Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)
1927-09-18 / 213. szám
1*927 szepleaíBef 18. OECMlGITOíöirsTíO töm/veÉSsP.apéitsügyl fiu&feőqcftj vdtcsérlfe-éselisraevi ft. Wérjen,-prospGcíustss. üniontsaf iá'föpesF- &rzsé6cfk,j9S2 Szeged és az idegea£©rg&Som. Kacagtató eset történik uiegiut Szeged körül. Ezt tessék aztáu meghallgatni. A debreceni Tiszántúli Mezőgazdasági Kamara tanulmányi kiráudulást rendez. Indulás Debrecenből 20-án reggel 7 óra 30 perckor. Az utazás célja: Makó, Mezőhegyes, Orosháza, Békéscsaba. Első állomás: Szeged. Érkezés ide: 13 óra 48 perc. És indulás innen: 1-4 óra. A debreceni kirándulók tehát mindössze 12 percet száudékoznak Szegeden tölteni. Nem is Szegeden, hanem csak a szegedi állomáson. Az ország máso di k városára nem kíváncsiak. Elfutnak mellette. Észre sem veszik. Ki ennek az oka? A debreceni kirándulás tagadhatatlanul kifejezetteu mezőgazdasági kirándulás. De például Orosházán, Gyulán a tanyai reudszert uézik meg a debreceniek. Mért uem kíváncsiak a szegedi tanyai rendszerre? Hiszen itt egyúttal megismerhették volna a tanyai vasutat, Kiss Ferenc erdővilágát, bérleti rendszerünket, megnézhették volna az épülő egyetemet és ínég sok mindent, ami nem érdekli esetleg a külföldit, de föltétlenül érdekli a bizonyos mértékig állandóan rivalizáló másik nagy várost. Mért mennek cl tehát mellettünk a debreceniek és az állomásunkon való 12 perces 'tartózkodás után. miért utaznak ugy tovább, mintha Karakó szörcsögöt érintették volna? Mert itt, hiába minden sürgetés, azok, akiknek van intézkedési joguk, az építőmunka csak igen szük területét látják be, azon tul nem látnak se előre, se hátra, se jobbra, se balra, holott legalább is kétséges, hogy helyesén látták-o meg cs választották-e ki azt a területet, amelynek határain belül az alkotások szerintük létesítendők. Szegeden például senkisem törődik az idegenforgalommal. Itt a színház. Xagy nekilendülést mutatnak. Hogy meddig tudnak kilendülni, nemsokára eldűl. Álláspontuiík a régi: házi kezeléses színháznak csak akkor vaij crieíihe," ha minden eddigit messze lui&zárnyalót produkál. Az' ilyen színház vonz ide embereket. Ehhez azonban a. kitűnő színház mellett színházi villamosok., színházi autóbuszok, színházi vonatok és okos reklám kellenének. Egúszcn bizonyosan csinálna idegenforgalmat az olyan hatalmas, nagyarányú strand, mint aminőt a hatóság — csodákcsodája — tervezett. Mi sem természetesebb, minthogy lemondtak róla, meg mielőtt a tervek elkészültek volna. Szélmalom harc lenne ma amellett kardoskodni, hogy nem kell az egyetem, ne áldozzon érte a város olyan rengeteg pénzt. Az egyetem itt van, a pénzt fejajáulluk, egy részét már oda is adtuk. Annyit ki kell mégis most is jelentenünk: dőreség nem látni tul az egyetemen. Már pedig ez a város is, mint minden más városa a világnak, vérszegény marad mindaddig, míg nem tápláljuk szegényes életnedvét az eddiginél jelen tékenyen, dc jelentékenyen ..több vércsatornáöó. || Ezek egyike az idegenforgalom, amivel egesze mostoha viszonyaink között is lehetne valam csinálni, csak törődni kellene vele. Intézményeket létesíteni és fejleszteni az idegenforgalom megteremtésére és növelésére. Megismertetni a várost, egyelőre legalább Magyarországon. Hogy gyüjjenek hozzánk. Legyenek kíváncsiak ránk. Találjanak megismerni, megnézni cs tanulni valót. De semmi csetr<? se kerüljenek el. És Makóra, meg Orozházáára menve ne ugy utazzanak át a nii állomásunkon, mint mikor az egyik érdektelen falu mellett megy cl az ember a — másikba. — Újszeged ünnepe. Szép ünnepe lesz Ujszegednak ma vasárnap. A közös célért összeforrt telkiharmóniának és szeretelnek ünnepét üli meg az Ujszegedi Népkör, amely 20 éve ápolja, az emberszeretet virágait. Az üunepély, amely az egyesület diszzászlójáuak felszentelésével van egybekötve a következő program szerint pereg le: 8 órakor gyülekezés a Vigadóban, a Népkör helyiségében. Negyed 9 órakor a körök és egyesületek fogadása a kör helyiségében. J?éi -9 órakor a zászlóanyák fogadása ugyanott Háromnegyed 9 órakor felvonulás az ujszegedi teüiplomba. 