Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-29 / 24. szám
a szomszédja hat év óta elfoglalva tartja az ő jogos tulajdonát és jogos birtokát képező ingatlant, akkor ügyfelének is azt fogja mondani, hogy »ne bolygassa a nyugalmi helyzetet'?« A magánjog szabályainak érvényesülése iránti érzék lehet kifinomodott, kicsiszolt akkor, amikor a quieta non movere álláspontját hirdeti a törvénnyel megadott közjogi jogosítványok birtokháboritásával szemben? Lehet törvénytelen helyzetet védeni a nyugalmi állapot kényelmes célszerűségével? S a törvénnyel szemben célszerűségi és pártpolitikai meggondolásokkal lehet védeni azt a helyzetet, amelyikben azok, akik elvesztették jogukat, leszavazhatják a jogok birtokosait? Nem tudjuk, honnan áll rendelkezésére az az adat, hogy a szociáldemokraták sürgetik a virilisták névjegyzékének kiigazítását. De ha már ez a valóságnak meg nem felelő adat felemlittetett, megkérdezzük: a politikai okosság nem tiltakozik-e az ellen, hogy politikai ellenfeleiknek engedjék át a törvényes rend helyreállításáért, a törvény rendelkezéseinek végrehajtásáért vivott küzdelem erkölcsi eredményeit és morális fölényét? Talán szabad — Tisza Istvánra hivatkozni Tisza István hívével szemben. Amikor Tisza Istvánnak az volt a meggyőződése, hogy a nemzeti lét legfőbb parancsa követeli meg a házszabálysértést, »egyszer, egyetlenegyszer« — ahogy ő mondta —, megtörténhetett, hogy a salus reipuhlicae nevében a képviselőház a saját maga által alkotott házszabályokat megsértse. Egyszer, egyetlenegyszer lehetett Tisza István szerííit megsérteni a szabályokat, de akkor is a képviselőház többsége 6értette jseg a saját maga által alkotott házszabályokat s ekkor is, meggyőződése szerint, az állami lét őnfentarlási ösztöne cselekedett rajtuk keresztül. Egyszer, egyetlenegyszer — mondotta Tisza István. A szegedi városháza urai pedig hét év óta állandósítják ts. törvényenkivüliséget, hét év óta tagadják meg a törvény végrehajtását. Az, aki hitében, meggyőződésében, magyarságában, az alkotmányos életről vallott felfogásában, egész világszemléletében Tisza István politikájához hü maradt, helyeselheti-«, igazolhatja-e, támogathatja-e önmagának a törvénytől való függetlenitésében a mai városházi rendszert s szállithat-e e rendszer számára olyan elméletet, mely a törvény végrehajtását »pártpolitikai és célszerűségi megfontolások« eredményétől teszi függővé. Mi azt hisszük, hogy nem. Egyszer, egyetlenegyszer sem. (x.) gallérok, nyakkendők, harisnyák, mindenféle uri divatcikkek csipkék, szalagok, gyöngyök, csattok, tüllök és virágok óriási választékban rendkívüli olcsó szabott úraUon. Szavatolt minőségű scSiwelzi selyemharisnyik minden létező szinben 237b Pollák Testvéreknél Széeiienyi fér és CseUsnics utca. HwEf Saxlehner András természetes keserllvize t bélmUködést szabályozza, megszünteti a székrekedés kellemetlen k8vetke/^ny«lt és Idelekorín használva aok komoly bajt hárít el Tolitay Koméi előadása az iparkamarában. Külkereskedelmi mérlegünk és az iparpárlolás. (A Délmagyarország munkatársától) Tolnay Kornél nyugalmazott államtitkár, az Országos Iparegyesület elnöke, szombaton este »Külkereskedelmi mérlegünk és az iparpártolás« cimen érdekes előadást tartott a kereskedelmi és iparkamarában. Az előadáson Szeged közéletének számos kiválósága jelent meg és nagy figyelemmel kisérte Tolnay Kornél fejtegetéseit, aki a többek között a következőket mondotta: — A mult ősz folyamán az ország közgazdasággal foglalkozó és az iránt érdeklődő köreit szinte páni rettegésbe ejtette az a tény, hogy külkereskedelmi mérlegünk állandónak mondható paszszivitása hirtelen ijesztő módon felszökött. 1927. első kilenc hónapjában ugyanis 177 és félmillió pengővel több értékű árut hoztunk be külföldről, mint a megelőző év azonos időszakában s ugyanakkor kivitelünk értéke 17 millióval maradt vissza az előző év mögött. Az emiitett háromnegyed év külkereskedelmi deficitje tehát 191 és félmillióval haladta meg az előző évit és összesen 276,4 millió pengőre rúgott. Sokan a kereskedelmi szerződések révén keresik a baj orvos* szerét. A külkereskedelmi deficit kérdésének súlypontja a szorosabb értelemben vett ipari termelésre esik. A lefolyt év első kilenc hónapjában áruk behozatalára fordított 834 millió pengőből 677 millió pengő iparcikkek behozatalának ellenértéke volt. Ha ezt az összeget évente 20 százalékkal apasztani lehetne, 3 év múlva büszkén mutathatnánk rá deficitmentes külkereskedelmi mérlegünkre. Hogy ez nem utópia, hivatkozom arra, hogy például 1926. évben 19 és félmillió értékű gyapjúból 38 millió értékű szövetet állítottak elő belföldön. Ugyanakkor azonban 50 millió, értékű gyapjúszövetet hoztunk