Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)

1927-08-02 / 175. szám

^¿•r augusztus SELMAÜÍ JUIUK5£AU URI DIVATCIKKEK ingek, gallérok, nyakkendők •porlharisnyák, zoknik csakis elsőrendű minőségekben rendkívüli olcsó szabott árakon Pollák Testvéreknél, Szeged, Csekonlcs u. és Széchenyi tér. HiréM * — A DMKE igaigatóság! ülése. A Délmagyar­Brszági Magyar Közművelődési Egyesület igazga­tósága és elnöki tanácsa 9-én, kedden délután 5 órakór Szegeden, székházának üléstermében •sgyüttes ülést tart, amelyre az igazgatóság és slnöki tanács tagjait ezúton is tisztelettel meghívja iz elnökség. Ha a megjelenésre jogosult tagok az »lapszabályokban előirt számban nem jelennének meg, ezesetbeu az ülést 16-án délután 6 órakor iartják meg. — A iclefonaulomalák köziérhaszaálati dija. A szegedi postaigazgatóság, mint ismeretes, telefon­Automatákat akar felállítani a város különböző fontjain. A tanács a télefonautomaták felállításá­hoz meg is adta a köztérhasználati engedélyt, de i város uri jogának elismerése cimén, évi kétszáz aengőt kért a postától, A postaigazgatóság most aeadványt intézett a város tanácsához és bejelen­tette, hogy a felállítandó telefonautomaták után aem számit összesen annyi jövedelemre, ameny-i ayit köztérhasználati dij cimén kiván értük a * áros. Azt javasolta tehát a posta, hogy a város alégedjék meg az automaták jövedelmének busz százalékával, A tanács hétfőn ugy határozott, hogy * köztérhasználali dijat leszállítja husz pengőre, de azért reflektál a felajánlott husz százalékos jö­vedelemrészesedésre is, —> Ilirek a törvényszékről. Dr. Zobay Ferenc, íz ügyészség elnöke augusztus elsejétől kezdve, 3 heti szabadságra távozott. Távollétében dr. Papp Sándor ügyészségi alelnök vezeti az ügyészséget, Ugyancsak most kezdte még szabadságát Zonv­bory János vizsgálóbíró, akit dr. Berze Árpád tör­vényszéki tanácselnök helyettesit, — Augusztus elsejétől kezdve szabadságra ment a Gömöry-ta­tiács is. Viszont bevonult szabadságáról a Vild­és a Hábérmann-tauács és így augusztusban már két tanács működik a törvényszéken, — Vizsgálatok a szegedi felső ipariskolában, A sztgedi állami felsőipariskolán a vallás- és köz­oktatásügyi minisztérium által rendezett iparos­lanonciskolai általános rajzi tanfolyamon a vizsgá­latokat augusztus 1-én és 2-án tartják. A tanfolya­mon 32 férfi és nő hallgató volt, akik az egész 6 hetes tanulmányi idő alatt buzgón és sikeresen dolgoztak. A vizsgáló bizottság elnöke: Magyar Endre iparoktatási főigazgató, miniszteri biztos Gaul Károly h. államtitkár. Az előadásokat Csiz­mazia Kálmán felsőipariskolai igazgató igazgatása mellett dr. Sebestyén Károly, Sikorszky Jakab és Tóbiás László tanárok tartották, — A Szegedi Katolikus Nővédő Egyesület ked­den délután 5 órakor gyászülést tart Csernoch Já­nos bíboros hercegprímás emlékéré. Az elnökség kéri tagjaínak minél számosabb megjelenését — Felmentették az első árdrágítókat. Budapest­ről jelentik: A szombatról hétfőre halasztott ár­drágitásí pörök tárgyalását ma kezdte meg a büntetőtörvényszék Mayer-tanácsa. Mára 15 ár­drágítás! főtárgyalást tűztek ki és a tárgyalás so­rán az első 4 árdrágítással vádolt kofát a bíróság felmentette, A vádlottak azzal védekeztek, hogy áruikat napokkal előbb vásárolták, amikor még drágább volt és igy nem adhatták olcsóbban, A vádlottak védekezésével szemben a razziázó de­tektívek nem tudtak bizonyítékot szolgáltatni és a bíróság enüek alapján hozta meg döntését, — Időjárás. A Meteorológiai Intézet jelenti: Hazánkban ma reggel az idő többnyire derült, á tegnapi hőmérséklet a normálisnál magasabb volt. Elszórtan zivatar ís Volt. így Debrecenben és Egerben, az utóbbi helyen 19 mm. esővel. Egyéb­ként nem volt csapadék. Jóslat: Túlnyomóan szá­raz, igen meleg idő várható, elvétve zivatarral. — A háztulajdonosok biztosítják a lakókat, hogy »nem lesz lakbéruzsora,* A