Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1927-12-04 / 278. szám

r li'2? (leccmlier 4. Culáúcsy Irén cikke a Journal «3e Geneve-ben. Genfből jelentik: A Journal de Geneve annak idején cikket közölt a magyar birtokosok elkobzott erdélyi birtokainak ügyében Cantacuzéne román hercegnő tollából. A lap most közli Gulácsy Irén erdélyi magyar irónő vá- ! laszát és megjegyzéseit, hozzáfűzi, hogy semleges álláspontjából kifolyólag kötelessége en- . nek a válasznak helyt adni. Megjegyzendő, hogy Gulácsy Irén válaszát az erdélyi magyar lapok is akarták közölni, dc a cenzúra az egész cikket törölte és csak a cimét hagyta meg. , Ujabb fordulat előli a köivényhamisilásl bűnügy. Columbani rendörbfzlos visszatéri Párisba. Páris, december 3. Columbani rendőrbiztos ma reggel Párisba érkezett. Először a rendőrfőnökségre. majd pedig az igazságügyi palotába ment, ahol a vizsgálóbíróval tárgyalt. A rendőri'őnökségen a hírlapírók kérdést intéztek hozzá, ő azonban minden nyilatkozatot megtagadott, csupán annyit mondott, hogy igÁ fontos okmányt hozott magával, amelyről t-se Heg már holnap módiában lesz nyilatkozni. Parisból jelentik: A sajtó Columbani vissza- j örkczéá£vel cs az általa hozott dokumentumok- I kai foglalkozik, amelyek a Le Journal szerint | ujabb letartóztatásokat vonnak majd maguk után. A bécsi nyomozás eredményeként megállapítható — írja a lap —, hogy Tovbiniék és Do Fallois Blumenstein felhaj tóiként szerepeltek, amennyiben ők szerezték meg a lebélyegzés keresztülvitelére alkalmas egyéneket. A lap szerint Columbani tegnap átadta a vizsgálóbírónak a Bécsből hozott okmányokat, igy most a nyomozás sokkal határozottabb irányba terelődött, miután megkerültek a hiányzó bizonyítékok a makacsul tagadó vádlottak ellen. MMWMMMf R&ró I>€£ry Andor nyltt levele a maigy^r (ti&kokl&oz. 'Nagy feltűnést keltett az a_ vezércikk, amelyét 5-Nyílt levél a magyar főiskolai ifjúsághoz* cimmel közölt legutóbb a Pestcr Lloyd bárő' Dőry Andor tollából. A világos hangú és markáns tollal megirt cikk visszhangot keltett mindazokban a körökben, ahol jobban értékelik a szabad tanulást a gyáva tömegverekedét-nél. Báró Dőry világosan és logikusan szól .Redves, fiatal barátaihoz, akiket nyilván mesterségesen izgattak fel a legutolsó turbulens jelenetek rögtönzésére. Ne higyjétek barátaim — írja egyenesen és bátran vezetett boraiban —, liogy a legutolsó szomorú esemduyeket egyedük a ti számlátokra irom. Tudom, hogy tanáraitok nem jártak el helyesen, amikor az első események után nem léptek föl a | Királyok királya \ fej PÖ MM " A-, et'gáns 14- UÉBTECí vtte'tV», szolid árak r Stíl IMI c:p3s;a<l'>]-,ian»n XAr&3r «. 8. kaphatók legszigorúbban ellenelek, hogy ezzel megakadályozzák az események megismétlődését. De azt is tudom — mondja tovább —, hogy én a kultuszminiszter helyében huszonnégy óra alalt rendet teremtettem volna és példásan büntettem volna a hibásakat, a vezetőket és mentoraitokat. És megmondtam volna nektek egyenesen és nyiltan, mint férfi a férfinak, ami a szivemen feküdt. A cikk további során azt fejtegeti báró Dőry, hogy azok között, akik kint a frontokon véreztek és küzdöttek a hazáért, voltak