Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)
1927-08-06 / 179. szám
D£LMAG¥AROR$ZÁG 1927 augusztus 6. a iréiszíáres hlsassisüv feljelentette mert „gSlíaagő^-iialí nevezte, Budapestről jelentik: Orosz Lídia, egy fővárosi kereskedésben alkalmazott pénztároskisasszony lirdejsét; ifclj#ieutésgel fordult a büntetőjárásbiróságIioz. Főnőkét, Rab Károly kereskedőt jelentette fel becsületsértés vétsége címén, mert egy alkalommal ezekkel a szavakkal szólt rá: — Nekünk nem pillangóra, hanem munkaerőre van szükségünk! Dolgozzék, kisasszony! Az ügy mai tárgyalásán Rab Károly, a bepanaszolt főnök nem jelent meg, s a járásbiró az ó távollétében folytatta le a bizonyítási eljárást. A fiatal, csínos,' bubifrizurás Orosz Lídia elegáns fekete ruhában jelent még a bíróság előtt és méltatlankodó hángon adta elő panaszát. — Én már akkor erélyesen kikértem magamnak, mondotta —, hogy pillangónak nevezzen a főnők ur, inert köztudomás szerint pillán gö elnevezés alatt egészen másfajta nőket szoktak érteni. Rab Károly azonban csak legyintett. Hát.csak kérje ki, mondta. L é n á r t Béla dr. \ édó a távollévő vádlott képviseletében igy adta elő a történteket: Orosz Lídia az eset alkalmával a tükör előtt igazgatta a haját és végzett önmagán kozmetikai korrektúrák a t. Ez a foglalatoskodás kissé túlságosan hosszú időt vett igénybe, mire Rab Károly figyelmeztette a következő szavakkal; Ne libegjen a kisasszony, mint egy pillangó, hanem, dolgozzék, mert nekünk munkaerőre van szükségünk. Ez a hasonlat inkább bók, mint sértés, — magyarázta az ügyvéd. A bíróság kihallgatta a kereskedő több alkalmazottját, akik szexint Rab Károly pipeskedő pillangó titulussal illette a lányt. Persze arra vonatkozólag, hogy pillangó alatt mit értett a főnök, nem tudtak felvilágosítást adni. Tanúkihallgatások után Orosz Lídia a főnök megbüntetését kérte. ' — Az ilyen eset máskor is megismétlődhetik —, fűzte hozzá magyarázatul. A védőbeszéd után a bíróság felmentette -Rab Kárai- i. a vád alól, mert nem nyert beigazolást, hogy:a,pillangó kifejezést sértő szándékkal használta \ olua£ — Leégett egy biz a KáÜay-iigetben. Pénteken délután három érakor a KEAC-pálya mögött, a Kállay-liget 200 számú nádfödeles ház, amely özvegy Tombácz Istvánná tulajdona, szabálytalan tüzelés következlobeu kigyulladt. A nádfödeles tető nagy lánggal égett, de a kivonult tűzoltóság rövid idő alatt lokalizálta a tüzet, — A kár néhány t'záz pengő. x Elkészült az oj Сагшеп-iilm. Dolores Del Rio, akinek aa amerikai közönség a szépség királynője cimet adta, a What Price Glory (A nagy szüret) c. hatalmas Fox-íiimben aratott óriási sikere után, RaonI Walsh második mestermüvében, a Carmen-ben is a női főszerepet • játsza. A zseniális amerikai rendezőnek ez a legújabb alkotása a szezon egyik legnagyobb filmeseményének ígérkezik.. 287 Egy árdrágit'H örökre kitiltottak Magyarországból. Budapestről jelentik: Ma a törvényszéken 14 árdrágitasi' ]>0rt tárgyaltak. A vádlottak közül egyet felmentetek. 1 kofát 40 pengőre Ítéllek. egy bolgár •' ártást 23 pengőre ítéltek és az ország területéről • kiutasítottak és egy másik bolgár kertészt 50 pengőre ítéltek, de az ország területéről nem tiltották ki, mert megállapították, hogy 1911. óta Magyarországon lakik és nem volt összeütközése a hatósággal* x Száraz tűzifa és a legjobb porosz szén házhoz szállítva kapható minden mennyiségben Szenei Ferenc telepen, a Damjanich .»