Délmagyarország, 1927. október (3. évfolyam, 224-249. szám)
1927-10-07 / 229. szám
2 Dl.:..": *<ilAKOKSZAG 1927 október 7. csakis az átmeneti utasokat és csakis az idegen államok polgárait engedik át. Bolgár állampolgárok további intézkedésig nem kaphatnak vizumot. A jugoszláv hatóságok Bulgáriába szóló vízumokat nem adnak ki. Ncizics szófiai jugoszláv követ holnap délben nyujtjfi áj a bolgár kormánynak a jugoszláv kormány demarsát. Peking eleste (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) | tábornok és a déli hadsereg előtt nyitva áll Londonból jelentik: A kinai hadszíntérről j az ut Peking felé, amelynek közeli elestével érkezett jelentések szerint Csang-Cso-Ltn J igy számolni kell. seregeit teljesen szétverték, ugy, hogy Feng j Paleologue az újságírók ostroma elől vidékre utazóit. (Budapesti tudósítónk l e I e í o u j e ! e ntése.) Párisból jelentik: Paleologue volt külügyminiszter ina az újságírók állandó ostroma elől hirtelen vidékre utazott. Budapest, október 6. Bécsből érkezett távirat szerint Berthelot volt francia külügyminiszter a tegnapi napol Bécsben töltötte feleségével együtt Itt tartózkodása teljesen magánjellegű volt, este tovább utazott Kistapolcsányba, a cseh köztársasági elnök jelenlegi tartózkodási helyére, A »Neue Freie Pressét e híradással szemben biztos forrásra hivatkozva állítja, hogy Berthelot kistapolcsányi ulja összefüggésben van a Paleologue-jegyzék ügyével. Döntö ütközet a mexikói felkelők és a Kormány csapatok. Koszolt. (Budapesti tudósítónk lelefonjelentése.) Newyorkból jelentik: Mexikói jelentések szerint Naolingo Canyon közelében a köztársasági és a felkelő csapatok között döntő ütközet fejlődött ki. A felkelő csapatoknak Gomez és Almada tábornokok a parancsnokai. Ezek a csapatok a falusi tanyák közt sáncolták el magukat, de a kormánycsapatok a szívósan védekező felkelőket minden oldalról körülzárták A német repülök megérkeztek tér vezetősége közli, hogy a D. 1230. számú repülőgép Lisszabonban leszállott. í Cevine Herlinbe repül és j&afón megy Newyorltba (Buitapesii tudósítónk telejonjctcntósc.") Bécsből jelentik: Levine ma a Bécs—római repülőjárat egyik gépén az asperni repülőtérre érkezett. Kijelentette, hogy Berlinbe utazik, ahonnan október 10-én folytatja útját Nevvvorkba — hajón. A bécsi egyetem egyelőre visszautasítja a külföldi medikusokat. Dessfiu, október 6. A Junkers-müvek igazgatósága, ma délhen Loose pilótától, a D. 1230. óceáni repülésének vezetőjétől 6zikratáviratot kapott, amelyben jelenti, hogy a kényszerleszállás a tengerre nem a gép valamilyen hibája miatt történt, hanem az áthatolhatatlan sürü kőd következtében, amelyben nem tudóit tájékozódni, mikor estefelé Lisszabonhoz közeledett. A gép sértetlen, senkinek se történt baja, reméli, hogy csütörtök folyamán ismét felszállhat és eljut Lisszabonba. Norderney, október 6. A norderneyi repülőBées, október 6. Az egyetem orvosi fakultásának dekánátusa ma a fekete táblára hirdetést függesztett ki, amelyen közli, hogy miután az anatómiai hullaanyag egyre kevesebb és a bonctanban nem lehet kellőképpen kioktatni az orvostanhallgatókat, ha tömegesen vannak az előadáson, tehát az első egyetemi tanévre jelentkező hallgatókat a következő sorrendben veszik fői: október első felében csak a belföldi hallgatókat írják be és október 20-ika után fognak dönteni a külföldi hallgatók felvételéről, még pedig olyan arányban, amilyen mértékben megfelelő anatómiai anyag áll rendelkezésre. Letartóztatták az ál~kurdiszíáni trónörököst. Bécs, október 6. A rendőrség letartóztatott egy nemzetközi szélhámost, aki évek óta garázdálkodik Londonban, Berlinben, Athénben, Newyorkban és egyebütt. Rendesen a kurdisztáni trónörökösnek adja ki magát és azt állítja, hogy Harun al Basid leszármazottja. A bécsi rendőrség érintkezésbe