be 25.500 méter-1 mázsa súlyban és 93.000 métermázsa nyers gyapjút vittünk ki. íme a közgazdasági pazarlásnak valóságos iskolapéldája. Meg kell azonban küzdeni az akadályokkal, az érdekelt tényezők egyér-! telmü összefogásával. Ilyen tényező pedig, ugy nézem, három van, a hatóság, az érdekelt kereskedelmi és ipari körök és az egész társadalom mint fogyasztó közönség. A kormányhatóságnak feladata, hogy elhárítsa azokat az akadályokat, amelyek a társadalom munkájának útját állják és ilyen akadállyal az ipari vállalkozás lépten-nyomon találkozik. Rendezni kell az ipari hitel ügyét. Az iparosoknak viszont haladniok kell a korral és az immár tudománnyá fejlődő reklám minden módját fel kell használni a vásárlóközönség figyelmének felkeltésére. A külföldi áruval szemben szükségleteik beszerzésekor mindenkor a hazai cikkeket kell keresniök. Tolnay Kornélt előadása végeztével az egvbogyűlt közönség meleg ovációban részesítette. HMMimi R Gazdasági Egyesület megkezdi az áiiatok törzskönyvezését és baromfi-, bor-, valamint gyümöicskfáfüfást rendez. (A Délmagyarország munkatársától.) Szombaton délelőtt a városháza dísztermében tartotta évi rendes közgyűlését a Szegedi Gazdasági Egyesület. Dr. Aigner Károly főispán nagyobb beszéd keretében nyitotta meg az egyesület közgyűlését. Indítványára a közgyűlés egyhangúlag örökös tiszteletbeli elnök, nek választotta meg dr. Somogyi Szilveszter polgármestert a gazdatársadalom és a város érdekében kifejtett munkásságáért. Aigner főispán meleg szavakban üdvözölte a polgármestert, aki válaszában azt mondotta, hogy a föld a leghálásabb és a legigazságosabb a világon. A földet megcsalni nem lehet, aki a földdel jól bánik, annak a föld jól fizet, aki pedig rosszul bánik vele, rosszul fizet. Arra hivta fel a gazdák figyelmét, hogy minél erősebben szervezkedjen a földmivelés is, amint hogy az iparnak és a kereskedelemnek is már megvannak a maga világszervezetei. A város tanácsa és minden szerve igaz szeretettel foglalkozik, mint eddig, ugy a jövőben is a gazdatársadalom ügyeivel. A polgármester beszéde után Tarr József felolvasta az egyesület évi jelentését. Ezután dr. Aigner Károly főispán emelkedett szólásra és azt indítványozta a közgyűlésnek, hogy mivel gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter a gazdasági szakiskolák emelésével a gazdatársadalom szellemi műveltségét oly hathatósan előmozdítja, válasszák meg a kultuszminisztert is örökös tiszteletbeli diszelnöknek. A közgyűlés a főispán indítványát egyhangúlag elfogadta. A zárszámadások és a költségelőirányzat letárgyalása után Tarr József igazgató felolvasta a munkaprogramot. A gazdasági egyesület kiterjeszteni kívánja a gazdasági szakoktatást, téli iskolai tanfolyamokat, baromfi-, bor- és gyümölcskiállitást rendez. Tenyészállatokat szerez be és megkezdi az állatok törzskönyvezését. Tejelő verseny, növényvédelem, talajvizsgálat, nemes vetőmagtelepek szaporítása, gyümölcs-, állat- és terményértékesítő irodák, uj gazdakörök szervezése, uj székház alapítás, gazdasági könyvtár szerepel a munkatervben, azonkívül piacrendezés (felkiáltások: Ez a legfontosabb!), az uthálőzaií kibővítése, a szikes földek feljavítása és a borfogyasztási adó eltörlése (Ez is kellene nagyon! — kiáltják ismét többen) egészíti ki a gazdasági egyesület ezévi munkaprogramját. A közgyűlés minden hozzászólás' nélkül magáévá tette a programot, majd a felmentvények megadása után megtörtént az egyhangú választás. Eszerint: Diszelnökök: gróf Klebelsberg Kunó, dr. Somogyi Szilveszter, Bokor Pál, dr. Gerle Imre, dr. Kószó István, elnök: dr. Aigner Károly, ügyvezető elnök: dr. Fodor Jenő, alelnökök: Korom Mihály, Várhelyi József, Kiss Ferenc, igazgató: Tarr. József, főtitkár: dr. Széli Béla, főellenőr: Vékes Bertalan, ellenőr: Kaszó Elek, főjegyző: Habász Vilmos, jegyző: Komáromi Ede, főügyész: dr. Tóth Imre, ügyész: dr. Hunyadi Vass Gergely, pénztárnok: Prungl Antal, I. gazda: Magyar Péter, II. gazda: Madarása János, számvizsgáló bizottság: dr. Simkó Elemér, Molnár Imre, Rózsa Béla. Választottaki ezenkívül 68 tagból álló választmányt. Legi 5szebb órák/ékszerek | részletre is Győri Bélánál Ä1« Javítást egy évi szavetossáaooi, ^karbantartást a legjutányosabbán vállal FARKAS PÁL iróflépjavltó vállai&ia Tisza La.'os kOrut 24. (hőforrással szemben). Teleion: 10—70, írógépszalag»:: ÉS alkatrészek áüandóaa rckl&ron. 283 adomái és tréfál eddig csak Amerikában tudtak olcsón adni. Ma már a Délmagyarország előfizetői is hozzájuthatnak ehhez a páratlan kedvézményfiez, ha a BORSSZEM JANKÓ a előfizetnek. Egy hónapra csupán ©O fillérért szállítjuk direkt Budapestről a lapot. — Tessék kiadóhivatalunknál a Eor&szcm Janltóí megrendelni t