Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1927-11-06 / 254. szám

11)27 november G. UÉOIAGYARORSZACi Képkiállítás Szegeden, Klauzál-tér S.sz. afatt (Bartos könyvkereskedés mellett) Nyílva reggel S-16I esíe 7 óráig m Sport Erősén haladunk Idi'eltí az évből, 'ele az amatőrök most vannak benne legjobban a szezonban, különösen a SzAK és a Vasutas, amelyeknek igen sok meccsük van még hátra. A két csapat, annak dacára, hogy ideiglenesen sz 5. és 6. helyet foglalják el, nagyon is jól áll, inert a legkevesebb pontot veszítették. Mai ialálkozásuk tnl nő a sekélyesebb értékű ama­Í őr meccsek keretén és a két csapat egészen bizonvosan érdekfeszítő mérkőzésben méri majd össze erejét. A SzAK esélyéit erősen növeli Gombkötő játéka és az, hogy a mér­kőzés saját pályáján kerül eldöntésre. Kez­dete délután fél 3 órakor. Biró Boros Pál. Előzőleg fél 1 órakor a Zrinyi-KAC fog ke­mény csatát vivni az UTC-vel. Biró Lapu IJ. A többi amatőrmeccsek vidéken kerülnek lejátszásra, igv a KEAC—MTK meccs Makón, az SzTK—HMTE Vásárhelyen és a HTVE— KTK bajnoki Félegyházán lesz. A nástya IZudíape&ten, Hosszabb hazai szereplés után a Bástya ma Iyeket kell adnunk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a mérkőzést a 33-asok lágy­mányosi kellemetlenül ismeretes pályáján ját­szák Ic. Összeállításuk; Acht—Beck, Weigl­lioffer—Steiner, Wéber, Tóth—Ábrahám, Varga, Höss, Busch, Wahl. A csapat még a ma esti féf 10-es' gyors­vonattal visszaérkezik Szegedre. Budapesten játszik a Budai 33-asokkal. Feles­.eges hangsúlyozni, hogy milyen óriási érdeke üződne a Bástyának e mérkőzés megnyeré­séhez, mert két pontjával a mai helyzet mel­lett szinte tökéletesen megerősítené pozíció­ját. Papíron ma a Budai 33-as gyengébb együttesnek látszik és igy a Bástyának esé­Sulyos anyagi nehézségek közé kerüli a Bástya, Fel akarják oszlatni a szegedi proficsapatot ? — Hogyan lehet segíteni. Néhány hét óta kellemetlen hírekről sut­ojgiak Bástya-körökben. Arról vau szó, hogv » Bástya elérkezett teljesítőképességének maxi­mumához és igaz-e, nem-e — széltéhen-hosz­szában beszélik, hogij a Bástya, hacsak valami •jsoda nem jön közbe, beszünteti működését. Ez a hír sportkörökben természetesen nagy érdeklődési: kelteti, bár régóta beszélik, hogy a Bástya mérkőzéseire ráfizet, hogy a szövet­kezetet nyomasztó adósságok terhelik és hogy óriási rezsivel 'dolgozik. Sajnos, ugy, látszik, a híreszteléseknek ko­moly alapjuk van. Talán már 18 órán belül dönteni kell arról: akar ja-e Szeged, hogy a Bástya to­vábbra is fenmaradjon, vagy, pedig sorsára hagyja a. vergődő szövet­kezelet. A' Délníagyarország munkatársa teljesen bé­avaíott forrásból a következő hiteles infor­mációkat szerezte: A Bástya anyagi nehézségeit három tényező idézte elő: a rossz adminisztráció, a rossz idő­járás, a rossz csapat. Feltűnő- hogy, rossz volt az adminisztráció is, hogy rosszul gazdálkodtak. Jóhiszemű em­berek a Bástya gazdasági ügyvitelét csupáu könyveléstechnikai feladatnak tekintették. En­nek teljes mértékben meg is feleltek. 