_ea végén. Vagöntételeknél előnyös fellételek és árkedvezmény. — Soíiörtanfolyara Budapesten. Állami gépjárművezetői (sofíör) tanfolyam nyílik meg a technw és anyagvizsgáló intézet keretében szeptember hő 5én este félhétkor. Beiralás augusztus hó 19-én délelőtt 10 órakor az igazgatósági irodában, ahol részletes tájékoztató is kapható, A IMIuiagyaror&zágol, Szeged egyetlen liberális napilapját támogatja, aki nyomtatványszükségletet a Déluiagyajwszág-ny csudában (Lőw LípütBcca 19.) szerzi be. Telefon: 18—34. — Pelrj Pá! kiiltoszáltamlitkár szenzációs nyilatkozata a Színházi Ciciben. A Színházi Élet, Incze Sáudoi- népszerű lapja uj számában Petri Fal államtitkár nyilatkozik" a magyar színpad minden égető kérdéséről. Azonfelül Karinthy Frigyes cikke Fedák Sáriról. Krúdy Gyula búcsúztatja a Lzigeti lóvon&tot. A ligeti Színházi Élet. Sala-» moa Béla regénye, lifrandszépségverseny. Anyaiópyweseíci BOROSS-KOKENY.KACAGÓ ESTJE augusztus 6-áo, szombaton a VIО SZÍNPADON KíiRény Hona I&á&x Cajos Kezdete este 8 Fellépnek: JanUovs&Uy Mara Kovács Anáor Csak egy előadás! noross Gésa Scgaler György este 8 érakor 1 M Ü S Bevezető kcuíeransz. Fogom költöltföt. BéHetty Cásslú tréttjl. JanRovssKy Mara z Vidám dalok. Kovács Mnű.or sajét szerzemény)) koöteranízii. Boros Gésa szenzációs kuriíkkal. M'jd a Kapcsa. SmoJkB Szakái bohózata, játszik: Kökény, Boros, LL-ász Kot ács. Jegyek **- t"Mi — Borzalmas családi dráma. Budapestről jelentik: Tegnap este borzalmas családi dráma történt Újpesten, ahol Papp Béla 28 éves hentessegéd a v ele vadházasságban élő Horacsek Jánosné 28 éves gyári munkásnővel összeveszett, miközben az aszszony Iugköoldatot öntött Papp Béla arcába, ugy, hogy a fiatalember egyik szeme azonnal kiégett. A fiatalembernek volt még annyi ideje, hogy kivette az asszony kezéből a kancsót és a még benne lévő Iugköoldatot az asszony fejére öntötte, ugy, hogy az asszonynak az egész haja, sőt a fejehőre is levált. A merénylő nőt a rendőrség őrizetbe vette, a sokkal súlyosabban sérült fiatalembert pedig kórházba szállították, -i Díjmentes oktatást ad vevőinek hímzésben, tömésben cs varrásban újonnan berendezett permanens tanfolyamaiu a Singer-varrőgép részr, társ. Figyeljen minta-készitményeinkre kirakatainkban. Szeged, Kárász-ucca 1í 5 — Felakart másat! az Eiffel-toronyra. Párisi jelentes szerint Iiansen mechanikus inár többször megkísérelte az Eiffel-torony megmászását, azonban minden egyes alkalommal kísérletében megakadályozták. Most • újból megismételte vállalkozását, de szerencsétlenül járt, leesett és szörnyethalt. Iiansen az Eiffel-torony megmászásával hírnévre akart szert tenni cs igy akart filmszerződéit kötni egy filmgyárral* — A villamos kerek«! aWt, Budapestről jelentik: Ma reggel a Kálvin-téren egy villamoskocsi elütötte Goldner Péter 43 éves soroksárpéteri lakost, aki a pótkocsi alá került és a kerekek mindkét lábát levágták. A tűzoltók szedték ki a kocsi kerekei alól s a mentők haldokolva szállították a közkőrházba,, Mtívé&scGt** íz Országos Kamara Színház heti műsora; Szombat: Dr. Níkodémusz (tragikomédia). Vasárnap délután 4 órai kezdettel: A prrosmhás hölgy (vígjáték). Vasárnap este: Csalódások (vígjáték;. Hétfőn: Tarluffe (vígjáték), Bucsuelő:. A névleien hajó. Pénteken este Süllőn Vane angol irónak Edgár Allan Poe fantasztikumára emlékeztető színjátékát elevenítette fel az Országos Kamara Sziuház. A Névtelen hajó, Cháron, alvilági révész modernizált jármüve, melyben egy osztályon utazik a másvilágra a méltóságos aszszony, a vezérigazgató, a korhely fiatalember, a káplán és a mosónő. A hajón már uem a halálfélelem, hanem az utolsó Ítélettől való rettegés uralkodik, amit lélekbemarkolóan szemléltet a szerző., Alapi Nándor Prior, a szerelmi bána fában korhellyé vált fiatalember szerepében ért el nagy sikert. Singley vezérigazgatót, a számító üzletembert Miskey József alakította művészettel. A jó együttesből különösen Gahányi Böske valt Li az öngyilkos, szerelmes leány hü ábrázolásával. Érdemesen szerepeitek még: Maezonkuy József, f ekete Lászlé, Mihályi Mária, Ihász László, Pelő Endre és Mágori Dóra, A gyér, de megértő közönség sürü tapsokkal hálálta meg a kitűnő előadást, (—•.)