Szegedi Háztulajdo­nosok Egyesületé vasárnap délelőtt tartotta meg rendes negyedévi taggyűlést. A gyűlést Pillich Gyula elnök nyitotta meg, aki hosszabb előadásban ismertette a lákbérréndeletuék az augusztusi né­gyedre szóló rendelkezéséi. Azután áttért a lakás, felszabadításról szóló rendelet és a rendelet ellen meginduló mozgalmak ismertetésére. A háztulaj­donosok rendkívül komolyan veszik ezeket a mozgalmakat — mondotla —, mégis nem hisszük, hogy eredményük lesz. A lakásfálszabaditás után nem lesz lakbéruzsóra, erről biztosíthatom a la­kókat és nem fog senki az uccára kerülni, mért ez nem érdeke a háztulajdonosoknak.. Mi a lakásokat ki akarjuk adui és hogy kiadhassuk, csakis olyan bért kérhetünk, amilyent a lakók még tudnak fizetni. Különösen fájlaljuk a köztisztvise­lők mozgalmát, mert éppen ővelük szemben jár­tunk el eddig is a legnagyobb méltányossággal, A háztulajdonos ma éppen olyan szegény, mint a lakó és ezért meg kell teremtenünk a kellő har­móniát lakó és háztulajdonos közölt, Mi érre törekedtünk eddig is és ezután sem akarjuk a helyzetet még jobban elmérgesiteni, x Boros Géza és Kökény Ilona egy ellen nagy ka­cagó estje szombaton a Vigszinpadon. — Kimerüli a polgármesteri gyorssagélyalap. A polgármesteri hivatal szemérmes kéregetői napok óta szomorúan és üres zsebbel távoznak a vá­rosházáról. Nem kaphatnak segélyt, mert kimerült a gyorssegélyalap, A főszámvevő az alap kimev rüléséről jelentést is tett a tanácsnak, de bejelen­tette azt is, hogy póthitel nincs rá s igy az alapot a főpénztár nem frissítheti fel, Dr. Gaál Endre kulturtanácsnok, aki a polgármester szabadsága alatt a gyorssegélyesek sorsát is intézné, ha lenne pénze hozzá, biztosan számit arra, hogy a szegedi jómódú polgárok most sem hagyják cserben a polgármester szegényeit és adományaikkal meg­teremtik ismét a gyorssegélyalapot, — Esküvő. Fényes esküvő volt vasárnap a fel- | sővárosi minoriták templomában, Jenei Imre | tanár vezette oltár elé L i p p a i Imre fakereskedő I és fürészgyáros leányát, Etelkát. A fényes lakoda­lomról — amely még hétfőn is tartott —, film­felvételt is készítettek, x Boros Géza és Kökény Ilona egyetlen nagy ka­cagó estje szombaton a Vigszinpadon. —• A szegedi vásárosok kérelme. A szegedi vá, sározó bazárosok azt kérték a város hatóságától, hogy a szegedi, nem országos jellegű vásárokról tiltsa el az idegen illetőségű vásárosokat. A tanács a kérelmet a kereskedelmi és iparkamara vélemé­nyének meghallgatása után elutasította a szegedi vásárosok érdekében, mert ha kitiltaná a vásá­rokról az idegen árusokat, akkor más városok retorzióval élhetnének a szegedi bazárosok el­len* x Boros Géza és Kökény Ilona egyetlen nagy ka­cagó estje szombaton a Vigszinpadon. — Orosházai futballisták halálos autókiráadú* lása. Orosházáról jelentik: Az orosházai MTK labdarugó csapata vasárnap autón Makóra rándult át égy futballmérközésre. Útközben az egyik autó az árokba zuhant, a másik autó pedig egy fá­nak szaladt, Visszatérés közben az egyik autó szerkezete lángbaborult, mire a benneülők kö­zül ketten kiugrottak. Az egyik kiugró utast, Pusz-i tay Imrét az orosházai MTK titkárát áz utána jövő autó elütötte, a másik kiugrott futballista egy fának esett és súlyosan megsebesült, Pusztay a kórházban meghalt, a másik súlyosan sebesült ma reggelre visszanyerte eszméletét, — Nem kell a városnak Pékár Gyula könyve. Érdekes dologról referált hétfőn dr. Gaál Endre kulturtanácsnok a tanácsnak. Elmondotta, hogy a Petőfi Társáság öt példányban leküldte a vá­ros címére jubiláris kiadásait. A postaküldemény­hez mellékelt levél szerint a könyvek öt példány­ban való megrendelését a polgármester — helyezU kilátásba. A polgármesteri ígéretet azonban a ta­nács később három példányra redukálta, de azután, amikor a pénzügyi bizottság elé került a dolog, kiderült, hogy a pénzügyi bizottság nem tartotta indokoltnak a Petőfi Társaság ügyesen adminisztrált üzleti vállalkozásának a város ré­széről való támogatását és kimondotta, hogy a jubiláris kiadásból nem kell egy példány sem, Igy a könyveket a tanács nem is rendelte meg. A társaság azonban a polgármester fentar­tással tett ígérete alapján mégis megküldte az öt példányt, »Mi légyen most ezekkel a könyvekkel?