9 óra kor ünnepélyes szent mise, melyet Várhelyi József pápai prelátus celebrál. Szent mise közben a diszzászló felszentelése, utáua. zászlószeg beverése. Visszatérés a kör helyiségébe,' díszközgyűlés megtartása. Lantos Bélát 25' éves elnöksége alkalmából üdvözli dr. Lehel Pál, A kör 25 éves történetét Tőrök Sándor ismerteti., Este 8 órakor zártkörű társasvacsora. Utána reggelig tartó tánc. x. Házasság Dr. Balassa Ferenc orvos és dr. Baneth Lídia orvosnő e hó 13-én tartották esküvőjüket Hódmezővásárhelyen. — Az AKöldi Kereskedelmi l'üwúk Egyesülete vezetősége értesíti tagjait, hogy az immár szűknek bizonyult helyiségük a mai naptól kezdve kibőJ vilve rendelkezésükre áll. A vezetőség kéri a tagokat a helyiségek fokozott látogatására. x Reich Erzsi őszi cs téli modellkollekciójáiiak bemutatását megkezdte női divattermében, Várucca 7. . S34 ügyek figyelmébe!! Mielőtt Kalapot vess, nésse meg KWTTEC UiraUatait! 791 < L/- Széchenyi tér 2, Iskola ucca 26. amma legssebb össi divatáru ciUlteH megérUesteU uri és nöi divatáru üsletébe Ssegedl, Sséc§enyi tér 3. párisi áivaÉs&McsUlc sssörmeáru§ássa ézeged, Széchenyi ~ tér szám. Szőrméket, ssörmebundáliat a legelegánsabb kiviteti taitunk raktáron, va'atnint. mérték után is a egpontosabban készítünk. MlnUMÚSoKat és Javításodai jutányos áibaa vállalunk.: № ~ — Népünnepély a Mars-téren. A Somogyi-telepi leinplomépitő bizottság népünnepélye vasárnap lesz a Marsutéren, Ez a népünnepély az idén utolsó lesz, amelyen mindenféle szórakozásról gondoskodtak. Este 6 órakor a Somogyi-telepi önkéntes tűzoltók szerepelnek. A népünnepet reggelig tartó tánc fejezi be. s Ririikült olcsón vásárolhat Watnbacliuál, Kelemen-u. 2, — A Királyhalmi Függetlenségi és 48-as NépkS? szeptember 18-áu, vasárnap délután 2 órakor Ördögit János Tüsök-sori vendéglőjében közgyűlést tart, utána lóversenyt és láncmulatságot rendez. A földbirtokreformot dr. Faj ka Lajos a Népkör ügyéi: sze ismerteti. x Orvos! hír. Dr. Rapaport Samu rendelését bel-, ideg- és kedélybetegek részére megkezdte. 833 — A külvárosi villanyvilágítás. Petrik Autai közli a következőket: — A külvárosrészekben most készülő villany-! i világítási vezeték a lakásokat 220 voltos feszültségű árammal fogja ellátni. A légszeszgyárnak az egész vezetéket, már ilyen magas feszültségnek megfe-; lelően kellelt elkészíttetni, miután a közeljövőben számítani lehet arra, hogy a villamos áram országos centrálékban fog előállíttatni, mely esetben ezen hálózat is, illetve az egész város, ilyen! eentráléból kapná a villanyerőt. Ezen esetben az általános szabály a 220 voltos feszültség lesz. En-j jjek a magas feszültséguek a használata már igen, nagy. elővigyázatosságot és gondosságot követelj ugy tűz-, valamint közbiztonsági szempontból,) Ezekét ismerve ,minden külvárosi polgár, aki a villanyt lakásába bevezettetni óhajtja, a legnagyobb elővigyázatossággal kösse meg a szerelő mester-' rel szerződést. Maguk a mesterek is mindent el-' követnek, hogy a szerelési munkálatok a követel > menyeknek megfelelők legyenek. Ugyanazért közös értekezleten elhatározták, hogy mindenben követni fogják a légszeszgyár által összeállított szerelési feltételeket. Ha a belső vezeték uem a közölt feltételek szerint készül, azt a légszeszgyár a fővezetékre nem kapcsolja rá és kénytelen les>s a bevezettető a szerelést átalakíttatni, vagy egészen újra csináltatni. A légszeszgyár a feltételeket a városi mérnöki hivatalnak is megküldötte és bizonyos, hogy a készítendő uj szabályrendelet is ezen keretek között fog mozogni, annál is inkább, mert Budapest szabályrendeletéből vannak a szerelési feltételek átvéve. Szerződést, amelynek alapján a munkát készíttetni kell, Petrik készséggel ad a hozzája fordulóknak. Ugyanebben az ügyben kérte Polczuer Zoltán a következők közlését: — Értesítem mindazon Szeged felsővárosi IVik kerületi háztulajdonos polgártársaimat, akiket eddig a villanyvilágítás bevezetése iránti összcirás céljából, lakhelyükön felkerestem és akik az ivet nálam aláírták, liogy nekik a bevezetés okából sehol sem kell jelentkezniük, mert ezen aláírási iveket a villanytelep helybeli igazgató-' ságához beszolgáltattam. Az igazgatóság ezeu aláírásokat jelentkezéseknek vette és e céhy elfogadta. Akiket az eddigi összeírásoknál lakásaikon nem találtam cs ezen kerületben az összekási Ívbe fel nem vettem, felkérem, hogy összeírás végett lakásomou, ma, vasárnap délután 2—4 óra között, Vajda-u. 11. sz, a, saját érdekükben felkeresni szíveskedjenek. x Hegedűk legolcsóbban Braun-nál, Somogyiu'cca 15. 818 j — Színházjegyül >L «¿élinagvarország jegyiroda-' lábast t^Ieíeuyn is lebet rendelni. A j?g??k*t kiV | váj^gn bá/2ior kíUűiük.