Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)
1927-12-03 / 277. szám
( DÉLMAGYARORSZÁG egy napig hétfőn a Belvárosi Moziban, f A nyugalmazott tanitó ^ hogy a kántortanító * (A, Dél magyar ország munkatársától.) A szegedi törvényszék H'áberrriaiui-lnnácsa. pénteken tárgyalta a tömörkényi tanitóháboru régóta hányatott ügyét A háborúskodás még 1924-ben kezdődött Parconi József nyugalmazott tömörkényi tanitó és Lakatos Miklós kántor-tanitó között. A vád szerint Parconi József egy tanitói értekezlet alkalmával »a?fas gazembernek <.< nevezte Lakatos Miklós kántor-tanítót. A csongrádi járásbíróság felölt lefolyt tárgyaláson Parconi József beismerte, hogy a vádbeli kifejezéseket használta. Előadta, hogy ISPUBSEBSa^HB bizonyítani kívánja, „aljas gazember". állításai megjelelnek a tényeknek. Tudomása szerint ugyanis sikkasztás cimén a kántortanitó ellen vizsgálat indult meg, amelyet a váci püspökség vezet le. A csongrádi járásbíróság azonban becsületsértés cimén bűnösnek mondotta ki Parconi Józsefet és ezért 240 pengő pénzbüntetésre itélte. A pénteki felebbviteli főtárgyaláson az iratok ismertetése után a törvényszék megsemmisítette a járásbíróság ítéletét és elrendelte a a váci püspökség által lefolytatott fegyelmi eljárás iratainak ismert?!eset. JOHN GILBEMT pompás, f ' ' --t ff !tr»;e, « VESZEDELMEK URA „iz Asszony és az Ördög" (eslvérftlinje hétfan é» Kedden a Korsó Mozibai?. (A Oélmagya'rorsz á g m u n k a t á r.s á t ó 1) A szegedi ismeretes pcnzliainisilás ügyében, amelynek aktái már főtárgyalásra várnak, érdekes ujabb fejlemények történtek. Néhány nappal ezelőtt a sándorfalvai csendőrségen megjelent egy sándorfalvai kereskedő felesége, akinek Szerencsés Fekete Vera sándorfalvai liázát harmincmillió koronáért eladta. A kereskedő felesége előadta, hogy jktóber közepén megjelent nála egy ismeretlen •gyén,, aki elmondotta, hogy egy nagyszerűen megkonstruált pénzhamisító gépe van. A gép -egitségével rövid időn belül vagyont lehet keresni. Az ismeretlen egyén 20 millió korotiát kért » kereskedő feleségétől, hogy pénzhamisítói mun káját megkezdhesse. A kereskedő felesége vonakodott eleget tenni a kérésnek, amire, átjött Sz*wpwsmís Mégy pengőért Kel el a város alsótanyai erdeiben a fa métermá&sája. „Ha a vái os saját fájával fiitene, ráfizetne a dologra". (A Délmagyarország munkatársától.) Néhány nappal ezelőtt kezdődött meg a város alsótanyai erdeiben a kitermelt la árverezése Fodor Jenő polgármesterhelyettes ellenőrzése mellett. Az árverező bizottság végigjárja előre kidolgozott program szerint azokat az erdőket, amelyekben felhalmozták az eladásra kerülő fatömeget és szabályszerű liciláción értékesili a város fáját. Az első napok árverésein kialakult eredményátlag szerint a városnak ebben az évben körülbelül százhúszezer rengő bevétele lesz a helyszínen értékesített • ^termelésből, ehez természetesen hozzátevő<lik még az a szintén elég jelentékeny összeg, atnely a városba beszállítandó famennyiség eladásával folyik be a város pénztárába. Fodor Jenő 'jol-ístHroslcrbelvettés érdeklődésünkre elnv-ü'V:--.. hogy mik''-ni l'olvik le cd akim n. a váhv.l -n' V.-: a íaí-vei^s. Az Ujabb fordulat Szerencsés Fekete Vera pénzhamisítás! bűnügyében. Egy sándorfalva! kereskedő érdekes bejelentése húszmillió korona ügyéről. rencsés Fekete Vera, akinek sikerült rávennie a kereskedő feleségét arra, hogy a húszmillió koronát kölcsönadja. A pénzhamisító banda tagjait a csendőrség — mint ismeretes — később elfogta. Amikor Szerencsés Fekete Verát a rendőrség letartóztatta, a kereskedő felesége sokáig nem merte nyilvánosságra hozni 20 millió koronájának történetét. Néhány nappal ezelőtt azután mégis feljelentést tett az ismeretlen egyén és Szerencsés Fekete Vera ellen, akik fondorlatos csalással megfosztották 20 