Délmagyarország, 1927. október (3. évfolyam, 224-249. szám)
1927-10-27 / 246. szám
DÉLMAGYAEC 3SZAG 1927 október 2 annak, hogy a diákság estefelé gyűlést akar tartani és ismét le kívánja szögezni álláspontját a numerus clausus mellett. A rendőrjárőrök éberen figyelték az eseményeket és a kapott utasításoknak megfelelően, amint egyegy csoport megállott az egyetem előtt, nyomban felszólították a diákokat udvarias formában, hogy az uccán minden gyülekezés tilos. Á diákok tudomásul vették a figyelmeztetést és egyenkint eltávoztak a Dugonics-térről. Többen sétálni indultak, fel-felfigyeltek az egyetemre, de semmiféle tüntetés, vagy, rendzavarás nem történt A rendőrség egyébként állandó permanencíában volt felkészülve minden eshetőségre. Beavatkozásra azonban sehol sejn került sor u délután folyamán. A bajtársi szövetségek vezetői minden esetben higgadtságra hivták fel a hallgatókat. A csifiSrtiSkre virradd éjszaka a legnagyobb csendben telt el. A rendőrség egész éjszaka szigorú készenlétet tartott és csak az éjféli órákban vonták be a rendőrőrszemeket. A késő esti órákban a különböző bajtársi egyesületek vezérei dr. ifj. Paraszkay Gyula, a MEFHOSz szegedi vezérének elnöklete alatt titkos gyűlést tartott, amelyen a legélesebben elitélték a nagyobbrészt elsőéves hallgatók viselkedését. Különben megállapítható is volt, hogy a bajtársi egyesületek távoltartották magukat a tüntetéstől. A DMKE épületében délután két órakor a tüntetésekről bevonuló ifjúság és a vezérek között valóságos összetűzés volt. — Gyáva megalkuvók! — kiáltozták a fiatalok. Értesülésünk szerint a vezérek tanácsa elhatározta, hogy a budapesti fővezérség intencióinak megfelelően csilffirföktin csak igazolás után engednek be az egyetem kapuján. Kiosztották a szolgálatokat is. Az igazoltatásokat és az őrtállásokat kétórás turnusokban fogják végezni. Kőtelezővé tették az egyetemi hallgatóknak ezenkívül, hogy csütörtökön reggel nyolc órakor a természettudományi intézet udvarán feltétlenül jelenjenek meg, ahol további magatartásukra vonatkozólag fogják őket informálni. A fővezérség ugyanis uj utasításokat adott ki a bajtársi egyesületeknek, amelyeknek legfőbb rendelkezése az, hogy addig, ómig a még Isc sem nyújtott numerus clausus-reviziés törvényjavaslatot vissza nem vonják, zsidó hallgatót nem engednek be az egyetem épületébe. Szabó László előadása elmaradt. Dr. Szabó Lászlót, a szegedi egyetem magántanárát, az ismert publicistát az Egyetem Barátainak Egyesülete előadás megtartására hívta meg Szegedre. A neves professzornak szerdán este kellett volna megtartani a nagy érdeklődéssel várt előadását az amerikai egyetemekről. Dr. Szabó előadását azonban elhalasztották. COMOÖINI A legnagyobb illuzio-iis'a oéntektfl i 5C o • ss A b a «. Bánatos szívvel tudatjuk, hogy fzeretff leányunk, testvér és rokon RUDAS K. AT OKA éietén«k 26-ik évében hossiu szenvedés után ffljunyt. Temetése csütörtök délután 3 órakor a «!dó temető cinterméből- 288 Némteken a parlam&ní elé vonulnak a Memorandumot akamalc átadni a képviselöífáx elnökének. Budapest, október 26. A MTI. jelenti a következőket: »Az egyetemi ifjúság nagybizottsága által kiküldött numerus clausus védő bizottság felhívta a tudományegyetem, a miiegyetem és az összes főiskolák keresztény magyar ifjúságát, hogy október 28-án, pénteken délelőtt fél 12-kor gyülekezzenek és vonuljanak a parlament elé, mert át akarják adn| memorandumaikat a MEFHOSz, a Turul Szövetség, a Hungária Technológusok Egyesülete a Katolikus és a Protestáns Diákszövetségeit a Menekült Egyetemi Hallgatók Területi Szővétségé és a Főiskolai Sportszövetség evében.