Délmagyarország, 1927. december (3. évfolyam, 275-299. szám)

1927-12-02 / 276. szám

S . i'027 december 2. DÉLMAGYARORSZÁG i> ' 3 ít t< Lefolytatták a nyomozást az egyetemi ittak legutóbbi atrocitásai ügyében. Cibasoros felvonulás éffél után. (A Délmagyarország: munkatársától.) A legutóbbi szegedi atrocitások frontján szer­dán nevezetesebb esemény nem történt. A nap aránylag minden zavaró momentum nélkül telt el, ami azonban nem azt Jelenti, mintha a helyzet lecsendesedett volna. A szándék még mindig olt lappang a felbujtó­gatoltak lelkében, ami félreérihetellen formá­ban nyilatkozott meg a késő éjszakai órák­ban a Kass-kávéház helyiségeiben. Kél óra felé hat, botokkal föl­fegyverkezett egyetemi hallgató vonult be libasorban a kávé­házba, ahol alig iariózkodoti néhány vendég. Amikor azonban nem találtak senkit oli azok közül, akikel szemmel láthatólag kerestek, ugyancsak libasorban felmentek az étierembe. Olt ala­posan végigmustrálták a jazzband hangjai melleit szórakozó vendégeket, majd az ered­ménytelen szemle után eltávoztak a Kassból. A botosok megjelenése természetesen nagy feltűnést és izgalmat kelteit a kávéház kö­zönsége körében, valaki d telefonfülkéhez sietett és a rendőrségre telefonált, de mire a központi ügyeletről kiküldött rendőr meg­érkezett, már nem talált senkit sem közülök. A korábbi eseményeknek különben érdé* kes fejleményei vannak. Amint az előrelát­ható volt, az illetékes közigazgatási és köz­biztonsági hatóságok nem térnek minden szó és intézkedés nélkül napirendre a város nyu­galmát és békéjét annyira felkavaró terro­risztikus események fölött. Az államrendőrség szegedi kapi­tánysága valószínűleg felsőbb utasításra megindította a nyo­mozást az atrocitások részletei­nek tisztázása érdekében. Kihallgatták az összes szereplőket és tanu­kat, a kihallgatások eredményét már pénte­ken reggel kilenc órakor Jelentés formájában eljuttatják a kerületi főkapitánysághoz, ahon­nan valószínűleg még aznap a belügyminisz­terhez továbbítják. „Elfogadja-e az egyetemi menza a város adományát, amelyben a zsidó polgárok adófillérei is benne vannak?" A közgyűlés Üdvözli az uj esztergomi érseket. — Vidám Jele­netek és komoly afférok a mUszaki főtanácsos lakása körül. (A Délmagyarország munkatársától.) Erősen lefokozódott érdeklődés mellett nyitotta meg a polgármester csütörtökön délután negyed­ötkor a folytatólagos közgyűlést. A karzato­kon csak nagyon gyérszámu publikum jelent meg, a városi tisztviselők és a nyugdijasok, akiknek sorsa már szerdán eldőlt, a tárgy­sorozat hátralévő része iránt már nem ér­' öeklődtek. A mult ülés jegyzőkönyvét dr. Tóth Béla főjegyző olvasta fel. Wimmer Fülöp kifogásolta, hogy a Nap­. uccai lelek megváltására vonatkozó közgyű­lési határozat nem precízen került a jegyző­könyvbe. A polgármester kijelentette, hogy i a jegyzőkönyvet ilyen értelemben helyesbi­' tik. A polgármester fczulán a következőket mon­[ dotta: — Tisztelettel bejelentem, hogy a pápa ( őszentsége dr. Serédy Jusztin iánt nevezte ki esztergomi érsekké, aki ezáltal nemcsak az ország legfőbb egyházi méltóságát nyerte el, hanem elnyerte az or­szág egyik legfontosabb közjogi méltóságát is. Illőnek tartom, hogy Serédy Jusztiniánt ki­nevezése alkalmából a város közönsége nevé­ben üdvözöljem és ehhez a közgyűlés felhatal­mazását kérem. A polgármester javaslatát a közgyűlés egy­hangúlag elfogadta. A közgyűlés ezután folytatta a napirend tárgyalását. Rack Lipót tanácsnok ismertette a tanács kisebb jelentőségű pénzügyi vonat­kozású előterjesztéseit. Javaslatára a közgyűlés -000 pengőt utalt ki a polgármesteri gyors­segélyalap számára. Ezután a kulturjavaslatok következtek. Dr. Siabó Géza kijelentette, hogy a Horthy Miklós egyetemi internátus támogatására a ta­nács az idén 6797 pengő megszavazását ja­vasolja, ennyit tesz ki a menza kenyér- és Usztszámlája" Dr. Pap Róbert ariiránt érdeklődik, hogy az it áílam és az érdekelt vidékek milyen mérték­ben támogatják a menzát. — De szükségesnek tartanám azt is, hogy a város hatósága előbb kérdezze meg a menzát, vájjon elfogadja-e a város adományát, hiszen eb­ben a zsidó polgárok adóflllérei is benne vannak. -- Visszaadják azt kamatostól az uccán! — szól közbe valaki. — Lehetségesnek tartom ugyanis — folytatja Pap Róbert —, hogy a menza ezen a cimen esetleg visszautasítja a város adományát. Pap Róbert kérdéseire dr. Szabó Géza, majd a polgármester válaszolt, aki elmondotta, hogy több község tett alapítványt a