Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)
1928-01-01 / 1. szám
DELMAGYABORSZAn Munkanélküliség és kevés kereset: as elmuli esstenüő tükre", — mondta Cúfer Dezső, a szociáldemokiaia párt titkára. (A Délmagyarország munkatársától.') A munkásság elmúlt évi küzdelmeire élénken rávilágít Lájer Dezsőnek, a szociáldemokrata párt titkárának a nyilatkozata, aki az újesztendő alkalmából a következőket mondotta a Délmagtjarország munkatársának: — A munkásság gondokkal és keserűségekkel tele óesztendötől búcsúzik. Egyes szakmákban, igy a szabó-, cipész- és vasiparban azt mondhatom, hogy az elmúlt esztendő még súlyosabb volt az ősszmunkásságra nézve, mint az előbbiek. A munkásság helyzetét igy jellemezhetem: munkanélküliség, a dolgozók számára a megélhetésre is kevés keresetekAz építőiparban és az ezzel szorosabban öszszefuggő iparágakban tényleg volt Szegeden az óesztendő második felében javulás, azonban « rövid konjunktura nem tette lehetővé, hogy a munkásság a válság ideje alatt letört munkabérekkel életszükségleteit a megfelelő nivóra tuclta volna felémelni. — Az újesztendő sem igér a munkásság számára semmi jót. Újévi ajándékul megkapja a munkásbiztositást hatáskörnélküli autonómiával és a legteljesebb állami bürokráciával. A munkanélküliek segélyezése ugy látszik végleg lekerült a napirendről. Az aggkor- és rokkantbiztositás életbeléptetésére ígéret ugyan van, de ha lesz is belőle valami, ugyanaz a mentalitás fogja életrehivni, amely a munkásbiztositás reformiát olyan nagyszerűen megcsinálta. — A mai kormányzat gazdasági és szociálpolitikája a politikai reakció rendszerének hü másolata, amely nem a dolgozók érdekeire és akaratára van felépítve. Mindaddig, míg ez a politikai rendszer fennáll, vagy meg nem tfcíl, a munkásság semmi jót nem remélhet, irdeke tehát minden dolgozónak, haladást akaró polgárnak, hogy az ujesztendőben a mostani kormányzati rendszer megdöntése, vagy megváltoztatása érdekében összefogjon és megteremtse a demokrácia győzelmével a maga boldogulását is. Pailenberg-jubileum. ' Bécs, december vége. (A Délmagyarország tudósítójától.') Pallenberg 50 éves. Berlinben éri meg az 50-ik évét, ahol művészete hazatalált, nem Bécsben, a szülővárosában, ahonnan mennie kellett, mert tulnehéz Bécsnek a nihilizmus, ami Pallenberg komikuma mögött sötétlik. Megint körülcsodálkozzák ebből az alkalomból azt a ritka madarat, a legendás és egyetlenegy szinészbarátságot, amiről a német sj!inészkrónika tud, Masa Pallenberg és Ernst Wieland barátságát. Két szomszédos uccában gyerekeskednek, az egyik, Wieland színésznek készül, Pallenberg, a másik, nem igen válogathat eshetőségek között: be fog ülni az apja rőfös- és rövidáru kereskedésébe, mint annyi más ember. Wieland lisztafejü, intelligens gyerek, nyeli a tudományt, amihez hozzájuthat és 18 évesen, szegény fiu létére, nagy örömmel veszi a szerződést valami pöttömnyi német fészekbe. Pallenberg figyelemreméltó kéményíejüséget mutat a tudományok terén és a felebarátaival való érintkezésben rosszindulatú. 