Délmagyarország, 1927. augusztus (3. évfolyam, 175-198. szám)
1927-08-30 / 197. szám
i 192? augusztus 30, DÉLMAG YARORSZAG r Sport 2x45 perc izgalmaiban verte meg a Bástya a Hl. KerUleiei. O. vasárnap Sose: a vérző fefU Wéber. (A Délmagyarország munkatársától) | Bástyának eddig két fronton kellett küzdeni: ftz ellenfél eltén és a közönség ellen. Az ellenfélt lét, ha többé-kevésbbé ment is a dolog, ám a közönség felmelegítése sokszor alig sikerült . És vasárnap? Nem ismertünk a közönségre. Mint Ugyembér ügy drukkolt, lelkesedett és izgult 3000 héző és buzdította uj és uj rohamra csapatát. Nem túlságosan nagy szám 3000 — kissé réstélni való. A jóval kisebb Miskolcon, Debrecenben hat. hatezer ember tapsolt az Attilának, a Bocskaynak. De éz a háromezer ember most már a . Bástya törzspublikumává avanzsálódott, amely kitart csa. pata mellett. Ennék a közönségnek elég volt annyit látni, hogy alig néhány percnyi játék után a . Bástya Ifájtáütött a III. kerületen, már felviharzott a taps és nem is ült el többé a meccs végéig. És ez jelentette azt is, hogy végre elérkezett a Bástya az Igazi profi-stílushoz. Nem kellenek ide nagyszabású trükkök, hol finoman, hói ravaszul kigondolt akciók, kinos pontossággal keresztüljut lábdatologatások, de száguldó játékot, lelkes iramot és végsőkig fokozott tempót követel t bajnoki mérkőzés stílusa. Pedig valahogy rosszul kezdődött a mérkőzés. Kann Ferenc helyett Biró Sándor jelent meg & gyepen. Felszisszent a publikum. Azonnal emlékeztek az ominózus tavalyi Bástya—33-as meccsre, ahól Zsák le tudta könyörögni .Biró Sándornál a piros-feketék szabályszerűen elért második gólját. Öt óra körül kezdődött a játék. A két csapat formálisan egymásra rohant. Mi lesz itt, ha ilyén marad aa iram, végig. \ . .0JÍrán maradt. A kis Höss lendült előszói neki, Ábrahám kapott tőle egy pompás passzt, megindultak az ostromok. A III. kerület részérőt is. Horváth és Künstler mutatják ki tudásuk javát, Utóbbival alig bir Weiglhoffer. »-Száraz« töri most éiagát előre, keresztül lépi Hausért és már lő is kapura, de Senkey nem azért olyan hosszú, hogy él né fejelje. A volt Hungária hátvédnek azonban pechje volt, a labda mégint csak a mini denben benne levő Ábrahám elé kerül, aki Rösshőz passzol, a kavarodásban csak annyit látni,, j hogy Vargának a lába kinyúlik, Neuhaus fejé-« 6ez káp: gól! ^ | Most aztán hajrá Bástya, örült iramban száguldanak a csatárok. Wéber dirigálja a társaságot, amely percről-percre keményebben szorongatja a III. kerületet. Horváth sikoltoztatja meg most a hölgyekét, az öreg csontot az utolsó pillanatbán Inti: le Simóka. Ábrahám irgalmatlanul belemegy Senkeybe, a Hungária-ivadék alig tudja magát összeszedni. Három hándset vét egymásután a pesti tizenegy, Künstler kétsZér öffseidról futkáföz, dé Birót ezek a kisebb szabálytalanságok nem érdeklik. Ábrahám uj lövést küld a kapura, Senkey nagy dühösen kornerre találja a labdát. Változatosság kedvéért Drössler rémíti a tribün közönségét, Eftimerling azonban egyszerűen lehengerli. Varga kapura lövése következik, amit Séükéy kezével a levegőből üt le. A 20 méteres szabadrúgást Weiglhoffer messzire küldi. | ' ! 