Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-13 / 10. szám
1928 január 13. I)fcI,!V!*fiV ^ORSZÁG НИШЧЯЮ Mz orvosszöveiség szegedi fiókja is sikraszáll a munkdsbiztosiíó mellőzöl! orvosai érdekében. (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi munkásbiztositóhoz törtcnt orvosi kinevezések ügyével az orvosszövetség szegedi fiókja csütörtökön este rendkívüli közgyűlésen foglalkozott és a következő határozatot hozta: Az Országos Muukásbiztosiló Intézetnek folyó évi január 1-én történt megalakulását megelőzően az Országos Orvosszövetség több ülésen és kongresszuson foglalkozott a Munkásbiztositö Intézet orvosai kinevezésének kérdésével. Ezeken az üléseken és a rendkívüli kongresszuson ismételve hallottuk annak hivatalos kijelentését, hogy a népjóléti miniszter ur őnagyméltóságának az a felfogása, hogy pénztárorvosi állását nem vesziti el az az orvos, aki a kerületi nwakásbiztosiló pénztárnál viselt állását kifogástalanul látta el, aki eilea fegyelmi eljárás sohi folyamatba nem tétetett, aki szakképzettségét megfelelően igazolni tudja és hogy a kinevezésnél a szerzett jogokat tiszteletben tartják. Sajnos, a kinevezett orvosok névsorából sok olyan kartárs neve hiányzik, aki évtizedes penztárorvosi múltra tekint vissza, aki ezidö alaít munkásságának legjavát szentelte a kerületi pénztár betegeinek gyógykezelésére olyan fáradhatatlan buzgalommal, hogy ezzel a pénztár vezetőséginek teljes elismerését, betegeinek szeretetét, ragaszkodását érdemelve ki, nagymértékben hozzájárult a pénztári intézmény tekiatélyéurk cinpléséhez. A népjóléti miniszter urnák a lapokban megjelent nyilatkozatából és az Országos Orvosszövetség elnökségének a sérelmet szenvedett orvosokhoz intézett felszólításából azt látjuk, hogy a sérelmek orvoslása nem fog elmaradni. Az Országos Orvosszövetség szegedi fiókja mai rendkívüli közgyűlésén egyhangú határozattal kéri a központi elnökséget, mint az orvosok egyetemének egyedül illetékes képviselőjét, hogy a szegedi kerületi pénztár érdemes, de a kinevezésnél mellőzött orvosainak ügyét hathatós támogatásban részesíteni mé'.tózlassék. Egyben megállapítja a közgyűlés, hogy egyes szegedi érdekképviseleti szervek által nyilvánosságra hozott memorandumok az újonnan kineve zett pénztárorvosi kürt általánosságban olyan hangnemben támadták, amely nem csupán a pénztárorvosi kar reputációját sérti, hanem sértő az egész orvosi karra nézve is s ezért ezen laikus bírálásokat, mint illetékteleneket a szegedi i'iókszövetség visszautasítja. A szegedi fiókszövetség kéri az Országos Orvosszövetség elnökségét, hasson oda, hogy az elbocsájtott orvosoknak az Országos Orvosszövetség Nyugdíjintézete legalább olyan nyugdijat folyósítson, amely az állam által fizetett nyugdijak mérvét elérje. Al mellőzött régi orvosok nyugdija. A Délmagyarország többizben foglalkozott azokkal a sérelmekkel, amelyek a munkásbiztosító orvosi kinevezések következtében a szegedi orvosi kart érték. Joggal, a legteljesebb joggal sérelmezték, hogy nem vett át az uj pénztár olyan régi és érdemes orvosokai, mint aminők dr. Andrássy Ferenc, dr. Schreiber Fülöp, dr. .ics Vilmos és dr. Vas Jguáe. Sokan arra következtettek, minthogy semmi intézkedés nem történt, hogy a népjóléti miniszter ezzel elintézettnek tekintette ennek a négy orvosnak ügyét, akik valamennyien löbb mint három évtizedig teljesítettek a betegpénztárnál szolgálatot. Most végre valamenynyíre megnyugtató ponthoz ért a kérdésnek ez a része, amennyiben dr. Pálfy József, a betegpénztár volt miniszteri biztosa, a héten két napig Budapesten tartózkodott és eljárt ugy a minisztériumban, mint az országos pénztárnál. Ott szerzett információit a következőkben összegezhetjük: — Az uj munkásbiztositóhoz át nem vett és nyugdíjjogosultságra igényt tartók ügyében a végleges megállapodás szeptemberre lesz nyélbeüthelő. A kulcsra nézve még nincs végleges megállapodás. Ha ez meglesz, minden meg fog történni annak érdekében, hogy szeptember elseje előtt elölegképen utalványozzuk a nyugdijat. Ezt az információt megerősítette Yass József népjóléti miniszter is. Megérkezett a vHágJrü Hajsza meséibe Illó dollárrenp eíe«j után. Klacskereíiök, haszonlesők, íanácsoíadók Makra Ignác százmilliárdos öröksége körül, — Adalok egy meghiusult amnesztiáiról, elveszeti aktákról és önkéntes nyomozókról. (A Délmagyarország munkatársát ól.) Körül- j belül öt évvel ezelőtt történt, hogy a Csillag- I börtön irodájában két hivatalos ur jeleni meg ! szépen összehajtott iratokkal. Makra Ignácot keresték, akit a katonai törvényszék hétévi börtönre itélt függelemsértés és lázadás miatt. Az öreg fogoly megállott a fogházőrök között és akkor a következő beszélgetés játszódott le: — Van-e magának Makra