keresztények és voltak zsidók. De a tűzben senki sem ért rá megkérdezni bajtársától, hogy melyik felekezethez tartozik. Vallásukat nem ismertem — irja —, de azt tudom, hogy egymás mellett állottunk a legnehezebb órákban... Egyenes és bátor hangú cikkét azzal végzi, hogy azok az események, amelyek az egyetemen lejátszódtak, amikor ötvenen-százan támadtak egyre: gyávaság volt. ás. Budapest, december 3. Értesülésünk szerint Serédi Jusztiniánnak püspökké szentelése deoember 10-e és 15-e között fog mcgtwUmaí A püspökszentelési szertartást maga XI. Pi-Uii pápa végzi, aki mindjárt a felszentelés, uiúu átadja az uj hercegprímásnak az érseki palliumot is. 19-én bíborossá kreálja, 22-én pedig átadja neki a biborosi kalapot. Na;,i;i valószínű, hogy az uj primás december vú^Jü vagy január elején fog Magyarországba "érkezni. Serédi Jusztinján távirata Eszísrpmh. Esztergom, deoember 3. Szombaton Uéiulún érkezett meg Esztergomba dr. Serédi Jusztin esztergomi érsek latinnyelvü távirati válas.ta arra az üdvözlésre, melyet a főkáptalan és hivek nevében intézett hozzá Walter Gyula címzetes püspök ,nagyprépost. Magyar fordításban a távirat így szól: »A főkáptalan, valamint a főegyházmegye papságának és híveinek szívélyes üdvözletéért hálás köszönetet mond és valamenyiőtöket egyenlő szeretettel köszönt, az egyházért és a hazáért forró imádságot és közös munkát kér és ugyanazt ágért Jusztiniánusz, legkegyelmesebben kinevezett esztergomi érsek.« Dr.Szabó László ünneplése Miskolcon. (Budapesti ludC.:.i.',i;.\ l ilpfonjrlenlcsc.) Miskolcról jelentik: Dr. Szabó László, a szegedi egyetem magántanára ma Salusinszky Imre és több újságíró társaságában a kereskedők és gazdák körének meghívására Miskolcra érkezett, ahol óriási érdeklődés mellett tartott előadást. Az előadáson Hodobay polgármesterrel az élén a város előkelősége vett részt. Dr. Szabó László »Apró élmények tengeren innen, tengeren tul« címen tartotta meg ötnegyedórás előadását, amelyen rendkívül élvezetesen beszélt megtörtént esetekről. Az előadást díszes bankett követte. Vasárnap az ügyvédi kamara meghívására tart előadást dr. Szabó tanár »Az emberi test védelme az amerikai jogban« cimmel. Nép-könyvtár. Irta: Móra Ferenc. Azt olvastam ma reggel valamelyik lapban, hogy a kultuszminiszter ur komolyan csinálja az ezerötszáz nép-Iapnyvtárt. Ez annyi, mint ezerötszáz hadsereg, verhetetlen, győzhetetlen, át nem törhető, be nem keríthető, — legföljebb ellopható. Bár már ott tartanánk. - Hála Istennek, csakhogy már lopják!... sóhajtott föl boldogan az egyszeri földesúr, mikor az ispánja jelentette neki, hogy a krumpli földön tolvajok járnak éjszakánként. Addig semmi könyörgésre be nem vette a szittyamagyar a Grundbirne-t. Nagyon nagy dolog ez az ezerötszáz nép-könyvtár. Ezerötszáz vezércikket érdemelne érte Klebelsberg gróf. No, ez mégis meggondolni való. Kár lenne Klebelsbergért, ugy értem, hogy azt neki mind el kellene olvasni. De három hurráhl mégis kiáltok a miniszterre, tán nem vesznek gyanúba, hogy népkőnyvtárnok akarok lenni. Az első hurráh szivből jön, fenttartás nélkül. A második is szivből jön, de az már akadozik egy kicsit. Hiszen az idea nagyszerű, de talán mégis meg kellene várni, mig a nép és a könyvtár csakugyan összetalálkozik. Néha a legjobb búzalisztből is ucm ember eleibe való vakaró !