Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1927-09-03 / 201. szám
IL DÉLMAGÍARORSZAG Borastlixi^s robbanás Brool&lynban r {(Budapesti tudósítónk telefon jelentése.') ; ~ Londonból jelentik! Brooklynbaxí, ma délelőtt felrobbant a város környéken épült lőszergyár. 'A robbanás éneje borzalmas volt, a halottak és sebesültek szúrna még ismeretOMUMMmaifcíMBftiMMOwwrjii igi^tfiwmMxaagaBg len, mert a romok alatt hevernek. Kilenc gyermek, akik a gyár közeiében játszadoztak, szintén életüket vesztették az óriási légnyomás következtében. Asz alagút bejárata tőből lemetszette a moxdonyíutő fejét. élettelen test a mozdonyvezető lábúra zuhant, aki idegsokkot kapott. (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Párisból jelentik: A Joué lés Tours állomás melletti katasztrófánál csak a mozdonyvezető v esztelte életét. A vizsgálat megállapította, hogy a szerencsétlenséget bűnös merénylet idézte elő, amennyiben a sintartó csavarokat meglazították. Montauban a Toulouse—bőrdeauxi gyorsvonat belerohant egy, vasbakba. A katasztrófánál a mozdonyvezető az életét vesztette A PAris—barcelonai gyorsvonat fűtője Perpignan közelében egy alagút előtt a robogás közben mászott a mozdonyon és az alagút bejárata fejét tőből lemetszette, ugy hogy a fej a pályatestre gurult, élettelen teste pedig a mozdonyvezető lábai elé zuhant, aki az ijedtségtől idegsokkot kapót, de volt még annyi lélekjelenléte, hogy, megállította a vonatot. ".> e msmmmmmm^^mm^m/wi/mmmmmmtm» rr rí r nnirwnflirunuun njTMitwtmnnLi A református lelUéssselc GlaitfeMer csanááí puspöK ellen. „Az egyes református egyházközségek a tönk szélére futottak." Budapest, szeptember 2. Az Országos Református Lelkészegyesület ma délután folytatta konferenciáját a Kálvin-téri templomban. Sütő Kálmán tiszaluci lelkész mondott beszédet »A lelkészek és a református egyházak anyagi helyzetéről«. Sütő többek között ezeket mondotta: — A lelkészek gyermekei ki vannak zárva a köztisztviselők gyermekeinek neveltetési segélyéből. Havi 10 pengőből gyermekeinket, ha azok házon kivül iskoláztatnak, nem lehet lentartani. Méltányos lenne tehát, ha a középA iskolák és felsőbb iskolákban tanuló lelkészgyermekek az állam részéről ugyanabban a neveltetési segélyben részesülnének, mint a köztisztviselők gyermekei. Gimnáziumaink államsegélye sok helyen ¡a semmivel egyenlő, mert az évi kétpengős államsegély csakugyan nem nevezhető komoly támogatásnak. Nagyon messze vagyunk az 1848. évi 20, t.-c. helyes végrehajtásától. Minthogy pedig Gláttfelder Gyula csanádi püspök éppen számszerű adatokkal igyekszik kimutatni, hogy az alaptörvény a protestánsok javára már végre van hajtva és a katolikusook azok, akik e tekintetben kárt szenvedtek, csakugyan nincs más hátra, mint az, hogy követeljük a nagy számbavételt és pedig az országgyűlés mindkét házának minden vallásfelekezet tekintetbe vételével összeállított »regnicoláris deputáciős utján. Kayel István lelkész, majd Eöry Szabó Dezső volt nemzetgyűlési képviselő, igari lelkész beszélt ezután, tiltakozott az ellen a megállapítás ellen, mintha a református egyháznak csupán segélyre és nem államfentartói hozzájárulására volna igénye. Mosolyra késztető az a kijelentés, hogy a Glattfelder-féle kimutatás szerint a protestáns egyházak jobb anyagi helyzetben volnának, mint a