bácsi valami nagybácsija Amerikában ? Az öreg fogoly a börtönőrök között meglepődött arccal hallgatta ezt a kérdést. Aztán emlékezni kezdeti: — Van nekem egy nagybácsim Amerikában. Makra Józsefnek hívják. Sok év előtt ment ti Amerikába, kőfaragónak hivták ki Newyorkba. Azóta csak annyit tudok róla, hogy nagyon gazdag lett... Megnősült ott kint a tengeren tul és sirkőgyárat kapott a feleségével ... — Akkor helyben vagyunk! — hangzott a válasz a hivatalos urak részéről. És mindjárt különös reverenciával kezdték kezelni a hét évre elitélt foglyot, aki ott állt a szuronyok és puskák között. — Maga az, akit keresünk! — szóltak tovább a szavak. — Másfélmillió dollárt hagyott magára Makra József! Az öreg fogoly csak szédült a börtöuirodában. Milliárdos leli a bödön falai köíöll! A beszélgetés aztán tovább folyt: — Hát mit csinál majd annyi rengeteg pénzzel? (Több mint százmilliárd korona!) Az öreg Makra hallgatolt egy darabig, aztán igy felelt: J — Először is munkásházakat fogok építeni ,.. A fogházirodában elfordultak tőle. Az öreg foglyot visszakísérték cellájába. (Öt év elölt nem volt tanácsos munkásházakról beszélni, a börtönben és egy hét évre elítélt fogolyénak.) •* így kezdődött Makra Ignác legendás öröksége, amit rendületlen reménnyel vár az öreg festőmunkás a Hullám-uccai fullasztó, nyomasztó pincelakásban. Azóta száz cikk irt erről a fantasztikus döllárjvngélegről, száz nyilatkozat cáfolt, kertelt, erősített. Azóta furcsa szemekkel néznek a Hullám-uccai pincelakás nyomorgó és beteges dollárörökösére. Legutóbb pedig Muliuray Kornél nyugalmazol t miniszteri tanácsos, budapesli ügyvéd nyilatkozott a fővárosban, hogy öt bízták meg a dollárok felkutatásával, de :>ő megállapította, hogy az egész csak álom:, mese, rózsaszínű legenda, amit a börtön rácsai közöli szőtt a hét évre elitéit fogoly. Furcsán szólt ez a nyilatkozat és azóta még furcsábban és még hitetlenebbül néznek a pincelakás nyomorgó nábobjára. i * Xyomról-nyomra járva igyekeztem világos* 71 selyem harisnya. Lampel és Hegyi cégnél minden színben JUap&ató. Minden púiéit garancia. ságot deríteni erre a dollárrengetegre a sok kincskereső, haszonleső, jutalomváró intrika ján, hajszáján, hiletlenkedésén és rosszindulatán keresztül. Sok adatot sikerült megtalálni és az a gondolat nyomul előre a sok cáfolat és haszonlesés fölé, hogy nem lehel egészen mese ez a mesébe illő legendás örökség. A százmilliárd korona! ' üt íme az adatok. Makra József apátlan-anyátlan árva kőfaragó legény volt Szegeden és a most dollárrengeteget váró Makra Ignác szülei voltak azok, akik magukhoz vették a legényt, iskoláztatták, gondozták, etették. (Ezt a meleg szeretetet nem felejtette el ¿sewyorkban sem Л/г, John Makra és ennek az önzetlen szülői gondoskodásnak köszönheti Makra Ignác, hogy reá maradt a newyorki másfélmilliódolláros vagyon.) A süldő legény Szegeden, utoljára a Kálvária-uccai régi kőfaragó ipartelepen, a Fischer János cégnél dolgozott. Becsületes* szorgalmas legény volt, szerették a műhelyben. Ebben az időben történt, hogy a Fischer János cég levelet kapott Newyorkból. Valaki sirkőgyárat akart alapítani és egy jó szegedi szakmunkást kért. A szegedi gyár választása Makra Józsefre esett, aki örömmel és nagyremény ekkel eltelve ült fel a vonatra, hogy elinduljon az Óceán felé. így kerüli ki Newyorkba a flalal szegedi kőfaragó legény. Azóta keveset hallottak Makra Józsefről, aki a tengeren tul Mr. John Makra lett. Talán egyszer járt Szegeden, amikor cinem muló hálával kérdezősködött gondozói fiáról — Makra Ignácról. Aztán multak аг évek, nőitek és fogylak az emberek. Makra József neve akkor került megint szóba Szegeden, amikor a Csillagbörtön irodájában a hét évre elitélt fogoly előtt megjelentek a budapesti urak. A szálakból és a homályos adatokból azl lehet kihámozni, hogy Makra József szegcdi kőfaragó legény becsülettel dolgozott a new• yorki sirkőgyárban, elvette a gyáros leányát és megkapta a gyárat, — a másfélmilliódolláros vagyont. 1 * Az ügyvédek, a kincskeresők és jutalmai várók különös hajszája kezdődött meg az évek során Makra Ignác öröksége felkutatására. Már a börtönben kerestek a fogoly-nábobot. »Befolyásos-, »előkelőd, - méltóságos urak, akik mind önzetlenül segítségére akarfak lenni az elitéltnek, hogy áthozzák Amerikából a dollárrengeteget. Az elitéit azonban elhárított magától mindenkit, mit tudta ö a börtön súlyos falai között, hogy mi van kint a világban. Csak ennyi volt a válasza: — A gyár csak maradjon üzemben, mii/ kiszabadulok! Többen arról is tudnak, hogy egyesek amnesztiát akartak kieszközölni az elitélt nábobnak. De az amuesztiából nem lelt semmi Az öreg Makra javíthatatlan volt; még a börtönben is munkásokra ¡¡oridoll, méu, a szu-