Délmagyarország, 1927. október (3. évfolyam, 224-249. szám)
1927-10-04 / 226. szám
i 1927 október 4. DÉLMAGYARORSZAG Balázs Sándori, aki szivenszurla házastársát, elbocsájtották az elmegyógyintézetből. Pillanatnyi elmezavar, nem tud számot adni tettéről. m Déltmgijarorszdg, munkatársától!) <M" nyáron történt, — mint még emlékezetei —, hogy a Szent István-téren Balázs Sándor cipész a kezében lévő cipész-árral szioen• szarta vadházastársát. A hegyes ár azonban a szivén nem hatolt keresztül és a szeren* esetlen asszony megmenekült a haláltól. Balázs Sándor tettének elkövetése után megszökött. Napokig bujdosott a határban, a tápéi szérűskertben fogták el, ahol egy hatalmas szalmakazal belsejében húzódott meg. Balázs Sándor letartóztatása után oly zavarosan viselkedett, hogy a rendörségről egyenesen az elmegyógyintézetbe szállították. Őrjöngeni kezdett, cellatársait megtámadta, amire kényszerzubbonyt adtak rá, f Az elmegyógyintézetben azután Balázs Sándorról megállapították, hogy zavart viselkedése csak pillanatnyi elmezavar következménye volt„ amire onnan elbocsátották és átadták a rendőrségnek. Balázs Sándor újbóli kihallgatása alkalmával nem tudott számot adni arról, hogy miért szúrta le oadházastársát. Elmondotta, hogy a vele élő asszonyra nem volt féltékeny, nem tudja, hogy tettét miért követte el. A rendőrségről Balázs Sándort hétfőn átkísérték az ügyészség fogházába. MMMMMMMMMMWNMMM A közgyűlés a tanács leszavazásával Lantos Béla indítványára kimondotta, hogy ragaszkodik az ujszegedi villamosjáratok megindításához. (A Délmagyarország munkatársától) A törvényhatósági bizottság hétfőn délután folytatta a szeptemberi tárgysorozat tárgyalását. A polgármester póttárgyként bejelentette a Püspöktelek beépítésére vonatkozó tanácsi előterjesztést. A tanács ezután néhány tanulmányi segély megszavazását javasolta. Av ' Dr, Csonka Miklós ismertette / a vizdijszabályrendelet két év előtt történt módosítására .vonatkozó belügyminiszteri leiratot. »H*i [S8|V ^gT" A leiratot a közgyűlés hozzászólás nélkül tudomásul vette. - A Csonka tanácsnok ezután c "' az ebadó redukálására vonatkozó javaslatát ismertette. A tanács azt javasolta, hogy a tanyákon egy-egy kutya után 50 fillér legyen az adó, a nagykörúton kivüli városrészekben pedig 1 pengő 50 fillér. Magyar József, majd Wimmer Fülöp szólalt fel, aki állást foglalt a tanyai kutyák adómentessége mellett. Indítványozta, hogy a tanyákon egy kutya legyen adómentes, a többi után 50 fillér Bdót vessen ki a város. A közgyűlés a tanács javaslatát fogadta el. Villámgyorsan siklott át a közgyűlés a polgármesteri előterjesztéseken és már félhatkor megkézdte * az indítványok , • tárgyalását. Dr. Fajka Lajos a külterületi utak szikeltetését sürgette. A közgyűlés az indítványt az útügyi hatóságnak adta ki. Gárgyán Imre indítványára kimondta a közgyűlés, hogy a Kálvária-tér rendezését felveszi a jövő évi városrendezési programba, Fajka Lajos második indítványára a közgyűlés köszönetet szavazott Back Bernátnak és Bokor Adolfnak & napidíj-bizottságban kifejtett eredményes munkájukért. » i Franki Antal : j az ingyen tiszai fürdő felépítését sürgeti. A közgyűlés az indítványt kiadta a tanácsnak azzal, hogy készíttesse el a terveket olyan időben, hogy a fürdő már a jövő nyáron üzembe legyen helyezhető. Dr. Kormányos Benő a Fertő-uccai lakosok Számára kér magasnyomású vízvezetéket. Hoffer Jenő azt indítványozta, hogy azokban az uccákban, ahol lefektették már a főcsövet, a város adjon engedélyt a lakóknak a bekapcsolódásokra. Magyar József, Szigyártó Albert és Csonka Gergely felszólalása után Buócz Károly műszaki tanácsos műszaki felvilágosításokat adott, amelyekből meggyőződött a közgyűlés, hogy az indítvány elfogadásának nincs nagyobb akadálya, — Leveszem a kérdést a napirendről — mondja a polgármester —, mert alaposan meg kell ezt fontolni. Ha tényleg ugy van, hogy, lehet, szívesen teljesítjük. • á — Ugy van az, polgármester ur! — kiált közbe Kormányos. " 1 — Jól van fiam. majd meglátjuk, — szól a polgármester. (Nagy derültség.) 