katolikusok. Amikor egyes református egyházközségek a tönk szélére jutottak, a kultuszkormány sok millíárrdot fordított egyedül a gödöllői premontrei gimnázium építésére. „Erdélyi Méla nem le§et gyilUos, a fogházban asz, egész napot átalusssza." Forgács Anna régi orvosa szerint öngyilkosság történhetett. A rendőrség a millstaáti tanuk kihallgatása után várakozó állásponton. • (Budapesti tudósítónk telefonjelentése.) Ma délelőtt a főkapitányságon Lőw Zoltánná két leányát hallgatták ki. A két leány kíliallgalása rendkívül fontos, ugyanis állandóan Erdélyiné társaságában voltak és minden kirándulásukon résztvetlek. Különösen Löw Olga vallomásától várnak sokat, mert ő ápolta Forgács Annát a lezuhanás után. Lőwék kihallgatása után valószínűleg szembesilések lesznek és ezzel a rendőrségi nyomozás be is fejeződik. Erdélyi védője ma előterjesztést lelt és abban kéri, hogy a Klagenfurtból beérkezett orvosi megállapításokat a budapesti büntetőtör vény szék orvosszakértőivel közöljék azzal, hogy elsősorban nyilatkozzanak, vájjon véleményük megalkotására elegendő-e az osztrák csendőrség nyomozása keretében teljesített orvosi vélemény irásos közlése, lia nem, akkor kéri, hogy pi rendeljék el a halotti szemle foganatosítását, a helyszínre való kiszállást és a védelemnek biztosítását, hogy ott az ellenörsii szakértővel együtt a védő is megjelenhessen. { Lőw Zoltánná *na egyébként kijelentette, hogy amikor az orvos a halált megállapította, azt mondotta, az sgy gyűrődése neru látszik sehol, tehát ez mutatja ezt, hogy egy pillanat alatt álmában érte a Italai *s szenvedés nélkül hunyt el. Az asszony betegcége alatt és előtte is hangoztatta, hogy ugy írzi, j2fntha> fáradt volna, —' „ A Lőw-leányok kihallgatását a rendőrség 2 órakor fejezte be. A rendőrség egyébként Erdélyi váltóhamisításáról újból érdekes részleteket derített ki. Az ügynökök bízalmatlankodtak a váltóaláirások valódiságával szemben és amikor egyikmásik bűntársait kiadta a váltó alatt szereplőnek, igazolták, hogy a váltót ő irta alá. I LŐw Zoltánné vallomásából egyébként a rendőrség részére a legfontosabbnak az a részlet bizonyult, amely Erdélyi Béla dr.-nak Forgács Anna halála utáu ..tanúsított magatartására vonatkozik. A szerencsétlen Forgács Anna alig szenvedett ld, a halál bekövetkezése után néhány órával a megrendült férj már táviratot küldött a biztosító társaságnak és lakonikus rövidséggel bejelentette, hogy igényt tart a 10.680 dolláros biztosítási összegre. Ez a momentum lélektani jellegű, azonban mégis nagy súlya lesz a nyomozás mérlegében. Azok a gráei ügyvédek, akik Erdélj i Béla dr. védelmében külön muojozást indítottak, hosszabb levelet irtak Gál Jenőhöz, aki Budapesten védi Erdélyi Bélát. Ebben a" levélben az ügyvédek közlik, hogy a millsladti boncolóorvosok Forgács Apna nyakán csak éséU leges íojjlogatási' nyomokat találtak, amelyekből azonban nem lehet egész bizonyosan következtetői a megfőj tásra. A vizsgálóbíró holnap fogja kiiulig&tai Erdélyit Ellene egyébként ma 1327 szeptember — 4160 pengős csalás címén tettek uj fej, jelentést. A vizsgálóbíró lL kihallgatta Klár Zoltán dr.