Délmagyarország, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-19 / 41. szám
8 DftLMAGYARORSZAG 1928 február 19. TUZBRIGÁD keddtőiaKORZÓBAN ;tz, hétesztendős gyereket pálcázni! Ha ez még egyszer előfordul, törvény elé állítom az urat! I A Szekeres-fiukat többé nem is bántották » tanitő urak, — minket, többieket azonban Igen. Második elemista koromban voltam másodszor szerelmes. Egy uj, helyettes tanítónő került 1882 tavaszán az iskolánkhoz: Kakuszi Erzsóbet. Legelőször azt vettem észre, hogy egy lencse van az arcán, de Qsakhamar felfedeztem azt is, hogy »ennek a kisasszonynak mindig, dc mindig nevet a szeme«. Kicsiny, graeilis, de nagyon szép hölgy volt, valahol a templom mögött lakolt, dc már nem tudom, hogy hol, pedig iskola után százszor is hazakísértem, persze csak tiz-husz lépés távolságban. Védtelenül boldogtalannak éreztem magam a miatt, hogy nem vagyok leány és igy nein járhatok a Kakuszi Erzsébet osztályába. I belügyminiszter nem hagyta im az alfM m!ikedveldfényképezftk alapszabályait (A Délmdgyr.rorszárf munkatársától.) A polgármester ma arról értesítette dr. Kállai I'mil ügyvédet, illetve az »Alföldi Műkedvelő Fényképezők Egyesületéinek vezetőségét, hogy a belügyminiszter nem hagyta jóvá a fiatal egyesület alapszabályait. A rendelkezés nagy feltűnést keltett Szegeden, a nyilvánosság egyenesen érthetetlennek találja ezt a belügyminiszteri rendelkezési, amikor ez az egyesület kizárólag kulturális célokat tűzött maga elé. \ miniszter olyan egyesület alapszabályait nem hagyta jóvá, amely a fotóművészeti kultura továbbfejlesztéséért alakult meg és amely már most is, rövid fennállása óta, jelentős sikerű kiállítást rendezett és előadóestéket rendszeresített, pusztán a kulturális célok iránti lelkesedésből. Az egyesület vezetőségében többek között a következők foglalnak helyet: Tardos-Taussig Ármin, dr. Benkö postafőtisztviselő, dr. Klivinyi járásbiró, Witzenelz bankfőtisztviselő, dr. Ivánkovics vasúti titkár, Korda nyugalmazott százados stb. A nyilvánosság nagy kíváncsisággal várja ennek a feltűnést keltelt és teljesen érthetetlen ügynek további fejleményeit. m № Ha már eímulaszíolla II 192,7 ben pótolj a az Idén és tegyen egy oróbautol az as Az italos báli pénztáros megverte a detektívet és nekirontott a rendőrnek Kétheti fogházra ítélték (A Délmagyarország munkatársától.) Makón a mult évi Anna-bál alkalmával Takács János iparos volt a pénztáros. A bál vig hangulatban folyt le, amikor éjféltájban Lóránt Emil detektív egy barátjával jegy nélkül akart bemenni a bálterembe. Takács János a detektívet nem akarta beengedni. Formális szócsata fejlődött ki köztük, az erősen italos pénztáros nekirontott a delektivnek és agybafőbe verte. Az incidens a bálterem ajtaja elolt játszódott le. A dulakodás hangjaira a bál közönsége a verekedés színhelyére tódult és néhány pillanat múlva a bálozok két pártra szakadtak. A hangulat olyan izzó volt, hogy rendőrért telefonállak. Szabó Bálint rendőr ért először a helyszínre és távozásra szólította fel a csoportosulókat. Takács János azonban a rendőrnek is nekirontott és háromszor fejbevágta. A garázda pénztárost letartóztatták és ellene hatósági közeg elleni erőszak cimén indult meg az eljárás. A szombati főtárgyaláson Takács János teljes részegséggel védekezett. A bíróság azonban védekezését nem fogadta el és hatósági közeg elleni erőszak cimén Í4 napi fogházra itélte. A vádlott az ítélet ellen felebbezést jelentett be. Beszélgetés a hazaárulással vádolt Wolfff ezredessel f I y p u s u «Mercedes € II UJ helyiségeink: f Budapest, IV., Váci ucca 24. § Telefon: T. 229-24 és T. 140 70. II MERCEQES-BENZ KUTOMOBIL R. T. i Husfogyasztó közönség figyelmébe!!! '$ Hentes ÉS mészáros üzloteinben naponta íriss disznó, marha, bárány, borjú húsok, valamint friss hentesáruk Alinak a t. közönség rendelkezésére. Pontos és figyelmes kiszolgálás I Kórom a husfogyasztó közönség