Délmagyarország, 1927. szeptember (3. évfolyam, 199-223. szám)

1927-09-02 / 200. szám

1927 szeptember 2. DÉLMAGYARORSZAG Varróit ISKOEMC1 ériási vála&ssiéKhan legolcsóbb úrban nél Ssseged, Káráss ucca 6. „II főszámvevő ebiien az évben tizenkétszer észrevételezte a tanács fgdezeMkiiíi kiutalásait." Bokor Adolf nyilatkozata. (A Délmagyar ország munkatársától) A Délmagyarország csütörtöki vezércikke, amely­ben a városi igazgatás néhány furcsaságáról mond­tunk kemény, de tárgyilagos bírálatot, érthető és általános feltűnést keltett az egész városban és széles körben általános helyesléssel találkozott. A vezércikk többek között foglalkozott a városi számvevőség szerepével és azt a tervet vetette fel, hogy a leghelyesebb megoldás lenne, ha a számvevőséget törvényhatóságiig függetlenítenék a város hatóságától és olyasféle hatáskörrel látnák el, mint amilyennel a kormány mellett működő legfelsőbb állami számvevőszék rendelkezik, mert csak igy lenue lehetséges, hogy a számvevőség a fék szerepét töltse be a tanácsi omnipotencia ellensúlyozása körűt. Megemlékezett a vezércikk arról is, hogy a városi számvevőség vezetője »lá­tástól-vakulásig< dolgozik, de ellenőrzési jogát azért nem gyakorolhatja teljes mértékben, mert idejének legnagyobb részét a városi üzemek sorsá­nak intézése emészti fel. A vezércikkel kapcsolatban Bokor Adolf tör­vényhatósági bizottsági tag, aki a napidijügy fe­lülvizsgálására kiküldött bizottságban is helyet fog­lalt, a következő nyilatkozatának közlésére kérte fel a Délmagyarországot: — A Délmagyarország mai vezércikke nagyon helyesen mutat rá a városi közigazgatás különböző ferdeségeiré, de azért kötelességemnek érzem, hogy (A Délmagyarország munkatársától.) A szegedi bolgár kertészeket és velük kapcsolat­ban a bolgár hatóságokat érdekes katona­szabadítást ügy foglalkoztatja, amelynek kö­rülményei egyelőre még tisztázásra várnak. A szorgos bolgár földmivesek még a háború elölt nagyobb tömegben telepedtek lc az or­szágban. Foglalkozásul a nagy munkával járó konyhakertészetet választották, amelynek in­tenzív felvirágoztatása az ő nevükhöz fűző­dik Magyarországon. Szegeden és környékén 20—30 család bolgár kertész telepedett le, akik rövid idő alatt elsajátitották a magyar nyelvet Nemzeti szokásaikat megtartották és a magyar állampolgárságot sem vették fel. A bolgár kertészeket Magyarországon és igy Szegeden is a budapesti bolgár követség tar­totta számon, amely állandó összeköttetést tar­tott fenn velük. Igy történt azután min légy félévvel ezelőtt, hogy a budapesti bolgár követség behívó levelet kézbesített mindazon Magyar­országon lakó bolgár illetőségű la­kosoknak. akik még katonai szolgá­tot nem teljesítetlek. Ezeknek az egyéneknek Szófiába kellett volna bevonulni. Szegedről 17 bolgár hadköteles ka­pott bevonulási parancsot. A sorozási parancs kikézbesítésével egyide­jűleg a szegedi bolgárokat egy előttük isme­bizonyos jóindulatú tévedéseit korrigáljam. Ezt annál is inkább megtehetem, mert a kérdéses esetben az állandó érdeklődés és a közvetlen érint­kezés következtében eléggé tájékozottnak érzem magamat. — Ami a főszámvevő ur működését illeti, tudo- j másom szerint ebben az évben Scultéty Sándor tizenkét­szer észrevételezte meg a tanács küiöa­bözö fedezetnélküli kiutalásait. Hogy észrevételeinek nem volt meg a kellő ha­tása, az nem rajta mulott. A főszámvevő egyetlen városi üzemnek sem az igazgatója, csupán — hivatalával járó kötelességből ellenőrzi az üze­mek működését. Az üzemek dolgával azonban nem a délelőtti hivatalos órák alatt foglalkozik, hanem délutánjait áldozza ennek a nagy körül­tekintést igénylő és a város eminens érdekeit szolgáló munkának. Déiutáu futnak be hozzá az üzemek jelentései