millió koronájától. A csendőrség a följelentés alapján a nyomozást bevezette, hogy az ismeretlen egyén kilétét megállapítsa, erdészek a kitermelt és eladásra alkalmas fát előre ölekbe, illetVc félölekbe és csomókba rakták, a környékbeli gazdák külön-külön árvereznek minden ölre, vagy csomóra. Eddig egy-egy félöl fáért a város átlag harminckét pengőt kapott, mivel pedig egy félöl fában körülbelül nyolc mázsa van, az elért átlagár mázsánként négy pengőnek, ötvenezer koronának felel meg. A szálfák és a tönkök árverésének eredménye még jobb. Ezeknek a nagy áraknak érdekes magyarázatuk van. Azokhoz az erdőkhöz, amelyei ben most folyik az árverés, nem vezet el a kisvasút. Ha a gazdák a helyszínen nem vásárol hatnák meg fa- és tüzelőanyag szükséglet ket, kénytelenek lennének a városból szállitívii a fát, ebben az esetben a szállítási költség megduplázná az árakal. F.zért verik f-el sokszor a városi árak föle is a fa árát az árverések alkalmával, mert még igy is olcsóbban jutnak hozzá, mintha a városból szállítanák ki. Megkérdeztük a polgármesterhelyettestől, hogy a város miért nem a sajáttermésü fával látja el hivatalainak és intézményeinek téli tüzelőanyagszükségletíét, amikor a kisvasuttal aránylag elég olcsón beszállíthatná a kitermelt fát. — A magyarázat igen egyszerű — hangzott a válasz. — Ha a város a saját fájával fiitene ráfizetne a dologra. Odakinn ugyanis lényegesen többel kapunk a fáért, mint amennyiért itt a városban beszerezhetjük a szükségletet. Az la lukszus, hogy saját termésű fával fiitsiik (tf hivatalokat, semmi esetre sem éri meg ezt a ráfizetést. mm & sm nyúl- és vadászati (A Délmagyarország mun,\-a'úrs ától.) A' Szeged-vidéki Baromfitenyésztők Egyesületének országos kiállítását szombaton délelőtt ünnepélyes keretek között nyitják meg. A kiállítás helyisége a Kálvária-ueca 11. számú ház udvarán épitell hatalmas csarnok. Olyan gazdag kiállítási anyagot halmozott iü össze a szorgos rendezőség, amire aligha van i élda a Szegeden rendezett hasonló kiállítások történetében. A liba-, kacsa-, pulyka-, tyuktenvésztésnek remek példányai találhatók itt a legkülönbözőbb fajokból. Ugyancsak gyönyörű példányok láthatók a nyulak és a galambok között, is. Igen érdekes rész a vadászati kiállítás. Régi fegyver- és agancsgyüjtemények, ritka vadásztrófeák, kitömött hasznos és kártékony madarak nagyszáma teszi vonzóvá a kiállítást amelyen bizonyára nagy érdeklődést fognak kelteni az elő őiek, vadludak és vadnyulak. Az ország minden részéből a kiállításra érkezett hatalmas anyag bírálata egész péntek éjszaka tartott, a megnyitásra már készen lesz a »kitüntetett« baromfiak, nyulak és galambok jegyzéke. A vezetőség nagy sikert jósol a kiállitásnajc, amelynek megtekintésére a kisvasul 50 százalékos jegyével lehet be- és visszautazni a tanyáról. A kiállítás három napig: Szombat, vasárnap és hétfőn marad nyitva. A kiállítás megnyitása után d. e. 11-kor az Országos Baromfi Tanács tart ülést a városházán. eqinyilíJc dec. 1-én, Kigyó u. 1. sz. a. BELVÁROSI MOZliK O I* T, MOZI ÍWembe 3. 4-én, szombaton és "asir'iip December 3. '1 é.i s orabaten és vasam p Ask ipassl férfi 1 Ass orkán fia Dráma 10 felvonásban. F'.i! rp-jk Gífsta Ekmon és L1I Dagaver. A-.onkivill Majomur?5- Lohengrin II. Dráma 8 fe'voiásban F«sze:epl« Milton Sllls. AzonVivttl: Burleszk 2 le von. r-.Oidasun kezdíie Burleszk 2 felvonásban. erzem magam. VI^JÁ.JK IIivonás'..)'. !!a»7r-üp!ft Conrad Nagel. Vállalat Ssckulexx <<< VúsAllandócin raktáron RevHef gyárt- js mányu személy- és tef?erauiamo- ijj bilok, minden méretű francia • ] Mlc&elin-gummlk, olaj, benzin | és auíófelszerelési cikkek, §! $ 603 a U' ^/Tántn Sándor gépáruházában Szeged. Kiss u. 2 S&m aranyas ezlistáryli F. Molnár Bélánénál 389a Kölcsey ucca 7. szám, a lego'csóbbcn beszerezhetők,