Délmagyarország, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-22 / 43. szám
1928 frhru'ár 22 DÉLMA GYAHOHSZ AG 5 Megszökött egy szegedi hidásztizedes, Nagybecskereken letartóztatták (Budapesti tudósítónk telefonjelentése:) Nagy becskerekről jelentik: Hétfőn a becskerekl uccákon egy magyar Icatonaruhába ölzőtt ember vonta magára a figyelmet. A katonát rövidesen eloállitották a rendőrségre, ahol elmondotta, hogy Világi Endrének hivják, a szegedi hidászezred tizedese és «ízért szökött át Jugoszláviába, mert nem akart a magyar zsoldos hadseregben 12 évet szolgálni. Kihallgatása után Világit a becskereki katonai fogházba szállították. A MEFHOSz törhetetlen!!! ragaszkodik. Bízik abban, hogy „a törvényhozás nem hagyja cserben" Budapest, február 21. A MEFHOSz kongreszszusát ma tovább folytatták. Délelőtt, míg a vidéki szervezetek beszámolói folytak, albizottságot küldtek ki, hogy a MEFHOSz állásfoglalását^ numerus clausus kérdésben szögezze le. A bizottság a kővetkező határozati javaslatot terjesztette el«: »A MEFHOSz tőrhetetlenül ragaszkodik az eredeti numerus clausushoz, mert abban látja a magyar faj jövőjének egyetlen biztositékát. Sajnálattal figyeli a numerus clausus módosításának parlamenti tárgyalását és még mindig bízik abban, hogy a törvényhozás nem hagyja cserben a keresztény nemzeti gondolatot. A MEFHOSz azért vett részt az egyetemi ifjúság néma tüntetésében, hogy megmutassa, hogy a magyar ifjúság még mindi;! terheletlenül áll a uum;rus clausus mellett. A MEFHOSz és a benne tömörült magyar ifjúság, ha az egész magyar társadalom magára is hagyná őket, kitart eredeti Ideáljai mellett.« A javaslatot a kongresszus elfogadta. A szociális osztály előadója sajnálattal számolt be a diáknyomor terjedéséről és hangoztatta, hogy sem a kormány, sem a főváros nem veszi ki kellőkép a részét a diákság segélyezéséből. A szegedi mintára Budapesten is felállitanak egy diákjogvédő irodát, valamint egy lakásügyi hivatalt. A külügyi osztály beszámolója után megválasztották az uj tisztikart. Elnök Nádas János, alelnök Molnár István, Papp Géza, Kálmán Géza és Acsay László. Titkár Marczell Lajos. Az újonnan megválasztott tisztikart Pékár Gyula vendégül látta vacsorán. •¿u Csütörtökön érkezik az EMDEN a hősök hajója A felmentés után Le keBI lennem az érettségi vizsgát, — mondatta ¡Crantz PáS Berlin, február 21. Lezajlott a steglitzi dráma bünpörének tárgyalása, Krantz Pált felmentette a törvényszék. A folyosón kézrőlkézre adták az emberek Krantz Pált, a tárgyalásról kiszorult közönség, különösen a hölgyek valósággal ünnepelték, csak az éltes, komoly szakértők, a törvényszéki orvosok, pedagógusok néztek rá szánalommal. — Nem is sejtem, hogy mi lesz velem — mondotta a sok kérdésre —. Egyelőre nem tudok gondolkozni. Az első érzésem az, hogy el kell vonulnom ű magányosságba, ahol kiheverhetem az izgalmakat és mennél hamarabb hozzáláthatok a tanuláshoz, mert nekem mo6t erősen kell dolgoznom. Mindenekelőtt le akarom tenni az érettségi vizsgái, aztán pályát fogok választani, hogy valami legyen belőlem. Támogatnom kell szüleimet, akik szegény emberek. — Mit szeretne tanulni? — Irodalmat és nyelveket — volt a válasz. — És mi akar lenni? — Nem tudom magam sem, sok mindentől fugg. Pályám a szerencsétlenség előtt már ki volt jelölve számomra, most nem tudom, mi lesz belőlem. Nehéz az én helyzetem, mert a nevemet a nyilvánosság előtt nagyon sokat .emlegették és meghurcolták. — Meg fogja irni élményeit? | — Ments Isten, — válaszolt a felmentett j diák —, mindent, csak azt nem. Lehetőleg j gyorsan szeretném elfelejteni mindazt, ami velem történt. — Majd gondunk lesz rá, hogy minden jóra forduljon — vette át a szót a védő —. Krantz Pál tanulni fog és majd választ valami okos pályái — Igen, — felelt a felmentett diák és hálásan nézett védőjére, aki a fiatalember vállára tette a kezét. Látszott rajta, hogy zavarban van, mikor védőjéhez fordulva igy szólt Krantz Pál: — Dolgoznom kell és minél hamarabb pénzt fogok keresni, mert sokkal tartozom védőmnek. — Az már igaz — felelt hangosan felnevetve dr. Frey —, de előleget már kaptam. — Hát ha az a két kedves kanári előleg, amit atyám kalitkájából kiválogattam és elvittem az ügyvéd urnák, akkor csakugyan fizettem már előleget — válaszolt Krantz Pál és most először derült fel arca nevetésre .