és délutánonkint látogatja meg az üzemeket. Ezt közvetlen tapasztalásból tudom, mert nagyon gyakran összetalálkoztunk a legkülön­bözőbb üzemeknél, amelyeknek én is szorgalmas látogatója és ellenőrzője vagyok. — Scultéty Sándorról csak annyit mondhatok, hogy bár csak tiz ilyen tisztviselője lenne még a városnak. Tiz ilyen emberrel el lehetne vé­gezni azt a munkál, amit most kétszáz tisztviselő végez. Nagyarányú Katonas&abadiiási botrány aSsegeáen lakó bolgár UertésxeU Körül A szegedli bolgárok nem tettek eleget a be§ivási parancsnak, mert egy társaság meghamisította okmányaikat. — A szófiai törvényszék megkeresésére a szegedi fiatóságok fiallgatfák ki a bolgárokat. s retlen egyén kereste fel, aki a bolgár, követ­ség tisztviselőjének mondotta magát, f 'Az ismeretlen egyén a hadköteles bolgároknak ajánlatot tett arra, hogy születési bizonyítványaikat Jdjavitja és ezzel elkerülhetik a bevonulást. A bolgárok közül többen elfogadták az aján­latot és 500 ezer koronát fizettek lé az isme* retlen egyénnek, aki nemcsak Szegeden, ha« nem az egész ország területén élő bolgárokat megkörnyékezte. i A bevonulás időpontjára azután igy Sző* fiában alig néhány Magyarországon lakó bol­gár jelentkezett. A bolgár hatóságok rövidesen megállapították, hogy, a hadköteles bolgárokat katonaszaba­ditók környékezték meg, \ akik ellen szigorú vizsgálat indult meg. 'A diplomáciai uton lebonyolított nyomozás meg« állapította, hogy az ismeretlen katonaszaba« ditók évek óta működnek nemcsak Magyar* országon, hanem a Bulgáriát környékező ösz« szes államokban is és eddig oly ügyesen lep­lezték üzelmeiket, hogy az illetékes hálós á­gok nem is sejtették létezésüket. A! bolgár kormány, megbízásából most aa elsőszámú szófiai törvényszék foglalkozik a bolgár katonaszabaditók ügyével. A szófiai törvényszék nemrégiben átírt a szegedi ható­ságokhoz, hogy a katanaszdbadítási ügyre vonatkozóan a Szegeden lakó bolgár kerté« szeket hallgássák ki és a kihallgatási jegy« zőkönyveket szeptember 15-ig küldjék meg a szófiai törvényszéknek. SZEGEDI SAKKÉLET. A Tótkomlósi Sakk-Kör ellen kiálló csapat tagjainak válogatására 3-án, szomba< ton este házi csapatverseny, lesz a Szegedi Sakk-Kör »A 1.« és. .»A1 II.« csapatai között 9 órai kezdettel. Az »A 1.« csapat összeállításar Dr. Molnár^ Babós, Pesthi, vitéz Gerleíajvi, Maünhein^ Weisz, Joachim, Sóóky, Bartók, Pártos, Vas és Pick, míg az »A' Il.c-ben: Lőrinczy, Sala* mon, Hesser, Grüner, Eidus, Bölcshazy, Csa« nády, Schwartz László, dr. Grosser, Bloch­Halíe és Holló játszanak. Tartalék: Bihari/ Ákos, Sinka, Léderer László és Imre, Gerébi Ez alkalommal a Sakk-Kör szívesen.lát érdefe? lődőket, < Allce Terry Ramon Novarró Lewls Slone Rudolf Valentiné Dumas Sándor hétfőn és kedden a Belvárosiban. Nőtruha divaííermemeí Petőfi Sándor sugárut 23. szám alól Aradi ucca 7. szám alá fíelyexíem át. További szives pártfogást kér 554 Wienerné ScQwarz Nelll. Telelőn: uSSSU. Belvárosi Mozi PéB^i5.82, Szeptember 2., 3 , 4-én, pénteken, szombaton és vasárnap Az uf szezon első nagy filmje: Gyönyörök palotája. A szerelem, kártya és bün regénye 8 felvonásban. Főszereplő: Huguelíe Dutlos. Azóákivűl: ififf^ "«i7" Kalandor történet 6 felvonásban. S STJKwf^-E.tr; S^J-^. Főszereplő: SOTRIM M80 OOHSLO. TeleEoc 11-85. I£©F25<I MosbI Ttíe!on!l--85. Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 és 9 órakor. Szeptember 2., 3., 4-én, pénteken, szombaton és vasárnap Ki a legény a pusztában? Vadnyugati iSitenet 6 felvonásban. Főszereplő: Buck John«. Azonkívül: Modern lányok. Társadalmi dráma 6 felvonásban. Főszereplő: Madge Bellámy. Előadások kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, 5, 7 éi 9 6rvbot.

Next

/
Thumbnails
Contents