Délmagyarország, 1928. február (4. évfolyam, 26-49. szám)

1928-02-01 / 26. szám

iHB''ML'MiWMiiatWL^i'iiiiiiiiiiiiiii MiwiBii IZEOED: Sierke»tí«$ég: Deék Ferenc Bcca Telefon: 13-33.^Kiadóhivatal, tölcsönkönyviar és Jegyiroda: Aradi •cca S. Telefon: 300. - Nyomda: LBw llpót ucco 19. Teleion: 16—34.« » « » « » Szerda, 1928 február 1 í> 0 IV. ÉVFOLYAM 26. SZAM MAKÓ : Szerkeííiöíég ét kiadóhivatal: I rt ucca O. Telefon: 131. sz<un.« »«»«>» HÓDMEZŐVÁSÁRHELY s Szerkesztőség és kiadóhivatal: Andrássy ucca 23. Telefon: 49. szóm. « » « » « » « » « » imi'Wi ni tinin i1 'i i J (igra^^agmawsMB^^ Ctóllzctcsl drn havonta 3-20, vidéken ós a tűvórosban 3'öO, kUltrndtSo 6-40 pengd. Egyes szóm 16, vasóx- és Uuc^oop 24 fillér Cserő Ede és az orgoványi jogfolytonosság. Nem tagadjuk, hálásak vagyunk azért a levélért, amit a minapi, nem kis feltűnést keltő közgyűlési felszólalása indokolásaként Cserő Ede dr. intézett e lap szerkesztőjéhez. Eddig ugyanis abban az állásfoglalásban, mely a törvényekkel szembehelyezkedett s mely a közigazgatási biróság Ítéletének végrehajtását megtagadta, nem tudtunk, mert nem lehetett, mást látni, mint a puszta hatalom megnyilatkozását. Most végre látni adatott azt is, hogy milyenek azok az érvek, miből táplálkozik az a gondolkozás, honnan indult ki és hová tévedt el az az argumentáció, melyik arra a, bevalljuk, nem könnyű feladatra vállalkozott, hogy a törvénnyel ellenkező á'lásvont törvényességét igazolja. Most végre megtudtuk, miért nem kell engedelmeskedni a törvénynek s megtudtuk, kik azok, akik a törvénysértéshez a jogcímet adó analógiákat szolgáltatják. Akik Cserő Edével együtt ezekre az analógiákra hivatkoznak, nem lehetnek büszkék azokra, akik számukra a vrecedenseket szállították. Vannak idők, — mondja Cserő Ede, — amikor nem tartotfák be a törvényt. Van tehát állapot, van helyzet, — folytatja tovább — amikor a törvény parancsa nem kötelez. És mit gondolnak, óh nyájas olvasók, kikre hivatkozik, kiknek példáját idézi a szabadelvű párt régi harcosa? Talán azoknak emlékét, akik a törvényhez ragaszkodva szembeszálltak az erőszakkal is? Talán azokét, akik a jog, törvény és igazság oltárára tették le áldozatul életük munkájának minden díszét és minden eredményét? Talán azok példájához szabta a maga állásfoglalását Cserő Ede, akik a magyar alkotmányért, a magyar alkotmányos szabadságért hullatták vérüket, vagy áldozták szabadságukat? Óh nem. Cserő Ede azt mondja, akkor sem tartották meg a törvényt, amikor Tisza Istvánt meggyilkolták s akkor sem, amikor a gyilkosokat nem üldözték. Akkor sem tartották meg a törvényt, amikor meggyilkolták Somogyit és Bacsót; akkor sem tartották meg a törvényt, — tanít ki bennünket Tisza fstván egykori hive, — amikor az orgoványi tömeggyilkolással szennyezték be a nemzet jóhirét s akkor sem, amikor nem követelték a gyilkosok üldözését. Nem kell tehát most sem betartani a törvényt, — vonja le következtetését Cserő Ede. Nem kell megtartani az időközi választásokat s nem kell kiigazitani a virilisták névjegyzékét, meri — és ez a „meri" az, ami a Iegbánióbb, mert inzultálja a morális ieltogást és arcul csapja a jogérzetei, — mert nem tartották be a törvényi a terroristák sem, nem tartották be az orgoványi gyilkosok sem, nem tartották be Tisza István gyilkosai sem s nem tartolták be azok sem, akik nem üldözték a bünt és nem kövelelték a véres bűncselekmények megtorlását. Ez az orgoványi jogrend jogfolytonossága ! Lovagias ellenfelek vagyunk s Cserő Edét is védelmünkbe vesszük a saiát nyilatkozatának következményeivel szemben. Nem, Cserő Ede sem akarhatja azt mondani, ami nyilatkozatából következik. Cserő Ede nyilatkozata csak arra alkalmas, hogy ad absurdum vigye s a contrario bizonyítsa a törvényesség álláspontjának érveit. Amikor arról beszélünk, hogy a törvényt végre kell hajtani, hogy a törvénnyel szemben engedelmeskedni kell mindenkinek, hogy ebben az országban nem valósulhat meg senkinek akarata, csak a törvényhozásé, hogy nincs addig jogrend, amíg célszerűségi, avagy pártpolitikai szempontokkal útjába tudnak állni a törvénynek, akkor Cserő Ede a maga álláspontjának igazolására nem törvényt idéz, nem jogforrásokra hivatkozik, nem az alkotmányosság elvére támaszkodik, hanem azt mondja: parlamenti pince, Orgovány, Britannia és Tisza-gyilkosság. A parlamenti pince, a Batthyány-palota, mint jogcím, mint hatalmi fundamentum nem a Cserő Ede levelében jelentkezik először. Amikor Haller István propaganda-miniszter volt, ugyanezekkel az érvelt kel, ugyanezekkel a hivatkozásokkal