Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)
1927-11-30 / 274. szám
DftLMAGYAROlíSZA'G •BBI Bécsi kokssz kiszárólaegos képviselete 1927 november 30. -bank T%%fOD tssat földes e^^ kárász üccaítss; itta a Dr. Buday Árpád előadása a Munkásotthonban. (A Délmagyarország munkatársától.) A' Munkásotthonban kedden este dr. Buday Árpád egyetemi tanár tartott előadást az ókori művészetekről. Az érdekes előadás lekötötte a zsúfolt nagyterem hallgatóságának figyelmét. Buday professzor elmondotta, hogy Egyiptomban az építészet volt az uralkodó művészet, amelynek a szobrászat és festészet csak függvényei voltak. Beszélt a templomok, a piramisok, a sziklasirok keletkezéséről és építéséről. Különösen a piramisépitkezéseket vázolta Buday tanár igen érdekesen, elmondván, hogy a biztonság kiváhsága szülte a piramisokat, mert az eltemetett fáraók sírhelyén valóságos kincsek halmozódtak össze és ezekre ugyancsak fájt a rablók foga. Ezért építették a piramisok belsejét zegzugosokra, labirintszerüen. De még igy sem voltak a rablóktól teljes biztonságban, amit bizonyít az is, hogy tokban valósággal el kellett lopni és odafementeni, ahol nemrégiben feltárták. A halotti kultusszal függött össze Egyiptomban a szobrászatnak az élethűségre való törekvése. Két lelke volt az egyiptomiaknak, a Ba és a Ka. A Ka volt a visszatérő lélek, amely felkereste a testet és azért ábrázolták a sírokat is a szobrászok nagy hűséggel, hogy a lélek jobban jelismerje a testet. Ezeken a szobormüveken egyébként a Halotti könyvből átvett feliratok voltak, mint például: nem loptam, nem csaltam stb., ugy hogy amikor az egyiptomi polgár Ozirisz elé került az alvilágba, az már mindjárt láthatta, kivel van dolga. A festészet csak díszítési célokat szolgált, árnyalatok és árnyékolás nélkül, nem ismerték a perspektívát. Dr. Buday Árpád előadását vetített képekkel kisérte. A hallgatóság a professzort sűrű A törvényszék részbea megváltoztatta a járás. biróság Ítéletét. A járásbíróság ugyanis becsület, sértés vétségében ugyan bűnösnek mondotta ki a vádlottat, de külön büntetést ezért nem szabott ki. A törvényszék becsületsértés vétségében ismét bűnösnek mondotta ki a vádlottat és ezen bűncselekményéért külön pénzbüntetésre itélte. A bi, rőság 160 pengő tö- és 49 pengő mellékbüntetésben állapította meg a, vádlott összbüntetését. A járásbírósági itélet többi részét nem érintette, {> Az itélet ellen a felek semmiségi panaszt je> lentettek be. jm O 7 o ? OJ | —» -például Tulánkáment eredeti sírhelyéről ti- | tapsokkal jutalmazta. Kívánod a társadalmi békét? A Délmagyarország a társadalmi béke harcosai Jelenei a postán,—itélet a törvény széTken Nyolcezer pengőre ítélték a tisztviselőt, aki azt állította, 3ogy a postaigazgatóság elfogultan folytatott le egy vizsgálatot. (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi törvényszék Gömöry-tan ácsa kedden tárgyalta Fehér Károly magántisztviselő felhatalmazásra üldözendő rágalmazási pórét. A vád szerint Fehér Károly 1926 juniusában megjelent a főpostán, ahol fuvarleveleket akart vásárolni. A fŐpostán a magántisztviselő és a fuvarleveleket kezelő tisztviselőnő között szóváltás támadt, mire Fehér Károly a postaigazgatóságnál feljelentette a postakézelőnőt és vizsgálat elrendelését kérte. A postaigazgatóság a magántisztviselő kérelmére elrendelte a vizsgálatot, A lefolytatott vizsgálat megállapította, hogy az affér nem a kezelőnő hibájából történt és azért a tisztviselőnő nem vonható felelősségre. A vizsgálat eredményéről a postaigazgatóság levélben is értesítette Fehér Károlyt, tiki dccciűber 6-án válaszolt is a postaigazgatóMélyen leszállított árakban Szabó L. és Társa cégnél ság levelére. Fehér Károly levelében a postaigazgatóság lefolytatott vizsgálatát elfogultnak jelentette ki és kétségbe vonta a vizsgálat igazságosságát. Véleménye szerint a postaigazgatóság nem vizsgálta ki megfelelően az ügyet, A postaigazgatóság Fehér Károlyt