1 Hat órakor sor került már I Sy a péttárgyakra. A tanács javaslatára kimondta a közgyűlés, hogy a jövő évi építkezésekre, a kisvasút motorjaira, a rakpartjavitásra, uj kisajátításokra hárommillió pengő kölcsönt vesz fel. Dr. Bodnár Géza szólal fel. A közgyűlés, amikor megszavazta a horribilis egyetemi hozzájárulást, nem gondolt arra, hogy a terhek még növekedni fognak. Arra kéri a tanácsot, hogy tegyen végre pontot az áldozatok sora » után. j$! Feleslegesnek tartja a DMKE kibővítését. Fél attól, hogy az egyetemi városrész uccáinak, tereinek rendezése ujabb nagy terhet hárít majd a vá-« rosra. — Egyet mondhatok — mondja a polgármester —, hogy a polgárság megnyugodjon: Emiatt senkinek a hajaszála sem fog meggörbülni, egyetlen fillérrel sem lesz emiatt nagyobb az adó. — Kérem jegyzőkönyvbe foglalni ezt a kijeIentést, — mondja Bodnár. r ördögh Lajos tb. tanácsnok ezután az ujszegedi villamos ' dolgát ismerteti. Lantos Béla szólalt fel. Az ujszegedi villamos megindítását nemcsak Újszeged érdeke kívánja, hanem a városfejlődés egyetemes érdeke is. A szakértői szemle 1922-ben megtörtént, a szakértők a hid megerősítését ajánlották óvatosságból. Ezt a közgyűlés el is határozta. Azóta nem tCttént semmi. Az utolsó pillanatig ugy volt, hogy megindul az ujszegedi villamos. Most bombaként csapott le az a szakértői vélemény, amely szerint a hid nem birja el a villamost. Lehetetlennek tartja, hogy a hid restaurálása után legyen komoly aggodalomra ok. Az autóbuszok nem pótolhatják mindaddig a villamost, amig Újszegeden járható autóutak nem lesznek. Szeged város lakosságának egyetlen üdülőhelye Újszeged, mindent el kell követni, hogy a közönség minél ké. nyelmesebben érhesse el. Meg van győződve arról, hogy a város közönsége, ha megszavaztatnák, legalább 90 százaléknyi többséggel az ujszegedi villamos mellett foglalna állást. A közgyűlésnek vigyáznia kell, hogy ne jusson ellentétbe a köiBELYAROSI MOZlj KORZO MOZI ükíóbcr •!.. 5 én, kedden és szerdln M A Hox lilniKyór remekei'! Csak 16 éven felülieknek !! 1 1 Szépfáiiuak Blún^nJS^^^y. 1 Az-^vai: Hívatlan -vendég ele. • N-gy sDorlfilm s felvonásban Főszereplő: George O" Brlen. § Október 4-én, kedden | Várkonyi Mihály és Marié PrevosI 1 j Kecskék és a káposzta.™15 8 'SSSSffi- K \ ríni) Dráma S felvonásban. 3 JTtZEjCMT tlerilM&y. Főszereplő: Jefla Goudat. • j| Előadások keidele 5, 7 és 9, vasár és ünnepnap 3, 5, 7,9 órakor, j 1 Előadások kezdete 5, 7,9, vasár- és ünnepnapon 3,5,7, 9 órakor. || | Vigyázz jön ül ÚlNMCnÖ UINM£mjSÍÍ szeradD « j Ilyen könnyen és gyorsan oldódnak • valódi • síi' As pirintabletták f egy pohár vízben. ?A szer bevéte- t lének ez a módja különösen biztosítja annak közismert kiváló hatásót. ' Csak valódi Asplrtn-tablettákat vegyen, az eredeti Bayer«csomago> Iáiban, a sóid szalaggal! - f / • zönség többségének akaratával. A polgármester válaszolt ezután Lantos B5la tetszéssel fogadott beszédére. Eismeri, hogy min. denki óhajtja az ujszegedi járatok megindítását,' de a döntő szempont az, hogy; mit mondanak a műszaki emberek. Barcsay Károly után Szigyártó Albert kijelenő, hogy a járatok megindítása ellen műszaki szem* pontból sem emelhető komoly kifogás. Mihályffy László műszaki tanácsos tartotta meg végül felvilágosító műszaki szüzbeszédét, mint a közgyűlésre berendelt vendég,, Azt fejtegette, hogy, vannak akadályok^ de azok nem áthidalhatatlan nok. • 4 ' A polgármester elrendelte a szavazást, Tiz városatya a tanács Javaslata, tizenkettő Lantos Béla indítványa mellett szán. vázolt, tehát a közgyűlés elvetette a tanács javaslatát éj| Lantos indítványát fogadta el. •••.•"' h "" A közgyűlést kedden délután 4 'órabor, fo4y< látják. * r V- • "» * —r iRfeszletreis] LEG01CS0BB |Htelrtwl»| Női, férfi és gyermekruhék Blau Ignác ruha áruházában Szeged, Kelemen u. 5. szerezhetők be. Divat női Kabát .... 36 P Finomposztőkabát szőrmével 60 Rips kabátok színekben . 65 Seál electric bunda . . 250 . . . 320 > • • • 60 Biberín bunda ... Róka boa ... . Divat boa 20 Szövet öltöny 35 Gyermek öltöny .... 10 Télikabát rövid. . . . . 40 Fekete téli kabát sáiaallér 60 Szines télikabát szőrmével 65 Gyermek kabátok .... 24 Bőrkabát 105 897 Cégem reklámfa: 99 99 99 99 99 99 99 » 99 99 99 99 99 Mérték szerinti öttöny JAfl gyapjú szövetből. . Ww Angolurí szabóság. bútorszállítást helyben és vidéken is iiszta butorkocsíkkal eszközöl 433 KÁLMÁN ! szállító Szeged, Tisza Lajos körat 34. Telefon 5-68.