• о r z 7. Riséristi módszer. КагШШу Frigyes >fg játéka. p.tezát: Köaeny, iioios. 3. Kovács Mnáor magínezámí, 9. Köteény Ilona sliger kupiéi, 10. Л kényes ügy. VaOnay tlás&lé kés kepööi ailó bohoia a. jitszsk; Boros, Ifi Kovác?, Jaokovfzhy Mara. 11. S&lnqopurl Rt*selyU. .— BéUeffy Cás&16 tréfája. Játszik: Boros, Iliász, Síén ivár.vi, Jankovssky. Ш Р. 3 50'Ig, Hadió Л nagyobb leadóállomások mai műsora. Budapest 553.6. 9.30, 12 és 15: Hírek, közgazdaság, időjelentés. 17.30: A m. kir. Operaház z'ene-i karából akkuit kamarazenekar hangversenye. Vezényel Komor V. karnagy. Olasz operahangversenv. 1. Verdi: Siciliaí vccsernye, nyitány. 2. Leóncavalló: Bajazzó, ábránd, 3. Puccini: Tosca, két ária (Vinkovicb)4 <t. Rossini: Sevillai borbély, megnyitó. 19: sRostand és Oyranója-. Irta cs felolvassa Innocent, Ernő. 19.!30: Előadás a Stu» dióban. iCyranó de Bergeracc. Rostaud гогаанч tikus drámája öt felvonásban, — Вягсз1»!Ш 344A 20.30: Francia tanfolyam. 21.15: Házizenekar hangversenye. 22: Idő- és meteorológiai jelentés. 22.05; Ilangverseuyátvite!, — Berlin 483.9. 5«0. 16: A heringsdorfi fürdő kamarazenekar hangversenyé^ nek közvetítése, 21.15: Hangverseny. 22: Tánczene; Bre^lan 315Л. 16.30: Szórakoztató zene. 17.55: Sporteredmények. 22.15: Tánczene. — Hamburg 391.7. 16.30: Amerikai humoreszkek. 16.30: Kiél: Szórakoztató zene, 17.45: Délutáni hangverseny, 19^25: Izlandi énekek és dalok. 20: Német dalolt «* énekek. — Kobcnbava 33?. Soro 1ШЛ. 19.30: Prózai előadás. 20: Régi tánczene. 21.30: Hang^ Verseny. 23: Tánczene. — Langenberg Ш. 16: Köln: Részletek svájci költök müveiből, 17.30: Köln: Szórakoztató hangverseny. — 3!Uánú 322.6, 17,20: Gyermekkarének. 20.45: Ing. Bánfi rádió* technikai előadása. 21: Fratelli Ricci iCrispino e la Cornare« című operájának első és máso< dik felvonása, 23: Jazzband. — München Ш< Nürnberg 303. 16.30: A Kreutz-trió • hangversenyei, 17.S0: Az opera fejlődése. 20: Gitár-trió. 21: Dee Stammtisch, Víg jelenetek. 22: Hangverseny áh i^ tel a Reischsadlcr-szállóból. — Nápoly 333.3, 17:10: Szórakoztató zene. 21: Hangverseny. 21.40:-Chiare di Lunac, vígjáték egy felvonásban. 22.20: Ilangf verseny. — Osló 461. 20: Házizenekar hangversenye. 21.30: Zongorahangverseny. 22: Zenekari hangver< seny, 22.45: Tánczene. — Prága 348.9. 17: DéU Utáni hangverseny. 18.15: Németnyelvű próza. 20: A házizenekar operetthangversénye. 21: Fúvós-; zenekari hangverseny. 22.20: Hangversenyátvitel, Róma 449. 17.45: Zenekari hangverseny.. — Sleckholm 18.30: Gyermekmesék. 19.20: Hangverseny, 20.35: Színielőadás. 22: Régi tánczene. 22.30: Jazzband. — Wien 517.2, 537. 1t: Délelőtti zene, 16: Délutáni hangverseny, — Zagr.~b 31Э. 20.30: Biró—Machahip—Vek-trió hangversenye.; 21.45: Újsághírek. 22: Tánczene. — Zürich 5Ш1, 12.30: Déli hangverseny. 13.35: Tőzsdei hírek. 16: Hangverseny. 19: Harangjáték. 20: Népdal-est. 21: A házizenekar hangversenye közkívánatra összeállított darabokból. 22.10: Legújabb hirck. 22.20* Tánczene. Л. -vHAeblrU íf ТМ0МРН és STYRII kerékpártil egyedfii SZáülÓ SCÜDOfl cégaél kaphatók Kiss neea % Tűzifa- és szénnagykereskedő cég keres azonnali belépésre 289 üzletszerző tisztviselőt, Ajánlatolf ;,TisztviiéÍ5w teügére a kiadóba.