—. De legyen nyugodt, doktor ur, én tudom, hogy megmentette az életemet. Én még fiatal vagyok, dolgozni fogok és lerovom hálámat, csakhogy szabad lettem.. í Egyébként sem az államügyész, sem a védő nem felebbez Krantz Pál ügyében, ugy, hogy az Ítélet már most jogerősnek tekinthető. ELVAROSÍ MOZI 1 KORZO M O TL I F ebruár 22.6B, sierdin Csak 16 tvea felülieknek t Alice Terry Paul Wegener és Peírovic§ Ssvetisxláv nagy filmje: A á !£§§©» D;áma 6 felvonásban. Azonkívül A Hermeline» Hölgy. |ean Gilbert uperertle 8 felv. Főszereplő: Corrlae Griítttb. Előadásuk tceide e 5, 7, 9 órakur, vasárnap 3, 5 7 és 0 érakor. Február 22., 23-án, szerdán és csütörtökön A tttzbrlg ád. Világvárosi történet 8 felvonásban. Főszerep!*! Cgarlea Ray Azonkívül. Jl papa Jfeedueiace. Vígjáték 8 felvonásban. Főszereplő' BeSe Panlela. Előadások kezdete fél 5, tél 7 és fél 9, vasár- és flnnepnsp •él 3, fé: 5, léi 7 és lói «J erekor kezdfdcefr. Sz asszom ingyifftossága a fér! előtt f Miskolc, február 21. Salle József sárospataki adóvégrehajtó felesége, férje szemeláttára főbelőtte magát. Az öngyilkos asszonyt a sátoraljaújhelyi kórházba vitték. Az orvosok nem biznak felépülésében. A lezsasiáa-pör után — íalmud~pör Szakértők: a hercegprímás, Berzeviczy, Baltkazár és !öw Immánuel Budapest, február 21. A budapesti törvényszéken legutóbb tárgyalt »jezsuita-pör« után most »talmud-pör« keriilt a bíróság elé. Luzsénszky Alfonz ugyanis antiszemita tendenciával közrebocsájtott egy talmudforditást, amit prospektussal ajánlott fünek-fának. A prospektusra Fried László hivatalnok és Barna Sándor terménykereskedő éles hangú levelezőlapot irtak Luzsénszkynek, aki erre becsületsértés cimén bepörölte őket. A járásbíróságon 24, illetve 8 pengő pétusbüntetésre Ítélték a levélírókat, ügyük a törvényszék elé került. Dr. Ballagi Aladár védő indítványt terjesztett elő, hogy a talmudforditás hamisítás. Szakértükül kérte kihallgatni Serédi hercegprímást, Berzeviczy Albertet, Lőw Immánuelt és Balthazár Dezsőt. A törvényszék megsemmisítette az elsőbirósági ítéletet és elrendelte a kért bizonyítást. FARSANG Karnevál herceg búcsúja Farsang utolsó napján a Polgári Dalárda jelmezes bálja zárta be a bálok hosszú sorát, Azt lehet mondani, hogy a hosszú farsangi szezonban siker tekintetében sok bállal vetekszik a Polgári Dalárda jelmezes bálja. Már féltiz óra felé megkezdődött a sok tarka-barka maszk és maskara özömése. Feltűnést keltett egy elegáns marquise, egy Töriey pezsgő-jelmez, egymás hegyén-hátán hullámzott a sok dominó, kártya, Pierrot, Pierette, kártyavető cigányleány, egy kedves Bob herceg, kinai mandarin, török sejk, csibész, regős diák, bajadér, tükör, indián, ördög stb., stb. A nagyon jól sikerült bálról a késő hajnali órákban a legpompásabb hangulatban távozott a közönség. Péntektol nagy öröme lesz vasárnapig a kis gyermekeknek. Itt leszünk a Korzóban a budapesti Gyermclc Színpad összes szereplői velem, Walter Bobbyval jaz élükön s olyan nevető délutánt csinálunk, hogy ¡még a felnőttek is rózsaszínben látják a világot. Itt lesz Karmanow bácsi 116 kis kufyuskáia fal teljesen uj műsorral!!! Kis cimborák, gyertek el mindnyájan, | Szervusztok Bobby. \ TUzezüstözósót F. Molnár Béliné aranyműves végzi, Kölcsey ucca 7. sz. Arany és ezfist ékszerek készítését és javilésál legolcsóbban vállalom. 24a SZÓGEDI SZÍNHÁZ GYALU MŰSORÁVAL. TRAGIKOMÉDIÁK £s SOMITRAO£DIAR. Végtelen szellemes Írások, legtööbnyire szegedi aktualitások a szerző aláírásával és utóhangjával. Ara 4 pengő. Kapható a Célmagyarország kiadóhivatalában.