a levelében foglalt kitételek miatt rágalmazás elmén feljelen- | tette. A keddi főtárgyaláson Fehér Károly kijelen- j tette, hogy nem érzi magát bűnösnek és állításait I igazolni tudja. A biróság azonban nem rendelte el | a bizonyítást és Fehér Károlyt felhatalmazásra üldözendő rágalmazás cimén bűnösnek mondotta ki és ezért Sül pengő fő- és 24 pengő mellékbüntetésre itélte. a karácsonyi vásár megkezdődött. Szeged, Kárász ucca 8. sz. HATVANY Dugonics lér S. sz. alá Rőmer fiiszerüzlet mellé. Megnyílik dec. hó elején Az itélet tett be. ellen mindkét fél felebbezést jelenSzínházjegyek a Délmagyarország jegyirodájában elővételi dif nélkül válthatók. >2 péRmesíer és az őrnagy a biróság előtt (A Délmagyarország munkatársától) A szegedi törvényszék Hábcrmann-tanácsa kedden tárgyalta Kohn Benő pékmester becsületsértési, rágalmazási, könnyű és sulyos testi sértési, továbbá közcsend elleni kihágás és személyes szabadság megsértési bűnügyét. A feljelentés szerint — amelyet Herniann Mihály őrnagy adott be a birőságho- — az őrnagy junius 30-án civilbe öltözve könnyű giggen hajtott végig a Petőfi Sándor-sugárutou, Amibor Kohn Benő péküzlete mellett haladt el, Kohn éppen motorkerékpárját próbálta ki A motor erős berregésére az őrnagy lovai megbokrosodtak. Hermann őrnagy bosszúsan emelte fel kezét, amire Kohn Benő fenyegető mozdulatot tett, Hermanu erre leugrott a kocsiról és a motorkerékpárhoz rohant, — Menjen a gép elől, mert elütöm, — mondotta Kohn az őrnagy feljelentése szerint, amire a motorral nekirontott a civilbeu lévő őrnagynak, majd azt iueUbeütöüe. Mtjrmauu pofonnal válaszolt* majd kölcsönös ütlegelések következtek Később Kohn leugrott a motorról és beszaladt üzletébe. — Adjatok súlyt, hogv agyonüssem a disznó kutyát! " •• • • • - • " I Budwelsl Cserépkályhák, kandallók minden szinben és méretben, iaksréktüzbelylapok valódi METTLACHIlapok 386 Beszerezhetők: LBNDESBERG cementárngyárában és épitési anyag kereskedésében SZEGED. Bocskay ucca 10 12. Telefon 88. Üzletáíhelyezés mlaí* összes raktáron lévő áruimat, legfinomabb harisnyákod különféle rövideket olcsó áron árusitcöi Kertész áruház 642 Szeged, Miks'áth Kálmán ucca (Bokor lisztes melle ) A fenyegetés hallatára Hermann őrnagy kocsijához rohant és botot rántott elő. Most már a bolt ajtajában folytatódtak a kölcsönös ütlegelések, amelynek hevében Kohn felnyalábolta az őrnagyot és bevitte üzletébe. A verekedésnek a rendőr megjelenése vetett véget, A járásbíróság ítéletében Kohn Jenőt becsületsértés és közcsend elleni kihágás miatt mondotta ki bűnösnek és ezért 88 pengő fő- és 48 pengő mellékbüntetésre itélte. Felmentette ellenben a biróság Kohn Benőt a könnyű és sulyos testi sértés vétsége, továbbá a személyes szabadság megsértése elleni vád alól. — A sértett jogtalanul járt el — mondotta aa indokolás —, amikor a gép elé állott és a sértettnek ezeu jogellenes magatartása vonta maga után a történteket. Az itélet ellen a felek felebbezést jelentettek be és igy került az ügy a törvényszék Hábermanntaaácsa elé. A-keddi feleübezfcsi tárgyalásim az íratok Ismertetése után dr. Balázs Sándor ügyész az itélet megváltoztatását kérte, mig dr, Falcione Kálmán védő a vádlott felmentését^ /" - ' ' > Hicipik fekete és különleges színekben. Házi és uccai ripők Legjobb Hlí ségil, olesö árban. 6V Központi Cipőüzlet Tisza Lajos körút 45. sz., Benedek s'ijgyártó mellet; Mikulás és krampuszvásár a r 6.4S Párisi Nagy Mázban Szeged, Széchenyi tér. Kis zsaniliés krampusz .,.<>. 20 611. Hagy zsaniliás krampusz ...... 30 Ml. RÍ szőrmés krampusz ....... 50 fii! Közép szőrmés krampusz . . • . . SO fi'l. Nagy szőrmés krampusz 1* P Kis krampusz fej 12 fi)'. Közép krampusz fej ...... . 1© fll Vagy krampusz fej ....... . 20 fi !. Aranyozott kis virgács ...... ÍO fill. Aranyozott nBgy virgács ...... ZO fi!1. Mikulás x api vásárlásai elüti saját érdekében okvetlenül tekintse meg árajskal ellátott 16 kirakatunkat!