Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)
1927-12-14 / 285. szám
1927 Qecemuur 14. OÉLMA RORSZA0 Kegyetlen £>armadik lom AfIX történet Garibaldi, a nagy ssabadstigOös életéből pénteUitíl vasárnapig a Belvárosiban. Botrány a cirkuszban péntektől vasárnapig < mert, úgymond, a banknak egyetlen vagyonát képező követelésének ügye a budapesti telekkönyvi hatóságnál még nem nyert jogerős befejezést. * A biróság helyt adott a kérésnek és a lentiek alapján ujabb háromhónapi halasztást adott a banknak. A tárgyaláson a kisbetétesek között izgatott volt a hangulat, ugy hogy a tárgyalástvezető birónak többször kellett rendre inteni a pénzüket most már türelmetr lenül sürgető betéteseket A Belvárosi Bank ligyében ufból elhalas^ííolák (A Délmagyarország munkatársától.) Kedden ismét tárgyalást tartottak a szegedi törvényszéken a megbukott Belvárosi Bank ügyéten. Többszöri tárgyalás után a keddi tárgyalás sem tett pontot a sok izgalmat okozott sank bukásra. Dr. Molnár József törvényszéki táró tárgyalta az ügyet, amelyen az egyik betétes elállt a csődnyitási kérelmezőktől és dr Lévay Ferenc ügyvéd önállóan kérte a esőd megnyitását. Dr. Singer István, a Belvárosi Bank Rt. kép- ' riselője további halasztást kért a bíróságtól, | A Délmagyarország többezerkötetes kölcsönkönyvtárában havi dij előfizető részére i oengő és 80 fillér, heti dii 16 fillér. Óvadék nem szükséges. „Tovább sorvad a szegedi kereskedelem és ipar, — tessék jobban gondolkozni a legközelebbi választásnál". I kereskedelmi élet aktuális problémái a kamara teljes ülése slött. tani a kereskedők levelezéséi? (A Délmagyarország munkatársától) H szegcdi kereskedelmi és iparkamara kedden télelőtt teljes ülést tartott, amely iránt különösen i vidéki kültagok körében nyilvánult meg érleklődés. Wimmer Fülöp elnöki megnyitója után t kamara megemlékezett Kelemen Samu és Pulitzer fózsef szegedi érdemes kereskedelmi alkalmazottak és Kokovay Mátyás vásárhelyi kereskedő kitüntetéséről. majd jegyzőkönyvben örökíti meg iz elhunyt Aczél Géza levelezőtag emlékét. Dr. Tonelli Sándor terjesztette elő ezután főitkári jelentését. Széles és értékes vita fejlődött (l a kamarának a kereskedelmi mérleg ügyében >endezett adatgyűjtéséről szóló pontnál. Tonelli lő titkár bejelentette, hogy körkérdést intéztek ebsen a tárgyban és a feldolgozott adatokat fel fogiák terjeszteni az illetékes minisztériumokhoz. Pick Jenő mondott ezután beszédet. Kijelentette, logy amikor 300.000 pengővel romlott a külkereskedelmi mérleg, nem lehet beérni száraz adatgyűjtéssel, ívek óta pusztul a kereskedelem és ipar ós ma már a gazda is érzi ezt a helyzetet. Visszaesett az •Halállomány is és ennek oka a forgalmi adó és az állatforgalmi adó. De oka a vasúti tarifák igazságtalan különbözősége, - Szeged rettenetes helyzetben van, a főváros GYERMEKEINK EGÉSZSÉGE boldogságot és liléiét Jelent.: Gyurika, Janika, Pistike, Oigtea' soványak szegények öa étvágytalanok, mig » saomraM gyere* arca ugy riru, aiat«.s0sn i Miért? Jcoti-ti mmrn ibl a Doktor Bácsi s a gyerek Örömmel fogyásig J miközben nagról napra jobb a tnn*. ' 'T^it^ mln-h-Ti gyófjtárba« t mm oítt^ixray^-, felé pedig 50 százalékos kedvezménnyel lehet szállítani a hust. Ezért Szegedről például nem lehet zsirt exportálni Ausztriába. Majd elmondja, hogy mig itthon a legtöbb, hogy Ígéreteket tesznek, addig a német minisztériumok három nap alatt választ küldenek a szegedi beadványokra. Hol van olyan magyar hivatal, amely ezt megtenné? Beszédét azzal végzi, hogy az adatgyűjtés nem elég, nem az adatokat kell szaporítani, hanem személyes érintkezéssel kell módot találni a kérdések elintézésére. Marosán Milán régi, évek előtti teljesítetlen ígéretekről szól, majd belekapcsolódva Pick Jenő szavaiba, kijelenti, hogy ha még egyszer választás lesz, tessék Jobban meggondolni, hogy kire szavaznak. Kis Géza a husiparosok sérelmeiről szól, majd Danncr János adatokat sorol tel megdöbbentő