'Ámde közben megfeledkeztek arról, hogy. az adósság egyre szaporodik, a rezsi egyre nő & csak' ami­kor már a garanciák: kimerültek és minden segélyforrás bedugult, eszméltek arra, liogy itt a — vég. v Feltétlenül rá kell mutatni arra is, h'ogy a Bástya igazgatósága nem a legszerencséseb­ben van összeválogatva. igen nagy baj az is, hogy teljesen közepes értékű' es tudásu játékosok itt maximális fize­téseket kapnak. A Ferencvároson, Hungárián és Sabárián kivül aligha dolgozik még egy egyesület olyan óriási rezsivel, mint a Bástya, amely nyakra-főre fizeti a nagy gázsikat olyan játékosoknak, akik még 10 pengőt sem érde­melnének meg heteakint. Igazságtalanok volnánk azonban, ha minden haj okát a rossz adminsztrációban látnánk. A Bástya anyagi romlásának igen nagy mér­tékben volt az előidézője a rossz időjárás Ha ragíz is iÜ£í ayöJSC a bsváiel. A Uás­tyát pedig a rossz idő már nem egyszer hozla igen kellemetlen helyzetbe. Amikor megala­kult, majdnem mindenki tisztában volt az­zal, hogy ráfizetnek, dc hogy annyi sok száz­milliót kelljen ráfizetni, mint amennyit rá­fizettek, arra senkisem gondolt. Persze a szá­mításból kihagyták az időjárást. Végül a csapat kérdése. A szervezésnél kez­dődtek a hibák, még pedig az alapvetők. A fősúlyt a technikára fektették. Összeszedtek egy csomó nyápic legényt, aki tud szépen driblizni, passzolgatásban sem utolsó, vagy pedig egészen gyenge kvalitású" embereket. Szinte uzus lett a Bástyában, hogy azolfat vei­tek meg rendszeresen, akik másnak m&r nem kellettek. Kegyetlen 90 percekkel ftóetett rá ez a kísérleti módszer és feltartóztathatatlanul következett a csúszás. Egészen különös módon oldódott meg a Bástya csapatának a meg­alakítása. Príma védelem, eleinte gyenge, ké­sőbb jó halfsor, dc végig tehetetlen, erőtlen ésf fizikumnélküli csatársor. Itt a .inegalakulásmXl mindössze két fix pont volt* A két szélső, bár azok sem vasból gyúrt fujiballistálc voltak. Az egyik — Solti — a régi dicsőség és nép­szerűség aranyfürdőjében nágyon sok gó/ft ké­szített elő a nagyon kevés adott gól közül. A másik — Ábrahám — vékony, flongúja mindig kemény munkát- rótt az ellenfél hali­jára és bekkjére, mert Ábrahám sohasem en­gedett és sohasem enged. Hát exckkel nem volt baj. A belső trió azonban még a mai napig sincs megalapozva és alig van remény rá, hogy pár hónapon belül meg is lehessen' oldani a minden bajnak gyökerét, az össze­kötők kérdéséi. Hössben kaptunk egy, jó cen­tert. Nem az ideálisát, mert alacsony, kissé kövér és nem is túlságosan gyors. De unntt­ezektől eltekintve is elsőrangú középcsatár. Már most adva van két használható szélső és egy center, mint a gólhelyzetek állandó előkészítői. 'Ámde az összekötők, » Bástya fátumszerü rossz összekötői, sorra me$iíhiusi­tanak minden eredményre törekvést. Tessék; csak megnézni a bajnoki tabellát. A' Bástyái ban adták úgyszólván a legkevesebb gólt, Öe le merjük Lenni a főeskiit, hogy; a B&styúbaW paccolták el a legtöbb gólszeraési alkalmai'. A ligában gólra kell játszani, nem szépen, nem szemkápráztatóan, skót iskola ide, vagy oda, gólt kell lőni, ha mindjárt ugy. is, liogy, kapustól együtt nyomom a labdát hálóba Driblik és ringlspilszerü forgások, értheted len hálraadások mire jók ma? Széles mellek, vastag és izmos lábak, kemény, fejek kellenek a góllövő csatároknak. Ha min delihez hozzá* vesszük, hogy a Bástya a legtöbbször feltű­nően léleknélküli s álmos futballt játszik, ak­kor adva van a tabella nyolcadik" helyének LÁTTA MÁR a könyvpiac legújabb szenzációját ? WJ^^cJb MUfc/O az összes helybeli könyvkereskedések kirakatát. DICKENS TWIST QUVEUE gyönyörű hófehér famentes papíron, aranyo:o!t egészvászon kötésben, a KLASSZIKUS REGÉNYTÁR negyszerü fordításában, 488 oldalon, ára 2 30 P.

Next

/
Thumbnails
Contents