Délmagyarország, 1928. március (4. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-30 / 74. szám

14 DÉL-MAGYARORSZÁG 1928 március 25, Elővételben 10% kedvezménnyel válthatók a Vasas—Bástya ligamérkőzés jegyei Délmagyarország jegyiroda. SZABÓ LÁSZLÓ EMLÉKIRATAI XXIV. A magam szárnyán A szabadkai városi gimnázium VI. osztá­sában az 1890—91. iskolai év német órával kezdődött. Egy Richter Alajos uevü pap volt n tanárunk, ki később visszament a szal­mái-i egyházmegyébe és Orosz-ra magyarosi­totta a nevét. Komor és szigorú ember volt. Az első óra elején megkérdezte az osztály­tól, hogy vannak-e olyan tanulók, kik más intézetből jöttek? Ketten vagy hárman jelent­keztünk s mindnyájunknak meg kellett mon­dani a mult évi eredményjegyünket. Mikor én büszkén kivágtam, hogy jeles; voltam, rögtön kihívott felelni Az első kérdés, amelyei hozzám intézett, ez volt: — Erzáhlen Sic uns etwas vom Nach­Hnander der Wörler im zusanmiengeselztcn Satzé! Próbáltam valamit hebegni, természetesen magyarul, mire a tanár ur rögtön közbe­szólt: — Sprechen Sie deulschi Amikor azt mondottam, hogv en még soha­Frm feleltem németül, a tanár ur azt kér­dezte: — Akkor miért kapott jelest? A tanár ur eljárása a Tanterv és Ulasitás szempontjából nem volt szabályszerű, de. meg­értettem belőle, hogy itl sokkal többet, kell majd tanulnom németül, mint a szegedi pia­ristáknál, akik a német nyelv dolgában min­dig nagyon keveset követeltek tőlünk, szegedi fiuktól A latin nyelv tanára Iványi István, volt piarista bzintén igen szigorú eiuber volt. Az iskolában valóságos szenzáció volt, hogy jeles osztályzatot kaptam tőle: ilyesmire őnála évek óta nem volt példa, hányi csak félévig taní­tott. .mert a tanár ur, aki különben egy nagyon előkelő és nagyon szép asszonyt vett nőül, megvakult. Helyette az év végéig Mérey j Gusztáv, volt bencés, tanította a latint, sok­kal kisebb szigorúsággal és sokkal kevesebb eredménnyel. Hit tantanárom az első félévben Kuluncsics Tál volt, egy aszkéta életű pap, a bunyevác Egész nap roboiolíam s most estére már azt sem tudom, hogy hol áll a fejem. Vegyen be J&spirisft» tablettákat! Ezek megszüntetik a fejfájást és visszaadják gondolkodó képes­ségéi. Kérjen mindenütt eredeti cso­magolású Aspirín-tablettákaf és utasítson vissza ugy „pótszereket", mint egyes tablettákat. nép egyik' vezére, később apát-plébános lett. Sokat beszélgettem vele és bár »pánszláv« hírében állt. én igen jó magyarnak tartottam. Kuluncsics betegsége alatt néhány hónapig egy Kersch nevű fiatal pap tanított bennün­ket, a hasonló nevű híres zeneszerzőnek öccse, aki fiatalon halt meg. Kersch nagynevű teo­lógus volt és ránevelt bennünket a hitvédelmi vitatkozásra. A magyar nyelv tanára, Toncs Gusztáv kiváló úriember és nagyszerű pedagógus volt. Miután az önképzőkörbe csak VII. és VIII. osztálybeli diákokat vettek fel, rá akartam beszélni; hogy a VI. osztály számára csináljon egy kis-önképzökört. Mozgolódásomnak végül az lett az eredménye, hogy alakítottunk egy szavaló-kört, amelyben kegyetlen szigorúság­gal bíráltuk egymásnak a szavalatait. A görögöt Haverda Mátyás igazgató ur tani­lolta, nem sok eredménnyel. A természetrajz