Délmagyarország, 1928. január (4. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

DELMAGYABORSZAn Munkanélküliség és kevés kereset: as elmuli esstenüő tükre", — mondta Cúfer Dezső, a szociáldemokiaia párt titkára. (A Délmagyarország munkatársától.') A munkásság elmúlt évi küzdelmeire élénken rávilágít Lájer Dezsőnek, a szociáldemokrata párt titkárának a nyilatkozata, aki az újesz­tendő alkalmából a következőket mondotta a Délmagtjarország munkatársának: — A munkásság gondokkal és keserűségek­kel tele óesztendötől búcsúzik. Egyes szak­mákban, igy a szabó-, cipész- és vasiparban azt mondhatom, hogy az elmúlt esztendő még súlyosabb volt az ősszmunkásságra nézve, mint az előbbiek. A munkásság helyzetét igy jellemezhetem: munkanélküliség, a dolgozók számára a megélhetésre is kevés keresetek­Az építőiparban és az ezzel szorosabban ösz­szefuggő iparágakban tényleg volt Szegeden az óesztendő második felében javulás, azonban « rövid konjunktura nem tette lehetővé, hogy a munkásság a válság ideje alatt letört munka­bérekkel életszükségleteit a megfelelő nivóra tuclta volna felémelni. — Az újesztendő sem igér a munkásság szá­mára semmi jót. Újévi ajándékul megkapja a munkásbiztositást hatáskörnélküli autonó­miával és a legteljesebb állami bürokráciával. A munkanélküliek segélyezése ugy látszik vég­leg lekerült a napirendről. Az aggkor- és rok­kantbiztositás életbeléptetésére ígéret ugyan van, de ha lesz is belőle valami, ugyanaz a mentalitás fogja életrehivni, amely a munkás­biztositás reformiát olyan nagyszerűen meg­csinálta. — A mai kormányzat gazdasági és szociál­politikája a politikai reakció rendszerének hü másolata, amely nem a dolgozók érdekeire és akaratára van felépítve. Mindaddig, míg ez a politikai rendszer fennáll, vagy meg nem tfcíl, a munkásság semmi jót nem remélhet, irdeke tehát minden dolgozónak, haladást akaró polgárnak, hogy az ujesztendőben a mos­tani kormányzati rendszer megdöntése, vagy megváltoztatása érdekében összefogjon és meg­teremtse a demokrácia győzelmével a maga boldogulását is. Pailenberg-jubileum. ' Bécs, december vége. (A Délmagyarország tudósítójától.') Pallenberg 50 éves. Berlinben éri meg az 50-ik évét, ahol művészete haza­talált, nem Bécsben, a szülővárosában, ahon­nan mennie kellett, mert tulnehéz Bécsnek a nihilizmus, ami Pallenberg komikuma mögött sötétlik. Megint körülcsodálkozzák ebből az alka­lomból azt a ritka madarat, a legendás és egyetlenegy szinészbarátságot, amiről a német sj!inészkrónika tud, Masa Pallenberg és Ernst Wieland barátságát. Két szomszédos uccában gyerekeskednek, az egyik, Wieland színész­nek készül, Pallenberg, a másik, nem igen válogathat eshetőségek között: be fog ülni az apja rőfös- és rövidáru kereskedésébe, mint annyi más ember. Wieland lisztafejü, intelligens gyerek, nyeli a tudományt, amihez hozzájuthat és 18 évesen, szegény fiu létére, nagy örömmel veszi a szerződést valami pöt­tömnyi német fészekbe. Pallenberg figyelemre­méltó kéményíejüséget mutat a tudományok terén és a felebarátaival való érintkezésben rosszindulatú. 