* A Szent Benedek gimnáziumban nem engedlek numerus clausus~gyülést tartani. Budapest^ október 26. Az Emericana Bajtársi Egyesület ma este tiltakozó nagygyűlésre hivta össze az egyetemi és főiskolai hallgatóságot a numerus clusus ügyében a Szent Benedek rendi gimnázium helyiségébe. A gimnázium igazgatója azonban a gyűlésre érkezőknek kijelentette, hogy a gimnázium helyiségét nem bocsáthatja rendelkézésükré, ölerfc politikai színezetű tüntetések is történhetnének és az nem egyeztethető össze a gimnázium rendjével és egyébként is az intézet vendégjogon van a főváros épületében elhelyezve. Debrecenben á református kollégiumban Is Igazoltattak. Balíhazár püspök energikus nyilatkozata. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Debrecenből jelentik: Az igazoltatások ma már nemcsak az egyetemen, hanem a kollégium kapujában is 'folytatódtak és nemcsak a zsidó egyetemi hallgatókat, hanem a református egyházkerület tagjait is molesztálták. Mikor ennek a városban hire terjedt, óriási ; felháborodás támadt. Balthazár püspök kijelentette, hogy ha az igazoltatásokat nem szüntetik be az egyetemen, akkor a kollégium bérletét felmondja az egyetemnek, mert nem hajlandó eltűrni, hogy a református egyház tulajdonát képező kollégium épületében turbulens jelenetek játszódjanak le. 00, tMAA ^WWttWWWMÉWÉWl^ M r^sasét megmentették. Egy újonnan lsépssőd5tt szirtbe ütkSzSft ax olasz óceán. járó és elsfllyedt. mami min 'nagrora SSB trsMHBB (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Rio de janeiroból jelenlik: A Principessa Mafalda nevű olasz óceánjáró — fedélzetén közel 1600 utassal — Bahiától 130 tengeri mértföldnyire etsülyedt. Az első jelentések arról szóllak, hogy a hajó utasaiból mindössze 400-at sikerült megmenteni, a többiek a tengerbe vesztek. Az eddig beérkezett jelentések arról szólnak, hogy a hajó lul volt terhelve, de több gőzös olyan szikraláviralot küldött Londonba, amelyek szerint a Princi' pessa Mafalda valamityen, talán újonnan képződött tengeralatti szirtbe ütközött. Az összeütközéskor rettenetes pánik fogta el az utasokat, A fedélközön levő olasz kivándorlók felrohantak, erőszakkal nyomultak a mentőcsónakokhoz, elsőknek igyekeztek valamennyit elfoglalni. A mentőöveket leszaggatták és késsel védekeztek azok ellen, akik tőlük a mentőöveket el akarták venni. A hajó tisztjei teheteilenek voltak a halálos félelmében reszkető tömeggel szemben. Az első jelentések azt is közölték, hogy Gigli, a világhíres tenorista a vizbefultak kőzött van. Ez a hir azonban nem felet meg a valóságnak. Gigli nem is utazóit a Principessa Nafaldán. Milánóból Jelentik: A Principessa Mafalda katasztrófájának hirét déluJán kél óra tájban a lapok külön kiadásban közölték a közönséggel. A katasztrófa hire Milánóban óriási feltűnést kelteit. A hajón a 300 főnyi legénységen kívül összesen 1200 ufas tartózkodott, A Principessa Mafalda ullójára Dakkarban veleit horgonyt, Milánóból 10—12 I. osztályú uías utazóit a hajón, igy sz olasz származású Grovaglia ergentiniai iparmágnás. Simoné Guli, a hajó kapitánya négy év óla teljesil szolgálatot A Principessa Mafalda kéiesavaros gőzös volf, 2500 lóerővel. A hajót 1908-ban építették és a tengeri hajózási szokványok szerint a jövő évben akarták kivonni a szolgálatból. Genovából jelenlik: A Navigazione Generáli Italiana igazgatóságához érkezeit jelentések alapján most már kétségtelenül megálla[ píthaló, hogy a katasztrófánál elpusztultak száma jóval kisebb, mint ahogy az a délutáni órákban elterjedt. Rio de Janeiroból érkezeti Jelentések szerint a katasztrófa színhelyére síelő gőzösök összesen Í150 utast menteitek meg, ugy hogy az eltűntek száma mindössze ölvén. (Ez a jelentés ellentétben áll a fenlebb közölt genovai közléssel, amely szerint a legénységgel együtt összesen 1556 utas volt a hajón. Ha tehát 1150 utast mentettek meg, akkor még mindig 406 az eltűntek száma. A szerk.) A Navigazione irodáit egész délután szinte ostrom alatt tartották az utasok és a legénység hozzátartozói. Mérjen af&nlaiot I • a» Hozomány I Temetkezési! Biztosításokról! Kígyó u. 2. 10% kedvezménnyel válthatók az Attila—Bástya és Sabaria—Bástya kupamérkőzés jegyei a Délmagyarország jegyirodájában.