tanára, Mamuzsich Benedek az akkori pol­gármesternek a fivére volt. Egészen modern, szelíd, nagvtudásu ember volt. Történelem­tanárunk, Siebenburger Károly bohém ember volt. a helybeli hetilap szerkesztője, a szin­ügyi bizottság tagja, rettegett színi kritikus, az önkéntes tüzoltóegyesület parancsnoka, aki a tehetségesebb fiukat azzal tüntette ki, hogy az óráról elküldte, őket a bankba egy-egy v áltó-prolongáció ügyében tárgyalni. Minden bankban tömérdek váltója volt, de cn ezek között egyelt sem láttam, mely harminc fo­rintnál nagyobb összegről szólt volna és miután a kamatokat a tanár ur rendkívül pontosan fizette, igen sajnáltam, hogy nem akadt egy jóakarója, aki törpe-váltóit gyöke­resen rendezte volna. Malematika-lanárom. Prokesch Ignác ret­tegett ember volt; sohasem bántott senkit, soh,a egy sértő szót ki nem ejtett, de min­tlenki tudta, hogy ha a király fia járna Prokeseh tanár úrhoz és nem tudna eleget, a tanár ur fellétlenül meghuktatná. Azonban tanítani annyira tudott, hogy hozzá hasonlít­ható matematika-tanárt sohasem láttam; az intézel másik híres matematikusa, Kosztolányi Árpád (Dezsőnek, az írónak az atyja), ki néhány órán át helyettesítette nálunk Pro­keschl, mint pedagógus nem volt oly kiváló. Belőlem, ki eddig részint irtóztam a matema­tikától. részint féltem tőle, Prokeseh keze alatt az osztály első matematikusa lettem s a VII. és VIII. osztályban Szegeden, hova azután visszakerültem, csak abból éltem, amit Prokeschtől tanultam. Nagyon érdekes egyéniség volt a torna­tanárunk, akinek névjegye így kezdődött: »Kis­és Nagybudafoki Báthonyí Bethlen Vermes Lajos tanár és vívómester«, — azután husz sorban következelt azoknak a sportegyesü­leteknek a leírása, amelyeknek tagja volt s az utolsó rang-megjelölés, amelyet használt, ez volt: királyi viador«. Nem tudtam, hogy mi lehet a »királyi viador<s sőt ma sem tudonJ, de azt tudtam, hogy a tanár ur az előkelő és jómódú Vermes-család tagja és hogy kizárólag a sportnak él. Nagyszerű sport­kedvelő ur volt, de tornázni semmit sem tanultunk tőle. Palicson olyan szép sport­pályát épített, aminőhöz liasouló akkor nem volt az országban. Jelen voltam itt azon a bicikli-versenyen, amelyen még minden ver­senyző a nagy, magas keréken ült és csak egy versenyző használt két egyenlő kerekű biciklit (olyat, mint aminőt ma használnak). Ez a versenyző Müller Dávid budapesti Teréz­köruti bicikli-kereskedő volt. Vermes boxolni is tanított bennünket, sőt végül angol box­mcslert is kerített valahonnan, természetesen a maga költségén. A boxoláshan tehetség vol­tam: az osztály valamennyi tanulóját küny­nyen vertem, bármily gyenge, vékony fickó voltam is, hanem mikor egy ilyen fényes diadal ulán kiálltam az angol mesterrel, az első csapásra leterített és alig bírtak eszmé­letre hozni. Ekkor már kardot is forgattuuk. Vermes meg is volt velem elégedve, de amikor a következő nyári versenyen összeeresztett egy pár évvel idősebb vásárhelyi fiúval Szath­máry Tihamérral (a későbbi főispánnal), szé­gyenletesen kikaptam. Ellenben ugyanakkor a futásban nyertem valami dijat s megnyer­tem a tizenötkilométeres országúti gyaloglás első diját Anyagi