Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1927-11-09 / 256. szám

I tanács elutasító javaslattal terjeszti fel a belügyminiszterhez az ujszegedi villamosjáratok megindítására vonatkozó közgyűlési határozat ellen benyújtott felebbezést. (A Délmagyarország munkatársától.) Meg­írta a Délmagyarország, hogy a közgyűlésnek azt a határozatát, amely a közúti hid rekon­strukciójával kapcsolatban az ujszegedi vil­lamosjáratok megindítására vonatkozik — mint már jelentettük —, Barcsai/ Károly lör­vényhatósági bizottsági tag megfellebbezte a belügyminiszterhez. A közgyűlés, mint em­lékezetes, a tanács javaslatának egyhangú el­vetésével fogadta el azt az indítványt, meg* Celebbezése igy nagy visszatetszést keltett Új­szeged lakossága körében. Dr. Tóth László ügyvéd népes ujszegedi küldöttségei vezetett kedden ebben az ügy­ben a polgármester elé. A küldöttség az ujsze­gedi lakosság nevében arra kérte a polgár­mestert, hogy. a közgyűlési határozatot Bar­csay felebbt'zésével együll olyan kísérő le­véllel terjessze fel a belügyminiszterhez, hogy a kormány a felebbezés elutasításával a köz­gyűlés határozatát hagyja jóvá. Újszeged pol­gársága ugyanis ragaszkodik a villamosjára­tok megindításához, mert ugy érzi, hogy elemi érdekei fűződnek hozzá. A polgármester kijelentette a küldöttség elöli, hogy az ujszegedi polgárság kérelmét a város hatósága feltétlenül honorálni fogja annak ellenére, hogy a közgyűlésen ellenkező álláspontot foglalt cl. Belátta ugyanis a ta­nács, hogv ebben a kérdésben döntő jelentő­sége van a leginkább érdekelt •ujszegedi pol­gárság akaratának cs kívánságának és a ta­nács nem óhajt szembehelyezkedni ezzel a teljes mértékben indokolt akarattal. Kijelen­tette a polgármester, hogy Barcsay l'elebbezé­sét a tanács elutasító javaslattal terjeszti föl a belügyminiszterhez. Szeged városának nincsen pénze, mégis meg akarja vásárolni a deszki birtokot. $0—60 milliárd vándorolna ki az országból, ha megvennék a Gerliczy-uradalmat. .Van égy törvényünk, mely címe szerint «» földbirtok helyesebb megosztását szabá­lyozó rendelkezésekről; szól. Ezt a törvényt az államhatalom az 0. F. B:. utján volt hivatva végrehajtani és a címnek meg a célnak megfelelően alkalmazni. A törvény 35. §-ának 3. pontja szerint min­den melléktekintet nélkül megváltható a föld­birtok céljaira az a birtok, »ame!ynek tulajdonosa az év na­gyobb részében nem tartózkodik az ország leröleíén.« Nemzetvédelmi célja is van a törvénynek, amelyet gyakorlatilag ugv is kell értelmezni, hogy nem kívánatos, hogy az ország halárán valamely határos, velünk nem is barátságos viszonyban élő állam polgárának nagy bir­loka legyen'. Amikor a Tisza—Maros háromszögben a földbirtokrendezés, a földbirtok helyesebb megosztását célzó eljárás folyamatban volt, az ott érdekelt nincsetlcnek. törpebirtokosok és megváltást szenvedő kis- és középbirlokosok reá mutattak a törvény, most idézett rendel­kezéseire s ha nézzük az eredményt, meg­állapíthatjuk, hogy a jogos megváltási igények nagyon csekély hányada nyert kielégítést, hogy a fentidézett törvény 31. és 32. §§-aiuak figyelmen kivül hagyásával a kisbirtokosok sérelmére a Gerliczy-uradalom különös kí­méletben részesült. A kormány elmulasztotta megfelelően gya­korolni azt a megváltási jogot, amelyet kis­birtokosokkal szemben elég sérelmesen gya­korolt. Most pedig az igy átmentett uradalom alku eladás tárgya, a város a kiszemelt áldozat s a kormány, szinte reá fekszik a városra, pénzt is akar rendelkezésre bocsájtani. ugyanakkor, amidőn szegény emberek javára, szegény embe­rektől megváltott ingatlanok meg­váltási áráról nem gondoskodik, a kisembereket, akik fizetni nem tudnak, végrehajtásnak leszi ki és semmiféle segítséget nem nyújt nekik, hogy az esedékes részleteket megfizethessék. az államnak, a kormánynak, vagy. bár­nely alapjának felesleges pénze van, akkor első kötelessége a kis­embereken segíteni, pedig so—6o milliárdot a Gerlicíy-ürá* •alom részére folyósítani. A megváltási eljárás szerencsés meguszása folytán kétségtelen joga az uradalom