>sr, míre a kemencéből kikerül. Nem minden a ÜWteu fórdúl weg. Kője v»» ahhoz a dagasztó • tekpáuílí is, meg a sütSiap'átoab is, bit még kemencének! Mielőtt a harmadik hurráht lefizettem volna a bzámra nehezedett egy hüvős kéz. — Miit John Stuart vagyok. — a, igen, a deduktív és induktiv logika rendszere. — Well, — emelte meg fekete selyem házisapkáját M. J. Stuart. Ne feledkezzék meg rólam az ur. Dehogy feledkezem. Mingyárt elmondom, hogy hol találkoztunk mi utoljára. • Voltak nekünk nép-könyvtáraink eddig is. A háború előtt ezerszámra szedte őket nyilvántartásba a Magyar Minerva, a hazai muzeumok és könyvtárak évkönyve. Én csak a háború után láttam belőlük egyet. Nem hivatalos musznJL^, néztem meg, mert arra mindig külön szakembereket tartott az állam, csak ugy magam jószántából. Ilúborü lassú esőjét, forradalmak zir-- ' gát, hogy állta ki a mi homokunkon az a furcsa paláuta, amit ugy hívnak, hogy »Népfröm/vfór?« A mi tanyai iskoláinkban volt belőlük vagy harminc, ugyan lehet, hogy most is van még. Nekem elég volt belőlük egyet föltekinteni. Kis-tél idején volt, a március-eleji nap már engcsztelgette a földet, az iskolakertben egy ember, meg egy asszony porhanyitgatta a rögöt. Igen szorgoskodtak szegények, észre se vettek bennünket, mikor elhaladtunk mellettük. (Az egyik uti társam egy odavaló méltóságos urvolt, a másik meg pesti, tanura is lehet mi ad a kettő.) Az jsWlaszobában a megszokott kép, — jobboldalt t fiuk, baloldalt a lányok. Az'ar, hogy mégis volt valami szokatlan; a katedrán egy nagy kuvasz hasalt, alighanem vigyázói minőségben. Meg kell adni, nagyszerűen fegyelmezte a pulyákat, moccanni sc mertek szegények, Mink is csak a küszöbről kérdezősködtünk, mert a négylábú pedagógus nem nagyon barátságosan acsargatta a fogát a, városi szagra. — Hol a tanitó ur? — Kint kapál a kertben, — vigyorodott ránk egy szemők kislány. No lám, hát az volt az az = ember'?. Az volt az csakugyan, párostul, már jött is befelé, kegyetlenül megfélemülve. Azt hitte az istenadta, tanfelügyelők vagyunk hármasban. (Évekig se lehetett akkor látni egyet se. Negyven kilométerre a várostól!) Szemmel láthatólag megörült, mikor megtudta, hogy nem vagyok én »valaki*. — Hát akkor mivel szolgálhatok? — Van itt valami állami nép-könyvtár a tanitó ur gondozása alatt. Állami letét szekrényestül. Azt szeretném látni. — Hum — kapkodott a füle tövéhez. De cz már nem ijedtség volt, hanem elsápadás. Hogy még ez is eszébe juthat valakinek? — Az az ui, az a szekrény, a sarokban. Szép faragott szekrény, rajta a magyar államcimere. — Szabad bele nézni? — Szabadni szabad, de nem lehet. Elvitték a kulcsát a vörösök. — Dehogy vitték, — rántom ki a szekrény ajtaját. — Érdekes, Hát be se volt zárva, — csodálkozott el a könyvtáron Azt hiszem Részen jóhiszeműen. Ha tudták volná, liogy nyitva vaij a szekvésV, akkor hasznát veitek volna. Pe csak a felső polcán volt Valami lím-lom. A többi üres. — Hát a könyvét, tanitó ur? — A könyvek? Hja, azokat elvitték a v>f 4. Ji