20-ik perc. Drösslert akarják szerelni. Sikerül, de, Hrögtöa utána Steiner és Wéber feje összekoccan. Az eddig oroszlánként harcoló Wéber hangosan jajgatva fejéhez kap, elborítja á vér. A közönség és a játékosok dermedten nézik a szomorú jelenetet. Hlavay berohan Wéberért, kivezeti. Deprimált hangulat üli meg az egész pályát. A Bástyát felforgatják. Összeroppant. Gól.,. Gyors egymásutánban két újlaki korner. A másodikból Horváth furfangos gólt helyez, Nem ve. zét már a Bástya, 27-ik perc. Viharos lendülettel szalad be a pályára Wéber, feje össze-vissza kötözve. Visszatért Wéber, visszatért az önbizalom és most elkezdődött a hadd el hadd! Még ugyan Künstler és Horváth. próbálkoznak, de rohan már Solti és csak Dettrich erélyes közbelépése nem juttatja ujabb vezetéshez a Bástyát. Két Bástya-korner egymásután. Ábrahám lő kapura. Gólkich után ismét ő rohan le. Három perc hiányzik a félidőből. »Száraz« elrohan Senkey orra előtt, center, Höss kapja lábra: bombát kapott Neuhaus. Diadalordítás. Újszeged rengett bele. i, , *• t V .Lengyel lövése nyitja meg a játékidő második részét. Néhány nagyszerű helyzet adódik a pesti kapu előtt, sorra hibáz a társaság. Most Wahl vonja magára a figyelmet egy jó suttal. Csakúgy repülnek a kornerek. 6:6 az arány. Nem segit itt már a III. kerületen semmi. Érzik, tud!ják. A Bástya nem engedi, fojtogatja. Ábrahám pérsze, hogy benne van a harmadik gólban. Senkey kaszálja el. Szabadrúgás. Höss nagyszerűen helyezkedik. Épp a fejére esik a labda. Neuhaus megfait a levegőbe kap. Bevégeztetett. 3:1. _ Csak Wéber nem hagyja a fiukat, űzi, hajtja őket, alig őt perc hiányzik a meccsből, egy vér az egész feje, arca, vérrel átitatott rongy már a kötés, — most már győztünk. Szalad az öltözőbe, viszik a kórházba. A tribün ünnepli. Hős volt. * Éppen így kezdődött tavaly is. Pont volt az eredmény, csak éppen megfordítva, akkor Wéber volt a legrosszabb, ma Wéber a legjobb. Több Volt, mint jő. Hősiesen, önfeláldozóan, gyönyöirüen küzdött. Felejthetetlen, • Wéber, Steiner, Simóka nyerték meg d mecscset. Végre egy kitűnő halfsörl Emrnerling mellett ugy hullottak az emberek, mintha jobbra-balra karddal osztogatta volna a csapásokat, Weiglhoffer, mint égy masszív oszlop. Höss tüzzellelkésen játszott, Ábrahám maga volt az elevenség. Solti volt már sokkal jobb is, Wahl nem mutatott sokat, a nagy iramban (a hősök sorsa nehéz!) Varga szépen passzolt, sokat javult. - * ö'-.-.•' Ilyen megelégedetten még sohasem távozott a közönség egy Bástya-meccsről. (Bor.) A Zrinyi-MC féltucat góllal kezdte a bajnoki szezont. Zrinyi-KAC—MTK 6:0 (3:0). Szerencsével játszott a pompásan dolgozó szegedi legénység, csatársora gólképessége sokat fejlődött SzTK—UTC 2:0 (1:0). Lelkes csapatok, durva játék. SzAK—HTVE 1:1 (1:1). A SzAK egy. klaszszissal volt jobb a Vívóknál, de nem tudott eredményt elérni. KTK—HMTE 3:2 (2:1). Döntetlen felelt volna meg az erőviszonyoknak. Ai I. liga startja. Miskolc: Sabária—Attila 1:0. Debrecen: Ferencváros—Bocskay 3:0, Va, sa s—Ne mze ti 2:1. A Középeurdpai Kupában a Hungária 4:0-ra vérté a BSK-t, Újpest csak 2:2-ős döntetlent ért el-a Slávia ellen,-igy tehát tovább megy a Hungária és a Slávia. A Kinizsi kikapott Szabadkán. Saná-Kinizsl 2;0 (1:0). Meglepetés a tartalékos temesváriak veresége a lelkes szabadkaiaktól. A szegedi oatzcîasâgl -va^uíatk (kisvasul) kocsijaiba, várótermeibe és állomásaira Mhil88 a nagyvasutak mintájára felvesz a Magyar Hirdető Iroda l!!?