18 évesen beevez a révbe, rövidáruval. A dolog nem megy simán, Max kirepül és egyenesen színész barátjához. Színész lesz. Az esetlen, vöröshaju, csúf, ideges figura láttára elemi erővel rázza a nézőt a nevetés, lett-légyen tragédia, vagy vígjáték, amiben a színpadra szabadítják. Max kijelöltnek látja az útját: komikus lesz, drasztikus komikus, közelebbről és színházi nyelven. Operett komikus szerepekről álmodik és itt kezdődik a barát szerepe és itt kezdi el megalkotni Wieland, a tisztaszivü és szemű barát a rpaga élete nagy müvét, azt a csudálatos összetett és egyszerű fogalmat (valamit), amit Pallenbergnek hivnak. Egy délután leteszi a hónapos-szobájuk asztalára Halbe: Ifjúság című darabjának egy szerepét, a kedélybeteg, furcsa tanítóét, eléje ülteti Maxot: — Ide figyelj. Ne locsogj hülyeséget, nem leszel komikus, szinész leszel. Nekem hétig próbám van, te addig megtanulod ezt a szerepét. Ha hazajövök kihallgatlak. Max este nem tudja a szerepet, ellenben hatalmas pofont kap. Vissza akar ütni: a másik ruganyos, ügyes: jobbról-balról még egy. Max leül morogva és magol. Wieland mondatról-mondatra átveszi vele a szerepet, a delikvens kedvetlen, unott, rosszindulatú ellenkezésével nem törődik. Es csudálatos, ami itt kezdődik: szint, formát, életet kapnak a kényszeredetten mondott szavak, hopp, Pallenberg megfogta a szerepet és már játszik, ni, csakugyan milyen közel van ez hozzá, ez a félszeg, beteg tanító és csupa csodálkozás. 1928 január 1. Wieland nem csodálkozik, ő tudta. ök ketten már tudják, de senki más nern hiszi. A jó osztrák publikum azután is mulatságos operett-szerepekben örül neki leginkább és nehéz évek jönnek. Maxot igen bizonytalan üzlet szerződtetni és Wieland neit megy a barátja nélkül. Szegény és csak di-.nia «ára számithat. Nem közönséges tehetség és c;inos rokonszenves fiatalember: könnyű volna helyezkednie: Csak. ha Maxot is szerződtetik. Együtt koplalnak. Apró társulathoz kerülnek" és tovább dobálódnak, két fiatal szines gummi-i labda. J Max vissza-visszatér, kénytelenségből is, az operetthez, Wieland útközben beleszeret egy, bozománvtalan tiszt-leánvba. megnősül. Felesége, kisfia nem élhetik az ő zaklatott, pihenéstelen életét. Megszerzi egy magán-szinésziskola koncesszióját. — Professzor Hecaan Pallenberg a Szép Helénában Wendaosf játsza, Beinhardt a nézőtéren van véletlenül: Hip, hip, hurrá! Ma naponta megszámlálhatatlan márkát keres. Wieland uj szinészgenerációt nevel, e biztos szem nem egy ma már jónevü színészt válogatott ki és Bécsben az a hire, pénzes és reménykedő ifjú csemeték elől megindithatatlanul tudja elzárni a világhír felé vivő szivá*~; ványutat. Pallenberg Berlinben él, Wieland Bécsben és ha néha összejönnek, az körülbelül igy, fest: Pallenberg (zsebredugott kézzel, leszegett fejjel és két szúrós szemével jár le-fel): Milyen jó a ruhád. Uj? Wieland: Sok éves. „ Pallenberg: Hm. Pedig egészen újnak lát-, szik. — De a cipőd, azt most csináltattad? Wieland: Régi. Pallenberg: No igen. — És különb"» nogy vagy? Most már mind a kettő ötven éves. Ligeti Erzsi. ~ iiibiiiiiiiii Üzletei?! áfhelyszésévei az összes áruk mélyen leszállított árban lesznek árusítva. Vásznak, schroll sifonok. aszlalnemiiek, köperek. törülközők, zsebkendők, nyakkendők, kézijük, harisnyák, salát készítésű női és férfi fehérneműik, orvosi köpenyeit rendelésre is gyári árban készülnek Soós fefrérnemütizlelében Fclícíesas ucca é* Kiqyó ucca saroK. H3AnilAltiil iparművészeti cikkek, um. vitrindiazek, reliet feaRldnOeKu! lés'el, batikolt és csipkeutánzattal ellátó»» zseb. kendik a legizlésesebb kivitelben Igen elflnyBs áron kaphatók Hímzést, elörajzolást 15 százalékkal mérséke t áron villáink. 2 MUller Erzsi kézimunkaflzlete Szeged. Takaréktár u !. Küldöttségben akulturánál Irta: Móra Ferenc. Ahogy karácsony harmadnapján becsuszkáltam * kultúrpalotába, vagy negyven ember feketéllett elém a lépcső feljárón, az oszlopok alatt. Ahogy az uccasarokról megláttam őket, anélkül, hogy kitudtam volna venni a formájukat, egy dideregted emléket juttatott eszembe a nyüzsgő tömeg. 