-t is, aki most a fogházban tölti a Dánér Béla ellepi revolveres merényletért rárótt büntetést. Klár ¿eI zelőorvosa volt annak idején Forgács Annának igy őt az első gyilkossági kísérlettel kapcsolata dolgokról hallgatták ki. ' Klár Zoltán kihallgatása után a folyosón a W meghatottabb hangon emlékezett meg Forgács An! náról, akihez őszinte barátság fűzte. — Végtelenül sajnálom szegény Annust — motic;, ja — igen nagy kár érte, drága asszony volt. Nem is kétséges, hogy öngyilkosság történt, hisze* én voltam az orvosa és ha nem is ismerem telje, sen a millstadti eseményeket, én abból, amit mio( orvos észrevettem és állandóan tapasztaltam, nejjj lehelnek kétségehn az Iránt, hogy Forgács AnBi; önmaga veite Ím a mérget. Azok, akik Forgár Anna régebbi öngyilkossági kísérletéről vallottal nem ismerhetik annyira a körülményeket, mint .ér' aki Forgács Anna kezelőorvosa voltam és épptq ennél az öngyilkossági kísérletnél kezeltem. " ; — Erdélyi Béla nem Is lehet gyilkos, hisz? | mióta a fogházban van, majdnem egész nap}á; átalussza. Ha ő gyilkolta volna meg szegény Án< nust, akkor nem volna annyi lelki nyugalma, hogvj nyugodt álomra tudja lehajtani fejét. Arca a te!i jes lelki nyugalmat tükrözi vissza. Egyetlenegysze1 jött ki a sodrából, amikor a rendelőszobába j meglátott engem, ugy, hogy elsírta magát, mini egy gyermek. Természetesen nem beszéltünk egyJ mással. Én meg vagyok győződve arról, hosr? Erdélyi Béla nem bűnös és éppen az én által;tapasztaltak alapján arról is meg vagyok győződ: , hogy amennyiben a halált nem sérülés okú: akkor Forgács Anna öngyilkosságot követelt ti Amikor Klár Zoltán fogházőre kíséretében e ljagyta a vizsgálóbíró szobáját, izgalomtól remegi hangon kiáltott fel: ¡1 — Borzalmas! Sohasem hittem volna erről a; emberről! Jól informált helyen a különböző híresztelése! r< kijelentették, hogy a vizsgálóbíró nem utazik "Mill stadtba, mert a nyomozás eddigi állása sz :\nj erre nincs szükség. Arról sincs szó, hogy tői! vényszéki orvostani szakértőt küldenek ki Mii 1 stadtba, hogy ott ismét felboncolja Forgács Aun holttestét. : A késő esti jelenlések szerint a gyilkosság ügyében a nyomozás egyelő' s re várakozó állásponton van. A váltóhamisítások ügyében a helyzet az, hófj Erdélyi családja a két magánbankárnál ¿hely zett hamis váltót kiváltotta, illetve, azoknak fizetését magára vállalta. A két cég ezeket s váltókat átlyukasztotta és a váltók ebbeu a forma ban kerültek a rendőrség birtokába. Enyedi vizsgálóbíró holnap hallgatja ki délyi Bélát és dönt fogvatartása ügyében. Bányaszerencsétlenség lizenegy halottal. Kassel, szeptember 2. Zimmersrode kö< zelében egy ba?alikőbányában a robbanj anyag időelőtti felrobbanása következtében a szerteszétrepülő kődarabok több munkás!1 halálra sebeztek. Az eddig! jelentések szerin) 11 munkás halt meg. "in hiihm iiii inni IIIIIIMHIIHIIIIIIIII' ím m A Délmagyarországot, Szeged egyetlen llberá« lís napilapját támogatja, aki nyomtatvány szükségletét a Délmagyarország-nyomdában (Lőw Lipótucea 19.) szerzi be. Telefon: 16—31. SSSSSSSSSSSSSSSSKSg Rózsahegyi Kálmán és Kiss Ferenc w vendégszereplése szerdán a »elvárásl MoaUWin. » r Arcképes Igazolványba fínykípek, leveleasöU&poK, családi ís csoporlfcíp<'lf legolcsóbban . ••»••*• QimAWiri fényképésznél, lemeyhájbon, Ö I flS.5 II y 1 Korzó Mozira! szemben. ¿5o oiiszafe^iíáS (Horvá№ Mibáhf 8. l-l ¡02 garantált angol »»öV<SieKÍ»<*J már 1G0 psagőiöí késsüincfc Mtinyfik, átmeneti kabátok stö. Hitelképes egyéneknek részletfizetése