pártfogását. Saqy Mútyás hentes mészáros, Üstökös ucca 13. (A Déimaqvarország bécsi ludósilófdtól.) Bécsi tudósítónknak a következődben módjában van elsőkén! közölnie Woift ezredesnek, a fekete-sárga császárhű néppárt elnökének részletes nyilatkozatát, amelyet a Délmaqvar• orszáq bécsi szerkesztőie előtt telt azzal kapcsolatban, hogy az államöoyészség egy decemberben a Délmaqvarorszáq-ban megjelent interjúja mialt hazaárulás cimén vádat emelt ellene. — Milyen körülmények között lelte meg Ezredes ur inkriminált nyilatkozatát ? — hangzott első kérdésünk. — December közepén felkeresett Liqeli Erzsi és interjút kért. Nyilatkozatom néhány nappal később megjelent a Délmagyororszáq• ban is. - Milyen részlelel kifogásol az ügyészség a cikkből ? — Többek között megkérdezett, miként vélekedem a békeszerződések revízióidnak lehelőségéről ? Erre szószerinl a következőkel válaszoltam: „Á békediktálumok tarthatatlansága egyre inkább kitűnik és mindjobban közeledünk a revízióhoz. Ezért élénken helveslem Ro'hermere lord akciófát és csupán azl nem ériem, m ért haqyia ki a revízió kompiekszumából Burqenlondol. Hiszen ma már világos, hogy az ántánt azért szakította el Burgenlandot Magyarországtól és azért itélte Ausztriának, hogy a két ország közölt elhintse a tarlós viszály magvát és igy a kölcsönös közeledést megnehezítse." — Milyen okok alapján köveleli Ezredes ur Burqenland visszaadását Magyarországnak? — Ugyanolyan körülmények közölt, mini Magyarország Burgenlandot, Ausztria sokkal fontosBbb, nagyobb és értékesebb német te* rülefeket vesztett el, igy például Déltirolt, Karintia és Stájerország egyes részeit, valamint Némelcsehországol. Amig mi élvezői vagyunk ennek a Magvarorszáqqat szemben elkövetett súlyos iqazsáqialansáqnak, nincsen morális íogunk a tőlünk elveit lerü'elek el» szakítása ellen tiltakozni. Igen sajnálom, hogy Ausztriának még nem akadt Rolhermereje és nagyon csodálkozom, hogy az osztrák kormány hazaárulásért üldözésbe vesz, amikor a békediktátumott revízióidért szállok sikra. Nem ijedek azonban meg semmiféle fenyegetéstől az igazságért való harcomban. — Ezredes urat éllitólag pörbe fogiák azérl is, mivel ugyanebben a cikkben a perszonális uniót propagálta Auszlria és Magyarország között. — Ezen nem csodálkozom, hiszen az osztrák-magyar perszonális unió kérdése szerves összefüggésben van Burgenland ügyével. Minden józan politikusnak el kell ismernie, hoav burgentanaot a kisántőnt t közbenjáró• sára szakították el Maqyarorszáqtól, hogy Auszfriát és Mngynrorsrágof összeTeszifsék és ezáltal a két állam gazdasági és politikai közeledését megakadályozzák. Minden józan politikusnak el kell ismernie, hogy Ausztria ielenleg Burqenland idecsatolása ellenére sem életképes. nagy részvénytársaság keres kitűnő összeköttetéssel rendelkező olyan megbízottakat kik nagy gyári vállalatoknál vagy hatóságoknál ruházati cikkek csoportos terjesztésére alkalmasak. Előnyben részesü'nek oly Jó társadalmi posiciot elfoglaló egyének, akik nagyobb gyárvállalatok vagy halóságoknál jelenleg is á'landó alkalmazásban vannak Ajánlatok „Üiye« megbízott 350" jellnére BLOCKNER J. hirdető irodájába, BUDAPEST, IV., Semmelweis ucca 4. b.19 Szentháromság ucca » au^ Peíiíii Sándor sugárul ) ésmellékuccél lakóinak Kálvária ucca ' szíves tigyoimét felhívom, hogy harisnya és rfivldáru Üzletemet Kígyó ucca 4. sz. alól Duionlcs tér 5. sz. alá. Rőmer füszorüzlet mellé helyeztem át. H ¿ttVflNS. SOS Női és férfi BALLY-CIPOK, valamin Licíüfiüiagin cipokülfmfegességek estélyi és №\ cipők S55&Í nagy 'választékban Belvárosi CipöUsslef,a Váro,háM mellett. 48 fl szegedfek találkozé helye Budapest legelsörendü. modern családi szálltja az 10 stvánKírálv-szálleda VI., Podmanlczky ucca S. Mérsékelt árak figyelmes kiszolgálás, modern berendezés, központi fűtés, melegvizszolqáltatás, lift Napi telfes pensló 8 pengőtől. X nyugati pályaudvar közelében.