikai közvéleményt. A volt igazságügyminiszter azzal zárta le akkor az affért, hogy birói útra viszi a dolgot, mig a miniszterelnök kijelentette, hogy nyomban távozik helyéről, ha a birói tárgyaláson kiderülne, hogy Nagy Emilnek volt igaza. Az éles affér most végleg befejeződött Amint az éjszakai órákban a MTI. közli, a két ellenfél kibékült és az annak idején nagy feltűnést keltő ügyet nem fogják a birói fórumok tisztázni, mert mindketten megállapították, hogy félreértés történt. A félhivatalos kőnyomatos a következő közleményt adta ki: »Walkó Lajos külügyminiszter felkérés folytán az elmúlt napokban foglalkozott a Nagy Emil ismert cikke alapján felmerült esettel. Ennek tisztázása céljából a mai napon gróf Bethlen István miniszterelnök és Nagy Emil országgyűlési képviselő közt a külügyminiszter részvételével összejövetel volt, amelyen gróf Bethlen István és Nagy Emil egyetértően megállapították, hogy a vita több tekintetben félreértésen alapult. Ugyanis a miniszterelnök január 12-iki pártköri beszédében egyáltalán mm akarta érinteni Nagy Emil képviselő egyéni, vagy publicisztikai jóhiszeműségét és szavahihetőségét. Az ő kritikája kizárólag politikai természetű volt, mert joggal tartott attól, hogy Nagy Emil vonatkozó cikke esetleg árthat az optánspörben a magyar álláspontnak. Nagy Emil a maga részéről kijelenti, hogy, cikkében nem volt szándéka olyat mondani, mintha az a biznyos parafálási ügy az optánspör eldöntésére a legcsekélyebb kihatással is lehetne és ha cikkének egyes kifejezéseiből és tónusából mégis ezt az értelmet lehetett kiérezni, ugy azt igazán sajnálja, mert ilyesmi az ő intencióitól távol állott. Ugy a miniszterelnök, mint Nagy Emil képviselő kölcsönösen megállapították, hogy a félreértések bizalmas kitisztázása után sem* miféle olyan ok sem maradt fenn, ami szűk* ségessé tenné azt, hogy >a vita birói uíra terel-, tessék, miután így azok a momentumok elimináltattak, amelyek annak idején félreértések következtében a birói- ut igénybevételét mutatták szükségesnek, t