lépett az említett városok rendőrségeivel annak megállapítása végett, hogy a letartóztatott valóban az a kalandor-e, aki ott a kurdisztáni emir szerepét játsza, továbbá, hogy a valóságban kicsoda és mii ven más bűnök terhelik. Sikkasztás miatt letartóztatták a szolnoki ügyészség irodaigazgatófát. (Budapesti l u d ó s i t ó n k lelefonjelentése.) Szolnokról jelentik: A szolnoki ügyészség vezetője ma letartóztatta az ügyészség irodaigazgatóját, Bothkopf Jenőt, aki az ügyészség pénztárából 2028 pengőt sikkasztott. Rothkopf tegnap névnapját ünnepelte és ma későn ment be hivatalába. Közben egy felszólítást hoztak a városi vízmüvektől, hogy az ügyészség fizesse ki a tartozását. Miután ezt a pénzt már kiutalták, vizsgálatot rendeltek el, amelynek eredménye a hiányok felderítése volt Bár Rothkopf hivataltársai a pénzt összeadták, a sikkasztó irodaigazgatót letartóztatták. Színházjegyei a Délmagyarország Jegyirodájában telefonon is lehel rendelni A jegyckel kívánatra házhc>7 küldjük. A cseh vasutasok.passzív rezisztenciába lépnek. (B u d a p e s fi 1 u dó si 1 ó n k t e I e 1 o n j e i e ntése.) Prágából jelentik: A cseh vasutas szervezetek küldötteinek országos kongresszusa ma ugy » hatáijozott, hogy ha a kormány oktftber 12-ig nem vonja vissza a vasutasok íizetésreudezésére vonatkozó szabályrendeletet, ugy passzív-rezisztenciába lépnek a vasutasok. Titokzatos gyilkosság Belováron Pécsről jelentik: Belováron hétfőn délben az uccán fényes nappal leszúrták Tergely Károly földmivest, aki a pécsi kórházban ina'meghalt. A megindított nyomozásnak semmi támpontja nincs, hogy ki követhette el a gyilkosságot. Halálos gázmérgezés v Budapesten. Budapest, október 6. A Ferenc-körut 15. számú házban ina reggel holtan találták Dániel Tivadar nyugalmazott miniszteri főszámlanácsos feleségét. A szomszéd szobában eszméletlen állapotban feküdt a főszámtaaácsos vejének, Radán Alfréd hajóskapitánynak 8 éves Gyula és 3 éves Iván nevü kisfia. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenséget gázmérgeiés okozta. A gázórárasze- ^ reít gummicsö megrepedt és a kiömlő gáz elterjedt az egés^f lakásban. A vizsgálat folyik annak megállapítása védett, hogy az ott dolgozó szerelők nem voltak-e hibásak a szerencsétlenség előidézésében. II MAC nyerte a budapesti kegyeleti stafétát. A budapesti kegyeleti stafétát igen erős küzdelem után a MAC nyerte meg. Hosszú kilométereken keresztül a KAOE vezetett, azonban a Rákóczy-téríen elfogytak szenior futói és,itt az ifjúsági versenyzőket a MAC befogta. Az utolsó ettapon Somfa$ 'és Gerő küzdöttek egymással, ekkor azonban a MAC-nak már nyolcvan méter előnye volt, amibői ugyan Gerő ledolgozott valamit, azonban elsőnek mégis Somfay koszorúzta meg az ismeretlen katona sirját. Második lett a KAOE, harmadik a BEAC és negyedik az FTC. A MAC ideje 21 p. 50 másodperc. Cltolnoky: Földrajzi és Statisztikai Atlasz Tartalmaz 78 fő- és 155 melléktérképet és világstatisztikát Ara egész vászonköiésben 32 peng 5. Kapható részletfizetésre w a toélmagyar ország Aradi uccaikiadó&ivatalában /l t. Qölgyközönség szives figyelmébe £ Kelemen ucca 12 szám alatti üzletemet női fo<f rásxaítal bővítettem lel. Pest ól érkezeit segédem a női t>atvágást, ondolálást, vlxondolálásifia/festési„ ssoki/és/, manikűr/ a legkényesebb igényeknek megfelelően végzi. Szives pártfogást kér ~PalKoVÍÍS KálOly uri és hölgyfodrász, Kelemen ucca 12. szám. 46 Öxv. LáBxló Cásxlöné sz. Szenes Verőnk a fajdalmas szívvel tudatja, hogy hőn szeretett férj, testvér és sígor László László mtoiuviu éleiének 68-ik évében rövid szenvedés után váratlanul elhunjt. Temetni f. hó 7-én délután 3 órakor fogjuk a belvárosi temető csontházából, a róm. kath. szertartás szerint beszenteltetni és ez ott lévő temetőbe örök nyugalomra kisérni. Szeged. 1927 október 6. 45