18 évesen beevez a révbe, rövid­áruval. A dolog nem megy simán, Max kire­pül és egyenesen színész barátjához. Színész lesz. Az esetlen, vöröshaju, csúf, ideges figura láttára elemi erővel rázza a nézőt a nevetés, lett-légyen tragédia, vagy vígjáték, amiben a színpadra szabadítják. Max kijelöltnek látja az útját: komikus lesz, drasztikus komikus, közelebbről és színházi nyelven. Operett ko­mikus szerepekről álmodik és itt kezdődik a barát szerepe és itt kezdi el megalkotni Wieland, a tisztaszivü és szemű barát a rpaga élete nagy müvét, azt a csudálatos összetett és egyszerű fogalmat (valamit), amit Pallen­bergnek hivnak. Egy délután leteszi a hónapos-szobájuk asz­talára Halbe: Ifjúság című darabjának egy szerepét, a kedélybeteg, furcsa tanítóét, eléje ülteti Maxot: — Ide figyelj. Ne locsogj hülyeséget, nem leszel komikus, szinész leszel. Nekem hétig próbám van, te addig megtanulod ezt a szere­pét. Ha hazajövök kihallgatlak. Max este nem tudja a szerepet, ellenben hatalmas pofont kap. Vissza akar ütni: a másik ruganyos, ügyes: jobbról-balról még egy. Max leül morogva és magol. Wieland mondatról-mondatra átveszi vele a szerepet, a delikvens kedvetlen, unott, rosszindulatú ellenkezésével nem törődik. Es csudálatos, ami itt kezdődik: szint, formát, életet kapnak a kényszeredetten mondott szavak, hopp, Pal­lenberg megfogta a szerepet és már játszik, ni, csakugyan milyen közel van ez hozzá, ez a félszeg, beteg tanító és csupa csodálkozás. 1928 január 1. Wieland nem csodálkozik, ő tudta. ök ketten már tudják, de senki más nern hiszi. A jó osztrák publikum azután is mulat­ságos operett-szerepekben örül neki leginkább és nehéz évek jönnek. Maxot igen bizonytalan üzlet szerződtetni és Wieland neit megy a barátja nélkül. Szegény és csak di-.nia «ára számithat. Nem közönséges tehetség és c;inos rokonszenves fiatalember: könnyű volna helyezkednie: Csak. ha Maxot is szerződtetik. Együtt koplalnak. Apró társulathoz kerülnek" és tovább dobálódnak, két fiatal szines gummi-i labda. J Max vissza-visszatér, kénytelenségből is, az operetthez, Wieland útközben beleszeret egy, bozománvtalan tiszt-leánvba. megnősül. Fele­sége, kisfia nem élhetik az ő zaklatott, pihe­néstelen életét. Megszerzi egy magán-szinész­iskola koncesszióját. — Professzor Hecaan Pallenberg a Szép Helénában Wendaosf játsza, Beinhardt a nézőtéren van véletlenül: Hip, hip, hurrá! Ma naponta megszámlál­hatatlan márkát keres. Wieland uj szinészgenerációt nevel, e biz­tos szem nem egy ma már jónevü színészt válogatott ki és Bécsben az a hire, pénzes és reménykedő ifjú csemeték elől megindithatat­lanul tudja elzárni a világhír felé vivő szivá*~; ványutat. Pallenberg Berlinben él, Wieland Bécsben és ha néha összejönnek, az körülbelül igy, fest: Pallenberg (zsebredugott kézzel, leszegett fejjel és két szúrós szemével jár le-fel): Milyen jó a ruhád. Uj? Wieland: Sok éves. „ Pallenberg: Hm. Pedig egészen újnak lát-, szik. — De a cipőd, azt most csináltattad? Wieland: Régi. Pallenberg: No igen. — És különb"» nogy vagy? Most már mind a kettő ötven éves. Ligeti Erzsi. ~ iiibiiiiiiiii Üzletei?! áfhelyszésévei az összes áruk mélyen leszállí­tott árban lesznek árusítva. Vásznak, schroll sifonok. aszlalnemiiek, köperek. törülközők, zsebkendők, nyakkendők, kéz­ijük, harisnyák, salát készítésű női és férfi fehérneműik, orvosi köpenyeit rendelésre is gyári árban készülnek Soós fefrérnemütizlelében Fclícíesas ucca é* Kiqyó ucca saroK. H3AnilAltiil iparművészeti cikkek, um. vitrindiazek, reliet fea­RldnOeKu! lés'el, batikolt és csipkeutánzattal ellátó»» zseb. kendik a legizlésesebb kivitelben Igen elflnyBs áron kaphatók Hímzést, elörajzolást 15 százalékkal mérséke t áron villáink. 2 MUller Erzsi kézimunkaflzlete Szeged. Takaréktár u !. Küldöttségben akulturánál Irta: Móra Ferenc. Ahogy karácsony harmadnapján becsuszkáltam * kultúrpalotába, vagy negyven ember feketéllett elém a lépcső feljárón, az oszlopok alatt. Ahogy az uccasarokról megláttam őket, anélkül, hogy kitudtam volna venni a formájukat, egy didereg­ted emléket juttatott eszembe a nyüzsgő tömeg. 