védte, ugyanezekkel a borzalmakkal igazolta azokat a kormányzati és félhivatalos cselekedeteket, amelyek elválaszthatatlanok maradnak örökké a Friedrich - kormány emlékétől. Cserő Ede csak Haller István szerény követője ebben a gondolatmenetben s ebben a — bocsánatot kérünk, — mentalitásban. Cserő Ede a Haller István hordóján — »elég, a pclda fáj*. Ha a virilisták bejönnek a közgyűlés termébe — aggodalmaskodik Cserő Ede, — »parázs pártpolitikai élet fejlődik ott ki, mely meg fogja gátolni a nemzeti szempontból kívánatos közeledést, s le fogja zülleszteni az ipari és kereskedelmi forgalmat«. Kiktől félti Cserő Ede a város békéjét? A virilistáktól. A virilisták fogják tehát lezülleszteni a város ipari és kereskedelmi forgalmát, a virilisták fogják megakadályozni a nemzeti szempontból kívánatos közeledést. De virilisták most is vannak a közgyűlésen. Ezektől nem fél Cserő Ede. Csak azoktól a virilistáktól fél, akik a legtöbb adót fizetik. Azok a virilisták, akik nem fizetik a legtöbb adót, azok jobban őrködnek az ipari és kereskedelmi forgalom felett, mint azok, akiknek joguk van résztvenni a közgyűlésen. Micsoda gyülevész, micsoda sisera had lehetnek a legtöbb adót fizetők, hogy Cserő Edének velők szemben kell megvédeni a város nyugalmát. A virilisták névjegyzékét utóljára 1918. év decemberében, az októberi forradalom után igazították ki. Cserő Ede tehát jobban bizik azokban, akik az októberi forradalom után. Dettre János kormánybizios-főispánsága alatt lellek a közgyűlés tagjai, mint akik most lennének Aigner Károly (őispánságának kilencedik évében. Cserő Ede jobban bizik azokban a virilistákban, akik nem fizetik a leatöbb adót, mint azokban a legtöbb adót fizetőkben, akik nem virilisták. Cserő Ede meg van elégedve a mai állapottal, amikor a vagyona alapján olyan virilista vesz részt a közgyűlés munkájában, aki minden közgyűlésre a szegényházból sétál fel a városházára s minden közgyűlés után a szegényházban piheni ki virilista fáradalmait. A radikális sajtó! — mondja Cserő Ede. Ugyan nézzünk egy kicsit tiszta értelemmel körül: Kik azok, akik ma a törvény végrehajtásának követelőit a »radikális« szóval igyekeznek diszkreditálni? Mi nem tagadjuk: radikálisan követeljük és radikálisan fogjuk ia követelni mindig a törvények végrehajtását, a törvény rendelkezéseinek tiszteletben tartását, mi radikálisan fogunk harcolni mindig a jogrend tökéletes helyreállításáért, aminek uralma meg fogja akadályozni azoknak a törekvéseknek sikerét, melyek célszerűségi és pártpolitikai megfontolásokkal sajátítják ki maguknak a törvényhozás jogkörét s — nem tulozzuk a szót, — az állami szuverenitást. A „radikálisok" ma a törvény uralmáért küzdenek. És mit tesznek a tekintélyi elv hívei, akik magukat konzervatívoknak nevezik? Küzdenek a törvény végrehajtása ellen, küzdenek a jogerős birói ítélet hatályosulása ellen, küzdenek a törvényesség álláspontja s a törvényesség álláspontjának harcosai ellen. Pardon! — de talán nem is mi vagyunk a radi* kálisok. Tfilán azok a radikálisok, akik nem tudják álláspontjukat összeegyeztetni a törvénnyel, akik nem befolyásoltatják szavukat és nyilatkozatukat a törvény rendelkezései által? Megváltozott a helyzet, felcserélődtek a szerepek. Csak a frázis maradt meg változatlanul. Néhány hónapra még tűrni kell a mai rendet, mondja Cserő Ede. Valóban néhány hónapig túrni lehet, ha a város békéje ezt követeli. De ez a néhány hónap már hét év óta tart s ki tudja, hogy még meddig fog tartani. Mikor kezdődik és mikor végződik a Cserő Ede »néhány hónapja«? Hiszen a törvény végrehajtását hét év óta tagadják meg! Hiszen másfél évvel ezelőtt, amikor először kapta meg a törvénytelenül összeállított közgyűlés jóváhagyását a mai törvényen kivüli állapot, akkor is az volt a legfőbb indok, hogy »néhány hónap« kedvéért nem érdemes megzavarni a város nyugalmát. Azóta másfél év telt el, de ezalatt a másfél év alatt még mindig nem mult el ez a »néhány hónap«. Ez a néhány hónap — ismételjük, — már hét év óla tart. »Nagy művész a fogság szenvedése* minden órát századokra nyújt.« Nagy művész a közgyűlési tagság kényelme is, minden hónapot évtizedre nyújt. De néhány naptári hónap múlva ha már a belügyminisztérium negyvenhetedik törvénytervezete eléri a százas szériát, köszönthetjük-e majd sorainkban dr. Cserő Edét? Olyan komoly és tanult jogászhoz, olyan érdemes közéleti férfiúhoz, mint amilyen Cserő Ede, nagyon rosszul áll a demagógica szerepe. Mert higyje el nekünk, akik ezt tisztelettel és barátsággal mondjuk, amikor *