tulajdo­nosának birtokával szabadon rendelkezni és arra törekedni, hogy minél nagyobb vételárat érjen el. Senkinek sem lehetne ebbe beleszólása és ízléstelen beavatkozás volna mások magán­ügyeibe, ha nem a városról volna szó, --- és ha a város szempontjából kimutathatóan köz­érdekei: nem sértene a tervezett ügylet. A jó időkben a gazda, aki maga müveitől földjét, csak akkor vett. földet, ha legalább 30—10 százalék készpénze volt és legfeljebb 60—70 százalékát vette kölcsön a vételárnak. Aki egészben kölcsönpénzen szerzett ingat­lant, az tönkre ment, belepusztult. Ezt a sorsot a város sem kerül­heti el, ha egészben kölcsön­pénzen veszi meg az uradalmai. Pénze nincsen a városnak. Vezetői azonban, amint látszik, ugy gondolkoznak, hogy a tönkremenést megelőzik majd a polgárság ál­tal. elmaradhatatlanul fizetendő nagyösszegü pótadó kivetésével. Megfeledkeznek azonban avagy talán csak nem akarják látni —, hogv ezt a pótadói Ncvcmbcr 0., szerdán Nem repríz ! A í nnamrt-film remekel! A bagdadi sstís Napkeleti történet S feiv. Főszereplő: Grcla Ms&ea. azonkívül A szerelem mostohái Társadalmi dráma 8 felv Főszereplő: /láolpbc Mcnjou. túlnyomóan a kereskedői osztály viseli » Igy a város megmentése árán tönkre meg az amúgy is már elviselhetetlen adókkal megter­helt és szinte napról-napra szegényedő keres­kedelem. Csak azért, h'ogv a városnak rü földbirtok Helyesebb megosztása érdekében- még 5601» hóid földje, ezzel kapcsolatban mintagazda­sága és egyéb házikezeléses vállalkozásai le­gyenek, ezt az áldozatot meghoznia nem szabad. De még a kormánynak sem. Azt hiszem, egyetért velem mindenki, liogy város vagy állam olcsón még sohasem vett ingatlant. Most is drága vétel készül, jóllehet a meg­váltási eljárás során kedvező fizetési feltéte­lek mellett a törvény érletuieben 10 év.alatti kifizetéssel — 5 százalék kamatozással az ál­lam a birtokol megválthatta volna. A kormányt, értesüléseim szerint, most nem­zetvédelmi szempontok vezetik és azért for­szírozza. hogy a város drága nénzen wgyo meg az ingatlant. Ncinlclező mumust vonultatlak fe?­Beugrottak — amint hírlik — annak, hogy Sok határbéli nemzetiségű birtokos reflektál egy parcellázás esetén a birtokra és igy nem kívánatos elemek jutnak birtokba a határon. Ez a feltevés alaptalan és rossz­hiszemű, a viszonyok nem is­merésén és félrevezetésén alap­szik. A birtokkal haláros Szőregen. Deszken és Szculiványon tényleg laknak még szerbek. Ezek 75 százaléka azonban optált, alig várja az alkalmat, hogy elmenjen és nemcsak hogy birtokot, földet nem vesz, hanem mindent el­.követj hogy saját, földjét eladja. Nem ludja eladni, mert részletre nem akarja, készpénze az itteni népnek most nincs. Várja a kedvező alkalmat, hogy földjeit el­adva — elmehessen. A nem optált 25 százalék pedig oly szegény, hogy földei nem vásárolhat, nem is vásárol. Kedvező fizetési feltételek mellett venne föl­del: Kübekháza és Szent ivány sváb népe. Nobá fezektől nc féljenek, hanem örüljenek, ha vesznek, mert szorgalmukkal, becsületes­ségükkel, hűségükkel a nemzetvédelmi törek­véseknek legbiztosabb támdszai. A nemzetvédelmi szempontok ezen vételnél léhát teljesen kikapcsolódnak és ezeknek fel­vetése a város és ország polgárságának félre­vezetése. Van azonban egy nemzetvédelmi szempont; amely most egyenesén a vétel ellen szól. November ít-én, szerdán A Fox-gyár nagy meglepetése i II hetedik menyország Himnusz a szerelemről 12 felvonásban. Főszereplő: Janet Goynor. Azonkívül: Fox Hir adó. Klőidásuk kezdete 5,7 és U, vasár és ünnepnap 3,5, 7, 9 úrikor. *m fciűadzsvk kezde c :» í 9 vasár- es ünnepnap a, Ii, Y 0 Órakor. A világ egyetlen befejezett nagy lexikona a világháború óta a RÉVAI NAGY LEXIKONA 20 kötetben, díszesen aranyoeott vászonkötésben Ara 680 pengő. Egyes Kötetek ára 34 pengő­Kiegészítő köteteket célsierü azonnal rendelni, mert egyem kötetek csak igen korlátolt számban állnak rendelkeiésre. Igen kedvező fizetési feltételek mellett kapható a Délmagyarország Aradi»uccai kiadóhivatalába!!. BELVÁROSI MOZllK ORZO MOZI

Next

/
Thumbnails
Contents