menza javára és a menza állami támogatást is kap. A polgármester Pap Róbert jelszótalá sáriak második részére — nem ref lektált. A tanács javaslatát a közgyűlés különbai elfogadta. Kisebb vita keletkezett az egyik tarhonyagyár kérelme kö­rűi. Ez a gyár jogot kért a város címerének használatára. Csonka Gergely ellenzi a címei-használat en­gedélyezését. Wimmer Fülöp az engedély megadását ja­vasolja, mert ezzel egy fontos szegedi ipar­ág nyer hivatalosan is szegedi bélyeget. A polgármester válasza után a közgyűlés elfogadta a tanács javaslatát. Kisebb zajjal ugyan, de tudomásul vette a közgyűlés azt is, hogy a tanács 480 pengőért megvásárolta a Petőfi-Társaság jubiláris ki­adásait. — Kicsit tuldrága az a Pékár — szólnak közbe néhányan. A kisebbségi hitfelekezetek segélyezésérc vo­natkozó javaslatot dr. Tóth Béla terjesztette elő. A javaslatot a közgyűlés hozzászólás nél­kül elfogadta. öt órakor már a polgármesteri előterjesz­tésekre, elsősorban az ulalapi költségvetésre került a sor, amely igen széles medrü vitát provokált. A felszólalók Söreghy Mátyás, Kor­mányos Benő, Korom Mihály, Magyar Péter különböző tanyai utsérelmeket tettek szóvá. A felszólalásokra a polgármester válaszolt. A záróbeszédekkel sok idő telt el és a köz­gyűlés egy teljes óráig tartó száraz vita után az útügyi költségvetést változtatás nélkül el­fogadta. Hat órakor került sor Csonka Gergely inter­pellációjára. Csonka Gergely a külvárosi ár­tézi kutak befagyása, a nyilt árkok és az át­ereszek dolgában intézett néhány kérdést. A választ a közgyűlés is, az interpelláló is tu­domásul vette. 'Balogh Lajos indítványa következett­A Tóth Péter-féle házban készí­tett hatszobás lukszuslakások két- és háromszobás lakásokká való átalakítását és a mérnöki hivatal vezetője ellen a fegyel­mi eljárás megindítását indítványozza. A ta­nács napirendretérést javasol, mert a fegyel­minek nincs alapja, az építkezést pedig a közgyűlés már jóváhagyta. — Hogy lehet ilyen vicces indítvánnyal el­rabolni a közgyűlés idejét — szól közbe Bod­nár Géza, mire az indítványozó magából ki­kelve válaszol, de válasza belevész a nagy zajba. A polgármester erősen csenget. Az indítványozó ezután szenvedélyesen tá­madja Berzenczeyt. — Rossz tanácsadó a harag — figyelmez­teti Bokor Adolf. Az indítványozó kijelenti, hogy ami tör­tént, az a büntetőtörvénybe ütközik és a kér­déses urak a megbízhatóságból szekundát kap­nak tőle. A szenvedélyes hangú és sokszor viharos derültséget keltő felszólalásra a polgármester válaszolt. Az indítvány első részének mellőzését kéri. A fegyelmi eljárásra vonatkozó indít­ványra elrendeli a névszerinti titkos szava­zást. A közgyűlés az indítvány első részét nagy többséggel elvetette. Ezután megkezdődött az indítvány második részére a névszerinti titkos szavazás. A bizottsági tagok kivonulnak a bizottsági és a tanácsterembe, ahol felállítot­ták az urnákat. A tanácsterem ajtajából egy­szerre felcsattan Balogh Lajos hangja: ' — Kérem, az érdekelt ur itt a teremben korteskedik — kiáltja hangosan az ajtóban álló és Ferenczy Mátyás terembiztossal beszél­gető 'Berzenczeyre mutatua. — Hazudik már megint! — kiáltotta felhá­borodva, vörösre vált arccal Berzenczey. -— Maga hazudik! — kiáltja ismét Balogh Lajos. Már-már ugy látszott, hogy komolyabb af­férrá fajul a helyzet, de a polgármester kö­zibük áll és lecsendesíti a szenvedélyeket. Ber­zenczeyt azután beinvitálja szobájába. A polgármester félhét órakor hirdette ki a szavazás eredményét, amely szerint a köz­gyűlés M szavazattal 10 szavazat ellenében el­vetette Balogh Lajös indítványát, kimondotta, hogy nem indít fegyelmit Berzenczey Do­kos ellen. A polgármester ezután félbeszakította a köz­gyűlést és folytatását péntek délután 4 órára tűzte ki. A közgyűlés tárgysorozatán már csak né­hány indítvány maradt letárgyalatlan, köz­tük a legfontosabb, sőt az egész tárgysorozat legfonto­sabb pontja Wimmer FQIőpnek a törvényhatósági bizottság fel­frissítését célzó indítványa lesz. Igy a holnapi közgyűlésen dől el, hogy a város elöregedett parlamentjébe bejuthatnak-e azok az uj, érintetlen erők, akiknek minden törvényes joguk meg vfln arra, hogy aktive is belekapcsolódjanak a város sorsának intézé­sébe. Igen fontos tehát, hogy a pén­teki közgyűlésen résztvegyen a tőrvényhatóság minden olyan tagja, aki erősebb és eredmé­nyesebb kritikai szellemet kiván a szegedi városházára, aki meg­unta a mai diktatórikus város­igazgatást. c-

Next

/
Thumbnails
Contents