Délmagyarország, 1927. november (3. évfolyam, 250-274. szám)

1927-11-03 / 251. szám

1927 november DÉLMAGYARORSZÁG ——a——P—•—I % Dr. Varginé koimeükaí infé^eíe Tisza Lköruí 61, íelefon 6-38 Ujabb ajánlat a város Kossuth Lajos~sugáruti telkének bérletére. (A Délmagyarország munkatársától.) '.V gyéripari bizottság legutóbbi ülésén, mint is­meretes, foglalkozott azokkal az ajánlatokkal, amelyek a város Kossuth Lajos-sugáruti tel­kének bérbevevésére vonatkoztak. Ezt a tel­ket eddig a Szegedi Bankegyesület bérelte, de a bérleti szerződés lejárt. Most az Alföldi Gépkereskedelmi Rt. kérte bérbe husz évre azzal, hogy a telken később karosszéria gyá­rat kiván létesíteni. De igényt jelentett be a telekre a Winkler-cég is, amelynek Boldog­asszony-sugáruti fatelepét az egyetemi épít­kezésekkel kapcsolatban kisajátították. A gyáripari bizottság ugy határozott, hogy mind­két igénylőt kielégíti, mégpedig ugy, hogy az ezerötszáz négyszögöles telket két részre osztja, az egyik feléi az Alföldi Gépkereske­delmi Rt.-nek, a másikat a Winkler-cégnek adja bérbe és az egészért ötezer pengő évi béri kiván. A gyáripari bizottság határozata természe­tesen csak javaslat, amellyel a tanács azért nem foglalkozott még, mert ujabb ajánlat is érkezeit be azóta. Az uj ajánlatot a Nemzeti Hitelintézet nyújtotta be, amely a telket szin­tén fatelep céljaira kívánná kibérelni. Az egész telekért 4200 pengő évi bért ajánl fel, ha azonban csak a Kossuth Lajos-sugárutra néző részét kaphatja meg, azért 3332 pengőt, ha a Pacsirta-uccai részét kapja meg, 1666 pengőt hajlandó fizetni. A telket különben tiz évre kéri, de biztosítja a városnak a felmondás jogát is arra az esetre, ha a telekre időköz­ben szükség lenne. Az Alföldi Gépkereskedelmi Részvénytársa­ság a gyáripari bizottság határozata alapján már módosította eredeti ajánlatát. Megelég­szik tizenkét évre szóló bérleti szerződéssel és szintén biztosltja a városnak a felmondás jogát. Belemegy a telek kettéosztásába is és a teleknek a Kossuth Lajos-sugárutra néző részéért háromezer pengő évi bért ajánl fel. A Winkler-cég viszont az egész telekre reflektál és használatáért 2500 nenaő bért ajánl fel. Értesülésünk szerint a tanács döntés előtt a kérdést mégegyszer a gyáripari bízottság j elé terjeszti. Fan&met-film nagy attrakció * ^ CeánysssöMeíésérí — teéiípeti fog&áss. Eny&iiö körülmény, £>ogy a legények a szerb szokások alapján akarták megszöktetni Rattonya szépét. (A Délmagyarország munkatársától.') rA' szegedi törvényszék Hábkrmann-tanácsa szer­dán délelőtt érdekes leányszöktetés* ügyet tár­gyalt, amelyet a büntető törvénykönyv szerint »személyes szabadság megsértései cimén tar­tottak számon a hatóságok. A leányszöktetés Battouya szerbek által lá­tott negyedében történt, ahol a szerb szoká­sokat még nem felejtették el. E vidéken ugyanis >;törvényes leány kérésnek«. tekintik a leányszöktetést abban az esetben, ha a leány nem tiltakozik a szöktetés ellen. Ha azonban a leány ellenszegül, ez annyit jelent, hogy nem akar a szöktető felesége lenni, az ilyen szöktet és t pedig erkölcsi szégyennek tartják a lányra és annak szüleire nézve. Igy történt azután, hogy Roczkö Erzsébet személyes sza­bcidság megsértése címén feljelentést lett Roczkó Ignác és Koltai Pál ellen, akik őt ez év farsangján erőszakkal meg akarták szöktetni. A vádlottak padján ülő Roczkö Ignác kije­lentette, hogy nem rokona Roczkó