1019 telén járt utóljára ilyen nagy deputáció a kultúrpalotában. Havacska ugyan nem teritette be a világot, de kegyetlen hideg volt — a kultur­pafotában még kegyetlenebb, mint az uccán. Már akkór második tele nem birta a város szénnel étetni a kazánjainkat s abban az időben már csak az én szobácskániat fűtöttük, oda is hazul­ról lopkodtatlam cgv kis szenet, hogy legalább hivatalos órát tarthassunk. Ugyan hétszámra nem nyitott ránk ajtót senki, mindenkinek elég volt a maga baja és nem jutott eszébe a kulturát kér­dezgetni, hogy hát neki hogv szolgál drága egész­sége ? Annál jobban meglepett, mikor egyszer ugy dél­után két óra tájban megszólal mérgesei) a dsengő és el se akar állni. Mintha ráfagyott volna vala­kinek az ujja. Száladók ki kaput nyitni; mért egve­,'lül voltam az egész házban, tódúl be raita egy fsomó torzonborz ettjber. — Nóno, — mindom, — le ne gázóljának már, r.iaes most nyitva a muzeum, menjenek Isten hí­rivel. — Nem lőhet, — mondja egy aeresnajuízu em­ber és szigorú szemet vet rám a katona sapka aló!. — Defetációba járunk. Hát az más. Tessék beljebb kerülni. De ne olyan nagyon, csak itt a doberdói fánál álljunk meg és most már halljuk, miben lehetünk szolgálatára a nemzetnek. — Kicsodák maguk? — Mink komenista katonák vagyunk. — De hát ez nem kaszárnya, emierek. — Nem ám, hanem kaszinó lőssz. Azért küldött bennünket a komenista nemzet, hogy ezt tekint­sük föl, mert ezt az Isten is kaszinónak tgrem­tötte. Kicsit meghökkentem. Még akkor csak tizenki­lenc februárjában jártunk ugyan, de már ugy vert a szó a »komenista nemzet«-hez. De, gondol­tam, lehet ezekkel beszélni és megpróbáltam meg­értetni velük, hogy a kultura háza nem köpködő­nek való. Aztán meg ez úgyis a népé, hát itt ne garabonciáskodjanak. — De műnket ide küldtek, hogy itt lössz a ieg­térségösebb heliség. — Ki küldte magukat ide? Mondtak egy nevet, — minek Keresnénk, kiét. — Az itt nem parancsol, — csóváltam a fejem. — Se én nem parancsolok. Ez a város háza, itt a városháza parancsol. Azt felelték, hogy éppen onnan jönnek s onnan azzal eresztették el őket, hogy ezt könnyű meg­csinálni, csak nekem szóljanak. Hát ez igy mént akkór. AZ ernbér ugy vette ki j legkönnyebben a maga lábából a tövist, hogy a I máséba szúrta. De én nem szúrhattam sénkiébe. El kezdtem nekik istenkedni, nem ért semmit,' Félresimitottak és benyitottak a díszterembe. — Ez mögfelel, — néztek körül megelégedetten» — csak széköket kék belerakni. Itt még kuglizni is lőhetne, olyan térségős. — Az ám, de kutya hideg van, — villogott kö­rül egy vászon-kitlis ember. — Hun tartózkodik itt a kályha? y — Az itt sehol se tartózkodik. jj — Hát itten maguk nem fűtenek? — Itt nem. Csak az én szobámban, ugy a hire« ért. * — Mutassa csak azt is. Betáskálódtak az én szobámba is. Ki is völtak vele békülve nagyon. Ez már ügön. Itt már ki' enged az ember" csontjában a velő. CsakhcsO! ez mög kicsi lőssz a komenista nemzetneV- __ — Nem tészön sömmit, — mondta a Majd kilökjük innen ezt a falat. — Csakhogy attól nem lesz melegebb — í^e* keztem szárnyát szegni a kedvüknek — tutcnl meg nincs mivel. . , — Van itt könyv ölég, - legyintett ai szószól«* _ tüzeltünk mán azzal a frontd is- Mink man nem löszünk papok, igaz-e, en-oorok Ezen igen földerültek, ugy, hogy még k««• « nyújtottak, Ígérvén, hogy nreg délután küldenék egy-két kőműves-elvtársat. Ahogy kitámolyogtam vélük a folyósóra, rx* lond ötlétém támadt . • • — Ez pedig mégse kaszinónak való hely, * dom a vezérnek; - mert micsoda kaszinó ^

Next

/
Thumbnails
Contents