«1 Iskola ucca 20. Ugyanott igen jutányosán megrendelhető a szomszédos nagyközségekbe közlekedő .l^oróiffi aaatóSrtiszolF. oldalaira festélt p.Sal£&f1iTff4lé*éisel£. is. ísiefon 17-58. az egész város területére. Telefon 17-58. bes;;-. Bajnokverés volt az országul! ' kerékpárversenyen. A Kárász-uccától a hidfőig ezrekre menő tömeg éljenezte vasárnap Hölzl Gyulát, a Világosság fiatal kerékpárosát 120 kilométer befutása után, aki imponáló fölénnyel verte meg V i d á t, a sok. szoros magyar bajnokot. Jó három kilométert vert Hölzl "Vidára, a hires magyar bajnok ment ségére csupán az szolgálhat, hogy Vásárhely után kereket kellett neki cserélni. iA verseny végig a légpéldásabb rendben folyt le és a résztvevőket különösen Vásárhelyen meleg ünneplés, ben részesítették. A szegediek is elég szépen szerepeltek és az egyes kategóriákban szép helyezéseket értek el. A szépsikerü verseny Kelemen. Mártonnak érdeme, aki mint a MKSz déli kerületének elnöke, óriási munkát végzett. Eredmény: 1. Hölzl Gyula Világosság 4 ó. 20 p. 44 mp. 2. Vida László BSE 4 ó. 27 p.; 04 mp, Rennich Arad. Csapatverseny a Kelemen Márton 8,r.'ő.kös-vándordíjért: 1. Postás SE 129 p. 2. Világosság 98. 3. SzVSE 91 p, Tössdc* Értéktőzsde: ü A valuta- és devizaforgatom zároárfotyamal; - Valuták: SSngol IMI 27.80-27.96 № 3,50-3,56 Belga ír. 79.50 -79.80 LÉVA —.., Csehikor, 16,88 "16,96 Ltri 31.C0-31.3 t Dán tar, 152,65-253.25 Márk« 135.70 136,20 Dinár 10.02 -10.08 Oztr, ücKtl, 80.35.80 75 Dollár 567.80 570.20 Korr, kor. 148.15 148.7S Fr. fránü 22.35-22.65 ST. frank 110.20110.60 Boll. leríni 22840-229.40 SVJD kor. 153.15-153,75 Zlotj; 63,30^84.30 Kmüerdsz Belgrü Berlin Bak. dot, Brüsisel Ropentiágf Oatí Londoa Miláné Mewytrü Devizák 228,55 229.25 10.03'|,-10.07»|T 135,80-13620 Ml 79,40-^9,65 152.72'|T153.12'|, S4S 25 -148.65 27.73l4-27.81«!, 30.85- 31,00 570.45-572,15 PSrh 22.35 -22,45 Pífgs 16,90^-16,957« 5-^ti« 4.11—4.15 StockSoUa 153.25-153,65 Vartg 63.40 64.20 Bée* 80.37«!, -80.62*1, Zarioü 110.02 VH0.32>j, Szab. k'fllt, № 3.51-3.55 Madrid —.— Irányzat: A mai értéktőzsdén az irányzat a szombati áremelkedések hatása alatt eleiűte barátságos volt, később gyengülés! folyamat indult meg és az árnyereségek nagyrésze veszendőbs ment, ugy, hogy a legtöbb papírnál az árnivő visszaesett a pénteki zárlati nívóra. Az árdifferenciák a legnagyobbak a bányapiac és a játékpapiroknál, különben egyébként lényegtelen differenciák fordulnak elö, a forgalom eleinte élénk, később csendes volt. A fix piacon az irányzat lanyha, csekély forgalom mellett 10—15 százalék esés mutatkozik. A valutapiacon az irányzst íanylia volt, különösen Milánó és dollár, a többi fizetési eszközök is gyengén tendáltak Berlin kivételével, amely egy árnyalattal javult, Pária London Newyork Brüsszel Miiánó Amsterdam Berlis Bécs Szófis Prága' Varsó Budapest Belgrád Bukarest .jl; .„„ Gabonatőzsde: Az irányzat tartott, a forgalom csesdes. Az összes lisztárak változattinok. §fj Hivatalos árfolyamok: Buza 77 kg. uj 78 kg. ui 79 kg, uj 80 bg. u Tisza?. 30.9 >31.10 31.20-31.40 31.50 31.70 31 70-31 J F.-tlSZát 30.i0-30.90 31.00 31.20 31.30-31 50 31 50 31.70 Fra. 29.60 30.- 27.50-.- 29.80-30.20 28.75-—.PV. 29.75—.— 29 95-30.30 30.25-30.50 29.70 30 00 Bácskai 29,75—.- 29.90-30.30 30.10-30.50 30.20-30.60 Duflántuii 30.60-30.80 30.80 31.C0 31.10 31.30 3130-31.50 Rozs, pestvid. 2325-28.50 egyéb uj 27.60-27.80 Árpa takarmány i. 25.50-26.00 Sörárpa 2900 33.00 Áfpa takarmány II. 25.00 25.50 egyÉb 27.00 30.00 Busakorpa uj 18.75 19.00 Zab 1. uj 22.50-23.00 Repce 43.50=44,50 közép 22,25 22.50 Tecgerló 24.75-25.25. nylös , -.«^r-r a~\ tárlat 2033 20.33 25^1*|s 25.21.25 5.18.62.50 5.18.56.25 72,17.50 72,17.50 28.00 28.08 207.75 207.77^0 123 32.50 123.40 0073.07.50 0.0073.05 3,75 3,75 1537 15,38 58.07 58.00 P 90.7á P 90.75 ai3.5o 9.13.25 3,21 3,21 Felelős szerkesztő: PÁSZTOR JÓZSEF. Nyomatott a kiadótulajdonos Délmagyarország Hírlap1- és. Nyomdavállalat Rt, könyvnyomdájában, - '•• -1 -v..,- Szeged,