visszaélésekről. Kun Mihály (Orosháza) kijelenti, hogy szégyenletes dolog, hogy illetékes helyeken nem reagálnak a kamarák munkájára. Az iparosok nagy többsége demokratikus érzehuü, de a választások során nem vot tak olyan helyzetben, hogy ennek az érzelmüknek kifejezést adhattak volna. Wimmer Fülöp a felszólalásokra adott válaszában elmondja, hogy a kamara már 2 év óta harcol az úgynevezett Ripka-kedvezmény ellen, de mindenütt kínai falakkal találkozott szembe. Ezután dr. Landesberg Jenő ügyvezető-titkár adóügyekről referált a teljes ülésnek. Az okirati illetékek »hivatalos összeállítása' kérdésénél dr. Kertész Béla figyelmezteti az ülést, hogy ezzel meg akarják szüntetni a kereskedők levelezésének illetékmentességét! Ez nem egyéb, mint burkolt forgalmi adóemelés. Föl fogják túrni még a kereskedők levelezését is. Dr. Landesberg közli, hogy a kamara ebben a tárgyban már felterjesztéssel öt és tiltakozott a terv ellen. Tooeffl főtitkár a munkabérfizetés szombatról a hét közepére való áttételének ügyét ismertette. Javasolta, hogy a bérfizetés napját továbbra ta a munkaadó és a munkás közösen áDapttaa meg, mert mindig figyelembe kell venni a helyi é6 speciális viszonyokat A kamara elfogadta a javaslatot, majd a főtitkár a kamara jövő évi költségelőirányzatát ismertette. E pontnál kisebb vita fejlődött ki. Winter Géza azt a kérdést tette wsóvá, hogy aránytalanságok vannak az egyes tisztviselők fizetésiinéi. Ezeket az eltéréseket' ki kell igazitant Javasolta. hogy a bimgrai tisztviselők uj pragmatikáját készítse:; c! éS azt hozzák a legközelebbi tat* jes ülés elé. Illetékkel akarják sujWimmer elnök kijelenti, hogy az uj pragmatikában a fiatalabb tisztviselőket előnyösebb helyzetbe fogják hozni az előmenetel szempontjából, A teljes ülés ezután bástyái Holtzer Tivadar* a kamara levelezőtagjának választotta. A fűszer- és csemegekereskedések alkalmazottad este fél 8 órában kérték megállapítani a zárérát. Boda Bertalan ellenzi a kérelem teljesítését, mert nem érnek rá a pihenés problémájával foglalkoznt Különben is ezt a kérdést a kamara nem hivatott tárgyalni. Wimmer elnök bejelenti, hogy ebben a kérdésben a feleket meg fogja hívni a kamarába és közösen beszélik, meg majd a helyzetet. kisebb vita után elfogadták ezután Marosan unjak azt az indítványát, hogy a kamara i vezető tisztviselője 600, a többiek pedig kivétel né kai 300 pengő karácsonyi segélyt kapnak. Gábor György még szóvátette, hogy a közigazgatási biróság megsemmisítette a kamarák felsőházi tagválasztását, ezért foglalkozni kellene az uj elektorok kiküldésével. A kamara ebben a kérdésben megvárja a hivatalos rendelkezést. A teljes ülés után néhány kamarai tag szóvá* tette, hogy fölebbezésscl fog élni a költségvetés, illetve a karácsonyi' segélyek ügyében. KOMZO MOM December 14-én, szerdán LON CHANEY főszereplésével A MANDARIN. Henty Maur.ce Veraon és Harold Ómen színmüve filmen 10 felv. Azonkívül' Itengerre ABELES2Ü 1 Vig)áték 8 felvonásban- — F6«*erepl6: Wallace Pcrry. Elöadásn* kezdete 5, 7 és 9 érakor. íerravin chinavasbor jobb. Kapható Szeged, Kelenu vérszegényeknek éa libbfldoxóknak a legLIPSCHITI .Megváltó' gj<*gtnxrtártau elemen ncca 11 szám. Főposta mellett. T30 HATVANY rövidáru üzletét Dugonics lér 3. sz. alá Í Rőmer füszerüzlet mellé 643 helyezte á t. KÉZINIUlVlf AHÁZ éves(ennúlláia alkalmából 10 pengén felüli vásáriások után december havában 10% pénztári engedményt ad FI&cGer Izsó KS». .0. Akar olcsón ékszert és r r « • A teet-esse fel 53ű orat venni? RosenbergBéli ékszerészt, Károlyi ncca 1. sz. (Városi bérház.) Kedvező fizetési feltételek Ne menjen se jobbra, se balra! Hanem egyenesen menjen a VAJDA és FOiüR Sseged, Károlyi ncca 1. szám alatti férd-, flu« és gyermekruha üzletbe, ahol mindenkor a legolcsóbban szerezheti be kedvező fizetési feltételek mellett ruhaszükségletét a legolcsóbb árban. KQISn mérték utáni url szabásig. Telefon 18-24- 721 Olcsó karácsonyi vásár.