gondjaim nem voltak. A' Csernus­háznál jól éltem és Zsiga bácsi amennyit csak lehetett, javított a modoromon.. A fele­sége, Felsőeőri Nagy Vilma, szintén nagy gon­dot viselt rám. A legkisebb leány, Anna, még otthon volt a háznál; tizennyolc éves leheteti, de. már csak arra emlékezem, hogy szőke volt és hogy sok kottát másoltam neki, noha a kottához nem értettem s honorárium gya­nánt minden nap, amikor másoltam, kéré­semre elzongorázta a Boulanger-indulót. Új­évig jól ment minden; újévkor azonban meg­betegedett a tanítványom. Sándor és nyolcad­napra difteritiszben meghalt. Nagyon sajnál­tam. mert finom lelkű fiu volt. Házitanító voltam tehát egy idegen város­ban, tanítvány nélkül. Arra gondoltam, hogy hazamegyek, de Csernusék marasztaltak. Ka­rácsonytól husvélig teljesen »ingyen éltem« náluk. Roppant sok volt a szabad időm s egy uapon az jutott az eszembe, hogy póto­lom az iskola egyik hiányosságát és gyorsírást fogok tanilaui a szabadkai gimnáziumban. A gyorsírást az előző évben Szegeden tanul­tam. Bódogh János könyvéből; be voltam ugyan iratkozva gyorsírásra, de az egész év­ben talán csak két órán voltam jelen. Ennek ellenére jól megtanultam a gyorsírást, ami nem volt nehéz, mert kitűnő volt a tankönyv, 1891 március elején irtam Markovits Iván­nak, az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület elnökének, hogy gyorsirási tanfolyamot aka­rok rendezni a szabadkai gimnáziumban. Ettől kezdve egészen a haláláig minden héten leg« alább egyszer levelet váltottam magyar gyors­irási rendszerünk megalkotójával, aki kész­séggel kiállított részemre egy Bizonyítvány«-!:, amely szerint az Országos Magyar Gyorsíró Egyesület elnöksége igazolja, hogy a gyors* irást ismerem oly mértékben, hogy bármely, középiskolában eredményesen taníthatom Ez nem volt gyorsírás-tanítói oklevél, de vala­mennyire pótolta az oklevelet. Nagyszámú is­kolatársaim, akik gyorsírást akartak tőlem tanulni, ezzel a »Bizonyítvány«-nyal elmen­tek Haverda igazgatóhoz, aki nyomban meg is engedte, hogy a VI. osztály tantermében szerdán és szombaton délután 2-től 4-ig gyors­írást taníthassak. így jutott be a gyorsírás, mint tantárgy a szabadkai városi főgimná­ziumba. 1891 március végén, a Gyümölcsoltó utáni első szerdai vagy szombati napon volt az első óra A tanítványok száma 16 volt, de ez a szám egy hét múlva 30 fölé emelkedett Legszorgalmasabb és legtehetségesebb tanít­ványaim voltak: Schütz József a Vl -ikból és Reinítz Béla a Ill.-ikból; ez utóbbi egy néhány, év múlva, mint az Ady-versek megzenésítő je, nemcsak a gyorsírás, hanem a zene terén tó kivált. Talán mondanom sem kell, hogy 3 gyorsírás tanításáért senkitől sem kaptam egy fillért sem. Húsvétkor elköltöztem a Csernus-családtól. Szabados János szabadkai ügyvédnek (a rác templom mellett) volt egy harmadik gimná­zista fia, aki nem boldogult a számtannal. Szabadosokhoz költöztem, tehát, mint házi­tanító s a fiu, noha csak áprilisban kezdtem tanítani, a körülményekhez képest feltűnően jó eredménnyel végezte az iskolai évet. Óra iékarbaniarlás havi 50 fillér f»« »»nedl rtrn tókarhRnlariá v&llalat Mlkizath Kálmán ucco O. sxüux. 923

Next

/
Thumbnails
Contents