« — kérdezte a kulturtanácsnok. A tanács egyhangú határozata: Sajnálattal vissza kell küldeni vala­mennyit, (Milyen kár, hogy azok a szegény nép­tanítók, akik Pékár Gyula őexcellenclájának sa­jálkezüleg aláirt levelére megrendelték a drága portékát, nem rendélkeznek olyan semlegesítő szervvel, mint a város pénzügyi bizottsága, amely stornirózná az ilyen udvariassági üzletkötéseket,) — Fedák Sári kontra Féld Mátyás. Budapesti ről jelentik: A bíróság szombaton elrendelte a Féld—Fedák pörben Fedák Sári eskü alatti ki­hallgatását és ecélból Fedák Sárit mára meg­idézte, A mai tárgyaláson a bíróság megkezdte a művésznő kihallgatását és személyi adatainak be­mondása után elmondotta, bogv lehetséges, hogy Feldnek megbízólevelet adott, de ezt inkább szá­nalomból tette. Ö inkább azért adta a megbí­zást, hogy lerázza a nyakáról, de egyébként soha nem használta fel az ő közreműködését A bíró felmutatta azt a szerződési, amelyet Feld kötött G, Doru igazgatóval Fedák részére, mire Fedák kijeleiiti, hogy sejtelme sem volt c szerződésről, Ő a bécsi Apolló-iszinházzal kötött ¡szerződést Traun igazgatóval. Ütlevél nélkül ment át a hatá­ron, mire letartóztatták Bécsújhelyen. Vallomása végén kiderült, hogy a vallomásában elmondottak nem 1919-ben, hanem 1920-ban történtek, mire a biró megállapítja, hogy az egész vallomás meg­dől, A felek és az ügyvédek mind agresszíveb­ben viselkednek és a/, eljáró biró erélyes rend-* reutasitásokkal tereli vissza a nyugodt mederbe a tárgyalást, Heves jelenetek után Feld Mátyás kihallgatása következeti, majd a bíróság több tantt kihallgatását rendelte el és a tárgyalást elnapolta« x A Belvárosi Étterem reklámra nem szőrei, csak az Ön hibája, ha annak előnyeit és kitűnő­ségét nem ismeri. — Menü-rendszer, olcsó szel­vényes abonóma, Fekelesas-ucca 22. Telefon 8-92. — Halálosvégü kaszapárbaj Mezőhegyese«. A mezöhegyesi uradalom egyik kaszálóján Magyar Gyula sárrétudvari munkás és Süveg Gyula mun­kaközben összeszólalkoztak azon, hogy Süveg lassú tempóban vágta a rendet Szó-szót követett Sü­veg kaszájával rátámadt Magyarra, aki szintén kaszájával védekezett. Formális kaszapárbajt vivotí a két munkás, amelynek végén Magyart életve­szélyes sebekkel szállították a makói közkórházba, ahol vasárnap reggel meghalt Süveg Gyulát le­tartóztatták és beszállították a szegedi ügyész-» ség fogházába. — Az UJ Idők, Ilerczeg Ferenc képes irodalmi hetilapjában két regényen kivül, amelyek egyikét Csatlió Kálmán, másikát Beatrice Grimshaw irta, elbeszéléseket és cikkekét találunk Pálffyné Gu­lácsy Iréntől, Siklóssy Lászlótól, Halasi Andor­tól, Falu Tamástól és Henri Duvernoistól, Jön!! ! Napkelet asszonya a csodaszép Madjsde Musztafa volt tőrök Uónörököíné íiemélyes A fel'éptével r MnTmnn piimannimii rrrriM felelőn 11-85. KOffSBÖ M02/l Ts'cfon !í 85 Teleion 16-33. Széchenyi Mozi Telefon 16-33 Augusztus 2 án, feeddea Nem reprisí Budapestet megelőzően! JVem reprist 25©3R® é8 ZESrCTETU" Szerencsekerék X?S?:felvoaá8b!n- 1 Szalmaözvegyük. R&SS^ Aupsztus 2-án, kedden Frsraeeska Berlini Augusztus 2 án, feeddea Nem reprisí Budapestet megelőzően! JVem reprist 25©3R® é8 ZESrCTETU" Szerencsekerék X?S?:felvoaá8b!n- 1 Szalmaözvegyük. R&SS^ Utolsó ^klOHEl.. dfám^r6 Telvon"bam Azcn^ivii' G I G O L O. Dráma 6 fe'vonásban. Főszerep 3 : Kod La Ttocjue. E!ő44úok kezdete hétköznap 5, 7, 9, vasár- és ünnepnap 3. 5, 7 és 9 órákor. Előadások kezdete hétköznap 5. 7, 9, vasár- és ünnepnap 3, j, 1 ís / árikor

Next

/
Thumbnails
Contents