Erzsébet­ek, majd őszintén bevallotta, hogy ő bizony a leányt meg akarta szöktetni. A leány húzó­dozott tőle és igy eszelte ki azután a szökte­[ tést, bizva abban, hogy Roczkó Erzsébet a történtek után mégis meggondolja magát cs feleségül megy hozzá. A szöktetést. barátjával, Koltai Pállal eszelte ki, aki segédkezett neki a szöktetésnél. A leány elrablása irtán azon­ban olyan botrányt csapott a nyitott konflis­ban, hogy kénytelenek voltak őt elengedni. Az »elrabolt« leányt ezután, mint tanút hall­gatta ki a biróság. Roczkó Erzsébet elmon­dotta, hogy a leányszöktetés napján bálban volt, ahonnan két barátnőjével tért haza. Alig haladtak azonban néhány száz lépést, amikor a február éjszakai sötétségben két erős kar felemelte és minden ellenkezése ellenére be­tuszkolta egy konflisba. — Én az első percekben az ijedtségtől szó­hoz sem tudtam jutni. A számat befogták, kiáltani sem tudtam. — Egy hétig nem tudtam enni, ugy összemorzsolták a szám, — sirta el magát az elrabolt leányzó. — Azután fenyegetőztem, kiáltoztam, ugy sem leszek a felesége magának, mondottam. Inkább megyek a Marosba... Haraptam, csip­BELVAROS3 MOZI November 3-án, csüWriükün Csak 16 éven felülieknek ! Várkonyi Mihály Marié Prévost nagy lilm.e |Kecs&éfe és a káposssia. Vígjáték 8 felvonásban. Azonkivü. Fe^ér arany. ur.nna S I y FftszereplS Jelt® Goudal. ivőadás. k ^-zrie t. , , y v.,si. ,s ünr.cpnap 3 6, 7 ü orak. r. KORZO MOZI November 3-án, csütörtökön William Boyd legújabb f lmje i Halálbáró. Dráma 6 felvonásban. Azonkívül: Cserkészkapitány. Virjáfék fi elvűnisb-n FSs-'erepIő: íred Thomptoo. E öaciás k nezdele 5 7 9, vasSr- és ünnepnapon 3,5,7, 9 órakor. tem, rúgtam, mig végre híugmtynm a Socsi­böl. Elnök: Hát azelőtt is kérte magát az a legény? — Hát igen, de én tu'dní sem akartam róla! — Maguknál szerbeknél még most k divat­ban! van a »leányszöktetés". — Igen! Szokás. Minden leányi ugy megy, férjhez, de csak akkor érvenyes a szökteti*, ha abba a leány is beleegyezik. Én pedig nem egyeztem bele és most azután csúffá tettek. A perbeszédek után a törvényszék csak személyes szabadság megsértésének kísérlete címén mondotta ki bűnösnek a vádlottakat és azért Roczkó Ignácot Vt, Koltai Pált 8 napi fogházra itélte. A biróság az itélet indoklásában kimondotta, hogy a vádlottak megkezdték, de nem fejezték be 'a leányszöktetést és ezért a biróság őket csak személyes szabadság megsértésének kísér­lete cimcn mondotta ki bűnösnek. Az itélet kiszabásánál enyhítő körülménynek vették, hogy a vádlottak szerb szokások alapján jó­hiszeműen, de előre megfontolt szándékkal követték cl a leányszöktetést. Az itélet jogerős. A 66 éves férj megfojtotta 73 éves feleségét. Budapestről jelentik: Tegnap, reggel az Óbu­dai gázgyár munkástelepén" Tóth Sándoí 66 éves gépkezelő 73 éves feleségét ruhaszáritó­zsineggel megfojtotta. Tóthot előzetes letartóz­tatásba helyezték. Kihallgatása során előadta, liogy felesége állandóan veszekedett vele, mert egy náluk lévő leányra féltékeny, volt ée. ezért kövelte cl tettét. mmmmmmmm-m^mmmmmmji ETTERME fényesen átalakítva MEGNYÍLT! Minden este cigányzene! Elsőrangú Konyha! Kiiünő borok! 253 Szinház utáni vacsorák! j Harisnyák, zoknik, keztytik, gyermek, nőt és férfi pulloverek, svetlerek, sálak, sapkák nagy választékban rendkívül olcsó árban kaphatók Chilla Raymond 485 KOruü Nagyáruliázában Szeged, Tlssa Lajm körűi 5«

Next

/
Thumbnails
Contents