1019 telén járt utóljára ilyen nagy deputáció a kultúrpalotában. Havacska ugyan nem teritette be a világot, de kegyetlen hideg volt — a kulturpafotában még kegyetlenebb, mint az uccán. Már akkór második tele nem birta a város szénnel étetni a kazánjainkat s abban az időben már csak az én szobácskániat fűtöttük, oda is hazulról lopkodtatlam cgv kis szenet, hogy legalább hivatalos órát tarthassunk. Ugyan hétszámra nem nyitott ránk ajtót senki, mindenkinek elég volt a maga baja és nem jutott eszébe a kulturát kérdezgetni, hogy hát neki hogv szolgál drága egészsége ? Annál jobban meglepett, mikor egyszer ugy délután két óra tájban megszólal mérgesei) a dsengő és el se akar állni. Mintha ráfagyott volna valakinek az ujja. Száladók ki kaput nyitni; mért egve,'lül voltam az egész házban, tódúl be raita egy fsomó torzonborz ettjber. — Nóno, — mindom, — le ne gázóljának már, r.iaes most nyitva a muzeum, menjenek Isten hírivel. — Nem lőhet, — mondja egy aeresnajuízu ember és szigorú szemet vet rám a katona sapka aló!. — Defetációba járunk. Hát az más. Tessék beljebb kerülni. De ne olyan nagyon, csak itt a doberdói fánál álljunk meg és most már halljuk, miben lehetünk szolgálatára a nemzetnek. — Kicsodák maguk? — Mink komenista katonák vagyunk. — De hát ez nem kaszárnya, emierek. — Nem ám, hanem kaszinó lőssz. Azért küldött bennünket a komenista nemzet, hogy ezt tekintsük föl, mert ezt az Isten is kaszinónak tgremtötte. Kicsit meghökkentem. Még akkor csak tizenkilenc februárjában jártunk ugyan, de már ugy vert a szó a »komenista nemzet«-hez. De, gondoltam, lehet ezekkel beszélni és megpróbáltam megértetni velük, hogy a kultura háza nem köpködőnek való. Aztán meg ez úgyis a népé, hát itt ne garabonciáskodjanak. — De műnket ide küldtek, hogy itt lössz a iegtérségösebb heliség. — Ki küldte magukat ide? Mondtak egy nevet, — minek Keresnénk, kiét. — Az itt nem parancsol, — csóváltam a fejem. — Se én nem parancsolok. Ez a város háza, itt a városháza parancsol. Azt felelték, hogy éppen onnan jönnek s onnan azzal eresztették el őket, hogy ezt könnyű megcsinálni, csak nekem szóljanak. Hát ez igy mént akkór. AZ ernbér ugy vette ki j legkönnyebben a maga lábából a tövist, hogy a I máséba szúrta. De én nem szúrhattam sénkiébe. El kezdtem nekik istenkedni, nem ért semmit,' Félresimitottak és benyitottak a díszterembe. — Ez mögfelel, — néztek körül megelégedetten» — csak széköket kék belerakni. Itt még kuglizni is lőhetne, olyan térségős. — Az ám, de kutya hideg van, — villogott körül egy vászon-kitlis ember. — Hun tartózkodik itt a kályha? y — Az itt sehol se tartózkodik. jj — Hát itten maguk nem fűtenek? — Itt nem. Csak az én szobámban, ugy a hire« ért. * — Mutassa csak azt is. Betáskálódtak az én szobámba is. Ki is völtak vele békülve nagyon. Ez már ügön. Itt már ki' enged az ember" csontjában a velő. CsakhcsO! ez mög kicsi lőssz a komenista nemzetneV- __ — Nem tészön sömmit, — mondta a Majd kilökjük innen ezt a falat. — Csakhogy attól nem lesz melegebb — í^e* keztem szárnyát szegni a kedvüknek — tutcnl meg nincs mivel. . , — Van itt könyv ölég, - legyintett ai szószól«* _ tüzeltünk mán azzal a frontd is- Mink man nem löszünk papok, igaz-e, en-oorok Ezen igen földerültek, ugy, hogy még k««• « nyújtottak, Ígérvén, hogy nreg délután küldenék egy-két kőműves-elvtársat. Ahogy kitámolyogtam vélük a folyósóra, rx* lond ötlétém támadt . • • — Ez pedig mégse kaszinónak való hely, * dom a vezérnek; - mert micsoda kaszinó ^